Nero része is még +18!
Nero
Ott
ziháltam rajta, teljesen kimerülten. Eddig csak kétszer voltam felül, az is jó
régen volt már. Nem csoda hát, hogy először bénáztam és ő is lökött alulról. De
nagyon jó volt. Végül lemásztam róla és felülve az ágy szélére, kihúztam az
éjjeli szekrény fiókját és kikerestem belőle az aktus utánit. A kezembe vettem
azt is és egy vizes flakont az ágy mellől, majd legurítottam a torkomon. Ha
terhes maradok, megölöm… Azért ezt nem kellett volna… Most pánikolhatok előre,
hogy mi lesz.
Miután azzal megvoltam, csak
ültem ott és meredtem magam elé, közben az egyik előre lógó tincsemet
babráltam. Gondolkodtam. Most mi lesz? Csak dugtunk egy jót és kész, vagy mi?
Meg egyáltalán… Most mibe megyek haza?! Még jó, hogy nem a kedvenc ruháim
voltak ma rajtam…
Éreztem, hogy mögöttem ő is
felül, aztán mögém helyezkedik és előre nyúlva az összes előre lógó
hajtincsemet hátra simította és a hátamra terítve a hajsátoromat, elkezdett
játszani a tincseimmel.
- Min gondolkozol…? – kérdezte.
- Csak azon, hogy mibe megyek haza…
- néztem körbe a szobában és közben baromi jól esett, ahogyan a hajamat
cirógatja és buzerálja.
- Majd adok neked ruhát… Van
jäger alsóm meg pulcsim, ne aggódj!
- Jó – sóhajtottam.
- És még min gondolkozol,
gyönyörűm?
Na ezen meglepődtem. Kb. ezer év
óta nem hívott így. Na jó. Az elmúlt időkben, soha. Még anno, nagyon a
kapcsolatunk elején mondta.
- Mi van veled?
- Mi lenne? Ki vagyok elégítve.
- És csak emiatt hívsz
gyönyörűmnek? – ráncoltam a homlokom nem tetszően.
- Dehogy is – kuncogott fel,
aztán félig maga felé fordított – Kibaszott gyönyörű vagy!
Csak elmosolyodtam, aztán adott
egy puszit a fejemre.
- Szóval min gondolkozol?
- Nem fontos – ráztam meg a
fejem. Úgy is választ fogok kapni mindenre…
Homlokráncolva meredt rám. Sosem
szerette, ha nem mondom el neki, mi jár a fejemben. De ő se mondja el nekem
soha, mindig harapófogóval kell kiszedni belőle.
- Mindjárt jövök – nyúltam Sasu
pólójához és magamra kapva azt, felálltam az ágyról.
- Hova mész?
- Csak ide a fürdőbe – kerültem
meg az ágyat és kicsoszogtam a fürdőjébe. Behajtottam magam mögött az ajtót és
a csap fölé görnyedve, megnyitva azt, elkezdtem arcot mosni. Felnéztem a
tükörbe, hogy lássam magam. Annyi minden kavargott bennem. Most együtt vagyunk?
Vagy külön? Csak szex volt? Vagy több? Fogalmam sincs, mire gondol most…
Ráadásul ez a menet… Kinyalt. Most. Először, amióta együtt voltunk. Azt mondta,
még soha senkinek sem csinálta és nem is szándékozta, mert, hogy utálja. De
akkor nekem miért? Miért csinálta? Talán én megérek neki ennyit is? Ajjj, nem
tudom, nem tudom, nem tudom!
Végül még egyszer megmostam az
arcom, aztán pisiltem, megmosakodtam ott alul is és végül visszamentem a
szobába. A TV be volt kapcsolva, de Sasu derékig betakarózva, lehunyt szemekkel
feküdt az ágyban. Úgy nézett ki, mint akinek minden vágyálma, hogy most
aludhasson egy jót. Az alsó ajkamba haraptam. Ha ő olyat tett velem, ami
ellenkezik azzal, amire elhatározta magát (hogy nem nyúl a nyelvével egy nő
nemi szervéhez sem, aztán mégis), akkor talán én is megtehetném neki. Hiszen,
így is be tudom neki bizonyítani, hogy szeretem. Bár még sose csináltam ilyet,
de talán hasznossá válhat az, ahogyan a sok jégkrémet elpusztítottam. Gyerünk,
Nero, menni fog az neked! Talán lehet, kiderül, hogy egész jó vagyok és még ő
is meglepődik…
Ledobtam magamról a pólót, majd
óvatosan az ágy végére nehezedtem. Aztán felhajtottam a lábánál a takaró végét
és bemásztam alá. Régen, amikor ilyet csináltam, mindig félre értette, de
valójában csak így kúsztam fel rá, hogy a hasán aludhassak. De most nem ez volt
a tervem. A dereka tájékán megálltam, mire ő fészkelődni kezdett alattam.
Először pár puha, csókot leheltem a jelenleg lankadó állapotban lévő farkára,
ami a szám érintésének hatására kezdett életre kelni.
