02. LXVI. Fejezet

– Dorian –

            - Tudod… - kezdte el dobálgatni az a fasszopó a gyűrűt a kezében és közelebb jött hozzánk – Neronak azt mondtam, hogy, ha erre sor kerül, akkor feldugom a seggedbe ezt a gyűrűt. De mivel ez túlságosan undorító és macerás lenne, ezért egyszerűen valami sokkal jobbal rukkolok most elő! – vigyorgott rám sunyin, mire elengedtem Nero kezét és a tekintetemmel Matsukot pásztázva, simán ki tudtam volna nyírni.

- Kedvesem – nyújtotta ki a kezét Neronak, mire a hercegnőm a bal kezét az ő redvás kezébe helyezte. ÉS TUDJÁTOK MI TÖRTÉNT???!!! Egy kibaszott arany gyűrűt húzott a balkezére, a gyűrűs ujjára!!! ÉRTITEK??! ARANY GYŰRŰT, AMIN VOLT EGY KISEBB GYÉMÁNT IS!!! Tudjátok mit jelent ez??!!! (Nem, nem azt, hogy el kell lopnom, pedig megcsillant rá a szemem, mert elég szép kis darab volt ám!)

- Sasuke… ez – akadt el a hercegnőm szava.

- Igen, ez az, aminek látszik, bébi – vigyorodott el az a barom és magához rántva, megcsókolta őt. Ökölbe szorult mind a két kezem és abban a pillanatban kurvára nem éreztem fájdalmat a sebes kezemben. Miután szétváltak, Matsuko egy győzelmi, fölényes vigyorral meredt rám. Egy darabig szemeztünk, végül elvigyorodtam.

- Nem nevetsz már sokáig – suttogtam oda neki sokat sejtetően.

- Hála Narounak, már beleedződtem ezekbe, a vetélytársas dolgokba és azt kell, hogy mondjam… Ti nem vagytok kihívás a számunkra! Mert Nero csak engem szeret – kuncogott.

- Mi ez a rögtönzött bikaviadal már megint?! – jelent meg a törpe csaj a nappaliban – Mendez, megint kevered a szart?!

- Nos, Matsuko. Ezt a kört te nyerted. De csak a csatát nyerted meg és nem a háborút! – hagytam a kis csajt figyelmen kívül – De majd meglátjuk, hogy Neruci kinek az ágyában fog kikötni – röhögtem fel magabiztosan. Na ez már nem tetszett neki, így megindult felém, a kis szépségem közénk állt.

- Sasuke! Ne, elég! Ne vedd fel, amit mondd – tartotta vissza a lovagját és a konyha felé kezdte el terelni, majd a válla fölött egy mérges pillantást vetett rám. Rákacsintottam és megnyaltam a szám szélét. Alig várom, hogy izgalmas fordulatot vegyen ez a kis csata.

- Na gyere, te gyökerek gyöngye – lökött hirtelen egyet rajtam a törpe csaj, amin meglepődtem – Segíts a papírmunkákban meg a többiben, mert sose leszünk kész! – indult meg a kialakított zuga felé, menetközben meg felkapta azt az okádék fekete macskát, amit a kisebbik Silverman hozott ide.

– Naoki –

            Olyan kibaszott régen mozdultunk már ki! És az utóbbi egy hétben olyan nehezen tudok lélegezni, meg éjszaka állandóan köhögök és napközben is, így biztosra vettem, hogy egy kis friss levegő kéne már az én besavanyodott tüdőmnek. Mivel végül a bátyám is jött, ezért mi külön kocsival mentünk, mert ő nem volt hajlandó egy Mendezzel menni egy autóban. Kár, pedig Stefan még annyira nem is vészes, mint Dorian. Igaz, hogy majdnem megölt, de kétlem, hogy önként akarta volna. Csak ne lenne az a kurva rágója…

Nagyba megyünk a sok ember között, mellesleg geci hideg volt és otthon maradt a sálam, amikor vészesen köhögcsélni kezdtem.

- Faszomat azt, Crusader, nekem elegem van!! Arról volt szó, hogy csak orvosi szarokért jövünk annak a fasszopónak!! – csapkodott a bátyám, miközben majdnem megfulladtam.

- Igen bazdmeg, de én nem akarok se szomjan se éhen dögleni!! Mellesleg Nero annyit mos ránk, hogy tutira kifogyott mindenből! Emellett nincsen hajsamponom! – köpte oda a szavakat Crusader – Miért mindig nekem kell gondolnom mindenre?

- Leszarlak téged magasról! Magasabbról, mint amilyen magas te vagy!!

- Hé, jól vagy?! – ragadta meg a karomat hirtelen Stefan, miután majdnem összeestem. Bekönnyeztem és a tüdőmet is szinte kiköptem. Rettentően fájt és alig kaptam levegőt. Konkrétan zörgött a mellkasom, amikor lélegeztem.

- Mi a fasz, Naoki, mi van veled?! – lökte félre Stefant a bátyám és megragadva mindkét karomat maga felé fordított. Beszélni se tudtam, csak köhögtem, mint állat. Aztán egyszer csak elvesztettem az eszméletemet.

– Nero –

            Miután kicsit lecsillapodtak a kedélyek, Miminek összedobtam egy gyors forró csokit és egyenesen odalépve hozzá, letettem neki az asztalára. Felnézett rám karikás szemekkel és elvigyorodott.

- Köszike!

- Szívesen. Ügyesen megtaláltad nekünk Jonathant, ez a legkevesebb – vontam meg a vállam. Lassan kész lesz az ebéd is, az is a te érdemed.

- Köszi, Nero, ez nagyon jól esett! – csillogtak meg a szemei.

- Tudom – mosolyodtam el – Na, megyek, csinálom tovább a kaját – hagytam magára, mire ő boldogan és elégedetten bele ivott a forró csokijába. Találkozott a tekintetem Dorianéval, aki a kanapén ült és két aktát tartotta kezében. Először idegesen meredt rám, aztán elvigyorodott. Elkaptam a fejem és inkább a kajára koncentráltam. Egyébként lasagnat és milánóit csináltam. Sasuke hirtelen megállt mellettem és megsimogatta a derekamat. Felgyorsult a szívem és egyből az előbb történt események játszottak le a fejemben. Most komolyan? Eljegyzett vagy mi? Mert konkrétan nem mondta ki… Csak úgy az ujjamra húzta!

Felnéztem rá és elmosolyodtam, aztán a fakanálra egy kis húst tettem és a számhoz emelve megfújtam azt, majd a szájához emeltem.

- Kóstold meg! Szerinted így jó lesz? Finom? – kérdeztem.

Megfújta ő is, majd óvatosan a szájába vette, megízlelte és lenyelte.

- Tökéletes lett, bébi – kacsintott rám – Kurva jól főzöl!

- Akkor jó – vigyorodtam el.

– Rayne –

            - Naoki!! NAOKI!!! – rángatta meg az öccsét Narou kétségbeesetten és rémülten – MI A FASZ??!! NAOKI!!! – rázogatta tovább.

- Fejezd be, ettől nem lesz jobb!!! Vidd el az orvosiba!!! – ordítottam rá, mert egy idióta, nem bír épp ésszel gondolkozni.

- HOVA VIGYEM, HOVA??!! HOL VAN ITT AZ ORVOSI??!! – ordított teljesen kikelve magából, mire a körülöttünk lévő emberek mind megbámultak minket.

- A SZTRÁDA VÉGÉN, TE BAROM ÁLLAT!!! – ordítottam rá én is. Nem hiszem el!!! Most vajon mi a fasztól lett rosszul??!!!

- Hagyd Rayne, majd én elkísérem őket – ajánlotta fel hirtelen Mendez – Csak légyszi azt tedd meg, hogy az öcsémnek elviszed azokat a szarokat! Mi is megyünk haza, amint tudunk! – nyújtotta ki a kezét, hogy kezet rázzak vele. Idegesen felsóhajtottam, végül úgy döntöttem bizalmat szavazok neki és megráztam a kezét. Ezáltal Stefan a Silvermanek után sietett (Narou az ölébe kapta az öccsét.)

- Na, gyerünk, nekünk dolgunk van! – fordultam a díszbuzi felé, aki meghökkent.

- Micsoda? De, hát… Én már nagyon elfáradtam! Nem szoktam ennyit sétálni! És nem szoktam ennyi boltba járni! Általában helyettem vesznek meg mindent az embereim – forgolódott körbe fintorogva.

- Elhiheted, hogy baszottul, de nem érdekel! – néztem le – Azt mondtad, te fogod nekünk nyújtani az anyagi támogatást és, ha már el fogjuk tartani a segged, akkor fizetni is fogsz! – jelentettem ki és megragadva a karját, elkezdtem vonszolni, de megállás nélkül sipákolt, hogy eresszem el és, hogy ne érjek hozzá, tönkremegy a ruhájának az anyaga és, hogy elkap tőlem valamit. Meguntam és durván elengedve őt, felé fordultam.

- Na idefigyelj! Te érezheted magad megtisztelve, hogy hozzád értem!! Maximum én kaphatok el tőled valamit!

- Nem, mert én!! – ellenkezett.

- Nem, mert én!! – ellenkeztem én is.

- Nem, mert én!!

- Fejezed be és virítsd a lóvét!!!

- Ne kiabálj velem rabszolga…

- Micsoda??!! – már totálisan felment az agyvizem és komolyan megfontoltam, hogy mindjárt főbe lövöm – Veled nem lehet együtt működni!! – kiabáltam le és hátat fordítottam neki.

- Hé, most meg hová mész?!

- Baszódj meg!!

- Várj meg, Rayne – sietett utánam.