Sziasztok!:) Meghoztam a két új fejezetet nektek! Az előző szavazás már lezárult, köszönjük a szavazatokat!♥♥ Azt a kört, Narou nyerte:)) Hoztam is róla egy fan rajzot, amit én csináltam :P Kitettem egy újabb közvélemény kutatás, de látom, már el is kezdtetek voksolni, nagyon köszönjük!!:))♥♥ Nem is fecsegek többet, itt a rajz és a rész:))
– Narou –
Hogy mi volt
az a megkövült pillanatom a folyosón? Kurva egyszerű. Az a szájbaszexuált
utolsó rohadék, undorító, elfajult, pederaszta Alexander geci villant be nekem.
Szinte ugyanaz a jelenet játszódott le Dorian és Nero közt, mint köztem és Alexander
között a kórházba. Ahogy az alkarjával kifeszítve a szám, leszorít, ahogy
betegen a szemembe néz, és magyarázza a dolgokat, ahogy a háttérben tombol a
vihar, ahogy a villám néha-néha megvilágítja a sötét szobát, ahogy a darabokban
lévő kávéfőzőből kifolyik a maradék kávé, ahogy az öcsém boxerében turkál,
ahogy ott voltam életemben először mozgásképtelenül, tehetetlenül, kitéve az
eseményeknek, kitéve annak a beteg embernek, az akaratának. Az egyetlen, amit
tehettem azaz volt, hogy nem hagyom, hogy az injekciót a nyakamba szúrja. Az,
hogy, ha Naoki egy másodpercet is késik, a vágyfokozó drog a vérembe kerül, és
gyomorforgató, undorító dolgokat tettem volna, amiket józanul soha semmi
pénzért nem tennék meg! Beugrottak flashek, hogy mi lett volna… ha belém vágja.
Mit tettem volna…? Az Alexander geci miket ki nem kényszerített volna belőlem,
amiket megtettem volna vele… mikre nem használt volna engem? És mikre nem
vetemedtem volna az öcs…. NEM. EBBE MOST SEM GONDOLOK BELE!!! NEM. FOGOK. SOHA.
EBBE. SOHA. NEM. NEM, NEM, NEM, NEM, NEM, NEM, NEM!! EBBE SOHA NEM!! NEM!! A
tudatalattim a haját tépve verte a fejét a falba, hogy még csak ne is gondoljon
ilyenekre, ne gondoljon Alexanderre. Bevillantak a kényszerképek, én pedig
belül majdnem elbőgtem magam, annyira nem akartam ezt. Azt akartam, hogy minden
a dokival kapcsolatos dolog törlődjön ki a fejemből. Egy komplett háborút
folytattam le magammal odabent, addig a testem mozdulatlan maradt. Kővé
dermedtem, alig kaptam levegőt. Bepánikoltam. Az öcsém hangja zökkentett ki a
transzállapotomból, és ahogy visszatértem a tudatomhoz, rettentő feszült
lettem, és akkor abban a pillanatban zavart, hogy hozzámért. Ilyen azelőtt még
nem volt. Akkor nem akartam, hogy hozzámérjenek. Lelöktem magamról, és
ráordítottam, hogy hagyjon békén. Értetlenül nézett rám, és aggódva
kérdezgette, hogy mi bajom van, én pedig megállás nélkül hajtogattam, hogy
semmi, csak ne érjen hozzám, ám ekkor Nero csapódott nekem, és a nagy
lendülettől mindketten hátraestünk. Bevertem a fejem, ami kíméletlenül sajogni
kezdett, alig fogtam fel akkor, hogy most mi a jó büdös fasz történt
körülöttem. Először Neruci hangját hallottam, aztán már az öcsémét. Végül
Dorian geciét. Akkor zökkentem ki teljesen a révületemből.
- Rohadj meg!! Most
széjjelverlek!! – rontottam neki, és földre vágtam. ismerős szitu. Bemostam
neki hármat egymás után ugyanoda, majd egyet a másik oldalára is, közben ő
megállás nélkül röhögött.
- Üss csak Narou, ha ettől jobban
érzed magad!
Erre megint elkerekedett a
szemem. Erről is az az Alexander jutott eszembe. Ő is röhögött miközben
fojtogattam. Még jobban bepipultam, már ha ez lehetséges.
- KUSSOLJ!! KUSSOLJ MÁR BE!! –
ordítottam, és egy óriásit vertem az arccsontjába, majd a másik kezemmel, a
szeme alá is.
- Na mi van Silvia? Min idegesítetted
fel magad ennyire? Csak nem titkolsz előlünk valamit? – hallottam Stefan geci
gúnyos hangját a hátam mögül, már azon voltam, hogy egyik kezemmel, az egyiket
verem, másik kezemmel meg a másikat. Ki akartam őket nyírni. De az öcsém
szájbaverte a gipszével, mire annak kicsattant a szája. Fájdalmas, de dühös
grimasszal odakapott.
- Te kis patkány geci!! – ragadta
meg a gallérját, de az öcsém megfejelte, majd ismét pofán baszta a gipszével. A
következő, amit realizáltunk, azaz, hogy Crusi (ki más) lerángat engem
Dorianról, Naokit meg Stefanról, és összekoccantja a fejünket.
- ÁUH, BAZDMEG!! – kaptunk oda
egyszerre az öcsémmel.
- Álljatok már le, mit
baszakodtok? Komolyan megtisztelitek őket a figyelmetekkel? Hát már ne is
haragudjatok, de én nagyon fintorogva teszem most is meg, szóval mondhattok
nekem köszönetet – dobott el minket magától, mintha összepiszkoltuk volna a
kezét, és a két olasz gyerekre nézett, akik az arcukat fogták, de kurva jól
mulattak, az arcukon szórakozott vigyor ült.
- Óhohohó, a Király ránk nézett?
– vigyorogtak sunyin és gúnyosan, mikor eléjük lépett.
- Ujjujujuj – kuncogott Stefan.
- Meg is hajoljunk? – szólt
Dorian, mire Crusader a fejére lépett, ezzel Dóri „fejet hajtott előtte”.
- Minimum – szinte odaköpte ezt a
szót, lekicsinylő vigyorral.
- Te rohadék… - sziszegte bele az
a folyosó padlójába, és nagy nehezen fellökte a lábát, a fejéről, és idegesen a
hajába túrt – Ezért kinyírlak!
- Lehet próbálkozni – ropogtatta
meg az öklét – Most melyik padon törjem szét veletek? Bár most az a cél, hogy a
pad is kettétörjön, és ti is.
- Megölhettem volna őket! – tomboltam, mikor az iskola előtt ácsorogtunk, mind az öten. Mi, hímek, (Rayne és én) cigiztünk. Meg Naoki is. (Ő duplapattintós Marlborot szívott, mi Rayneval most sima piros Multifiltert, mert egy csávótól kértünk, ő meg azt szívott, a kis smucig öcsémnek pedig az volt az utolsó szálja, abból meg nem adott).
- De nem tetted – szólt le Crusi
kifújva a füstöt – Így is kellőképp felhívjuk magunkra a figyelmet. Szinte
mindennap volt balhé, és mindennap be kellett piszkoljam a kezeim, olyan
mocskokkal, mint Mendezék – dobta le a csikket, és eltaposta a lábával.
- De, ha egyszerűen felbasznak! –
csapkodtam – Ráadásul most Dorian, majdnem szétkúrta Nerot, mit csináljak?
Hagyjam?!!
- Megvárod, amíg odaérek, vagy
én, vagy az öcséd, mert te egy kibaszott ösztönök által vezérelt állati lény
vagy, egy here!
- Ajj, lődd már le magad Crusika,
nem vagy az apám – nyomtam el én is a csikket.
- Nem tudjátok, hány óra van? –
fordult hozzánk Neruci, aki körülbelül másodpercenként nézte a telefonját.
- Ott a kezedben a telefonod,
nézd meg azon – emeltem meg a fél szemöldököm.
- Oh tényleg – kissé frusztrált
volt, de megnézte.
- Mi bajod van? – kérdeztem rá.
- Semmi – válaszolta egyből – Figyi,
Rayne haza tudnál dobni?
- Persze – rakta fázósan zsebre a
kezét a colos.
- Mi is megyünk – fordultam az
öcsémhez, aki épp a csöves sapkáját vette fel, mert gondolom fázott már. Volt
egy csinos monoklija a szeme alatt, amúgy. Ezen még elfelejtettem felbaszni
magam.
- Ja, jó.
És itt szétváltunk.
– Sasuke –
Ja,
természetesen felbaszott az egész. Ott feküdt Nero, a geci Silvermanen, és az
arcát fogta, én meg majdnem borogattam, mikor ezt megláttam. Felőlem
bebeszélheti nekem a haverom, hogy jajj csak balhé volt, én már nem hiszek el
semmit. Tudom, most jöhettek azzal, hogy miért baszom fel magam, mikor Nero már
nem az én nőm. Egyszerű! Mert attól még az enyém marad. Mindegy, szóval
odaléptem az alsógatyás fiókomhoz, kihúztam, elkezdtem benne turkálni, és meg
is találtam, amit keresek. Az apró tasak, ami tele volt a piruláimmal. Nem ezek
nem a gyógyszereim. Igen, ezek drogok. Majd mikor ezeket bevettem, és elszívtam
még egy füves cigit is, akkor leültem a laptopom elé, fekete özvegyezni. Már
haladón játszom. Igen, ettől határozottan menő lettem.
- Fiam, minden oké? Kéne a
segítséged a kocsinál. Elromlott valami – jött be apám az ajtón.
- Oké, mindjárt megyek –
válaszoltam közömbösen.
- A faszom verem már a rövid
válaszaidba fiam, ha a flegmaságot mérni lehetne, te ütnéd a csúcsot, esküszöm!
Válaszolj már egész mondatokban.
- Jó – vigyorodtam el gúnyosan
Erre csak szemet forgatott, nekem pedig rövidet rezgett a telefonom.
Odapillantottam és egy chat ablak ugrott fel, az iPhoneom leamortizált
képernyőjén (ja, nem kéne falhoz baszkodni). Ott villantott Nero neve, még
mindig úgy beírva, ahogy régen volt, szóval ott villogott, hogy „Bébi” egy
napocskás és egy szívecskés hangulatjel kíséretében. Megfeszült állkapoccsal
lazán feloldottam a képernyőzáramat, és amit láttam azaz, hogy az exem egy
videót küldött át nekem iMessengeren. Értetlenül felemeltem a fél szemöldököm,
amolyan „mi a fasz” fejet produkálva, és megnyitottam a videót. Hát eléggé fos
volt, ide-oda mozgott a kamera, nagy volt a hangzavar, de a lényeg az volt, hogy
Nerot a szekrénysornak szorította Dorian, majd nagy hévvel ellökte, neki az
eléggé fura arcmimikájú Narounak, aki elesett vele, Nero meg pont rá. És a
háttérben Dorian ellőtte a fotót. És itt Mimi ordítozását hallhattuk, majd vége
lett a felvételnek. Ez most mi akart lenni? Tudja, hogy láttam a képet? Mindegy,
válaszoltam neki.
16:00
Feladó: Én
Ertem.
Szinte egyből látta, ettől kicsit
hátrahőköltem. Most már végleg „mi a fasz” fejem volt.
16:00
Feladó: Bébi
Nem direkt estem ra.
Nagyot sóhajtottam. Miért
magyarázkodik? Jó, tudom hogy nem direkt volt. Felfogtam. Láttam. Természetesen
gecire örülök neki, de attól még felbaszódtam. Még az is zavar, hogy egy
iskolába járnak! Nem hogy az, hogy egymás mellett ülnek azzal a gedvával, és
még beszélgetnek is, sőt testi kontaktusba is kerülnek!!
16:02
Feladó: Én
Miért magyarazkodsz?
Ezt is rögtön látta, de erre,
csak öt perc múlva jött válasz. Még pedig elég rövid. Mármint először, aztán
rögtön jött utána a következő üzenet.
16:07
Feladó: Bébi
Nem tudom. Holnap fel haromkor vegzek most
pedig egyedul ulok a szobamban es teat iszok.
Persze nem kellett megmagyarázni,
hogy ez mi akart lenni. Csak hogy ti is értsétek, a mi lehetetlen utalásainkat,
ezt akkor írtuk mindig, mikor azt akartuk, hogy a másik felhívjon minket, vagy
épp átmenjen. Mélyet sóhajtottam, és elővadásztam a telefonszámát, és
felhívtam. Rögtön felkapta.
- Szia – szólt bele feszülten.
- Mondjad.
- Semmi, csak hallani akartam a
hangod. Ami most elég fura… amúgy. Várj.. – akadt meg – Te vettél be valamit?!
- Ja. Ami még az előző adagból
megmaradt.
- Sasuke, ne! Azt hittem leraktad
a bogyókat!
- A tűt raktam le.
- De kérlek…
- Nero, azt csinálok, amit akarok
– nyertem meg a játszmát amúgy a fekete özvegyben, tűzijátékok tömkelege
villogott a képernyőn, és egy „Congratulations”
felirat. Tudom, tudom, hogy király vagyok.
- Tudom…
- Örülök, hogy ezt megbeszéltük.
- Akkor se szeretem, mikor
pirulákat szedsz be.
- Csak három volt benne.
- És azt be is szedted?
- Igen, de az egyiknek már csak a
fele volt meg.
- A TV alattit megtaláltad?
- A mi alattit? – emeltem meg
értetlenül a szemöldököm.
- Semmi – vágta rá rögtön.
- Te eldugtad előlem?!
- Nem tudom, hogy ott van-e még,
én…
- Válaszolj!
- Igen… Még, mikor együtt
voltunk..
- Mégis miért?!
- Mert nem akartam, hogy
bedrogozd magad…
- Ezt nem hiszem el – emeltem a
fal felé a tekintetem, a fejemet rázva.
- A kép miatt..? – kérdezett rá
óvatosan Nem válaszoltam, csak rágyújtottam.
- Sasuke, ugye nem..?
- Már mindegy, láttam a videót.
- Akkor most már minden rendben?
Nem veszel be többet? Ígérd meg, hogy nem veszel be többet! – csuklott el a
hangja.
- Nero ne aggódj értem. Tudom,
mit csinálok.
- Nem, nem tudod! Kurvára nem
tudod!
- Nem akarok veszekedni! –
szóltam ellentmondást nem tűrően. Itt pár másodperces csönd támadt. Tudtam, hogy
most magát őröli belülről.
- Nero! – szóltam rá.
- De, ha egyszer aggódóm! –
csattant fel.
- Nem kell értem aggódnod, megvagyok.
Megoldom én a magam a gondjaimat, te old meg a tiédet! Nem kell velem törődnöd!
Most mennem kell, majd még beszélünk.
- Holnap fél háromkor végzek –
ismételte meg, és a könyörgés, kétségbeesett szikráját vettem észre a
hangjában.
- Rendben. Vigyázz magadra, ne
nyiss senkinek sem ajtót – raktam le
– Naoki –
Mikor
hazaértünk, a bátyám első dolga volt, hogy megigyon egy pohár kávét, majd
felmenjen és bezárkózzon. Én csak aggódva néztem utána, majd megráztam a fejem,
és kimentem a konyhába. Szépen komótosan kivettem a maradék lasagnet a
fagyasztóból, megmelegítettem és neki álltam enni. Egyedül. Hát így már nem
olyan finom, mint melegen és frissen. Már merengtem volna el a gondolataimban,
amik történetesen most arról szóltak, hogy a lasagnet ki találta fel, mikor az
én drága édesanyám, szinte besuhant a konyhába. Ijedtemben majdnem hátraestem.
Az isten verje meg, hát ez úgy közlekedik, mint valami amazon!
- Ez neked és a bátyádnak jött –
nyomott a kezembe egy jó vaskos levelet.
- Kitől? – forgattam a kezemben,
de cím nem található rajta, sem feladó. Szóval nem postán jött?
- Nem tudom kisfiam, valaki
lerakta ide az ajtó elé – és ezzel felkapott egy boros poharat, és már ment is
vissza nappaliba, mert a kedvenc műsora ment épp. De még idehaza is fekete,
feszülős, koktélruhába volt. Nőők… Nem. Várj. Inkább, Anya… Igazából meg
akartam várni, hogy a bátyám is itt legyen, hiszen kettőnknek jött, de gondolom
nem bánja, ha felnyitom egyedül. Bontottam már fel más levelét is, nem igazán
titkolózunk egymás előtt, szóval gondoltam nem lehet belőle baj. Elővéve a
zsebemből a kisbicskámat, felnyitottam a borítékot, majd kivettem belőle a
levelet. Amit pedig benne láttam, attól megállt bennem az ütő. Rosszul lettem.
„Kedves
Narou, és Naoki Silverman!
Drága
kis ikreim, gondolom, emlékeztek még rám, nem hinném, hogy ilyen hamar
elfelejtenétek. Még mindig a megszállottatok vagyok, még mindig magamnak
akarlak benneteket. Együtt, és külön-külön is. Sok mindent akarok kérdezni, és
mondani, de sajnos a lap túl kevés, így gondolhatjátok, hogy nem ez lesz az
utolsó levél, amit kaptok tőlem. Kezdjük a kérdésekkel.
Narou,
sokat gondolkodtam, hogy miket kérdezzek tőled elsőnek.
Sokat gondoltam rád, de végül dűlőre jutottam. Hány évesen vesztetted el
a szűzességed? Biztos
fiatalon, nem? Begyakorlott a mozgásod? Az igaz? Mi más lenne? Rutinosan
gombolod ki a slicced, mi? Gyorsan ütemesen, vagy lassan, és ritmusosan
csinálod? Az előbbi, igaz?
Már csak attól feláll, ha belegondolok. Mikor szexeltél utoljára? Régen? Mert
akkor a drog, amit be akarok neked adni, többszörösen hat a kiéhezett
emberekre. Nem értem, miért ellenkeztél annyira. Hiszen csak ki akartalak
elégíteni mindkettőtöket,
és magamban akartalak érezni. Na mindegy, majd legközelebb.
Naoki.
Rád is gondoltam ám. Kis aranyos. Hozzád csak egy kérdésem lenne; nyúltál már
magadhoz? Ha igen, akkor biztos nem olyan alpári módon, férfiasan vered ki,
hanem befekszel az ágyba, a nagy kötött kis pulcsidban, az ágyékodhoz szorítod
a kezed ruhán keresztül, és még oda se mersz nézni, igaz? A hajad is kócos
közben, igaz? Bár az mindig az. El vagy vörösödve közbe, nemde? És azok az
elfojtott hangok, amiket kiadsz, hallani akarom őket, bár egy kis részletet hallottam, mikor saját kezembe
is foghattam. De sajnos akkor még nem álltál fel. De ami késik, nem múlik.
Egyenlőre ennyi, nézzetek szét magatok körül,
hiszen ahogy a mondás tartja, az ördög sosem alszik, nemde?
Üdvözlettel
Alexander♥”
Elkerekedett szemekkel, remegő
íriszekkel pásztáztam a levelet, görcsösen szorítva azt. Beugrott az érzés,
ahogy a boxeremben turkált, és a szám elé kapva a kezem, az asztallapra
hajtottam a homlokom. Hányingert kaptam. Nem bírom. Egyáltalán miért nyúltam a
levélhez! Biztos rajta vannak az ujjlenyomatai. Undorodva, és viszolyogva
eldobtam magamtól. Mindjárt sírva fakadok. MIÉRT BUKKANT FEL?! Meg akarok
halni. Nem akarom többször látni!! Ám ekkor lejött a lépcsőn a bátyám. A szívem
a torkomba ugrott.
- Mi a baj csacsi? Minden oké? –
lépett a konyhaasztalhoz, de elég morcos kedvében volt – Milyen levelet kaptál?
– nyúlt a laphoz, de én kétségbeesetten kikaptam a keze ügyéből. Nem, ezt nem
tudhatja meg. Biztos felidegesítené magát, rajta, azt pedig nem akarom. Így is
az agyvérzés határát súrolta ma!
- Mi bajod? – emelte meg a fél
szemöldökét, én pedig mosolyt erőltettem magamra.
- Csak a H&M küldött nekem
katalógust, mert feliratkoztam a hírlevélre. Ez pedig – emeltem meg a levelet,
aminek az érintése, már rosszul létet váltott ki belőlem, de legyűrtem – Egy
külföldi levelező társamtól jött. Tudod a brit!
- Azt hittem, azzal már nem
beszélsz – méregetett gyanúsan.
- De most írt! – vigyorodtam el –
Rendes tőle nem?
- Rettentően – forgatta meg a
szemét – És mitől feküdtél úgy az asztalon, mint aki mentem elhányja magát?
- Rossz volt a lasagne, ne egyél
belőle – böktem rá a fejemmel, majd felkapva a borítékot is, felcsörtettem az
emeletre, szinte majdnem elesve a saját lábamba, berontva a szobámba, és
kulcsra zárva az ajtót. A levelet pedig kétségbeesetten zihálva, csak
behajítottam az ágy alá. Nem. Ezt Narou nem olvashatja el. Eddig ő védett engem
mindenféle semmiség szarságtól, de most rajtam a sor. Biztos nem fogom hagyni,
hogy az idióta bátyám meghaljon szívrohamba egy ilyen gedva miatt, mint
Alexander.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése