– Nero –
-
Várjunk csak, ti miért velem jöttök? Nektek van kocsitok! – meredt értetlenül
Rayne a visszapillantóból Narouékra.
- A faterunk a te fateroddal
jött, ergo neki nincs kocsija és elviszi az enyémet, okoska… - sziszegte oda
Narou fapofával.
- Akkor miért nem mentek vele?
- Mert nincs kedvem egész úton
hallgatni a baromságát, plusz nem akarom végig nézni, hogyan vezeti az autómat.
Indulj már Crusi, otthon akarok lenni már! – sürgette meg a sofőrt, aki Mimivel
összenézett, majd egy fejrázással végre elindultunk. Először tehát kiraktuk
Narouékat, utána pedig hazadobtak engem is.
- Holnap jössz suliba, ugye? –
kérdezte Mimi.
- Megyek – biztosítottam, utána
elköszöntünk egymástól, becsuktam a kocsi ajtaját és bementem a házba, ahol
Chani bátyám és Stacy éppen valamit főztek. Valamit, amit gyűlölök.
- Hugiiii, remélem, szereted a
rántott májat és a borsos tokányt, mert ma Stacy kedvenceit főztük – üdvözölt a
tesóm én pedig egy óriásit fintorogtam és megráztam a fejem.
- Gyűlölöm – jelentettem ki,
- Ó. Akkor majd te eszel mást –
rendeztek le ennyivel. Chh. Milyen kedvesek… Persze, érdeklődött, hogy miért
jöttem ilyen későn, de kimagyaráztam azzal, hogy Mimit elkísértem a mekibe.
Aztán felvonszoltam magam a szobámba és ahelyett, hogy nekiláttam volna a
tanulásnak, előkaptam a laptopomat. Tudom, nem jó dolog ez, hiszen idén lesz
érettségi, de annyira nem köt le a tanulás… Inkább facebookozok! Szinte
türelmetlenül vártam Mimit, hogy végre fent legyen, de a bátyját ismerve, majd
csak este lesz fent, így mivel mással nem akartam chatelni, ezért még is csak
elő kotortam pár átnézni való füzetet. Később levonultam a konyhába, ahol neki
láttam tejbegrízt kotyvasztani magamnak és el sem szakadtam a töri füzetemtől.
Végül a lábassal, egy doboz kakaóporral és egy kanállal a hónom alatt
visszamentem a szobámba, ahol kisangyalok módjára tanultam, meg ettem. Közbe
persze fél szemmel szuggeráltam a laptopom, hátha Mimi írt, no meg néha a TV-n
is rajta ragadt a tekintetem pár percig, de azért mondhatjuk úgy, hogy
tanultam. Aztán éppen az utolsó falatokat ettem, amikor csörögni kezdett
mellettem a telefonom. Odakaptam a fejem és a kijelzőre meredve, elkezdtem
ráncolni a homlokomat.
- Igen? – vettem fel végül némi hezitálás
után.
- Szia, Nero – köszönt bele
Sasuke, kissé rekedtes hangon.
- Sasuke… miért hívsz? –
kérdeztem kissé közönyösen. Nem értettem. Elég sok idő eltelt megint… Erre
most…
- Csak… Csak azt akarom mondani,
hogy igazatok volt, Rayneval együtt.
- Miben? – piszkálgattam
értetlenül a kanalammal a tejbegrízt, az ölembe tett lábasban.
- Dianaval kapcsolatban – bökte
ki, engem meg elöntött belülről valami. Valami olyasmi, amit veszélyes
féltékenységnek hívnak.
- Miért? Csinált valamit? –
inkább gyorsan legyűrtem a torkomon egy falatot, mielőtt elharapom az alsó
ajkamat idegességemben.
- Hát csak ma konkrétan közölte
velem, hogy szűz és, hogy basszam meg, mert ő csak bennem bízik, és csak nekem
akarja szét tenni a lábait…
- Hihetetlen – ráztam meg a fejem
lenézően. Hülye kis büdös kurva!
- Hát az. Még érted beleült az
ölembe, meg fogdosott meg rendesen könyörgött, hogy verjem be neki…
- Hm. Érdekes – mondtam. Most
ettől nekem nem lesz jobb, ha ezt így elmondja…
- Én pedig belenyomtam a kezébe a
cigi csikket és kihajítottam a szobámból. Szóval most tuti békén fog hagyni egy
darabig, hála istennek…
- Reméljük – sóhajtottam. Annyira
nem bírom elviselni, hogy valaki más hozzáér meg ilyenek…
- És veled mi van? Zaklatnak a
Mendezek? – kérdezősködött.