- Neroh… - sóhajtozott Sasu a
takaró fölött. Végig nyaltam a farkát, ami egyre jobban kezdett kemény lenni,
majd megnyaltam a tetejét is. Sasuke egész testében megfeszült.
- Mit csinálszh…?
Nem feleltem neki, csak
bizonytalanul, összeszorított szemekkel bekaptam a végét és elkezdtem
kényeztetni a számmal, mire ő egy nagyot nyögve hátra vágódott az ágyon. Egyre
beljebb és beljebb vettem a számba, aminek hatására már a csípőjét is
megemelte. Olyan fura… Az íze is meg minden, Hogy ezt csinálom. De tetszik,
ahogyan reagál rá. Végül lerántotta a takarót és felnéztem rá.
Rayne
Annyira
felidegesített ez a viselkedése. És, amit ki nem állhatok azaz, hogy, ha én
egyszer szépen beszélek, és szépen kérdezek tőle valamit, akkor elvárom,
normálisan válaszoljon nekem. Hirtelen felindulásból odanyúltam és megragadtam
a haját, majd nem törődve a kiabálásával az ölembe rántottam.
- Engedj el te állat!!! – kezdte
el karmolni a kezemet, majd megrángattam.
- Mimoza, kurva gyorsan állítsál
magadon!! – szóltam rá erélyesen.
- Miért, ki vagy te?! Hát
kikaparom a szemedet, ha nem engedsz el! – kapott a kezével az arcom felé, majd
a másik kezemmel egész egyszerűen összefogtam a két kezét és lefogtam, közben a
hajánál fogva is tartottam.
- Az urad vagyok! – közöltem
vele.
- Engedj már te colos!!! –
rángatózott, mire ismét megrángattam.
- Nem, nem engedlek! Most rám
figyelj! Tehetek én róla, hogy neked fáj a hasad?!
- Hagyjál már, basszon meg téged
az isten!!
Újabb rángatás.
- Tehetek én róla, hogy fáj a
hasad?! – kérdeztem egyre idegesebben – Ha?!!!
Nem válaszolt csak szenvedve
nyöszörgött és nagyon idegesen meredt fel rám.
- Szerintem kurvára nem én tehetek
róla!!! Szóval fogd vissza magad, mert már nem vagyok köteles elviselni tőled
ezt a stílust!!! Megértem, hogy fáj, de anya miért tudja normálisan kezelni a
fájdalmat és rendesen beszélni mindenkivel???!!!
Még mindig nem válaszolt, tehát
folytattam.
- Jó lesz, ha abbahagyod, mert
különben nagyon nem leszek veled mostantól toleránsabb!! A másik… Mi az, hogy,
ha én odanézek, akkor meghalok?! Akkor nézem a tested, amikor csak akarom!!! Az
én tulajdonom vagy, nem másé!! – engedtem el a haját és elkezdtem róla
lerángatni a felsőjét. Heves tiltakozásba és rugdalózásba kezdett. Végül a
melltartóját is lerángattam.
- Látod??!! Akkor nézlek, amikor
akarlak!!! Sőt, akkor nyúlok hozzád, amikor akarok!!! – fogtam meg a melleit és
erősen rájuk markoltam – Mellesleg, nem ér, hogy, ha te szenvedsz, akkor nekem
is szenvednem kelljen!! Ha akarom, akkor is kielégíttetem magam veled, amikor
menstruálsz, mert kurvára nem tud érdekelni!!! – itt ismét megragadtam a haját
és egyenesen az ágyékomba szorítottam az arcát. Odanyögött tiltakozóan és
minderejével próbált elszabadulni tőlem, csak, hogy én nem eresztettem őt.
- Szóval, vagy lenyugszol, vagy
komolyan mondom, olyan oldalammal fogsz ezen túl mutatkozni, amilyennel nem
akarsz! – fenyegettem meg a végére és sötéten a szemeibe néztem, majd durván
eldobtam magamtól. Elfordulva a kezembe vettem a játékkonzolt és tovább
játszottam a játékkal ott, ahol abbahagytam. Majd kis idő múlva hátra
pillantottam. Mimoza az ágy legtávolabbi részében feküdt, összekuporodva embrió
pózba és háttal nekem. Lekicsinylően lenéztem, majd fejrázva ismét a TV felé
fordultam.
- Vigyél haza – nyekeregte
hirtelen. Leállítottam a játékot és felálltam az ágyról.
- Ok – adtam most neki én flegma
választ. Tudom, hogy ezt gyűlöli, nem is csodálkoztam azon, hogy összerándult,
aztán hozzám se szólt. Lemászott az ágyról és emelt fővel lement a lépcsőn.
Követtem zsebre tett kezekkel, aztán megvártam, míg felveszi a cipőjét és
kimegy az ajtón.
- Mi történt? – kérdezte anya.
- Mindjárt jövök, hazaviszem –
böktem oda neki. Kocsiba szálltunk Mimozával és a házáig egészen csendben
ültünk egymás mellett.
