02. XXII. Fejezet

– Nero –

Amikor felszálltam a repülőre, boldog és szomorú voltam egyben. Boldog csupán csak is Mimi miatt voltam, hogy végre láthatom őt. Újra vele lehetek, és újra megölelhetem, eltölthetünk csajos délutánokat, és mindent szemtől-szemben kibeszélhetünk. Persze, gondoltam rá és vettem neki szuveníreket a helyi ajándékboltból. Vettem neki egy édes kis cica plüssöt, aminek a mancsához varrtak egy gombolyagot és rá van varrva a gombolyagra a város neve. (Névszerint: Tolo). Plusz szereztem neki képeslapokat, kulcstartókat, kitűzőket, hűtő mágnest és egy kis noteszt is. Szomorú pedig két ok miatt is voltam. Az első, hogy IMÁDOM göröghont és nagyon rossz, hogy el kell menjek… Bár az utolsó három napban már nem volt ott se olyan jó idő, mert hát október van és már oda is elért az esőzés… A másik ok pedig az angkorvati mindennapok. Biztos kurvára le vagyok maradva a tananyaggal, szóval pótolhatom is be azokat. Aztán ott van Sasuke… nem is kell ragoznom. Narout se… Plusz most már a nyakunkon vannak a Mendezek is. Marha jó…!

Már éppen a gépen ücsörögtünk, felszálltunk és útban voltunk haza, amikor a bátyám mellettem ülve elkezdett mérgelődni.

- Mi bajod? – kérdeztem felé fordulva, elszakadva a lenti, aprócska tájaktól.

- Az, hogy hívhatok taxit – sziszegett.

- Nem kell taxi – mosolyodtam el.

- Dehogy nem! Hogy megyünk haza ezzel a rengeteg csomaggal?! Busszal, vagy mi?! – hőbörgött.

- Lesz fuvarunk, ne aggódj – biztosítottam.

- Honnan veszed? – emelte meg a fél szemöldökét.

- Biztos vagyok benne, hidd el – mosolyogtam rá magabiztosan.

- Csak nem Mimoza fog kijönni elénk a colos Rodrigójával?

- De, tutira – bólintottam jókedvűen – Alig várom, hogy lássam Mimit!

- Elhiszem! Szinte el sem tudtatok szakadni egymástól – utalt arra, hogy folyton mobiloztam meg skypeoltam vele.

- Mert ti Stacyvel igen! – vágtam vissza.

- Jaj, ne is mondd! – csúszott lejjebb az ülésen – Már kikészített, jó is, hogy hazamegyünk! Nem fog állandóan zaklatni, hogy épp melyik kurvát nézem meg ilyenek…

- Hát na, a féltékenység is jele a szeretetnek! – vontam meg a vállam.

- Képzelem, milyen beteges szeretet lehet ez – sóhajtott lemondón.

- Ne zsörtölődj már, legalább van valakid, akivel még mindig együtt vagy! Bár bevallom, néha nagyon idegesítő a nőd, de senki sem tökéletes…

- Na igen – vetette hátra a fejét – Majd ébressz fel, ha megérkeztünk – hunyta le a szemét, én pedig előkaptam a fülesemet és az iPhoneomat, majd elindítottam rajta egy random zenét. Most éppen az Echosmith – Cool Kids szám bömbölt a fejembe.

Mikor már közeledtünk Angkorvathoz, felvertem a bátyámat szendergéséből és felvettem a nagy, jó vastag, sötétkék pulcsimat, mert Mimi szólt nekem előre, hogy már eléggé hűvös van otthon és, hogy lehetséges, hogy esni fog. Úgy körülbelül fél nyolckor érkeztünk meg, amikor már kellőképpen sötét volt odakint. Az eső valóban esett, de nem volt olyan vészes. Chanival megvártuk, amíg kikapjuk a bőröndjeinket és átvágtunk a reptér előcsarnokán. A tekintetemmel valami ismerős arcot kerestem, hátha Mimi tényleg eljött. De sajnos szinte senkit sem találtam, így már kezdtem volna feladni, amikor egy ismerős hang kiabálta a nevem.

- NERO!!! NERUCIM, ITT VAGYOOOK!!! – kiáltozta, és ahogyan forgolódtam, Mimit pillantottam meg, aki integetett, aztán elkezdett szaladni felém. Elengedtem a bőröndömet és nagy vigyorral széttártam a karomat, hogy odavesse magát.

- MIMIII!! – sípoltam örömömben, aztán hirtelen lendülettel a nyakamba ugrott. Majdnem hátra vetődtünk, de szanaszéjjel ölelgettük egymást, és ott sikítoztunk az előcsarnok közepén, miközben minden ember minket nézett.

- Ne már, csajok, ez kezd kínos lenni! – morogta oda nekünk Chani, aztán hirtelen megjelent mellette Stacy, aki a szüleivel jött. Na onnantól ők is egymással voltak elfoglalva, nagy smár jelenet meg minden…

- Én, én, én, én úgy, de úúúgy örülök neked! – hajolt el széles vigyorral Mimi – Már nagyon hiányoztál ám! És számoltam vissza az órákat meg a perceket, hogy mikor jössz már végre!!

- Ajjj de édes vagy, te is nagyon hiányoztál nekem – hatódtam meg és szorosan magamhoz öleltem.

- Mit kapok?! Mit hoztál nekem?! Tudom, hogy hoztál nekem valamit! Szóval mit, mit, mit, mit?! – pörgött be egyből, mire felnevettem.

- Ígérem, otthon mindent megkapsz, csak előbb érjek már haza – fogtam meg a bőröndömet.

- Jó, gyere, menjünk oda a többiekhez – ragadta meg a kezem, de lefékeztem.

- Többiek? Milyen többiek?

- Majd meglátod – mosolygott fel rám kedvesen.

- Oki – itt Chani felé fordultam – Otthon tali? – kérdeztem.

- Igen – bólintott, elszakadva a barátnőjétől, így Mimi után mentem, aki odahúzott ahhoz a társasághoz, akikkel jött. És meglepődtem. Raynet látva nem, mert sejtettem, hogy ő hozza el Mimit, de a két Silverman meglepett. Naoki ott ült az egyik bőrkanapén, előre hajolva nyomkodva a telefonját. Narou pedig karba tett kezekkel ácsorgott mellette és Rayneval társalgott, aki meg zsebre tett kezekkel állt.

- Srááácook, megjött Neruciii!! – kiabálta oda nekik Mimi, mire felkapták a fejüket. Naoki elmosolyodott, Rayne arca meglágyult, Naroué viszont ugyanolyan maradt (mint mindig). Odasétáltam hozzájuk és elengedtem a bőröndöm.

- Sziasztok – köszöntem mindenkire nézve és lehajolva megöleltem Naokit, aki viszonozta ezt – Meglep, hogy itt talállak, fogadjunk, te nem önszántadból jöttél el – meredtem egy kicsit gúnyolódós mosollyal Naroura, aki hitetlenül elvigyorodva megrázta a fejét.

- Most nézd meg, haza se jön, de már belém köt – meredt a plafon felé, aztán rám nézett – És mi van akkor, ha önszántamból jöttem ide?

- Semmi – vontam meg a vállam. Komolyan semmi. Sasuke nem jött el…

Narou magához vont és megölelgetett. Nem esett olyan jól, mert Sasuke újabb kitörése miatt, (amit Mimi telefonbeszélgetéséből hallottam, hogy kikarmolta az arcát) úgy érzem, tartanom kellene a távolságot tőle. De visszaöleltem, ám gyorsan el is léptem tőle. Ez nem helyes…! Láttam Naroun, hogy furcsa volt neki ez, mert nagyon gyanús tekintettel méregetett, így egyből kerülni kezdtem a tekintetét.

- Sokkal barnább vagy, mint voltál – jegyezte meg Naoki mosolyogva – De ez illik hozzád! Jó volt a nyaralás? – érdeklődött.

- Igen, nagyon! – virultam ki – Csak az utóbbi pár nap már ott is olyan hidegebb, esősebb volt, de azt leszámítva nagyon jó volt! Majd még mesélek, csak menjünk már haza, mert hulla vagyok… - néztem könyörögve Mimiékre.

- Oki! Úgy is akarom az ajándékaimat! – csillogtak a szemei és Rayne kezét fogva, elindultak a kocsi felé. Narou támogatta az öccsét a járásban, akinek már csak a kezén volt gipsz.

- Hogy érzed magad, Naoki? Jobban vagy már sokkal? – sétáltam mellettük.

- Igen-igen! Hála a kemoterápiáknak – motyogta oda nekem egy kedves mosollyal.

- Akkor jó! Majd holnap átnézek, ha gondolod! Hoztam ám neked is valamit, amiért ilyen kis aranyos vagy velem!

- Tényleg? – szökött pír az arcára – Ne… Nem kellett volna!

- Deee – bólogattam.

- Ne itt nyáladzatok már mellettem – szólt ránk Narou mérgesen.

- Ne féltékenykedj, amiért az öcséddel jobban kijövök – vetettem oda neki, de nem gorombán, hanem viccelődősen.

- Én meg többet nem jövök ki eléd sehova – na ő viszont gorombán vágott vissza.

- Most mi bajod van? – kérdeztem összehúzott szemöldökökkel, elkomorodva.

- Tudod te – meredt rám semmit mondóan – Holnap inkább ne gyere! Majd hétfőn odaadod az öcsémnek az ajándékát! Na jó éjt – kezdte el húzni az öccsét a kocsijuk fele.

- Bocsi Nero, majd írok! – integetett Naoki.

- Jól van – néztem utánuk furán, majd megforgattam a szemeimet, és inkább beültem Mimiék kocsijába, amíg Rayne úriember módjára, berakta a cuccaimat a csomi tartóba. Eldobtak hazáig, ahol Miminek odaadtam az ajiját és megbeszéltük, hogy holnap nem megyünk isibe, mert mindenről tudni akar személyesen is, plusz van egy csomó bepótolni valóm, ami végett rám szánja az egész hétvégéjét. Tehát péntek-szombat-vasárnap non-stop együtt leszünk, nálam is alszik meg minden és hétfőn reggel is együtt megyünk suliba. Persze, ez Raynenak annyira nem tetszett, láttam a fején, de végül le tudta annak, hogy nem láttuk egymást egy hétig és nem elég a telefon meg a skype. Mindent rendesen kell csinálni, így nem is neheztelt ránk. Annyira. Gondolom.

Tehát, a hétvégénk így telt, tömören:

Péntek – ennek a napnak a délelőttjét kipakolással töltöttem és mosással. Menetközben megjött Mimi is, aki átnézte a telefonomon és a fényképezőgépemen lévő összes képet, amit kint készítettem görögben. Utána fel kellett próbáljam neki az összes olyan ruhát, amit kint vettem (még a napszemüveget is). Aztán kijelentette, hogy neki forró csoki kell, így neki láttam forró csoki csinálásnak. Aztán rendesen elzavarta Chanit, hogy a hétvégét töltse Stacynél, mert velem akar lenni és csak velem. Persze ez az állat bátyám kitalálta, hogy biztos lezbi pornót forgatunk, meg ilyenek. Barom arc. Na mindegy. Este filmeztünk, meg ökörködtünk és folyton gyártottam a forró csokikat.

Szombat – reggel Mimi úgy kelt, hogy ő nutellás, kakaós, fahéjas, túrós és lekváros palacsintát akar enni. Mondtam, hogy jó, majd, ha magamhoz tértem, akkor neki látunk sütni. Ameddig Rayneval telefonon beszélt, én addig bekavartam a palinak a tésztáját, utána a laptopomon összeállítottam egy Nero-Mimi mixet, hogy egyszer az ő egyik kedvenc dala szóljon, utána az enyém, és így felváltakozva szóltak a zenéink, amikre táncoltunk, nevettünk és persze palacsintát sütöttünk. Mimi teljesen megtömte az összes palacsintát, de mire letettem a tányérra egy újabb tölteni való darabot, addigra az összes addigi, amit megcsinált, eltűnt. Mert megette. Este viszont kíméletlenül előszedte a tanulni és az átmásolni valókat. Szóval, amíg én az ágyamon ülve szorgosan másoltam át az én füzeteimben az egy hét alatt leírt anyagokat, addig Mimoza szépen a TV-t bámulta és közben palacsintát evett, meg forró csokit. Valamikor hajnalba fejeztem be és leszakadt a karom. Nem hagyhattam abba, mert kíméletlenül rám szólt, hogy nem hagyhatom abba. Szóval, igen.

Vasárnap – na ez már valamennyivel egy lazulósabb nap volt. Valamikor 11-kor keltünk fel mind a ketten arra, hogy odakint tombol a vihar. Rendesen jégeső is volt meg minden, így Mimi azonnal lekamerázta és elküldte Raynenak, hogy ő is látja-e. A gond csak az volt, hogy nem volt adás, így DVD filmekhez kellett folyamodnunk. Megnéztünk három mesét. A Halott Menyasszonyt, a Shreket és a Notre Dame-i Toronyőrt. Ezután megnéztünk négy filmet is. A Trójat, a Függetlenség Napjat, a Jurassic Worldöt és a Halálos Iramban 7-et. Persze jó sok chips, popcorn, forró csoki, tea és csoki kíséretében. Estére pedig pizzát rendeltünk.

Hétfőn reggel, viszont kíméletlenül felrázott minket az ébresztő óra idegesítő, agytépő hangja. Mimi komótosan felvette a kedvenc vörös cicanaciját, a tejeskávé színű kötött pulcsiját, ami alatt egy mintás póló volt, a horgolt sapiját és lent az előtérben meg a vintage bakancsát. Én magamra rángattam egy világosszürke, kicsit vastagabb bélésű cicanacit, egy fehér félvállas kötött felsőt, rá a sötétebb szürke, cipzáros vastag pulcsimat és a hajamat kifésülve, lebaktattam a lépcsőn. Felhúztam a kedvenc, telitalpas fekete bokacsizmám és a táskámat is magamhoz vettem.

- Kajákat eltetted? – kérdeztem Mimire nézve, aki álmosan nézett bele a tükörbe.

- Igen el – bólintott egy ásítás után.

- Akkor mehetünk is – kaptam fel a lakáskulcsomat és kinyitottam az ajtót. Előre engedtem őt, aztán becsuktam magunk mögött az ajtót, be is zártam, kimentünk a kapun, amit csak becsuktam és elsétáltunk a buszmegállóba. Csípős hideg volt, ráadásul mindent ázott falevelek és pocsolyák borítottak. Kicsit sötét is volt még, olyan igazi őszies hangulat. Mimi szereti, én viszont kevésbé. Ráadásul mind a ketten komorkásak voltunk a Mendez csávók miatt.

A suli aulájában összefutottunk Leonnal és Lenaval, akik kézen fogva jöttek el az automatától, mindkettejük kezében egy-egy gőzölgő pohár valami volt.

- Szia Nero, milyen volt a nyaralás? – érdeklődött Leon.

- Sziasztok, jó volt köszönöm – mosolyogtam rájuk.

- Szép barna lettél – bólintott elismerően Lena az arcomat fürkészve.

- Hát, igen – biccentettem.

- Tudjátok mi furát láttunk ma reggel? – kortyolt bele Leon a poharába. Mimivel értetlenül megráztuk a fejünket, hogy nem, ezért folytatta – A Silvermanek a helyükön csücsülnek, mint az angyalok.

- Nagyon helyes – esett le egy kő Mimi szívéről, de az enyémről is!

- Miért? – kérdezte Lena.

- Mert az a két buzi nem fog tudni mellénk ülni – mondta Mimi, aztán még beszéltünk velük egy kicsit és felmentünk az emeletre. Bepakoltunk a szekrényeinkbe, aztán beviharoztunk az osztálytermünkbe.

- Raynuuus!! – ugrott Mimi egyből a barátja ölébe, aki szintén bent volt előttünk és a helyén ült az első padba. Rayne adott neki egy csókot, aztán a kezébe nyomott egy mekis zacsit. Én addig hátra vonultam a mi helyünkhöz.

- Sziasztok – ültem le Narou mellé.

- Volt egy gyönyörű üzenet a padodon, de letöröltem – bökte oda Narou közömbösen, miközben szokásosan hintázott a székén.

- Kösz – sziszegtem.

- Mizu? – fordult hátra Naoki kíváncsian, egy kis üveg fantát szürcsölgetve, szívószállal.

- Semmi – sóhajtottam – Biztos jó ilyen állapotodban bejönnöd?

- Igen, már csak sántítok és van egy csomó időre felmentésem tesiből – mutatott fel egy peace jelet.

- Akkor jó – mosolyodtam el.

– Rayne –

            A hétvégém Mimi nélkül a poklok pokla volt. Komolyan! Mindössze egyszer beszéltünk telefonon. Ráadásul tök egyedül voltam, mert Sasuke sem hajlandó engem felkeresni, így az egész hétvégémet konkrétan végig haldokoltam. A szó szoros értelmében. Végig haldokoltam. Na mindegy.

Hétfőn reggel már vagy ötkor fent voltam és komolyan tűkön ülve, felöltözve, indulásra készen vártam lent a nappaliba, hogy végre mehessek Mimihez az iskolába, aki egy egész hétvégére magamra hagyott. Na csak jöjjön át valamelyik nap, olyan büntikét fog kapni, hogy ihajj.

- Hiányoztál ám – pusziltam meg az arcát – Maradj itt ezen az órán.

- Itt, az öledben? – nézett fel rám értetlenül a dupla sajtos toastjából.

- Itt az ölemben – bólintottam rá.

- Nem lehet – szomorodott el – Pedig maradnék, de tudod, hogy muszáj a helyünkön ülni…

- Tudom, és nem hagyhatom, hogy legyen egy beírásod!

- Akkor oké – mosolyodott el és tovább falatozta a kajáját. Aztán csöngőkor berobogott az ofő.

- Szép jó reggelt drága 12/A, mindenki a helyére! – kiabálta, mire Mimi komótosan felállt az ölemből. Persze küldtem neki egy jó kis seggre pacsit, amikor elindult hátra. Elvörösödve nézett vissza rám, végül elvágta magát Naoki mellé

- Na, osztály vigyázz! Ki a hetes?! – kiabálta az ofő, végig nézve rajtunk szúrósan, amikor felálltunk. Végül valaki kitolta a seggét és jelentett egy rövidet – Leülhettek, köszönöm! Látom a két Silverman is megérkezett! Ideje volt! – vetett rájuk szúrós pillantást, miközben mindannyian leültünk.

- Bocs, hogy az öcsém kórházban volt tényleg, én kérek kurvára elnézést!! – csattant fel Narou.

- Narou kedves, már is egy intővel akarod indítani a félév további részét?

- Felőlem, azt csinál, amit akar, tanárnő – intette le flegmán Silverman #1. Hitetlenül vigyorogva megráztam a fejem. Ez egy barom és az is marad.

- Nos – hagyta figyelmen kívül a tancsi Narou beszólását – Mivel hiányzik a szaktanár, ezért velem lesztek első órában, ami jó, mert meg kell beszélnünk a keringővel kapcsolatos dolgokat! Először is kérem a nevét azoknak, akik táncolni akarnak! Mert, hogy jövő hónaptól egy kiválasztott napon, két óra táncpróba lesz – vett magához egy papírt meg egy tollat, ám ekkor nyitódott az ajtó. Odakaptam a fejem és egyből sötét pillantásokat lövelltem rájuk. Mendezék…

- Jó reggelt – nézett rájuk szúrósan a tancsi, aztán felírta a késésüket.

- Héé, az a két homár a helyünkön ül!! – hangzott fel Stefan, amikor kiszúrta, hogy Narou és Naoki a helyükön ülnek.

- Nem, Stefan, ő nekik az a helyük! Nektek ott a behozatott üres pad – bökött a Clariék padsorában (a fal felőliek, Narouéktól két padsorral arrébb) lévő utolsó, üres padra. Mendezek idegesen ciccegve hátra mentek és levágták magukat a padba.

- Tehát, a keringő és a szalagavató… - futott neki ismét a tancsi.