02. XLVII. Fejezet

– Sasuke –

- Sasuke, állj le!! Kérlek ilyen állapotban ne nyúl drogokhoz!! – ragadta meg a vállamat Nero ismét, kétségbeesetten, elcsukló hanggal, de egész egyszerűen lesöpörtem magamról a kezét. Nem. NEM! NEM ISMÉTLŐDHET MEG ÚJRA. Miért kell újra megtörténnie?! MIÉRT?!! MIÉRT NEM HAGYNAK MÁR MINKET BÉKÉN?!! Mikor azt hittem, hogy minden oké lesz… Azért jöttem ide, hogy megkérjem, hogy költözzön hozzám. Hogy lakjon mostantól velem!! Sőt, az is megfordult a fejemben, hogy rohadjak meg bazdmeg, feleségül kérem!! És annak fogom szentelni a napjaimat, hogy mostantól boldoggá tegyem és visszahozzam mind azt a jót, ami régen volt kettőnk között!! Én csak Nerot akarom! Hogy Nero az enyém legyen, és senki se zavarjon meg minket! Azt akarom, hogy elfeledtessen velem minden rosszat, mert ha velem van, nem gondolok rossz dolgokra, még drog hatása alatt sem. De ahogy elmegy, és belövöm magam minden szart beflashelek! Van, mikor beheroinozom magam és félek, ha Nero nincs ott. Látom, ahogy mozog a lámpa, pedig nincs nyitva az ablak, valaki kinyitja az ajtót, beszélnek hozzám, hangokat hallok, sikítanak a fülembe, a szívem olyan erővel dobog, hogy majd kiszakad a helyéről, hallom konkrétan a szívdobbanásaimat, és fáj a mellkasom. És kényszerképzeteim vannak. Hogy Nero igazából mindenkivel kúr a hátam mögött, hogy igazából nem is szeret engem, csak a faszom kell neki, meg a cuccok, amiket néha veszek neki. És, hogy a suliba mindenkivel flörtöl és, hogy ezt mindenki tudja rajtam kívül. Hogy Nero valójában egy kurva. És olyankor azt akarom, hogy ott legyen velem, megnyugtasson, megcsókoljon, és had érezzem hogy ott van, és hogy szeret engem. De nem… Én ezt nem!! Mindent tönkretesznek! Én ezt komolyan nem bírom!! UTÁLOK MINDENKIT.

- Azt mondtamh, ne érjh hozzámh!! Nem akarom, hogy hozzám érj! – csattantam fel. Egyszerűen alig kaptam levegőt.

- Sasuke! Könyörgök!!

- Kellenekh… kellh… most!! Nemh. .Én… kell… ezh.. – hüppögtem összevissza, és kivágva a kocsi ajtaját, egész egyszerűen borogatni kezdtem benne. Mindent feltúrtam, felforgattam az ülés alatti részeket, benéztem az ülések alá, feldúltam a csomagtartót is, sőt még a kesztyűtartót is kipakoltam.

- Itth…itth kellh lennie!! Itt kellene lennie!! I.. I.. Ideh raktamh!! – szinte kétségbeesetten kerestem a piruláimat. Nekem azokra most szükségem van!! Valamire! Akármire!

- Sasuke. .kérlek ne csináld… Elég… - hallottam Nero sírós hangját magam mögül, de én kutattam tovább, és az én könnyeim is végeláthatatlanul potyogtak. Kellenek. Kell. A kezeim közben remegtek, mint a nyárfalevél, normálisan megfogni se tudtam semmit.

- Hol.. Holh vannakh? Nero… Neroh…Nero hova raktamh őket?! – estem kétségbe egyre jobban.

- Nem tudom! – szinte zokogva kiabált – Gyere Sasuke, és beszéljük meg! Kérlek! Ne tedd ezt!

- Neheemm! – túrtam a hajamba, és a műszerfalba vertem a fejem – Nemm! Nekem kellenekh! Heroinh! Biztos van egy kis heroinom! Még biztos maradt! – kutattam tovább, az utolsó reményszálba kapaszkodva, de semmi. SEHOL SEMMI SEM. Kapkodni kezdtem a levegőt, és még jobban sírva fakadtam.

- Hol vannakh….? Hova tettem őketh…?!

- Sasuke… Sasuke, kérlek, figyelj rám! – nyúlt volna hozzám megint, de elcsaptam a kezét.

- Felhívom Harryt – Harry a dílerem – Nála biztos van most! – kaptam elő az iPhoneom, és tárcsáztam Harry számát. Erőszakosan letöröltem a könnyeim, és vártam, hogy kicsöngjön. Addig Neroval szemeztem. Könyörgően, zokogva meredt rám, és a fejét rázta kétségbeesetten, hogy ne tegyem. Ám ekkor Harry felvette.

- Két zacskóval – szóltam bele köszönés nélkül.

- Bogyó?

- Igenh… - szipogtam egyet

 - Bremdey Street, 55 – adta meg a címet, én meg szó nélkül lecsaptam, és a kocsi ajtajához léptem. Ám Nero hirtelen benyúlva a kocsiba, átölelt. Szorosan szorított magához, mintha az élete múlna rajta, úgy kapaszkodott belém.

- Ne.. Annyira sajnálom Sasukeh… Szeretlek. Szeretlek!! Annyira szeretlekh… elmondhatatlanul szeretlek értedh? Mindennél jobban! Te vagy az életemh! – fúrta az arcát a dzsekim hátuljába – Kérlek, ne tedd ezt magaddal! Könyörgök… Beszéljük meg!!

Ám én csak összeszorítva a szemem, csak kitéptem magam a karjaiból, félre löktem, és a becsuktam az ajtót, és beindítva a kocsit, kerék csikorgatva, elhajtottam onnan, ott hagyva Nerot. Mondanom se kell, hogy estefelé, már azt se tudtam, hogy élek-e vagy halok. Vagy, hogy hol vagyok A saját szobámra például azt hittem, hogy egy nagy sütő, vagy kemence. Rendesen éreztem a meleget, és letéptem magamról a ruhákat.

– Dorian –

Csak ott álltam egész végig, és idegesen ökölbe szorítottam a kezem. A kurva geci Matsuko… Fúh de fejbe lőném. Nero sír miatta… MIATTA.

- SASUKE!! – ordított Nero Matsuko után, mikor az elhajtott a kocsijával, ott hagyva őt. Hisztérikusan körbenézett, hogy jön-e a busz már, és indult volna el a buszmegálló felé, de hirtelen erősen elkaptam a vállát, és felém fordítva, magamhoz rántottam, és szorosan, magamhoz ölelve leszorítottam, hogy ne tudjon elmenni. Nem akarom, hogy utána menjen. Nem fogom elengedni. De most nem vigyorogtam. Kurvára nem. Nagyon, nagyon feszült és frusztrált voltam, még a testvérem is meglepődött rajtam.

- NEEEE!!! – vergődött – ERESSZ EL DORIAN!!!! ENGEDJ EL!!

- Nem – jelentettem ki, kiszűrve a fogaim közt. Ideges voltam. Kurva ideges. Idegesített, hogy zokog. De nem az konkrétan, hogy zokog. Hanem hogy Matsuko miatt zokog!! Hogy ennyire fontos neki! Miért?! Azt akarom, hogy miattam zokogjon ennyire! Sőt jobban! Hogy térden kússzon előttem, és mondogassa, hogy mennyire szeret engem! Azt akarom, hogy én legyek neki a legfontosabb!! Ne ez… Nem akarom, hogy utána menjen… Kurvára nem akarom…

- ERESSZ!!! – ordított kikelve magából – MIATTAD VAN MINDEN!! MIATTATOK!! TE ÉS NAROU! MINDENT TÖNKRETESZTEK!! MIÉRT NEM TUDTOK MINKET BÉKÉN HAGYNI?!! ÉN CSAK SASUKÉVEL AKAROK LENNI!! CSAK VELE SZERETNÉK LENNI!! MIÉRT NEM HAGYJÁTOK!!?? UNDORÍTÓ KÖCSÖGÖK!! ANNYIRA UTÁLLAK TITEKET!!

Még szorosabban öleltem magamhoz, és szinte béklyóba zártam, nem engedtem el.

- Akkor sem hagyom, hogy utána menj… nem akarom, hogy szeressd őt… Engem szeress.

- UTÁLLAK!! – vágta nekem kíméletlenül de nem érdekelt – Istenemh… - zokogott fel, és szerintem akaratlanul is már feladta a küzdelmet, és a vállamba sírt. Mit sírt. Bőgött – Sasukéth akaromhh…!! Miért teszel mindent tönkre…? Miért kellett ezeket csinálnod ma..?!! Miért kellett az első csókot is elmondanod?!

- Mert szeretlek. És nem akarom, hogy Matsukoé légy… Vagy az enyém legyél, vagy senkié…- adtam az egyszerű választ komoran. Ami tőlem nagy szó. Nem igazán szoktam komor lenni, nem a stílusom.

- Úramisten… - zokogott fel, én pedig megpusziltam a fejét, de arra csak még jobban sírni kezdett.

– Mimoza –

Ki voltam az élettől. De úgy nagyon. Ez a nő full anya volt!! Még a gesztusai is, a seggrázása, minden!! Joshuaval lopva egymásra néztünk, mikor mutogatta a szobákat, és volt hogy odahajolva, megpuszilta az arcom nyugtatóan, hogy ne legyek ideges, lehet hogy nem is olyan rossz a helyzet, mint amilyennek tűnik. Már csak az baszna be, ha kurva lenne. Az nagyon durva lenne. Ráadásul valahogy nagyon szuggerálta Raynet és Josht. Sőt, volt hogy mikor mutogatta a szobákat Rayneba karolt!! Aki amúgy undorodva ellépett tőle, de az a ribanc csak jókat kuncogott ezen… hogy halna meg. Már most nem szimpatikus. Nagyon nem. Miért kellett ide eljönnünk?! Kurva életbe… annyira rossz érzésem van…

Körülbelül dél körül, leültünk ebédelni, valami kurva nagy, és nagyon-nagyon barokkos ebédlőben. Hosszú faragott fa asztal volt, porcelán tányérokkal, ezüst villákkal meg minden… Sőt a terem végében, egy óriási aranyozott tükör állt! Na mindegy… Szóval ja. Leültünk enni. És itt ütött be a ménkű. Síri csöndben folyt a kaja, senki se szólt semmit. Odette ült az asztalfőnél. Rayne a jobbján, Joshua a balján, én pedig Joshua mellett. Még étvágyam se volt (!). Semennyi. Csak piszkálgattam az ételt, nem volt gusztusom belőle enni. Ráadásul akárhányszor erre a nőre néztem, anya ugrott be. És ez a kínos csönd, szintén kurva frusztráló. A marhaszelet előttem is már az öngyilkosságon gondolkodott szerintem ettől a hangulattól. Néha kérdezgetett anyáról, hogy szoktuk-e látogatni a sírját meg ilyenek, de mi Joshhal lerendeztük mindig annyival, hogy „Nem” és egy idő után már nem hozta fel. Elfogadta. Apáról is igen nagy gyakoriságról kérdezgetett, lesült róla, hogy párszor leszopta volna a faszát. Végül Joshua törte meg a csendet kb. fél óra ismételt csönd után.. Bár ne tette volna.

- Mit dolgozol.. amúgy? – kérdezett rá kissé remegő hangon. Ő is félt a választól, ugyanúgy, mint én. És akkor kimondta;

- Kurva vagyok – adta meg tök lazán a választ, egy csepp szégyen nélkül. Kurvára nem szégyellte. Ahogy anya sem. Ő is egyből megmondta a foglalkozását, sőt néha kérdezés nélkül is. Büszke volt rá. Ahogy ez a nő is. Megállt a kezembe a kanál, és elkerekedett szemekkel, összeszűkült íriszekkel meredtem a marha szeletemre. Jó hogy nem kezdtem el sírni. Annyira megrémültem, hogy bekönnyezni is elfelejtettem. Nem lehet…

- Mi a baj kedvesem? – intézte ezt a mondatát nekem a nagynéném, mire megrezzentem a hangjától. Még a hangszíne és a hanglejtése is hasonlít – Nem ízlik talán?

- Ne... Izé.. – akadt a torkomon a szó, és egy hang se jött ki belőlem. Anya…

Lassan Joshuara emeltem a tekintetemet, aki ugyanúgy az ételét bámulta rémült arcmimikával. Aztán Raynera néztem, aki egyenesen rám, majd, mint aki tudja a dolgát, csak a szokásos lenéző arcmimikájával terelte a témát.

- Ki a szakács? Elbeszélgetnék vele az ételről. Rágós a marha, komolyan egy ilyennel akarja kiszúrni a szemem? – szinte odaköpte a szavakat Odettenek, aki először feltornázta a szemöldökeit a homlokáig, majd, mint akinek ez tetszik, elvigyorodott. Én pedig geci ideges lettem, konkrétan elhajlítottam a villát a kezemben.

- Milyen kis válogatós valaki – harapta be az alsó ajkát.

- Utálom a rágós húst – vetette oda Rayne egy gőgös vigyorral, a nő korára utalva, amin halványan elmosolyodtam. Hát igen… Elfelejtheti az ÉN Raynemat. De ha Joshuaval is ki akar kezdeni…..akkor is kinyírom. Biztos nem fogja még egy idősebb nő molesztálni a bátyám. Mert az életével fog érte fizetni.

– Naoki –

Ja. Hazabuszoztam. A lehető legredvásabb, leglepukkantabb, legaljasabb, legdzsuvásabb buszt fogtam ki. Hát éltetek már ilyet?! Ráadásul valami 14 éves emós lány mellé ültem, aki egész végig engem nézett! UTÁLOM A LÁNYOK KÖZELSÉGÉT. De nem azért, mert meleg vagyok… Csak nem bírom. Áááh. Kurva kényelmetlenül éreztem magam. És ha lehet még idegesebb lettem.

Szinte berontottam a lakásba. Természetesen addigra a bátyám már otthon volt, és éppen félmeztelenül nézett valami műsort, energiaitalt iszogatva, és ha jól láttam gyúrni volt, mert törülköző volt a nyakába.

- Hazataláltál? – gúnyolódott.

- Dögölj meg… - sziszegtem idegemben, és elviharoztam mögötte.

- Ne engem hibáztassál! Te hisztizel, már ki tudja mióta! – szólt be nekem rögtön. Ökölbe szorítottam a kezem, és szinte remegtem az idegtől mikor megfordultam.

- Lefoslak.

- Jól van, bazdmeg! – pattant fel a kanapéról – Akkor hisztizzél, ki a faszomat érdekelsz már Naoki!! Elegem van belőled érted? Ezer és megannyi dolgot megtettem már érted, még Neroról is leszálltam a kedvedért…

- FASZT – ordítottam közbe – A FASZ SZÁLLTÁL LE!!! AZ, HOGY NEM ERŐSZAKOLOD MEG, ÉS NEM TAPIZOD LE NYILVÁNOSAN, AZ NEM JELENT SEMMIT! DE MEG KELLETT VENNI NEKI AZT A RUHÁT IGAZ?!! MERT NEKED, MUSZÁJ KAVARNI A SZART, MERT MÁSHOZ NEM ÉRTESZ!! TE IS TUDOD, HOGY MATSUKO ERRE KI FOG AKADNI!!

- Hol érdekel engem Matsuko?! ÉS TUDOD MIT??! ELEGEM VAN!! NAOKI, ÉN MOST ITT BEFEJEZTEM EZT AZ EGÉSZ HERCEHURCÁD VELED, NEM ÉRDEKEL A HISZTID SEM. ESKÜSZÖM, HOGY HALÁLRA TUDNÁLAK VERNI, MÁZLID VAN, HOGY ITT VAN KÖZÖTTÜNK A SZÁJBAKÚRT KANAPÉ!! TUDOD, MIÓTA NEM DUGTAM NAOKI?!! VAN FOGALMAD RÓLA?! MIATTAD!! MIATTAD NEM HÚZOM MEG NEROT MINDEN NAP!! – ordítozott kidagadó érrel a nyakán.

- DE NEM IS SZERETED!!!

- ATTÓL MÉG MEG AKAROM DUGNI!!

- UNDORÍTÓ VAGY!!!

- EZ VAN!! – tárta szét a karját – HA NEKED NEM ELÉG AZ, AMIT CSINÁLOK, AKKOR ÚJRA NEROZNI FOGOK, MINT RÉGEN, ÉS LESZARLAK!!

Erre hátrahőköltem, és könnyek gyűltek a szemembe. De nem a szomorúságtól. A csalódottságtól, és a dühtől. Meg akarom most ölni. Nem bírom tovább. Az utóbbi időben annyi köztünk a feszültség, hogy szinte nem is viselkedünk egymással normálisan. Már napok óta nem ittam meleg tejet, a gyógyszereimet is ritkábban szedem. Ráadásul a levelek… kikészítették az idegeimet. Ki vagyok készülve. Minden egyes sarkon a kurva Alexandert látom, még éjszaka se tudok aludni, mert rettegek. Én ezt nem bírom tovább. Minden idegesít, amit művel a bátyám, feszült leszek a közelében. Nem vagyunk most a régiek. Én nem így… én nem ezt szoktam meg. Ezt az állandó kiabálást. Én a régebbi Narout akarom… Nem a mostanit. Azt a Narout, aki a kórházban volt velem. Én a bátyámat akarom, akit mindennél jobban szerettem, aki megpuszilta a homlokom, aki törődött velem. Nem… Ezt. Nekem nem kell mások figyelme, nem érdekel, ha mindenki utál, nem érdekel, ha nem vesznek észre, leszarom, ha senkit se érdekel, hogy mi van velem, nem érdekel és nem is érdekelt soha, hogy az apánk nem törődik velünk. Nem érdekel senki figyelme. Nekem egyedül Narou figyelme kell. De nem így…

- Ha megteszed… én isten legyen a tanúm rá, elköltözök. Rohadjak meg, elköltözök egy kurva másik országba, csak, hogy minél távolabb legyek TŐLED. NEM VAGYOK HAJLANDÓ TÉGED TOVÁBB ELVISELNI!! INKÁBB HAGYTÁL VOLNA MEGDÖGÖLNI BAZDMEG A TEREPJÁRÓ ALATT, MINTHOGY ILYEN BÁTYÁM LEGYEN!!! MERT PER PILLANAT MÉG MENDEZEKET IS JOBBAN SZERETEM MINT TÉGED!!

- Mi?! – ráncolta össze a homlokát.

- GYŰLÖLLEK!! – kiabáltam.

Na erre a feje teljesen más mimikát öltött. Furcsa, fájdalmas grimaszba torzult az arca, mint aki nem tudja, hogy sírjon, vagy ordítson, végül komolyan rám nézett, én pedig idegesen vissza. És ott volt vége. Átugrott a kanapén, és a torkomnak esett. A földre estünk mind ketten. Ő megemelte az öklét, és bemosott nekem egyet. Majd még egyet. És még egyet. Akkora erővel kaptam be ezeket, hogy hallottam, ahogy eltörik az arccsontom. Rettenetesen szédültem, és ömlött az arcomból a vér.

- ISMÉTELD MEG!!! ISMÉTELD MEG, AMIT AZ ELŐBB MONDTÁL!!!!! – ordított teljesen magán kívül, és bekönnyezve meredt rám. Hátrahőköltem, de akkor, ott kurvára nem érdekelt. Annyira nem érdekelt…

- ELMONDOM, AKÁRHÁNYSZOR AKAROD!!! GYŰLÖLLEK!!! – ordítottam a képébe, és egész egyszerűen szembe köptem. Szinte az idegtől remegő kézzel letörölte le a nyálamat az arcáról. Nagyon ijesztően és furcsán festett. Egyszerre volt könnyes a szeme, tombolt, és akárhányszor nyitotta a száját, nem jött ki rajta hang, mindig elakadt, mint akinek rohama van. Végül a szemem alá is kaptam egyet. Szanaszét püfölte a fejemet, én pedig már a vége felé, megelégelve visszaadtam. Ott vertük egymást a földön. Azzal a szándékkal, hogy halálra verjük a másikat. Kiskorunkban még csak viccből bunyóztunk, és mindig az lett a vége, hogy utána elmentünk játszani. De ez már nem olyan. Már teljesen más. A lábammal lelökve magamról, neki löktem a komódnak, mire ő azt úgy lefejelte, hogy minden ott lévő dolog leesett róla. Ő pedig felszisszenve a tarkójához kapta a kezét, és elemelve láttam, hogy véresek az ujjai. Betört a feje. Hitetlenül meredt rám, majd újra nekem esett. De most időben kapcsoltam, és ahogy landolt, orrba vertem, majd a szeme alá is bevertem egyet. Éppen ütött volna egyet teljes erejéből, az amúgy is vérben úszó fejemre, mikor megakadt a szeme valamin. Abba az irányba fordítottam a fejem, amerre nézett, és elkerekedtek a bevert, bedagadt szemeim. Egy szanaszét tört, összezúzott kép volt ott, rólunk, még mikor asszem’ valami nyári táborban voltunk 12-13 évesen, és megnyertünk egy foci meccset. Narou orrán még ragtapasz is volt, és mindketten tiszta redvásak és piszkosak vagyunk, de vigyorgunk, mint a vadalmák. De ez a kép most szét volt törve. De úgy nagyon.

- Szállj le rólam – mondtam elhalt hangon. Ő pedig nem válaszolt, csak leszállt a derekamról. Négykézláb a képhez kúsztam, és az amúgy is sebes és véres kezeimmel, lesöpörtem róla az üvegszilánkokat. De ennek a képnek már annyi, egy helyen szét is szakadt… Pont középen.

- Nem akarok holnap veled menni, Naoki – utalt a holnapi suliba menésre a bátyám. Legördült egy könnycseppem, és leraktam a földre a képet.

- Én se akarok veled menni…