– Mimoza –
Unottan
firkálgattam a füzetem szélére egy szivárványt fingó unikornist, mikor a
tanárnő szóba hozta a keringőt. Érdektelenül felnéztem, majd inkább befejeztem
a paci seggét. Túl nagy lett. Na nem baj. Nem igazán izgat a dolog. Az viszont
igen, hogy a telóm Raynus padján hagytam, és emiatt hiányérzetem van.
- Mielőtt kiválasztjuk, a párokat
kérem, emeljék fel azok a kezüket, akik nem kívánnak részt venni a keringőn! –
nézett körbe az osztályon. Eddig senki sem rakta fel a kacsóját. Ásítottam
egyet, elfeküdtem a padon, és egy nagy lendülettel felemeltem a mancsom.
- Mimi! – lepődött meg mögöttem
Nero.
- Naoki? – szólalt meg Narou is,
bár ő nem igazán volt meglepett. Magam mellé néztem és láttam, hogy Naoki is
nagy lustán, elterül az asztallapon, és fel van emelve a keze. Csak mi ketten
voltunk.
- És szabad kérdeznem, miért? –
kérdezett rá az osztályfőnök.
- Mert túl fárasztó, nekem ehhez
nincs feles energiám – adta Naoki a választ, én meg folytattam:
- Nincs azaz Isten, hogy én
betanuljak egy táncot, és bejöjjek nulladikra, vagy maradjak még pár órát
tanítás után csak ezért.
- Inkább alszok – ásított Naoki
fásultan.
- Vagy nyugodtan megreggelizek,
ebédelek! – raktam a pocimra a kezem.
- Ráadásul a frakk! – nyűglődött
bele Silverman #2 padba.
- És a keringő ruha! – sápadtam
le.
- A nyakkendő!
- A fűzőő! – szenvedtem. Kirázott
minket a hideg, pedig mindketten kötött pulcsiba voltunk. Én tejeskávé színűbe,
ő sötétszürkébe. Csak neki fel volt gyűrve az ujja, nekem nem.
- Nem, biztos nem! – ráztam meg a
fejem hevesen, Naoki meg közben lehajtotta a fejét a padra, szerintem elaludt,
mert rájött az alvásroham.
- De Mimi, ilyen esélyed nem lesz
több… - hajolt előre hozzám Neruci és szomorúan fürkészett – Csak egyszer
keringőzöl az életben!
- Én minden vasárnap keringőzök a
porszívóval és a felmosóval, nem tudom, miről beszélsz.
- De…
- Nem táncolok, Nero. Nem akarok.
Nekem ez nem fontos.
- Nagyon elbaszott lehetsz – szólalt
meg Claire lenézően – Milyen lány hagyja ki a keringőjét?
- Én.
- Ezért vagy elbaszott.
- Én elbaszott vagyok, te
szétbaszott – vigyorodtam el és kacsintottam, mire felfújta magát, és sértetten
előre fordult. Hülye kurva.
- Lányok!! – csapott az asztalra
az oszifő mérgesen.
- Akkor viszont én is kihagyom
tanárnő – emelte fel Raynus a kezét, amin igazából nem lepődtem meg.
Számítottam rá.
- Te is Rayne?
- Ja. Mimin kívül úgy se
keringőznék mással.
- Rayne! – intettem előre – A
padodon maradt a telefonom!
- Dobjam?
- Dobjad! – tártam ki a kezem,
mire egy nagy lendülettel felém hajította, én pedig felugorva elkaptam – Köszcsike!
Délután meki?
- BigMac?
- A-a! Most akciós a csirkés
cézár McWarp!
- GYEREKEK – rivallt ránk a
tanárnő, mire felé fordultunk – SZÜNETBEN.
- De most jutott eszünkbe – adta
a lekicsinylő választ Rayne.
- Attól még ezt el lehetett volna
intézni szünetben is!
- De én most akartam.
- És?
- Itt az van, amit én akarok –
mondta halál komolyan a szemébe nézve a tanárnak, aki inkább feszengve
elfordult. Szerintem, most tudatosult benne a négy év alatt, hogy miért nevezik
Raynet Őfelségének.
- De akkor így páratlanul
leszünk! – fogta fejét, mikor realizálta az osztálylétszámot a tancsi néni.
- Nem, nem, mi is itt vagyunk! –
lóbálta a kezét Dorian – Rólunk már el is tetszett feledkezni? Ez szomorú.
- A tanárnő kirekeszt minket –
röhögött Stefan.
- Pedig a tegnap este
felejthetetlen volt – sóhajtott „lemondón” Dorian, mire a tanárnő feje lángba
borult az idegtől, és már ordította volna el magát – Nyugi, nyugi, csak
hülyéskedtem!
- NEM VICCES MENDEZ!
- Deee, de szerintem egy kicsit
az.
Csóri tanár már inkább leszarta
őket, és visszatért hozzánk.
- Kérlek, a következő óra osztályfőnöki,
megtennétek, hogy addig kiválasztjátok a párokat?
A normálisabbak bólintottak, a
kevésbé normálisak csak vállat vontak, vagy oda se figyeltek.
- Kivel táncolsz, Neruci? –
fordultam hátra szünetben, a számban egy kólás nyalókával, amit Rayne dugott el
a mekis zacskóban. Narou és Naoki éppen büfébe mentek le, Naokinak forró csokiért,
szóval tudtunk beszélgetni.
- Nem tudom – rázta meg sóhajtva
a fejét.
- Leon? – vettem ki a számból, és
megcsodáltam a telóm képernyőjében, hogy barna lett tőle a nyelvem.
- Lenával táncol, ez biztos.
Megvakargattam az állam.
- Hmm… Más meg nem igazán ismersz
– gondolkodtam el, majd eszembe jutott – Áh! Mégis! Megkérjem Raynet, hogy ő
mégis táncoljon? És akkor tudsz vele.
- Erre kedvesen elmosolyodott, de
megrázta a fejét.
- Nem kell Mimi, nem akarom
ráerőltetni. Rayne amúgy sem egy olyan személy, akivel keringőznék, tudod…
Nekem valaki különleges kell.
- Szenyóóóraaaaa! – hallottunk
egy ismerős hangot, és egy ismerős személy Nero nyakába ugrott. Dorian geci –
Nagyon hiányoztál ám, hercegnőm. Minden nap rád gondoltam, még írtam is
üzenetet a padodra, de gondolom, nem kaptad meg, mert egy bizonyos szarfaszú
letörölte – nézett itt lenézően Narou padjára, majd újra visszakúszott a képére
az a bizonyos rókaszerű, sunyi, alattomos vigyor – De nem baj, már nem fontos,
az a fontos hogy végre újra itt vagy közöttünk! – kuncogott – Bár kár, hogy
elfoglalták a helyem, ez egy szíven szúrással ér fel nekem, hiszen annyira
vártalak vissza. Viszont lesz még soook sok idő, amit együtt tudunk tölteni.
Van ötleted már, hogy kivel keringőzöl? Tudod, engem elég sokan megkértek már,
hogy legyek a párjuk de… - itt erőszakosan a két keze közé fogta az arcát, és
maga felé fordította, Nero akármennyire is ellenkezett, én pedig már mentem
volna neki, de visszanyomtak a székre, Stefan volt az – De én csak veled
akarok.
- Az gáz. Mert Nero velem fog –
szólalt meg Dorian mögött Narou (!), aki épp most jött vissza Naokival, aki
egész egyszerűen ridegen és közönyösen félrelökte a csípőjével a tőle vagy egy
háromnegyed fejjel alacsonyabb Stefant, hogy le tudjon ülni a helyére, és
nyugodtan tudja szürcsölni az itókáját.
- Áááh Silvia #1 – komorodott el
egyből Dorian arca – És Silvia #2! Hát ti tényleg olyanok vagytok még mindig,
mint a patkányok. Mindig ott vagytok, akkor, amikor nem kéne. És beleütitek az
orrotokat olyanba… amibe nem kéne – fordult meg, durván elengedve Nero arcát,
aki fájdalmasan odakapott – Hallom a csatornafajzat családodat kisemmizték
nemrég. Hány millió tűnt el? – incselkedett valami elviselhetetlenül cinikus
vigyorral.
- Fogd be – szűrte ki a fogai
között Narou.
- Csaknem begurultunk? –
kuncogott.
- Azt mondtam, fogd be!!
- Azt várom, mikor kerültök az
utcára a rágcsálóivadék családoddal, le a csatornába, oda, ahová valók vagyto…
- ám itt a nyakába zúdult egy fél liter forró(!) tejes kávé.
- Hupsz – emelte meg flegmán a
fél szemöldökét az elkövető, aki történetesen Naoki volt – Véletlen volt –
csöpögtette rá lezserül a maradékot, és félredobta a földre. Olyan laza, és
halvérű hatást keltett, hogy jajj! Látszott rajta, hogy őt is kibaszottul
felbaszta, ha ezt kihozta belőle. Dorian már annyira nem gondolta menőnek, mint
mi.
- Te kis nyomorék!! – emelte felé
a gyűrűs öklét, de Naoki elkapta a csuklóját, és Narou, mintha erre várt volna,
megragadta és kicsavarta.
- A Mendezek már megint csinálják
a balhét? – hallottuk Raynus hangját is, aki nem óhajtotta kihagyni a „bulit”
– Narou –
Fúúúh, de
felbaszott ez a két nyomorék!! Utálom őket, mint a szart, talán még talán
jobban, mint Matsukot, és az már szint! Már első napon felbasznak, bár erre
számítani lehetett. De Naokival meg Crusival szerencsére sikeresen elzavartuk
őket, már ha a 10 perces ordítozást, és a rögtönzött bunyót, elzavarásnak lehet
nevezni. Kicsattant a szám, de nagyobb „sérülést” nem szenvedtem el. És az is
egy kibaszott mázli, hogy csak páran voltak a teremben, azok is nyomorékok,
azok meg nem mernek szólni a tanárnak, mert félnek tőlem, Crusadertől és az
öcsémtől.
- Tényleg veled táncolok majd..?
– szólt hozzám Nero, mikor a két geci nagy nehezen elment, és levágtam magam
mellé a padba, és felbontottam a dobozos kólám. Látszott, hogy baromira baja
van ezzel, és kattog az agya, meg a kezét tördeli, és sejtem is hogy miért – Nem
kellett volna ezt mondanod.
- Miért? Matsuko miatt?
Erre megfeszült.
- Pfff miért? Kivel akarnál?
Doriannal? Stefannal? Vagy Ronalddal esetleg? Netalántán Eugene szimpatikus?
Mert ha igen, akkor nem tántorítalak el tőle! Hajrá! – válaszoltam hintázva a
széken.
- Miért vagy ilyen bunkó?! – nézett
rám összehúzott szemekkel.
- Miért milyen legyek? – vontam
fel a fél szemöldököm közömbösen. Erre belé fagyott a szó és elnézett.
- Nem tudom… - motyogta az orra
alatt.
- Hát akkor meg? – ittam bele a
kólámba, amit vettem.
- De nem akarom, hogy
bepróbálkozz…
Szemet forgattam.
- Istenem…
- Ne Istenemezzél, mindig azt
csinálod! – csattant fel felháborodva.
- És ezt most miért hoztad fel?!
- Mert!
- Matsuko miatt?! Még mindig rá
vagy kattanva?
- Hagyd már Sasukét! – csapott
akkorát az asztalra, amire Mimi és Naoki is felkeltek (mert közbe mindkettő
bealudt) és értetlenül, szemdörzsölve meredtek hátra ránk.
- Nem én vagyok totál ráállva, hogy
vajon ő mit szól hozzá! Mondom, ha Eugenevel vagy a stréber bandával akarsz
táncolni, akkor nekem oké!
Összeszorította az állkapcsát, és
látszott, hogy most legszívesebben felpofozna.
- Hagyjátok már abba… -
nyöszörögte a törpe geci – Becsöngettek – mutatott az ajtóra, amin pont most
jött be a tanár.
- Áh, nekem csak bántják a
fülemet – legyintett az öcsém, és visszadőlt a padra.
- Na? Eldöntötték már a párokat?
– jött be az ajtón a tanár, és tapsolt kettőt, mellettem Nero pedig
kimerevedett háttal sóhajtott egyet.
- Ne feszüljél már… - morogtam,
de nem válaszolt. Pff nem, hogy megköszönte volna! Istenem. Nők.
- Kezdjük hátulról előre – szólt
a tanár – Nero Roosie! – mondta ki hangosan a nevét. Neruci feszengve
helyezkedett a székén, ezért én felraktam a kezem.
- Velem táncol.
A tanárnőnek a homlokát verték a
szemöldökei.
- Önnel, Silverman? Maga táncol?
- Mint látja – húztam gúnyos
vigyorra a szám.
- Hát ez… meglepő, de örülök,
hogy látom, ahogy próbál részt venni a rendezvényeken és kijavítani az elmúlt
évi súlyos hibáit – írta fel kettőnk nevét a papírra.
- Ha ön mondja tanárnő, ringassa
magát ebben a hitben – legyintettem – Ezt is megélte, ahogy a második világháborút
is.
- Ne rontsa el az örömöm,
Silverman!! – sziszegte idegesen, én pedig vigyorogtam, mint a tejbe tök.
Imádom felbaszni az emberek agyát, jól esik, ha idegesek.
- Pedig az a szakterületem –
roppantottam össze a kólás dobozt, és a földre dobtam.
- Kidobnád? – rivallt rám Nero.
- Mert? – kúszott pimasz mosoly
az arcomra.
- Mert az én térfelemen van.
- Kényszeríts!
Erre csak megforgatta a szemét,
és felém rúgta a dobozt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése