02. XLVIII. Fejezet

– Narou –

            - Narou!! Naoki!!! Mi a jó büdös francot csináltatok??!!! – kurjantotta anya, amikor épp abban a pillanatban léptek be faterral a lakásba, ahogyan Naoki ki mondta az „Én se akarok veled menni” mondatát. Én éppen a pofámról törölgettem a vért (mert ömlött az orromból, felszakadt a sebhelyem meg a szemöldököm alatt is és a szám szélét is elharaptam) a kezembe és a fejem hátulját fájlaltam, amit bevertem és betört, Nao’ meg a földön térdelt kezében a képünkkel. Fater bejött, félre lökve anyát és idegesen körbe nézett. Nos. Egy „kis” rumlit sikerült összehoznunk a fasszopó öcsémmel. Mind a ketten faterra néztünk, aki kivette a szivart a szájából és kifújva a füstöt, anya kezébe adta. Elég sötét tekintete volt és, ha nem szól semmit, miközben sötét a tekintete, az nála baljóslatú. Még muter is tudta, hogy mi jön most…

Lassan odalépett hozzám, miután realizálta, hogy nem mások jártak itt, hanem mi vertük szét egymást és a lakást is, majd mereven a szemeimbe nézett. Álltam a szúrós tekintetét egy darabig, aztán egész egyszerűen bevert nekem egy isteneset. Oda, ahol Naotól is kaptam már, a szemem alá.

- SCOTT!! – kiabálta anya, amikor az így is monoklis fejemet fogva hátra tántorodtam. Naoki nem mozdult semmit, csak ott volt a földön és a képet szorongatta. Láttam, ahogy fater megindult felé és tudtam, hogy most hátulról vagy fejbe veri teli erőből, de úgy, hogy az öcsém beleveri a fejét a járólapba, vagy úgy gerincen rúgja, hogy biztosan eltörik neki. Nem haboztam, csak ösztönből ott termettem (mint egész eddigi életünkben mindig) és ellöktem onnan olyan hévvel papust, hogy majdnem felborult. Pedig elég mázsás egy ember az ilyenhez. Hitetlenül meredt rám, ahogyan ott álltam az öcsém előtt, hogy bevédtem. Van, ami nem változik.

- Te kis faszrágó, geci! – sziszegte ingerülten fater – Nem bánom, jöhet a régi  módszer! Te kapsz helyette is! – porolta le magát túl játszva az agyát – Mint a régi szép időkben, te kis buzeráns! Aztán felnyalod a konyhámat és az előszobámat is!! – kiabált velem dühösen – Na, melyik kell?! Az öklöm?? A cipőtalpam?! A jó öreg nadrágszíjam??! Vagy talán a szivarom??!!

Ekkor én anyához léptem, aki aggódóan és idegesen pásztázott engem. Szinte kitéptem a kezéből a szivart, és kinyújtottam azt a karomat, amin a Fear no Evil-es tetkóm díszelgett és egyenesen a tetoválásom mellé belenyomtam az égő szivart a bőrömbe. Felszisszentem, összeszorítottam a szemem, az állkapcsom, plusz elfojtottam az ordítást, ami egy fura nyögésbe fordult át, és megfeszítve a karom, ökölbeszorítottam a kezem. Egyenesen elnyomtam magamban azt a szart, addig tartotam ott, míg teljesen ki nem égett a szivar.

- Narou, elég legyen most már!!!! – kiabált velem muter hisztérikusan. Eldobtam a kioltott szivart a földre és még rá is tapostam. A könnyek, amik a szemembe gyűltek, hamar elvesztek és kifújtam magam. Harmadfokú égési sérülés.

- Leszarlak, papus! De legközelebb, a te fejedbe állítom bele! – sziszegtem idegesen, utalva a szivarra.

 - Majd én adok neked – ropogtatta meg az ujjait fater.

- Csak rajta – tártam szét a karomat gúnyos vigyorral.

- Többé már nem kell ezt tenned – emelkedett fel Naoki a földről hirtelen, mire egyenesen felé fordultam és az arcába meredtem – Már nem akarom, hogy megvédj! És soha többé ne állj elém, ha engem akarnak célba venni! NEM AKAROM!!! – ordította a szemembe. Szemei könnyesek és eléggé betegesek voltak. Plusz vérben úszott az egész feje, ami már lilult is rendesen. A haja is a homlokára meg az arcára tapadt a vértől. Még a szemöldök piercingje is felszakadt…

Eldobta a kezében lévő képet és felvonult az emeletre. Csak mereven néztem utána és leengedtem az eddig széttárt karjaimat. Naoki után néztem halál idegen, amikor muter kiabálását hallottam és ekkor egy jó kora gyomrost kaptam fatertól. Kicsit összecsuklottam, mert eléggé fájt, nem voltam rákészülve. Felnéztem és fater ismét lendülő öklét, ami az arcomhoz közelített, megállítottam a levegőben, kicsavartam a karját, majd beletérdeltem az ágyékába. Felordított és összerogyott a földön, én pedig az ajtóhoz viharoztam, felkapva a kocsi kulcsot. És igen, így félmeztelenül, bevert, véres fejjel, elmenni készültem.

- HAZA SE GYERE, VAGY KITAPOSOM A BELEIDET, TE ROHADT KIS GECI SZÁJÚ PINASZOMORÍTÓ!!! – ordibálta utánam fater, de én becsaptam az ajtót. Nem érdekel… Semmi!

Hogy hova mentem? Igazából sehova. Vettem piát (mindig a hátsó zsebemben van a pénztárcám) és a városhatárban, a fűtött kocsimban töltöttem pár órát, piálgatva. Végül, éjszaka evett haza a fene, hogy rendbe tegyem magam. Éppen a bejárónő takarított otthon, és papus is addigra lenyugodott és kb. levegőnek nézett. Muter kérdezősködött, hogy mi történt, de nem feleltem neki, csak felmentem a lépcsőn. Naoki szobája előtt elhaladva, kicsit megtorpantam. Ökölbe szorítottam a kezeimet és összeszorított szemekkel, valami fura, szorító érzéssel a mellkasomban, remegő lábakkal (!) sétáltam el a csukott ajtaja mellett és bezárkóztam a szobámba.

– Nero –

            Sasuról azóta nem hallottam semmit sem, amióta elviharzott a suli elől. Hiába hívtam, nem vette fel és vissza se hívott. Hiába írtam, még csak meg se nézte az üzeneteimet. Hogy Doriantól végül, hogy szabadultam el? Ágyékon térdeltem, amitől el is engedett, én pedig elszaladtam. Egyenesen hazáig futottam és mondhatni, mély depresszióba zuhantam. Még Mimi sem volt itt velem, hogy lelket öntsön belém, én pedig nem hívtam fel, hogy elrontsam a kiruccanását az én problémáimmal. Így a bátyámra zúdítottam mindent, aki, ha lehet, újból utálja Sasukét. Talán jobban, mint előtte. És Narou… Meg Naoki… Narou elmondta, hogy kb. szétverték egymást, ő elköltözött otthonról és, hogy emiatt is külön jönnek suliba és külön haza. Ezt észre is vettem. Narou mindennap kocsival jött, míg Naoki később értbe busszal. És haza fele ugyanígy mentek. Narou a kocsijához, Naoki meg a buszmegállóhoz. És egymásra sem néztek soha egyszer sem. Ráadásul mind a kettejük arca elég csúnya volt. De láttam, hogy Narout ez is megviseli. Hiába szólogatott be nekem, hiába tett megjegyzéseket, hiába gúnyolódott és hiába vágott vissza Mendezéknek, láttam rajta, hogy fáj neki, ami közte és az öccse között folyik éppen.

A keringő és a szalagavatónk napja pontosan december másodikára esett, Rayne szülinapja után egy nappal. Az utóbbi időben nem került említésre, de baromi sok cécó volt a szalagavató körül. Például többek között a negatívum az volt, hogy a keringővel baromira elcsúsztunk a folytonos balhék miatt, és tényleg majdnem kiraktak minket. Pozitívum pedig az, hogy a sulis buli után az évfolyam egy hajón (!) fog külön bulit tartani az osztályfőnökökkel, meg, hogy a lányoknak egyen kosztümöt kellett varratni egy szabóval. Mindenkinek a méretére valót. A mi osztályunk kapta a zöld színt (ez az!), így úgy nézett ki, hogy a fiúk kaptak sötétzöld nyakkendőt, a lányoknak meg a blúzuk világoszöld lett, amit egy fekete női zakóval és sötétebb szürke szoknyával tudunk le. Az osztályfőnökünk mindenkinek megparancsolta, hogy egy szalagavatóhoz méltóan jelenjünk meg. Hát. Narou nem tett eleget a kérésének, mert ő volt az egyetlen, akinek az öltöny meg a többi kimerült egy szűkített szárú, fekete (új) nadrágban, egy fekete bakancsban, ami persze poros és koszos volt, meg egy fehér ingben, ami V alakban ki volt gombolva, felvolt tűrve az ujja, és a nyakában is hanyagul, lazán lógott a nyakkendő.

- Silverman, ezt nem hiszem el!!! – kiabált az ofő, amikor éppen sorakoztunk a tornateremben, az ideiglenesen kialakított és felállított színpad függönye mögött – Szerintem, elég keveset kértem és te még azt sem tudod teljesíteni!! De jó lesz már, hogy végre elmentek!!! – nézett mérgesen az öccsére is, csak, hogy ne maradjon ki a sorból. Pedig Naoki most rendesen fel volt öltözve, de ő csak álmosan ásított egyet. Szomorúan körbe néztem. Olyan kár, hogy Mimi ezt mind kihagyja és nincs itt… Annyira hiányzik! Szükségem lenne rá. A barátságunk mindig erőt adott nekem, akármilyen rossz volt a helyzet. Azt magasról lefosom, hogy Sasu nincs itt (nagyon fáj!!!) meg, hogy anyáék sincsenek itt, (mert ők miért is lennének?!)… De ő legalább itt lehetne…

- Fogunk mi hiányozni magának, tanárnő – kuncogott Narou és zsebre tette a kezét. Egyébként sorban álltunk, névsor szerint, egymás háta mögött és pont mögötte álltam.

- És most jöjjön a 12/A osztály! – szólalt meg a „műsorvezető” a színpadon. Ekkor az osztályfőnök nagy extázisba esett és felmutatta nekünk a hüvelyk ujját, hogy jók legyünk.

- Az osztályfőnökük, Bridget Kernehen, biológia szakos tanárnő! – itt nagy taps és az ofő felvonult a színpadra, aztán szépen elkezdtek bennünket névsor szerint szólítani. Persze, azokét kihagyták, akik ma nem voltak jelen… A szívem hevesen dobogott és olyanokra gondoltam, hogy tuti el fogok botlani a magas sarkú miatt (pedig direkt nem nagy a sarka). Csendben araszolgattam Narou mögött a sorban.

- Naoki Travie Silverman! – szólították fel egy idő után Naot, aki unottan, zsebre tett kezekkel feltornázta magát a lépcsőn és felcsoszogott a felállított dobogóra. Várjunk csak! Van középső neve?! Ami Travie??!! Most komolyan??!! Nem is használja! Nagyon meglepődtem…

- Narou Scott Silverman! – szólították az előttem lévő barom állatot, de az ő középső nevén még jobban meglepődtem.  SCOTT??!! Az apja után, de akkor is… A szám sarka felfelé kunkorodott, mert majdnem elnevettem magam. Annyira nem illik rá… De ő is lazán felvonult a színpadra, szintén zsebre tett kézzel, és ami még rádobta a sulykot az az öltözéke volt, s az inge ujját is feltűrte, hogy az alkar tetkója is kilátszódjon. Ebbe csak az a vicces, hogy innen már láttam, hogy a szalagtűzés után közös képet csinálnak rólunk, az ofővel, de a képen a diri és a diri helyettese is rajta lesz. Láttam, hogy a diri bá arca szinte forr az idegességtől, ahogyan Narou mellé áll abban a viseletben. Aztán ő elindult a másik oldalra, al evezető lépcső felé és engem is szólítottak.

- Nero Melante Roosie! – igen, nekem is van középső nevem, de titkolom, mert ilyen kis ravasz vagyok. Csak a nagyim után lett ez a nevem… Meghalt, amikor én hat éves voltam és anya beszúrta ezt a nevet is nekem.

Felsiettem a színpadra, és egy mosollyal lépkedtem oda az osztályfőnökömhöz, akinek már tiszta könny volt a szeme. Fogta a kis kitűzőt a szalaggal, és a feltűzte nekem, miközben én a fényképező, hatalmas tömeg felé fordultam.

- HUGÍÍÍ!!! – csapkodott a bátyám a tömegben. Persze pír szökött az arcomra és elnevettem magam. Ne már, most komolyan, muszáj ezt?! Aztán ahogyan beálltam a diri bá és az osztályfőnököm közé egy kép erejéig, kiszúrtam még valakit a tömegben. Sasukét!!! Egyből izgatott lettem… De nem ÚGY!!

- Melante – vigyorodott el Dorian, amikor elhaladtam előtte, miután lementem a színpadról.

- Costa – vontam fel a fél szemöldököm barátságtalanul, ugyanis Dorian teljes neve nem más volt, mint Dorian Costa Mendez.

- Bár olasz vagyok, még is görög a középső nevem, akárcsak neked, hercegnő – kacsintott rám.

- Ettől még nem leszünk egyformák – forgattam meg a szemeimet, aztán otthagytam és Narouékhoz léptem. Akik nem szóltak egymáshoz egy szót sem és kissé távolabb álltak egymástól, mint általában.

- Most komolyan? Melante? Milyen név ez galambom?! – kérdezte Narou, felvonva a fél szemöldökét.

- Görög. És egyébként te csak ne mondj semmit, Scott – vontam fel én is a fél szemöldököm.

- Szerintem, nagyon szép – mosolygott rám kedvesen Naoki.

- Köszönöm! A tied meg vagány! Mint annak a rappernek, Travie McCoynak – viszonoztam a mosolyt. Kicsit elpirult a kis aranyos, aztán rá sem nézve Naroura, elfordult. Idegesen az alsó ajkamba haraptam. Sasuval akarok lenni, meg akarom kérdezni, hogy ki miatt jött. Vagy, hogy miért jött…

Amikor végeztek a mi osztályunkkal, az ofő közölte, hogy siessünk, menjünk, vegyük fel a ruhánkat a keringőre. Lena megjelent mellettem és karon ragadott, hogy menjünk együtt. Ám, amikor hagytuk volna el a tornatermet, gyorsan oda siettem a tömeg szélén álló Sasuhoz.

- Mit keresel itt? – kérdeztem értetlenül.

- Nyugi. Csak szemmel tartom az eseményeket – mért végig, aztán elfordult.

- Hihetetlen vagy – csak ennyit tudtam neki mondani, mert már mentem is Lena után. Az öltözőkhöz vezető folyosón megjelent Dorian és a tesója is.

- Hercegnő, ne aggódj a drogos köcsögöd miatt! – közölte sötéten, aztán furán elvigyorodott – A mai műsorunktól lehidal majd! – és elment a fiúöltözőbe. Nyeltem egyet. Ezt most mire érti?

Bent, az öltözőben siettem az öltözéssel és az egyik tükör előtt állva igazítottam a sminkemet. Jha, hogy milyen a ruha és a cipő, amit Narou vett…? Nem túlzott, valóban gyönyörű volt! Fáj bevallanom, de imádtam… Pánt nélküli, szív dekoltázsos felső része volt, amit elszórva strassz kövek díszítettek. A ruha alsó része pedig vízszintesen egyszerre több rakásos volt és valami meseszép. A cipő pedig… Nem volt olyan magas a sarka, de pont ez a lényeg. A sarka… Három virág és pár levél volt rajta valami fura KŐBŐL. De gyönyörű szép volt!! Hogy hozzá tegyem, beszéltem a bátyámmal, hogy Narou vette nekem és, ha esetleg Sasuke kérdezné, akkor ő vette nekem (mármint a bátyám). Borzasztóan félek, hogy ettől is kiakad. De szerencsére Narou okos (vagy épp jó fej) volt és nem mindenki előtt adta oda a ruhát, hanem elhozta nekem. Na szóval. Már mindannyian megvoltunk, fel voltunk öltözve és a színpad mögött szépen beálltunk a helyünkre. Ifjabb Scott (olyan vicces) nem volt hajlandó magára erőltetni az öltönyét, csak valami normálisabb lakkcipőt, így neki maradt azaz egyszerű fehér ing olyan lazában. Kinyújtotta a kezét, amit megfogtam.

- Mi történt a karoddal? – kérdeztem suttogva, amikor megláttam a másik karján a sebet. Égési sebnek tippeltem, nagyon csúnya volt!!

- Semmi – morogta.

– Rayne –

            Khm. A szülinapom itt BORZALMAS VOLT. Konkrétan meg se ünnepeltük!!! És, hogy miért?! Mert az a kurva elment „dolgozni” és nem volt ideje meg semmije, még csak udvariassága sem arra, hogy legalább egy falatnyi kis kurva sütit elém toljon, vagy valami! Nem, ő nem. Ő elmegy baszni pénzért, mi meg ott maradtunk abban a kibaszott kúriában. Hát mondanom sem kell, hogy nem igazán merek itt hozzáérni szinte semmihez. Ez egy kurva otthona! És ez UNDORÍTÓ! És Mimit tudjátok, hogy megviselte ez az egész?! Két értelmes mondatot nem tudtam vele váltani, amióta itt vagyunk ebben a kibaszott szarban. Csak ülés mered maga elé a semmibe, sőt a bátyja is ugyanezt csinálja, én meg olyan jókat elbeszélgetek magamba, hogy már kezdem magam skizofrénnek hinni. Válaszolok magamnak, annyira nem beszélgetnek velem! Na de mindegy. A lényeget fogom elmesélni, hogy mit merészelt magának ez a szenny „nő”.

A szülinapom estéjén bevonultam a szobámba (Joshua komolyan gondolta, külön szobát kaptam Mimitől, ráadásul Mimi szobája tök messze van az enyémtől)  fürdés után és elvágódtam az ágyamon, hogy akkor most én alszom és holnap délig ki se jövök innen, mert minek? Ez az egész egy szar és már nagyon-nagyon haza akarok menni!! Na mindegy. Valamikor késő este, mikor már régen az igazak álmát aludtam, valami neszezés keltett fel a mély alvásból. Hallottam, hogy valaki bejön a szobámba. Kinyitottam a szemeimet és felültem az ágyban. Kinyújtottam oldalra a karomat és a kis éjjeli szekrényre tett éjjeli lámpát felkapcsoltam. És tudjátok, ki mert bejönni hozzám, mikor alszok?! NA KI?! ODETTE!!

- Mi a faszt keresel te itt? – kérdeztem álmosan és idegesen. Gyűlölöm, ha éjszaka értelmetlenül felkeltenek! Nagyon morcos tudok lenni, ha nem alszok kedvemre eleget.

- Hát. Ma volt a szülinapod és még nincs éjfél… És szeretnék neked szülinapi ajándékot adni, kedves Rayne – vigyorgott rám kajánul és megnyalta az alsó ajkát.

- És mi lenne az?! Ajánlom, hogy valami torta legyen, mert az jár nekem! A fekete erdő és a tiramisu a kedvencem! – vetettem oda és hátra simítottam a hajam, mert kócosan az arcomba lógott.

- Hmmm, amit én adok, az jobb, mint a torta! – kuncogott fel és közelebb jött az ágyamhoz két lépést és ledobta magáról a köntöst, ami rajta volt. És elém tárult. Kiégette a szemeimet!! Persze, ő azt hitte most nyert ügye van és feláll a faszom rá, de nem így lett. Mereven bámultam rá és az ő csoffadt testére. Jó nem azt mondom, hogy csoffadt mert jól tartotta magát, de nem érhet fel Mimi nyomába. És ugyan már! Komolyan azt hiszi, én erre gerjedek be? Hát mellé fogott. Semmi pénzért nem kéne ez az utolsó mocskos kurva.

- Szerinted – kezdtem sóhajtva – Bele mártogatnám az én minőségi faszomat egy olyan, leárazott, utolsó, undorító lyukba, amibe már a fél világ bele kóstolt?

- Miért, nem tetszem? – kérdezte még mindig magát illegetve előttem. Ekkor én ledobtam magamról a takarót (csak egy bokszer volt rajtam) és odaléptem elé. Megálltam előtte, majd megragadtam a karját és a köntösével együtt kihajítottam a szobám ajtaján.

- Nem, nem tetszel! Ha az utolsó nő lennél a Földön, akkor inkább öngyilkos lennék! Undorító és szánalmas vagy! Szegény Mimoza… Minden családban van egy rohadt alma, de úgy látszik, de az ő családjának az egész fája megrohadt! És, ha még egyszer felkeltesz, nem éred meg a holnapot, értve vagyok? – és ezzel kizártam őt a szobámból.

– Joshua –

            - Micsoda? – hüledeztem reggel a hallban, miközben Rayne mondókáját hallgattam. Nem volt ínyemre félre vonulni vele és beszélni, de azt mondta, hogy fontos és, ha nem hallgatom meg, akkor kivájja a szívemet.

- Mondom! Ezt tette. Miminek, nehogy elmondd! Inkább húzzunk haza! Neki sem jó itt… - nézett körbe fitymálóan a lakáson.

- Ne hazudj, Rayne! – húztam össze mérgesen a szemeimet, mire felszaladt szemöldökökkel meredt le rám – Odette nem hiszem, hogy ilyen, szóval ezzel még viccelned sem kéne, csak azért, mert morci vagy az elbaszott szülinapod miatt – tettem karba a kezeimet.

- Te vagy az, aki bizonyára viccel – nézett le rám idegesen és eléggé szopszichopatán – Igazat mondok, Josh!! Ez a nő rám akart mászni, felkínálta magát nekem!!

- Ajj! Hagyj engem! Hagyj békén!!! – kiabáltam le őt és ott hagytam. Ezzel nem jó poénkodni. Tudja. Tudja, hogy anya milyen volt. Odette még is másnak tűnik, mint anya, mert ez a nő legalább kedves… Anya nem volt az. Nem ér bemocskolni valakit, csak azért, mert neki még annyira sem jó itt, mint nekünk.

- Mi a baj, Joshua? – kérdezte Mimi, amikor mérgesen elhaladtam mellette.

- Semmi!! – böktem oda neki és felmentem a szobámba. Becsuktam a szobám ajtaját és elterültem az ágyamon, hason és a plafont bámultam. Ez az egész nagyon gáz helyzet. Nem tudom, mit kéne tennem. Rossz ötlet volt eljönni. Nagyon nem jó itt. Nekünk jobb a „rokonok” nélkül…

Sóhajtottam és mivel nem alszom itt túl jól, ezért hamar el is nyomott az álom.

Egyszerre arra keltem fel, hogy valaki rámarkol a szerszámomra. A szívem kihagyott egy ütemet és azonnal kipattantak a szemeim. Ahogy felültem, ODETTE TÉRDELT A LÁBAIM FELETT.

- Joshua… Remélem, te nem utasítasz vissza engem… - kuncogott fel és megmarkolászta a faszomat, nadrágon keresztül – Rayne megtette és olyan rosszul esett! Te ugye nem akarod megbántani az egyetlen élő rokonodat? – nyalta meg az ajkát. A szám széle megremegett és elöntöttek az emlékek, amikor az anyám megerőszakolt. Ez a nő… Ez a nő is a velejéig romlott, mint ő…

- Mi a baj? – biccentette oldalra a fejét – Ne aggódj, láttam, hogy összevesztetek, gondoltam, csinálok neked egy jó kedvet! Igaz, hogy a rokonom vagy, de…

- NEM! HAGYJ ENGEM!! – rúgtam le magamról és szinte ki menekültem a szobából. De nem vettem észre, hogy Mimi egész idő alatt ott volt…