Narou
Idegesen
tördeltem az ujjaimat az ágyam szélére ülve. Nem akarom azt a rohadékot. Nem,
kibaszottul nem akarom… Nem értem, mi történik velem, egyszerűen sokkot kapok
már csak attól, ha meghallom a nevét, vagy esetleg látnom kell. Egyszerűen
meghalok, ha arra gondolok, hogy miket tett, vagy miket tenne velem…
Velünk. Felálltam és idegesen belerúgtam
az éjjeli szekrényembe, aminek az ajtaja sikeresen be is tört. De úgy leszarom!!!
Lekaptam a cigis dobozomat a kis szekrényem tetejéről és kivéve belőle egy szálat,
rágyújtottam. Az ablakomhoz lépve kinyitottam azt, hogy had jöjjön be a friss,
esős levegő és az ágyamra térdelve, felkönyökölve az ablakpárkányra, így
meredtem ki az utcára. Az én ablakom félig a kertre, félig az utcára néz. Most
mondanám, hogy azt figyeltem, ahogyan az eső cseppek mindent elmosnak, és
sietős emberek rohannak esernyőkkel a fejük felett és, hogy ez az első
novemberi nap, milyen őszies… De nem mondom. Mert kurvára nem ez érdekelt
engem. Hanem az, hogy mindent véglegesen töröljek az agyamból, amit az a köcsög
Alexander a fejembe égetett.
Nyitódott a szobám ajtaja,
először azt hittem, az öcsém az, de aztán a két kis köcsög hangja ráébresztett,
hogy nem, nem az öcsikém az.
- Mi bajod van, pina? – kérdezte
Luke – Olyan hisztisen rohantál el. Mik ezek a kitörések nálad?
- Kopjál le kis köcsög, nincs
kedvem hozzád! És vidd magaddal a nyomorék öcsédet is! – böktem oda nekik,
hátra sem fordulva.
- De mi most veled akarunk
foglalkozni, mert a kis buzi nem ér rá, éppen Scott bácsival van – közölték és
baromira rászoktak ezekre a „becenevekre”, amiket papus szokott mondani nekünk,
hogy rohadjon meg az is – Videojátékozol velünk? – kezdték el nyitogatni a
szekrényeimet.
- Húzzatok ki a szobámból!!! –
ordítottam rájuk, miután kidobtam a fél cigimet az ablakon. Mikor megfordultam,
éppen az éjjeli szekrényem fiókjából szedték ki a féltve őrzött képeimet.
Tudjátok valamelyik este beléptem az öcsém facebookjába (tudjuk egymás kódját,
legalább is én az övét tuti, mert tiszta szar kódokat ad meg) és minden szexi
képet, amit Nero küldött neki, vagy csak feltett a facere, lementettem a
telómra, feltettem a saját gépemre és kinyomtattam őket. Aztán elzártam a
fiókomban, de ez a két kis haramia here most megtalálta, hogy baszódjanak meg.
- Úúú, ő a barátnőd? – mutatott
felém egy bikinis képet Adorian, mire én az összeset kitéptem a kezéből.
- Semmi közötök hozzá!!!
- Biztos rá szokta kiverni,
hagyjad – legyintett Luke röhögve.
- Azt mondtam, húzzatok ki a
szobámból!!! – kaptam elő a pisztolyom, és rájuk szegeztem. Egy pillanatra
beszartak.
- Úgy sem mered – nézett rám Luke
kihívóan.
- Nem-e? – vigyorodtam el és csak
pár centire lőttem a lábuktól. Egyből sikoltozni kezdtek is kiszaladtak,
becsapva maguk mögött a szobaajtóm. De most miattuk lett egy lyuk a szoba
padlómon. Rohadjanak meg. Most tuti elmondják Naokinak, hogy min akadtam ki, ha
rákérdeznek mi volt ez a lövés… De leszarom az öcsémet is! Gecire ki vagyok
akadva az Alexander dilinyós pederaszta, gusztustalan köcsögtől, ráadásul az ÉN
Nerucim ismét Matsuko faszát szopkodja, semmi sem jön össze, itt vannak a
Mendezek, meg ez a két kis görcs a nyakunkon is, az öcsém is egy hisztis picsa,
ha „zaklatom” a galambomat… Csak Nero képei vannak már nekem. Ennyi örömöm had
legyen már az életben!!
Miert nem Narou?:( egyebkent ez az a blog amivel nem lehet betelni. Meeeg❤
VálaszTörlésIrunk egy másik történetet ugyanígy veluk, abban NarouNero kerul előterbe es nem lesz SasuNero:) ha erdekel titeket, akkor lehet azt is blogra dobom:))❤️
TörlésEngem termeszetesen nagyon erdekel!!!<3:) egyebkent tobb Dorian szemszog is lehetne:3 ot is kezdem nagyon megkedvelni:)
TörlésAkkor a második évad vége felé lehet dobok ki egy prológust:)
TörlésÉs majd lesz bőven Dóri szemszög*.* az olasz róka c: