Dates From Hell: 02. X. Fejezet

– Nero –

Otthon nem történt semmi különös azon kívül, hogy Chani ki volt akadva, mert holnap még fél 2-ig muszáj bemennie a boltba. És Diana addig írogatott nekem, hogy „Mi???” „Haa??” „Válaszolj már bazdmeg!!!”, mivel nem válaszoltam neki és nem is érdekelt, ezért csak simán kikapcsoltam az értesítőket, hogy ne csináljon semmit a face, ha írna nekem. Aztán még telefonáltam Mimozával este és megbeszéltük, hogy reggel hol és mikor találkozunk. Aztán elzsaltam fürdeni, s éppen este kilenc körül ettem előszeretettel a kedvenc nasimat (gabonapehely magában) és néztem a kedvenc TV sorozatomat az ID-n (épp a Végzetes Találkozások ment), amikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőre meredve megráncoltam a homlokom. Narou hívott. El is felejtettem, hogy tudjuk egymás telefon számát, mióta megszerezte. Szerencsére egyáltalán nem zaklatott rajta…

- Szia – szóltam bele furán.

- Hali, kérdezhetek valamit?

- Persze – halkítottam le a TV-t, amiről le se bírtam venni a szemem. Picsába, hogy mindig a legjobb részeknél hívnak fel, vagy csengetnek meg minden!

- Na, az öcsémnek ma jutott el az agyáig, hogy hol a telefonja... És annak a szarnak szanaszét tört a kijelzője. Plusz nem működik az érintője se és ilyen csíkos a képernyő! De, ha jól tudom, akkor a bátyád ugyebár könnyedén tudja orvosolni a bajt...

- Hát figyelj, holnap, ha korán beviszed neki, akkor szerintem, megoldja fél óra alatt. Mert akkor nincsenek nála sokan. Milyen iPhoneról lenne szó? – kérdeztem.

- Egy csöves fekete 4S...

- Akkor szerintem hamarabb meglesz – legyintettem, amit igaz nem látott.

- Oké, akkor holnap reggel? – kérdezett vissza.

- Igen.

- Jó.

- Aztán nehogy megint ellopj valami telót onnan – vigyorodtam el.

- Hahaha, azt te is tudod, hogy miért volt! – vágott vissza.

- Neeeem, az miattad volt! – védtem be magam.

- Hát lehet... - adta meg magát – De most nem lesz ilyen, mert jó kislány vagy. Sőt, túl jó – éreztem a hangszínén, hogy vigyorog.

- Nem tudom, mire gondolsz, de biztos, hogy nekem nem tetszene, ha megtudnám – kaptam be pár szem gabona pelyhet.

- Ha te azt tudnád... - sóhajtott.

- Ne reménykedj – mosolyodtam el.

- Pedig az utóbbi időben egész jól kijövünk – állapította meg – Magadtól hozzám érsz - itt ismét az a vigyorgós hangja ütötte meg a fülem. Pír szökött az arcomra. Reméltem, hogy nem hozza fel nekem.

- Csak az öcséd miatt van – védekeztem.

- Perszeeee – röhögött fel.

- Ajj! Hagyjál! Te meg mosolyogsz, és puszikat adsz! Régen ilyet hol tettél volna meg?!

- Sehol! De most még vezekelek, és jó kisfiú vagyok!

- Most még – ismételtem el ezt a két szót a mondatából szem forgatva.

- Add meg magad galambom! Legalább csak egy menetre! Tudok ám élvezetes is lenni!

- Hagyjál már – nyekeregtem. Ez már nem jó téma, egyből el is hallgattam.

- Amúgy zavarlak?

- Mióta érdekel téged, hogy zavarsz-e vagy nem? – lepődtem meg ismét megeresztve egy halvány mosolyt – Régen mindig váratlanul megjelentél és kész.

- Hmm, csak nem hiányzik? – gúnyolódott.

- Neeeem! – vágtam fapofát. Felkuncogott, aztán egy kis hatásszünet következett és végül óvatosan fel tett egy kérdést:

- Mi van veled meg Matsukoval?

Megállt a kezem a szám felé és vissza ejtettem a tálba. Nem feleltem.

- Azaz, bocs, semmi... - javította ki magát. Felsóhajtottam.

- Úgy néz ki, hogy végeztünk egymással – turkáltam az ölemben levő tálban.

- Áh, értem... Miért, ha szabad tudnom?

- Ez... Bonyolult. Nagyon sok minden történt, amióta te... Még egyszer... - itt lesütöttem a szemem és erősen, fájdalmasan visszaemlékezve az alsó ajkamba haraptam – Tudod...

- Igen, megerőszakoltalak – mondta ki tök természetesen, én meg hitetlenül, amolyan „nem hiszem el” stílusban felnevettem.

- Igen! És az óta olyan... Olyan más volt...

- Kimutatta milyen valójában, igaz? Én szóltam neked előre...

- Ajjj, ahogy akkor se, most se érdekel, hogy te előre megmondtad! De igen, így volt... Nem szedte a gyógyszerét, mindenen kiakadt és konkrétan nem szexeltünk, hanem csak megbaszott... És meg is ütött nem egyszer... Aztán jött az a Diana kurva és minden a végletekig súlyosbodott... - sütöttem le a szemem, de folytattam – 12-én itt volt...

- És...?

- Közölte velem, hogy boldog szülinapot. Aztán kiderült, hogy azért jött, mert Rayne fejmosott neki. Amúgy nem is jött volna... Végül a bátyám elzavarta. Azóta semmi...

- Hát... Jobbat érdemelsz nála! Ezt most nem úgy értem, hogy engem – kezdett el egyből védekezni – Hanem komolyan, egy sokkal jobbat érdemelsz nála is és... És nálam is!

Ezen még sokkal jobban meglepődtem, mint eddig bármin. Mióta lett Narou ilyen mintagyerek?

- Köszönöm, Narou – motyogtam még mindig meglepetten.

- De attól még nem teszek le rólad! – tette hozzá, amin ismét mosolyogva szemet forgattam – Láttuk ám mindannyian, amikor a kiruccanáson voltunk, hogy-hogy viselkedik veled...

- Mi? – pislogtam értetlenül.

- Matsuko…

- Jhaaa… Igen, de már elmúlt – vontam meg a vállam.

- Jha. Na de akkor majd reggel viszem a bátyádnak a telefont..!

- Rendben, addig felkészítem őt, hogy ne csapja ki a balhét amiatt, hogy mész!

- Okéé.. Most megyek, megnézem alszik-e már az öcskös! Vigyáznom kell rá!

- Oké, rendben – mosolyodtam el – Azt jól is teszed!

- Tudom! Kész csoda, hogy él esküszöm... Még mindig hálálkodok az úrnak!

- Igen, megértelek! Olyan jó vagy most... Vele is és úgy mindenkivel...

- Van bennem azért némi emberiség, nem vagyok vámpír! Tudom, hogy ezt hiszitek rólam, hogy az vagyok…

- De, ha van benned, akkor eddig miért nem mutattad ki soha? Miért bántál velem úgy, ahogy? Mindenki egy utolsó rohadéknak tart téged...

- Az a lényeg! Ha az emberek látják bennük a jót, akkor el is várják tőlünk... És én nem fogok soha mások elvárásai szerint élni!

- Na ezt most majdnem szóról szóra a Vámpír Naplókból idézted – gondolkoztam el.

- Nekem ezt apám tanította... Még kiskoromban. Hogy az emberek csak kihasználják egymást, átgázolnak mindenkin, emiatt pedig csak magunkban bízhatunk. Ezért nekem soha nem számított mások érzése... Egyedül az öcsémé. Nekem ő a legfontosabb, így ő az egyetlen kivétel!

- Értem – hunytam le a szemeimet.

- Akkor... Majd még hívlak valamikor! Okos kislány legyél holnap a suliban! – gúnyolódott megint – És vigyázz a helyemre!

- Hidd el, a te helyedre senki se mer ülni – nevettem fel.

- Nagyon helyes! Na... Jó éjszakát, Neruci!

- Neked is Narouci – vágtam vissza, mert már elegem van ebből a Nerucizásból. Csak Mimitől fogadom el, mert őt imádom. És ha már itt tartunk, akkor ő lesz Mimici. Naoki meg Naokici és Rayne meg Raynuci, csakhogy senki se maradjon ki!

- Óhohó, már becézgetünk, becézgetünk?! – gúnyolódott jókedvűen, nekem meg ismét pír szökött az arcomra.

- NEM!!! – kiabáltam, aztán ideges zavaromban kinyomtam a telefont. A tenyerembe temettem az arcom. Félre érti! Vissza kell vennem a gesztusaimból! Ő Narou! Bár mivel most kész sunshine rainbow és virág a gyerek, ezért most nem tudom utálni... De akkor is Narou...

- Minden rendben? – nyitott be Chani hirtelen – Mit kiabálsz? Megint Rubí? – meredt a TV-re.

- Nem - ráztam meg a fejem vigyorogva – Minden jó! Figyelj... Narou holnap reggel bemegy hozzád, az üzletbe!

Erre hátra hőkölt.

- Minek?! Megint ki akar rabolni?! El kell dugnom a széfembe az arany iPhonet!!!

- Nyugi már – intettem le – Beviszi neked az öccse iPhoneját. Megcsinálod, ő megvárja, kifizeti és már ott se lesz.

- Biztos?

- Tuti biztos! Most vezekel, nem tesz semmi rosszat sem – biztosítottam mosolyogva.

- Akkor jó – enyhült meg.

Másnap reggel felöltöztem (a hűvös idő miatt farmert vettem fel, magas talpú fekete boka cipővel, fekete hosszú ujjúval és egy szürke nagy, vastag fehér cipzáros pulcsival), a hajamat szépen kiengedtem és a táskámat felkapva rohantam is a megbeszélt buszmegállóban, ahol Mimivel találkoztam. Egy vékony horgolt sapi volt a fején, norvég mintás cicanaciban volt, egy vastag kötött sötét pulcsiban és vintage bakancsban. Oldalán a sok kitűzővel díszített táskájával.

- Jó reggelt Neruci – ölelt meg.

- Neked is Mimici – mosolyogtam rá.

- Heh? – biccentette oldalra a fejét – Ez most, hogy jött neked?

- Csak úgy – vontam meg mosolyogva a vállam.

- Mimici – ismételte el magának – Ezt még meg kell szoknom!

- Megfogod, Mimici – biztosítottam jó kedvűen. Egy egésznap Mimivel! És holnap már hajnalban induló géppel utazunk.... A suliba érve köszöntünk az osztályunk kedves részének (fura mód a Clarie és Tiffany féle lánycsapat újabban levegőnek néz minket, de már szeptember óta.. Igaz Lenának beszólogattak, de végül őt is békén hagyták). Leültünk a helyünkre, de én meglepődve vettem észre, hogy Mimiék padján, Naoki része tele van firkálva jó kívánságokkal. Olyanokkal, mint pl. „Jobbulást te suli (kevésbé) réme!” És még egy csomó jobbulást kívánó üzenet.

- Ez mind abban az egy napban történt, hogy nem jöttem? – ültem le Mimi mellé.

- Igen! – bólintott Mimi kedvesen – Aranyosak voltak, akik bejöttek ide írni – vonta meg mosolyogva a vállát.

- Hát igen. Naokit mindenki jobban szerette vagy viselte el, mint a bátyját – pillantottam hátra a mellettem levő üres helyre. Az ő padján csak az ő általa firkált hülyeségek voltak.

- Pontosan! Megyünk büfébe? – kérdezte csillogó szemekkel.

- Menjünk! – álltam fel – Rayne ma nem jön? – kérdeztem, miközben vártam, hogy elő halássza a pénztárcáját.

- Nem, ma Sasukéval lóg egésznap – motyogta.

- Ó, értem – Sasuke...

Megindultunk az ajtó felé, ám mikor ki akartunk volna menni rajta, két srác betolakodott, jól félre lökve minket.

- Áú! – jajgatott fel Mimi, mert az első (valami sötét barna hajú, aranysárga szemű srác) letaposta a lábát. Mögötte egy még flegmább fejű, de alacsonyabb srác ment (neki is olyan haja volt, de az ő szemei barnák voltak).

- Bunkók!! – szóltam utánuk.

- Bocsi, szenyóra – vetette hátra nekem az első alak, aki letaposta Mimit, egy vigyorral, valami fura spanyol akcentussal. Idegesen méregettem. Ekkor bezúgott az ofő is.

- Nero, Mimi, kérlek, menjetek a helyetekre!

- De büfébe akarunk menni – kontrázott Mimi.

- Majd utána, gyors leszek, na nyomás – kezdett el minket terelgetni. Puffogva, rosszallóan méregetve azt a két cigitől és valami erős parfümtől bűzlő alakot, a helyünkre ültünk.

- Na, drága 12/A! Úgy látszik, az utolsó évben is gyarapodik az osztályunk létszáma! Ők itt Dorian és Stefan Mendez! – mutatott a két alakra. Nagyon jó, újabb két tesó, akiktől borsózik a hátam! Bár a Silvermanektől már nem, de ezek... Igazi tuskók!

- Nos, mivel Narou és az öccse valószínűleg még nem jönnek, ezért addig üljetek le oda, a helyükre, Mimi és Nero mellé addig, amíg a héten nem hoznak fel egy külön padot nektek! – mutatott felénk az ofő, mi meg Mimivel egy emberként hőköltünk hátra. Na ne már!!!! Az ofő kiviharzott és hála neki, elment a büfére való időnk. A Dorian nevű fickó ült le mellém, az a Stefan meg Mimi mellé.

- Mi ez a sok nyáladzás?! – hőbörgött egyből azaz alak, amikor meglátta Naoki padját.

- Az nem nyáladzás, hanem igen is komoly dolog, tuskó! – szólt be neki csípősen Mimi, mire a gyerek nagy röhögésekben tört ki. Mimi is és én is egy emberként húzódtunk arrébb tőlük. Hirtelen rezgett a telefonom.