- Hát, igen – hunytam le a
szemeim – Nagyon gyökerek. Kezdik megütni Narou szintjét… Ma Dorian azt akarta,
hogy keringőzzek vele, de Narou meg azt mondta neki, hogy vele fogok. És én
egyikükkel se akarok… Aztán megfogta a seggem is… De Mimivel meg Narouval és
Rayneval adtunk neki… Aztán az egésznap vérre ment, egészen annyira, hogy
elmentek bunyózni. Már majdnem főbe lőtték egymást, amikor Scott meg Brad
kiértek…
- Kemény – csak ennyi jött tőle.
Hallottam a hangján, hogy cigizik éppen.
- Hát az. Már most elegem van
belőlük – tettem félre a lábast.
- Elhiszem – mondta, s ekkor
beugrott facen egy ablak, hogy Mimikém rám írt. Egyből írtam neki nagy nehezen,
fél kézzel, hogy Sasuval telefonálok épp.
- Mit csinálsz? – kérdezte.
- Tanulok – kamuztam. Eddig
tanultam, de most már nem.
- Akkor nem zavarlak… Csak el
akartam mondani, hogy igazad volt…
- Értem, köszi – olvastam el
közbe Mimi kérdés rohamát.
- Holnap mikor végzel?
- Húúú… Holnap kedd, akkor… fél
2-kor azt hiszem. Miért?
- Csak kérdeztem…
- Hát jó.
- Akkor szia – köszönt el.
- Szia – köszöntem el én is és kinyomtuk.
Na egyből hívtam Mimit, akinek minden egyes kérdésére válaszoltam, hogy mit
beszéltünk, miért beszéltünk, ki hívott kit, és, hogy hívjam ki, hogy újra
összejöhessünk, mert ő elmondása szerint nagy „SasuNero shipper”. Ez nagyon édes volt tőle. Viszont így, hogy
felhívott ez a gyökér, most volt min rágódnom az éjszaka… Hogy vajon ezzel most
mit akart elérni? Mert nekem fogalmam sincs…
– Rayne –
Másnap
reggel a napot, persze Miminél kezdtem, aki elmesélte nekem nagy izgalommal,
hogy Sasuke felhívta Nerot. Aztán közöltem vele én is, hogy engem is felhívott
este és nekem is elmondta, miket művelt Diana. Hát igen, én mondtam neki előre,
hogy az a kis kurva be akarja neki venni, ő nem hitt nekem. Mindenki a maga
kárán tanul, ez tényleg így van!
- Annyira jó, lehet, hogy a végén
megint tudunk együtt lógni, mint régen – örömködött mellettem az anyósan Mimi.
- Ne éld bele magad, nem akarom,
hogy csalódjál! Mostanában Sasuke totálisan nem beszámítható – sóhajtottam az
utat figyelve.
- Ha van valaki, akiért újra a
régi lesz, akkor azok ti vagytok, te és Nero – bizonygatta.
- Miből gondolod?
- Mert rajtatok kívül nincsen
senkije – mondta, én pedig elgondolkoztam. Van pár haverja, de amióta Kaitoval
sem beszélünk, azóta tényleg csak én és Nero voltam neki. Aztán végül minket is
elég csúnyán eltaszított magától…
- Igazad van, Mimi – bólintottam
nehézkesen.
- Nekem mindig – vigyorodott el
szélesen.
Pont Silvermanekkel egy időben
érkeztünk meg. Naoki ma kifejezetten jó kedvű volt, fingom sincsen, hogy miért,
de kezében valami gőzölgő kulacsot tartott. Narounak viszont egy kisebb monokli
volt a pofázmányán a tegnapi miatt.
- Gyűlölök bunyózni, legközelebb
egy az egyben lepuffantom a gecibe – morgott Silverman #1 – Nem elég, hogy a gyógyulni
nem akaró, örök életes sebhelyes vagyok, de állandóan kell, hogy legyen valami
plusz elbaszás az arcomon!
- Plusz ott van maga a drogos
pofád is – vigyorodtam el gúnyolódva.
- Na te csak maradj csendben a
szado fejeddel – intett le.
- Utoljára mondom, hogy ezzel az
arccal születtem!
- Én pedig ezzel, na! Ne buzerálj
és akkor én se foglak téged, Crusi – hagyott ott, karon ragadva az öccsét, aki
éppen Mimivel beszélgetett.
- Ti mindig szívjátok egymás
vérét – rázta meg lemondón a fejét Mimi és aprócska kezét az enyémbe
süllyesztette.
- Nem is mi lennénk, ha nem így
lenne – pusziltam meg lehajolva a feje tetejét.
- Van szendvicsed, ugye? –
kérdezte, amint beléptünk az aulába.
- Nöm hiszem el! MARTHAAA!!
TAKARÍJAD MÁN FEL A SARAT, AMIT EZEK A NEBULÓK FOLYTON BEHOZNAK!!! – kiabálta a
gondnok, megállva a portás kapu mellett és idegesen nézett utánunk. Nos, Mimi
bakancsa, enyhén fogalmazva saras volt. Enyhén fogalmazva. Konkrétan fel a
termünkig potyogott belőle a homok és a kosz.
- Szia Neruciiii – pattogott oda
Mimi páros lábbal a barátnőjéhez, kezében a szendvicseimmel. Én is utána
mentem, mert a két Silverman is ugye ott van hátul.
- Mi volt tegnap otthon? –
kérdeztem Narouról, aki már egyből hintázott a székén, Naoki pedig hátra
fordulva iszogatta a kulacsban elhozott melegtejét. (Onnan jöttem rá, hogy
tiszta fehér volt a szája körül.)
- Semmi, fater nagy nyomozásba
hívta az embereit, hogy vallassák Mendez embereit, hogy mi ez az egész. Plusz
az után is nyomoztat, hogy ki a gecim lopott meg bennünket – hadarta el.
- Öcsém, hogy mindig van valami
zűr – masszíroztam meg az orrnyergem, végül felállítottam Mimit a helyéről,
mert nem bírják a lábaim, és muszáj leülnöm. Szóval leültem a helyére, ő meg az
ölembe édesen és úgy evett tovább.
- Na, megjött a két balek –
mondta Naoki morogva, mire mindannyian az ajtóhoz kaptuk a fejünket. Mendezek
léptek be, mind a ketten monoklikkal és eléggé barátságtalan arckifejezéssel.
- Reggelt, Dorina és Stefani! Mi
a baj? Csak nem csúnyán kikaptatok tegnap? – röhögött fel Narou.
- Istenem, most lehet, hogy
csendben elmentek volna mellettünk, te fasz – sziszegett oda neki dühösen Mimi.
- Fogd már be, törpe kurva –
szólta le.
- Narou – szóltam rá dühösen.
- Mimi – szólalt meg Nero is
csípősen, de Silverman csak szemet forgatott. A két ellenséges tag, pedig
odajöttek hozzánk. A teremben mindenki érezte a feszültséget, ezért csendben
ülve, feszülten figyeltek bennünket.
- Te sem nézel ki jobban, Silvia
– csattant a rágó Stefan szopós szájában.
- Hm, Naoki, mintha egy kis geci
lenne a szád szélén – mutatott a szája szélére Dorian – Csak nem leszoptad a
bátyádat a suli előtt? – vigyorodott el gúnyosan. Ekkor egy ismerős felvágott
repült Dorian képébe, ami nagyot csattant.
- Fúj!! – dobta el magától, mi
pedig Mimi felé fordultunk, aki kiszedte a csirkemell sonkámat a
szendvicsemből, amit evett és hozzávágta értelemszerűen Dorina pofájához.
- Szálljatok le rólunk! – tette
hozzá.
- Fúúú, te kis – szorította
ökölbe a kezét Dorian, de Stefan leállította.
- Jobb lesz, ha vigyáztok
magatokra, seggfejek – mondta Narou eszelősen, miközben hintázott.
- Vigyázzatok ti magatokra! Ez
még csak a kezdet volt! – sziszegte Stefan.
- Nem félünk tőletek! Egy laza
mozdulattal főbe lőhetnélek! Csak túl sok a szemtanú!
- Habira Silvia, habira –
röhögött Dorian.
- Fejezzétek már be, inkább
üljetek le és hagyjátok azokat a nyomorékokat! – szólalt meg Clarie.
- Bezzeg, amikor a szertárban
ugráltál a farkamon, akkor nem voltam nyomorék! Még ráadást is akartál! –
vetette oda neki Narou, Clarie feje meg lángba borult és elküldte a halál
faszára.
- Azt hiszitek, nagy emberek
vagytok? – kérdezte Stefan lenézően.
- Mi azok vagyunk, legalább is én
igen, és itt csak ti emberkedtek, közben a lábujjkörmömnek a piszokában nem
éltek, ti csövesek – vetettem rájuk egy lekicsinylő pillantást.
- Ez jó volt, Crusi – röhögött
Narou. Ekkor Dorian egy hirtelen felindulásból, meglökte a hintázó Silvermant,
aki székestül, mindenestül hátra borult. Mindenki egy emberként „jaj”-ozott
fel. Ismét egy bunyót indítottak.
- Narou! – kiabálta Nero és
leguggolt egyből hozzá, miközben Dorina melléjük lépett. Mimi is egyből
kipattant az ölemből én pedig felálltam, Naokival együtt.
- Kár, hogy az utánfutótok,
Matsuko nincsen itt, ő mindig kimarad a buliból – vigyorgott rám Stefan.
– Mr. Brock
Broderick –
(Poén Szemszög)
Hogy
ki vagyok én? Há’ nem tudtok olvasni?! Ott van a nevem, fentebb! Ne kelljen már
még egyszer leírnom ide, úristen. Kik ezek a mai fiatalok, áhh… Mellesleg van
egy csinos névjegykártyám is a szívömnél, hát nöm láttok?! Pedig akkora
bötűkkel van odavísve, hogy más a szerelmes könnyive se tudta vóna jobban
odavésni! Szo, én vagyok az iskola egyetlen és utánozhatatlan gondnoka,
karbantartója és portása is. Persze vannak alattvalóim, azok a vén repedtsarkú
spinék, akik néha-néha megfordulnak egy-egy ócska seprűvel a kezükben. Ám, ami
a lényeg, az én vagyok! Amióta ez az épület áll, én azóta itt dolgozom, mint
ezer mestör! Már kis fütykös korom óta itt dolgozom, szarásig. És napról-napra
jobban utálom ezeket a nebulókat, akik nap, mint nap csak jönnek ide be a
szmötyis gusztustalan surranójukkal, oszt összvissz redvázzák vele az oskolát!
Amit nékem kell összedzsuvázni, mer’ a lusta vén cédák nem hajlandóak
elmozdulni a kávés automatájuk mellől, hogy vágjam beléjük a ráncos, szottyadt,
ősz szőrős lomposomat. Az már hatvan doboz viagrától sem lenne képes
kimerevedni, pedig régön hogy imádták a diák jányok a gondnok raktárban, amikor
kicsit elintéztem őket… Hajjaj! Egyetlen egyszer egy fiúnak is bevertem, mer az
buzi vót és engöm akart. No mindeggggy, nem a farkam itten a lényög! Hanem az,
hogy én, mint minden reggel fél négykor, már itten ülök a kis portás helyemen
és az üvegablakon keresztül bámulok lenéző fapofával mindegy egyes kis deákot,
akik reggöl időben vagy kísve (olyankor rájuk ordítok hirtelen) beérkeznek az
oskolába. Persze ezek a szerencsítlenek mindig köszönnek nekem, de ők annyira
unszimpik, hogy nem köszönök vissza soha. És azt hiszik nem hallom meg, amikor
elküldenek a büdös kurva anyámba. Hát engöm nem érdekelnek. Jobb dolgom is van!
Például a kabala, megnövesztett kisujj körmöm alól kiszedni egy talált
rotringgal a koszt. Jha igön, a talált tárgyak. Aki elveszíti valamilyét ebben
a csövedék építményben, az nálam maradt! Már begyűjtöttem mindent, egy
kibaszott gyűjtögető vagyok. Van nálam sapka, tolltartó, pénztárca, táska,
füzetek, íróeszközök és kaják is, amik ottan penészednek a kis zugomban.
Történt a minap, hogy
letelefonált nékem a 12/A osztály ofős spinéje, hogy menjek mán fel a termükbe,
mert két kan összebunyózott, osztan eltörtek egy padot. Kis muksók, azt hitték
olyan kis robosztusok, hogy elintézik egymást. Helyette munkát csináltak nekem.
Jaj de bódog voltam én ettől. Amúgy nem. A tanárnénike hívása után egy órával,
miután sikerült a piszkot kikapargatnom a kabala karmom alól, felvándoroltam az
említett terembe, ahun sok kis tanulni vágyó bamba fejű arc meredt rám, amikor
belíptem. Igen, én ilyen híressíg vagyok, hogy minden szempár reám szegeződik.
- Nó’málisak vagytok, gyerekek?!
Ha jól tudom, idén vagytok vígzősök, muszáj nektök ilyen rumlit csiná’ni
folyton folyvást? Ej, ti kis huncut lelkek, álljon belétek a vasvilla, mikó’
kimentek egy tanyára tehenet fejni! Bezzeg az én időmben minden kis manus behúzta
a tökeit meg a golyóit! – mérgelődtem, miközben felkaptam a törött pad
maradványait – Senki sem bizonygatta a másiknak, hogy ő milyen tagbaszakadt és,
hogy mennyire tudja elpáholni az alárendeltet! Élvezzen belítek egy cápa, mikó’
úsztok az ócejánba ti kis suhancok! – s ezzel távoztam is. Még hallottam némi
beszólást, hogy büdös vagyok, meg koszos és, hogy miért nem döglök már meg a
picsába, no meg, hogy takarodjak el a 100 éves csotrogány pofámmal a jó büdös
kurva anyámba. Ejnye-bejnye, ez most nagyon fájt. Ezért leteszem az ajtajuk elé
ezt a padot, én pedig visszamentem a helyemre. Menetközben megvertem két
takarítónőt, mer azok csak állnak, mint két fasz oszt arra várnak, hogy
valamelyik kis kakarán tökös gyerek beléjük mártsa a kóbászukat. Mi világoz élünk,
most mondjátok meg! Tudjátok mi vót még ma? Mikó fél kettűt ütött az óura, a
nem ríg említett 12-es osztály kiviharzott az épületemből. Az egyik elbaszott,
sebhelyes képű kölöknek kiesett némi apró a zsebíbül, ezért fel is szedtem
rögvest, és legmélyebb rejtekemre dugtam. A már két hónapja rajtam rohadó
alsógatyámba. Már beleaszalódott a kukim, de annak úgy is mindegy. Mikór
legutóbb pisiltem, azt láttam, hogy mán fekete a makkom. Lehet orvoshoz kíne
menni, de nincsen TB kártyám. Így is itókára meg szárazkenyírre kőtöm a
segélyit meg a fizuból is dohányt veszek. Megbódogult felesígömet is a hátsó
kertben tudtam eltemetni, de akkor is mán fájtak a derík csigolyáim, így úgy
temettem el az asszunyt, hogy a fél teste kilóg a földbűl. Nem csoda hát, hogy büdös
van a kertembön és tele vagyok bogakarakkal. Jóvan’ az úgy!
Kimentem az említett csipet
csapat után, oszt láttam egy olyan nem kedvelt ürgét a vagány, hiperszuper
megaturbós járgányával, hogy azt hittöm, felrobbanok! Az a kis gyújtogató pofa
vót az tavalyról, akit kitiltottam az épületemből!
- Héé te ott, azzal a szuper
csodával! – indultam meg feléje, de csontkopásom miatt csak lassan tudtam
szelni a lépcsőfokokat, azt is úgy, hogy mindkét lábammal rá kellett lépjek egy
fokra. A kis bika felkapta azt a hülye loboncos kobakját, oszt a vele levő
szőke picsát betuszkolta a kocsiba, majd jókat röhögve rajtam, elmentek.
- A macska rúgja meg! –
csettintettem egyet, mikó már leértem a lépcső aljára. Kiesett a protkóm is a
nagy siettemben, de ott hagytam. Most nincsenek fogajim. Az a kis muki pedig,
akinek az apróit szorítja a fonnyadt zacsim, meg nagyba mérgelődött valami
szuperszexi képű, hatvan kilométer magas strici gyereknek.
- Mennyetek má’ haza, ne itt
ácsorogjatok ez magánterület! – kiabáltam rájuk mérgösen és két óra elteltível
sikerült végre visszaszenvednem magam a székembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése