02. LXVIII. Fejezet

– Nero –

            - Mimi, mi a fasz bajod van?! – pislogott nagyokat Rayne a helyén maradva és csak meghökkenve meredt Mimozára, aki átszelte a nappalit és most a másik sarokba vackolta be magát. Én odamentem hozzá és letettem neki egy bögre forró csokit, majd adtam Naokinak is egyet, és végül a sajátommal leültem Sasuke mellé.

- Én tudom ám, hogy mi baja lehet – gondolkodtam el. Hiszen senki sem mondott neki egy kurva köszönömöt se, hogy négy napig nem aludt szinte semmit sem.

- Mi a baja?! – fordult felém Rayne idegesen.

- Hát, ha nem tudod magadtól, akkor sajnos ez veszett ügy – legyintettem – Nem nehéz kitalálni. Csak gondolj az elmúlt napokra. És ez mindenkinek szól – néztem körbe, aztán Sasura meredtem, aki magához húzott – Még rád is!

- Rááám?! Én mit tettem??!! – hökkent meg.

- Meg én?!! – pillantott fel rám Naoki, aki a dohányzó asztalnak dőlve ült a földön és a cicáját etette.

- Jöjjetek rá – mosolyodtam el sokat sejtetően. Látványosan mindegyik srác elgondolkozott.

- Maradt még kaja? – kérdezte Narou a szemben lévő kanapéról, megtörve a csendet. Biccentettem neki – Szedsz nekem, galambom?

- Van két lábad, vonulj ki, és a két kezeddel tudsz magadnak szedni zabálni valót. Nem fog leesni az aranygyűrűd – szólalt meg helyettem Sasu. Narou mérgesen összehúzta a szemöldökeit.

- Mert Neronak bizony leesik, igaz? – szólalt meg Dorian.

- Dugulj el, Mendez, Neronak nincs is aranygyűrűje – nézte le Narou. Lesütöttem a szemeimet és az ujjamon levő említett darabra pillantottam. Sasuke megbökte az oldalam, mire felnéztem rá. A fülemhez hajolt.

- Ez most vicces lesz – súgta bele sokat sejtetően, amitől még én is elmosolyodtam.

- Akkor nézd meg jobban, Silvia – tette le az aktákat Dorian az asztalra és eltűnt az emeleten. Narou felénk fordult és idegesen méregetni kezdett.

- Hazudik, mi? Csak, hogy engem bosszantson.

- Nem-nem, Silverman! – ragadta meg Sasu a csuklóm és felmutatta neki a kezem – Nem hazudik!

- Mi a fasz….?! – kerekedtek el a szemei, és a markában lévő papírokat is elejtette.

- Hmmm – jelent meg mellettünk egy alak, akire felkaptuk a fejünket. Jonathan volt az – Igen csinos darab, bár én inkább készíttettem volna egyet, és nem vettem volna! Belegravíroztattam volna valami szép szöveget, és sokkal nagyobb gyémántot rakattam volna rá! Egyébként szép kis eljegyzési gyűrű lett ez, Sasuke Matsuko. Hány karátos is?! – egyenesedett ki, miután szemügyre vette a zsebnagyítójával a gyűrűmet.

- Tizennyolc – pislogott nagyokat Sasuke.

- Azt mondta, hogy….? – hebegett Naoki, ám Mimi felsikoltott, mire ijedten összerezzentünk és felé kaptuk a fejünket.

- Mimi, mi a baj?! – pattant fel Rayne, amikor Mimi felénk rohant és egyenesen letámadott. Csoda, hogy nem ömlött ki a forró csokim.

- Azt mondta, hogy eljegyzési gyűrű??!! – csillogtak a szemei – Hadd ném’, hadd ném’, hadd ném’, hadd nézzeeem!!! – ugrált összevissza.

- Jó-jó, nyugi – nevettem el magam és felé tartottam a kezemet, mire még egyszer felsikoltott.

- Na, én szerintem megyek aludni, mert holnap suli van. Mimi, jó lenne, ha te is mennél – álltam fel a kanapéról, miután (mindenki szenvedésére) végig néztem a kedvenc hétvégei sorozataimat.

- Igen, Mimi! Menj fel fürdeni és feküdj le! – fordult a barátnője felé Rayne, mire az említett csak morcosan felnézett rá, aztán lecsukta a laptopjának a fedelét.

- Ok – adta a Raynés választ Raynenak, mire a srác totálisan meglepődött és még hátra is hőkölt. Mimivel együtt mentünk fel az emeletre, mögöttünk jött Sasuke is és a folyosón összefutottunk Jonathannal, aki most vetett egy fürdőt (majdnem két óráig bent ázott!!) és valami selyem köntösben parádézott.

- Aludni mentek? – kérdezte nagyokat pislogva.

- Igen – feleltem.

- Én is! Muszáj kipihentnek lennem, nem lehetek ráncos – simított végig az arcán.

- Te jó ég – sóhajtotta mögöttem Sasuke.

- Egyébként Mimi – szólt még barátném után, aki a szobájába igyekezett – Ügyesen megtaláltál, gratulálok. Még mindig te vagy a legjobb! Az eddigi hackerek a nyomodba se értek, akiket én fogadtam fel magam mellé – kacsintott rá. Mimi nagyokat pislogott, majd amolyan „nem hiszem el” félén felsóhajtott és bement a szobájába. Mi is eltűntünk a mi szobánkban, ahol miután felkapcsoltam a villanyt, Sasuke megragadta a derekamat és magához rántott.

- Ígértem neked, hogy elmondom, mi ez az egész – vigyorgott rám.

- Igen, ígérted – karoltam át a nyakát – Szóval?

- Igazából, szerintem még korai az eljegyzés. Mert csak egy éve ismertelek meg. De szeretlek! – támasztotta a homlokát az enyémnek – És azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy hozzám tartozol! Szóval vedd ezt elő eljegyzésnek! Az igazi varázslatos lesz – suttogta.

- Rendben – mosolyodtam el, aztán megcsókoltam. És megint, és megint, és megint. Aztán mondta, hogy én aludjak nyugodtan, ő még a többiekkel lent lesz, mert sok a meló és nem kéne elcsúszni, plusz felhívják a faterokat, hogy mi van stb.

Én elmentem Mimi után fürdeni (van egy olyan érzésem, hogy Rayne ma este nem fürdik, ennyi ember után) és miután felkapcsoltam a szobában a fűtést és a TV-t is bekapcsoltam (természetesen némára állítottam, csak nem szeretek idegen helyen egyedül sötétben elaludni) bedőltem az ágyba.

Nem sokkal az után, hogy elaludtam arra kezdett az agyam eszmélni, hogy valaki a takaró alatt engem éppen… ott lent… izéé… a nyelvével kényeztet. Természetesen az illetőt csak is Sasunak véltem, mert ő szokott ilyeneket csinálni, így még alig voltam ébren, amikor már pillanatokon belül a csúcshoz közelítettem. Akkor tértem teljesen magamhoz, amikor elmentem. Zihálva meredtem a plafonra, amit a TV fénye világított meg. Aztán elvigyorodtam, amikor a takaró lekerült rólunk. De, amint megláttam ki az, már nem nevettem. Szinte felsikoltottam volna, ha nem fogja be a számat. Vészesen közel hajolt hozzám és elégedett vigyor ült azon a rusnya képén.

- Itt a büntid, hercegnőm – suttogta oda nekem – Hála Narounak, Matsuko sajnos nem ért most rá. Ha nem szólsz neki, én sem szólok senkinek sem – nyalta meg a szája szélét és kidugta a nyelv pc-jét. Bekönnyezve összeszorítottam a szemeimet és levakartam magamról.

- Te utolsó, rohadék, szemét állat!! – szitkozódtam, miközben egy könnycsepp csordult ki a szememből.

- Nekem megérte – mászott le rólam – Még el is mentél! Mondtam, hogy a nyelv pc-m csodákra képes – kacsintott rám.

- Rohadj meg! – sziszegtem könnyes szemekkel és rendesen elöntött a szégyen.

- Most megyek. A te Sasukéd bármelyik pillanatban feljöhet! És ne feledd. Tartsd a szád, hercegnőm, különben legközelebb nem a nyelvem talál be – vigyorgott és szinte rögtön ki is suhant a szobából. Dühösen meredtem a plafonra. ENGEM DIREKT KÍNZOL ONNAN FENTRŐL, DRÁGA JÓ ISTEN???!! Belevágtam magam a párnába, arccal lelefé és sírva, beleordítottam. A párna elnyomta a hangom, de így is berekedtem. Aztán az oldalamra fordultam és csak sírtam. Ezt így nem lehet kibírni… Miért teszik ezt velem folyton??!! Miért nem lehet engem békén hagyni, soha??!! MIÉRT MINDIG ÉN??!! Kb. ilyen kérdéseken törtem a fejem, mikor Sasuke benyitott. Persze gyorsan úgy tettem, mint, aki mélyen alszik. És be is vette, mert befeküdve mellém, megsimogatta az arcom és egy puszit nyomott rá nekem. Csak Sasukét sajnálom a legjobban… Ha megtudná ezt… Épp ember ebben a házban nem marad!

– Rayne –

            Egyszerűen kivagyok az élettől. MERT FOGALMAM SINCS, HOGY MIMINEK MÉG IS MI A VÉRERES FASZ BAJA VAN!!! Csak úgy simán felment mindenféle jó éjszakát köszönés nélkül és ott hagyott engem. Ezt a megaláztatást. Idegesen nyálaztam át a papírokat, de nem tudtam koncentrálni semmire sem. Komolyan még az a beszélgetés foszlány is alig maradt meg a fejemben, amikor Dorian megtudja Naroutól, hogy ő baszta meg először a szőkét. Aztán a nagy tárgyalásuk közben megjött a haverom is, aki lenézte őket és közölte velük, hogy annyira szánalmasak, hogy olyan után tepernek, aki nem lehet soha az övék, mire Mendez 2.0 felállt és felviharzott az emeletre.

- Na mi van veled?! – huppant le mellém Sasuke.

- Semmi bazdmeg, ideges vagyok – hajítottam el minden papírt, ami a kezembe volt.

- Mert?! – pislogott nagyokat.

- Na szerinted, miért??!! – kiabáltam le a fejét – Mert Mimi bunkózik velem, és nem tudom, mi lehet az oka!!

- Jól van, ne ordíts már! Nero meg Mimi már tuti alszik… Sőt az a díszbuzi is.

- Leszarom! Mellesleg Mimi még biztos videó játékozik… - legyintettem – Szóval, én megyek is és beszélek vele – álltam fel.

- Hát jó – sóhajtott haverom.

- Hé, Matsuko! – lépett egyből oda hozzá Narou, nem túl barátságosan.

- Ne szedjétek szét a nappalit, ha lehet! – vetettem oda nekik, aztán a földön elbóbiskolni készülő Naoki lábát megrúgtam, mire felriadt és álmosan nézett fel rám. Öcsém az a cső… Rá nézek és a betegség, kóros és egyéb hasonló szó jut eszembe – Figyelj rájuk! Meg te is – böktem Stefanra, aki csak a kanapén ülve nézte a TV-t.

- Jó – felelte nem törődömül és csatornát váltott. Megforgattam a szemeimet és felsiettem a lépcsőn. Mikor benyitottam a szobánkba, igazam volt. Mimi még nagyba nyomta a Kholatot. Már vagy ezerszer játszott vele, de nem képes megunni. Soha.

- Aludnod kéne! Már ezer éve nem aludtál! – csuktam be magam mögött az ajtót. Nem felelt, még csak RÁM SE NÉZETT! Csak úgy… Továbbjátszott!!

- Elárulnád kedvesem, hogy még is mi a fasz bajod van??!! – álltam közé és a TV képernyő közé.

- Takarodj már ki a képből, nem látok semmit!! – forgolódott összevissza. A szám is tátva maradt.

- Mi az, hogy takarodjak?! – tettem csípőre a kezem mérgesen.

- Az, hogy takarodj – adta meg a szerinte egyértelmű választ. Nekem meg elegem volt. Megragadtam a konzol zsinórját és kirántottam a gépből, mire Mimi felugrott az ágyra és ordítani kezdett, hogy „HOGY VOLT MERSZED??!!”.

- Így – lóbáltam meg a zsinórt – Így volt merszem! – dobtam le azt a szart a földre. Duzzogva leseggelt az ágyra, majd hanyatt vágta magát és oldalra fordulva, magára rántotta a takarót. Felnéztem a plafonra egy nagyot sóhajtva… Hogy is mondta mindig Narou..? Áh, igen. GYERE LE JÓ ISTEN!!!

- Mimi – sóhajtottam a halántékomat masszírozva és egyenesen befeküdtem mellé. Mivel hátat fordított nekem és teljesen befeküdt a fal mellé, ezért csak a vállát fogtam meg.

- Igazán nem tudom, mi a faszt csináltam, de kérlek, ne haragudj rám! Nem tudom, mi a bajod… Komolyan nem! És röstellem. De nagyon szépen kérlek, hogy ne haragudj! Komolyan, figyeltem rád, segítettem neked és mikor megtaláltad Jonathant, hálát adtam az úrnak és a te eszméletlen tehetséges hacker tehetségednek, mert kurva jó vagy, hogy meg tudtad találni! Meg is akartam köszönni, csak bealudtál és kiment a fejemből… - itt félbe szakított azzal, hogy felém fordult és mosolygott.

- Most már nincs semmi baj!

Egy értetlen grimasszal meredtem rá körülbelül három teljes egész percig, ő pedig mosolyogva állta a tekintetemet.

- Heh?! – nyilvánultam meg végül – Kibaszottul nem értek most semmit…

- Az volt a bajom, hogy senki sem köszönte meg a fáradságomat, hogy suliba is majdnem lefejeltem a padot, mert nem aludtam semmit és a hétvégém is ráment erre a keresgélésre… És megtaláltam és senki se mondott egy mukkot se. Pedig nem volt ám egyszerű… - piszkálgatta a takaró szélét. Felsóhajtottam.

- Szóval, akkor mindenkitől minimum egy kösz-t vársz?!

- Így van! És az a vicces, hogy az a homár előbb mondta, hogy ügyes vagyok, mint te – biggyesztette le a száját, mire én felvontam a fél szemöldököm.

- Kitalálom. Akkor most jön majd az a nagy drámai, szappanoperába illő jelenet, hogy emiatt most ő belé leszel szerelmes és nem belém. De persze mielőtt eldöntöd, mit is érzel, megcsalsz vele – daráltam le a ránk váró történéseket szarkasztikusan.

- Eltaláltad – mutatta fel a mutató ujját, majd elnevettük magunkat – SOHA! – tette hozzá ellenkezve.

- Ajánlom is – simogattam meg a fejét.

- Reggel ugye beviszel a suliba?

- Természetesen…

- És kajcsit is kapok?

- Természetesen…!