02. LXV. Fejezet

Aki még nem látta, annak is itt a link, a másik, most már publikált blogunkhoz:) Ha elolvastad az írói előszót és a prológust (Bevezetés menü), plusz az Első részt is, és tetszik, akkor iratkozz fel oda is, vagy hagyj valami nyomot magad után:) Ide viszont érkezik a legújabb két rész, jó olvasást Bonbonok!:)♥♥

– Mimoza –

Ritka szart álmodtam. Kocsiban aludtam el. Szóval alapból rosszul keltem. Hát, amikor még pluszba a csipáim kinyílása után két tized másodperccel megpillantottam JONATHANT MELLETTÜNK AZ ÜLÉSEN!! Pont megérkeztünk a villánkhoz amúgy. Először még csak mereven meredtem rá, mint egy megkukult hülyegyerek, aztán leesett ki is ez a lenyalthajú, fehéröltönyös muki mellettem, aki csillogó szemekkel és egy sokat sejtő vigyorral méreget.

- Felkeltél?

- Mi.. mi.. mi.. mi.. mi.. mi MI A JÓ ÉDES VÉRERES FASZOMAT KERES EZ ITT?!! – préselődtem neki az ablaknak, Rayne öléből kiugorva. Nagyon reméltem, hogy kivégzésre hoztuk ide. Hogy fejbe lőjük vagy valami.

- Besegít nekünk – sóhajtotta kissé feszülten az említett colos.

- MINEK?! NEM Ő VOLT??

- Nem…

- A kincsem még mindig emlékszik rám! – ujjongott Johnny.

- Kincsed a jó édes kurva anyád az a kincsed! – kezdtem el begurulni. Engem csak ne becézgessen senki sem Raynen kívül vagy kirugdosom a fogait.

- Bogaram?

- NEM.

- Virágom??

- NEM.

- Napsugaram?

- NEM!

- Szívem?

- NEM!!

- Ajjj akkor melyik??

- Mimoza – vetettem oda összehúzott szemekkel, majd előre fordultam az asszonyhoz – Asszony. Én éhes vagyok.

- Uram. Már ki is találtam mit fogunk enni.

- Mit??

- A kedvencedet.

Erre egyből felcsillant a szemem.

- Milánóit?? Krumplipürét rántott hússal?? Lasagnet??

- Eltaláltad.

- De melyik az??

- Meglepetés – vigyorodott el, mire még izgatottabb lettem. Kaja, kaja, kaja, kaja!

Kiszállva, kb. a fél csapat, (még én is) Jonathan bőröndjeit cipeltük. Ez az egész életét elhozta vagy mi a nénikém??

- Hááát – húzta el a száját megpillantva a villát – A színe nem tetszik – vakargatta meg az állát.

- Milyen színűt szeretnél? – kérdezte meg Narou.

- Mahagóni sárgát.

- Ma éjszaka átfestjük neked – folytatta Naoki.

- Tényleg? – virult ki Jonathan.

- Nem – vágták rá egyszerre és bevonszolták a bőröndöket. Narou kettőt vitt egyszerre, Naoki pedig egyet vonszolt a földön, de végül azt is a bátyja vitte be helyette. Erre Johnny csak sértetten elfordult, majd fintorogva Mendezékre nézett.

- Ki ez a kivarrt rágós tökmag, meg ez a rózsás mellkasú rókaképű gyűrűs gyerek mellesleg? A „tökmag” becézésre Dorian csak röhögve vállba veregette a bátyját, de az idegesen elcsapta a kezét.

- Új csapattagok – vigyorodott el Sasuke erőltetetten, amiből végül vicsor lett, de a nője nyugtatón megsimogatta a vállát és valamit suttogott a fülébe, amire Sasu őszintén (de perverzen) elvigyorodott és a derekánál fogva magához húzva Nerot rámarkolt a fenekére. Belépve Nerucim egyből a konyhába suhant, mi pedig ismételten leültünk dolgozni, mert ha nem Jonathan volt, akkor kurvára valaki más, szóval most megint a sötétben tapógatózunk, juppi! Most épp régi aktákat kezdtünk el átnyálazni, de mire megtaláljuk azt a mittom’ én hány évvel ezelőtti gyújtogatós aktát… beleőszülünk. És még azzal se megyünk sokra. A legújabb gang tag, aki csatlakozott a mi csipet csapatunkhoz, pedig leült a kanapéra, befogta Nerot teacsinálásra, és előpakolta a ránézésre is méregdrága teáscsészéit.

- Köszönöm szépen, kedves Nero – vigyorgott rá, mikor az kiöntötte a teáját a csészébe, majd feltartott kisujjal (!) szürcsölgetni kezdte. Mi pedig melóztunk tovább. Azaz Rayne, Narou, Dorian, Sasuke és én melóztunk, (Faszom, meg se dícsérnek, hogy én találtam meg Jonathant… ja basszus engem soha sem kell megdicsérni. Csinálhatok én bármit akkor sem. Bezzeg… mindegy. Megköszönni se kell, áhh dehogy! Haljatok ki mind) Nero főzött, Stefan TV-zett, Naoki elnyújtózkodva hason a földön Stefan lábánál macskázott, és ő is nézte a tévét, Johnny pedig kihúzott háttal, elegánsan, csendben teázgatott. Érdekes a mi csapatunk ez tény és való. Félszemmel láttam, ahogy Sasu kimegy a konyhába, Nero mögé áll, aki a tűzhelynél ügyködött, és átkarolva a derekát a nyakába csókolt. Na ezt most már nem szalasztom el. Levéve az ölemből a kisasztalom, amin a laptopom volt, felálltam, (aztán a földről is… na jó nem) és kezembe kapva a mobilomat videóra állítottam és lazán megállva a konyhaajtóba, neki dőlve az ajtófélfának elkezdtem őket videózni. Csak akkor vettek észre, mikor Sasu már felkapta a vállára Nerot. Akkor pont a kamerába néztek.

- Levideóztad? – emelte fel vigyorogva a fél szemöldökét Sasuke, lerakva a csaját a földre, én pedig bólintottam, és leállítottam.

- De le ám! – vontam vállat.

- Át tudod küldeni? – virult ki rögtön Nero Sasuke pedig csak lemondón megrázta a fejét. Hirtelen egy csattanás hallatszott. Mindannyian megfordultunk, és láttuk, ahogy Dorian keze full véres, és pohár szilánkok vannak a földön, az asztalon, és mindenhol. Még az asztallapon elbóbiskoló Narou (ja mert ő bealudt) is felkapta a fejét.

- MI A FASZT CSINÁLSZ? Felvertél bazdmeg!! – rivallt rá Silverman 1.0 a még mindig idegbetegen ránk néző Dorianra, majd egy pillanat múlva az említett, mintha mi sem történt volna, elvigyorodott.

- Csak túl erős a markom, az a baj – nézte a full szilánkos és véres kezét – Vagy a pohár volt túl gyenge. Jó szar poharatok van, mondhatom.

- Dorian, mi az isten ütött beléd!? Élsz még? – jött oda Stefan is, és kissé durván megragadva a testvére kezét, maga felé fordította – Hát ez jó csúnya, fratello.

- Annyira nem… - méregette a mancsát.

- De igen! Hát te egy fasz vagy, minek roppantasz össze poharakat?!

- Nem direkt volt – itt egy pillanatra elborult fejjel Nerora nézett, aki hátrált egyet.

- Most mit csináljunk vele??

Ördögin elvigyorodtam.

- Én el tudom látni…

- Egyszer kiműtött magából érzéstelenítő nélkül egy golyót a nappalija padlóján – simogatta meg a fejem büszkén Raynus, de én morcosan elhúzódtam. Ő se dicsért meg. Igen, gyerekes vagyok de akkor is. Még gyerek vagyok, mondják, hogy ügyes vagyok, meg, hogy okos és, és… DICSÉRJENEK MEG.

- Akkor inkább te ne – ez Dorian volt. Csak vállat vontam. Pedig két perc alatt rendbe hoztam volna. Előveszem az ecetet, leöntöm… az majd végzi a dolgát. És majd unalmában szedegeti a szilánkokat. Én azt csináltam, mikor a sufniban belenyúltam egy szilánkokkal teli dobozba, még otthon nagytakarításnál.

- Én… talán – emelte föl a kezét kissé vonakodva a barátosném.

– Narou –

MEGINT kocsiba kellett ülnünk basszátok meg!! ÉS, HOGY MIÉRT?? MERT A KIBASZOTT HÁZBAN CSAK EGY FÁSLI VAN ÉS ELFOGYOTT A FERTŐTLENÍTŐ! És le kell ugrani a közeli kis… nyaralóközpontba. Merthogy ez egy ilyen helyen van. Pfff ki a faszomat érdekel Dorina kezecskéje?! Vérezne el basszameg. Én kurvára nem akartam menni. De úgy gecire nem. Na vajon miért nem…

- Hát én biztos nem megyek bazdmeg nagybevásárlásra veletek, főleg nem fertőtlenítőért a rókaképű kis gecinek! Felőlem meg is halhat!

Erre Stefan szúrósan rám nézett, amiért így beszélek az öccséről majd beült a kocsiba. Pff. Leszarom.

- Jó, maradj. Akkor csak Naoki jön – fordult Crusi az öcsémhez, aki csak bólintott és elkezdte felhúzni a bakancsát.

- Mi? – háborodtam fel.

- Én akarok menni! – nézett rám hitetlenül az öcsém.

- De…

- Akarok menni! – erősködött.

- Minek??

- Mert!

- Hagyjad már bazdmeg, ha jönni akar, akkor jön. Adj már ennek a szerencsétlen gyereknek szabad teret! – nézett le Crusi. Na engem csak ne nézzél le, mert hozok egy létrát és kiszúrom a szemed!!

- Ki marad itthon??

- Sasuke, Dóri, Nero és Mimoza.

- Jonathan is megy?

- Hülye vagy? Jó hogy. Ő fizet.

Idegesen méregettem a kanapén ülő Doriant, akinek az én galambom vizslatja a kezét. Összecsikorgattam a fogaim. NEM AKARTAM MENNI. FASZOM BELE.

- Ajj Naokiiiii! – dobbantottam idegesen a lábammal – Muszáj menned?!

- Aha. Szeretnék. De attól még neked nem kell. Maradj itthon. Bár örülnék, ha jönnél. Tudod, hogy nem szeretek nélküled menni valahova.

- De én NEM AKAROK menni!! – csapkodtam – Itt van Neruci, rá fognak mászni!! AZT NEM ENGEDHETEM!

- Itt van Mimi is – ez Crusi volt – Ha meghallja, hogy Nero sikít, már robog is le. Erre neki Nero radarja van.

- DE AKKOR SEM AKAROK. Nem bízok a törpe kurvádban!!

- Hát… jó. Akkor ne gyere – vont vállat az öcsém, és beszállt a kocsiba… FASZOM!

– Dorian –

- Óvatosabban! – szisszentem fel, mikor a hercegnőm épp az egyik gyűrűmet húzta le a véres kezemről, hogy el tudja látni. Ismét felszisszentem. A kurva életbe ez azért baszottul fáj. Apropó gyűrű… Már egy ideje kiszúrtam, hogy nem hordja. Mármint, amit adtam neki. És, hogy miért nem rontottam neki rögtön, ahogy észrevettem? Mert megfelelő pillanatra vártam. A mostanira. Mikor kb. full egyedül vagyunk a házban. Persze itt van Matsuko meg Mimoza is, dee… Kurva nagy ez a ház, az előbbi meg épp fent ügyködik valamin, az utóbbi pedig szerintem elaludt az egyik lépcsőn, mert csak felmenni láttam.

- Bocs – vetette oda nekem – De nem tudom óvatosabban – és itt lehúzta az utolsó gyűrűmet is. Jól tudta ő is, hogy miért törtem össze a poharat. Bűntudata van talán? Ezért látja el a kezem? Kétlem. Na mindegy, geci jó, ha a szerelmed épp a sebeid látja el. Megérte összetörni, én azt mondom. Bár nem mintha direkt lett volna. Az most tényleg véletlen volt.  Gecis kurva Matsuko!! NEKEM KÉNE OTT LENNEM. NEKEM KÉNE ŐT EMELGETNEM ÉS ÖLELGETNEM! Az ÉN ágyékomnak kéne a fenekét nyomnia!! Én... sokkal… jobban… szeretem... őt… mindenkinél. De hát… végül jól jöttem ki belőle.

Ezután csipesszel elkezdte kihúzogatni finoman a szilánkokat a kezemből. Ha hiszitek, ha nem, ez nem fájt. Egyáltalán nem. Csak elvigyorodva néztem, ahogy hunyorogva keresgéli a további szilánkokat a kis sebeimben.

- Aranyos vagy, mikor koncentrálsz – nyaltam meg a szám szélét, mikor már a végén jártunk. Erre nem válaszolt, csak kihúzta az utolsót is, majd elkezdte vizes gézzel áttörölgetni a véres kezem, hogy lemossa róla.

- Szótlan vagy.

- Nem akarok veled beszélni – motyogta, mikor ideiglenesen, míg meg nem jön a fertőtlenítő, betekerte fáslival, le se szorította, csak úgy lazán rátekerte.

- Én viszont akarok veled. Van egy kis megbeszélni valónk, úgy gondolom.

- Nem értelek… - törölgette le a kezét, én pedig elvigyorodtam.

- Jó nagy bünti vár rád… - nyaltam végig az alsó ajkam.

- Bünti…?

- Pontosan. Bünti – és közelebb ültem hozzá, de felpattant a kanapéról, és hátrálni kezdett tőlem.

- Mi… Mi bajod van?!

- Figyelmeztettelek, hercegnőm.

- MIRE?!! – nézett frusztráltan a szemembe – Beszélj értelmesen, Dorian!!

- Rossz kislány vagy, nem fogadtál szót nekem – lépkedtem hozzá közelebb.

- Dorian!

- És tudod, hogy a rossz kislányoknak bünti jár.

- Elég!

- Szórakozzunk egy kicsit! Játszunk egyet, jó? Te elfutsz előlem, és ha elkaplak, azt teszek veled, amit akarok! Ez lesz a büntid, azért amiért nem tetted azt, amit mondok.

- MIRŐL BESZÉLSZ?!

- A kezedről.

- Mi van a kezemmel!?

- Én nem látok rajta semmit. Hiába nézem, valahogy gecire üresnek tűnik.

- Mi…?

Itt (az ép) kezemmel az ő jobb kezéhez nyúltam és erőszakosan és durván felemeltem (vagy felrántottam) szemmagasságba.

- ÉN KURVÁRAN NEM LÁTOK RAJTA SEMMIT!! HOL VAN, AMIT ADTAM NERO?!!

Erre lesápadt és már nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, de más szólalt meg helyette.

- Ezt keresed? – hallottam meg egy ismerős gonoszkás, és csípős hangot magam mögül, mire megfordultam a tengelyem körül, de nem engedtem el a hercegnőm kezét. Mikor realizáltam a látottakat akaratlanul is megszorítottam a szerelmem kezecskéjét. Ott volt. Ott volt a kurva Matsuko kezében a rózsás gyűrű, amit ÉN adtam neki!!