– Dorian –
- Dorian, az
isten verjen meg! – hangzott fel a hercegnőm, lesuhanva az emeletről, kezébe a
laptopjával – Hányszor megmondtam neked, hogy NE használd a laptopom!
- Nem is használtam! –
„háborodtam fel” rögtön, felemelve a kobakomat, mert éppen reptéri adatokat
böngésztem, de már kifolyik a szemem tőle. Előttem vagy kismillió papír hevert,
én pedig ott ültem félmeztelenül és ásítottam egyet. Jajj geci. Elfáradtam. Már
unalmamban a gyűrűimet kezdtem el piszkálgatni a bal mutató-, középső- és hüvelykujjaimon.
Amúgy kb. egy hete összevagyunk zárva kb. mindannyian… Értitek? Egy hete, de
még mindig lófasz. Már egy kibaszott hete valami Jonathan után kutakodunk, aki
valahogy mindig elmegy ide, meg oda. Már azon voltam, hogy személyesen keresem
meg, és lepillanatragasztózóm a seggét valahova. Az egyetlen, ami vigasztal, azaz
én hercegnőm. Minden egyes nap látom! Azért érzitek nem? Egy házba lakom vele!
Már egy hete! Ez kibaszottul jó. Most is valami otthoni kis toppban és
cicanadrágban van, látványosan végigmértem, és megnyaltam a szám sarkát, de úgy
tett, mint aki nem veszi észre.
- Totálisan lefagyott!
- És?
- A 2015 legnagyobb eséseinél,
ennél a pillanatképnél megállítva – fordította felém a laptopot és ott volt egy
csávó, aki telibe lefejeli a betont, vérben úszott az egész feje kb.
Felkacagtam, de úgy, hogy még a könnyem is kicsordult.
- Hát ez még mindig hatalmas!! –
törölgettem a könnyeim, majd elkomolyodtam – Nem én használtam.
- Aha… - emelte meg a fél
szemöldökét – Utoljára megkérlek, hogy ne járkálj be a szobánkba!
- Kellenek a tangáid – emelgettem
a szemöldökömet egy sunyi vigyorral, mire csak idegesen megforgatta a szemét.
Aha. Ez azt hiszi viccelek. Majd, ha nem találja a feketét, hisz nekem
- Galambom, tudnál készíteni egy kávét? – jött
be Silverman 1.0 a
hallba, és fáradtan lehuppant velem szembe.
- Persz…
- NEKEM IS ASSZONY – ez a kis egy
méter ötven centis kóchalmaz volt. Aki amúgy egy komplett kis zugot csinált
magának a nappali sarkában egy mini asztallal, a laptopjával, és a gépével,
amit felváltva nyomkodott.
- Nekem is – szólalt meg mellette
a colos gyerek is, aki az ő MacBookján melózott, de el nem mozdult a ribanca
mellől – De két kanál cukor. Két kávéskanálnyi. Nem két kiskanálnyi. És három
csepp tej. Köszönöm.
- Akkor már nekem is hercegnőm,
mindjárt telibe fejelem az asztalt – ez én voltam, lustán elfeküdve az
asztalon, és kinyújtóztam.
- És nekem is, bébi – ez Matsuko
volt a fürdőszobából valószínűleg zuhanyzáshoz készülődött – Nekem feketén,
kérlek.
- Nekem is! – ez Stefan, aki
amúgy tök lazán eltévézgetett a nappaliba. A lábánál a földön ott kuporgott a
kis Silverman is egy full fekete, fehér norvégmintás pulcsiba, maga mellett egy
(most már) üres meleg tejes bögrével. A szerelmem csak megrökönyödötten sóhajtott.
- Máris hozom őket – és ezzel
eltűnt a konyhába, és ott hagyott minket Silvermannel. (Persze előtte jól
megnéztem a seggét hátulról.)
Tovább böngésztem a repülő
állomásokat, de gecire összekeveredtek a papírok. A kurva életbe már… Nagyon
kezdem unni ezt az egészet. És kurvára remélem, hogy sok, sok, sok jutalmat
kapok érte, mert én semmit sem csinálok ingyen. És valahogy a szemem
akaratlanul is kapós az arany dolgokra, nem véletlenül van az, hogy apám 6-7
évesen kiállított engem az utcára, és 130 karát értékben vittem neki haza
ékszereket, csak azzal, hogy loptam. Odamentem egy nénihez, segíteni vinni a
szatyrait, oszt kiloptam a füléből a fülbevalót, a nyakából a nyakláncot amikor
megölelt köszönetül. Volt hogy sírást tettetem az utcán, odajött egy házaspár, és
miközben beszéltek hozzám meg vigasztaltak kiloptam a pénztárcájukat.
Meglepődtetek? Na. Csupa meglepetés vagyok.
- Stefan! – kiáltottam oda a
bátyámnak, aki méltóztatott elfordulni a TV-től, és egy rágógumi lufit fújva,
kíváncsin felém emelte a tekintetét.
- Hm?
- Mi jön Sevilla után a papírok szerint?
Kidurrantotta a lufit, és
csattogtatni kezdte.
- Spanyolország?
- Ja.
A plafon felé emelte a tekintetét
és elgondolkodott.
- Córdoba – vetette oda nekem, mire kikerestem ezt a papírt a sok,
sok közül, és párosítottam őket. Ja, ő a memóriája miatt van velünk. Bazdmeg
máig emlékszik minden kibaszott dologra, ami megtörtént vele. Amit egyszer lát,
rohadjak meg, azt nem felejti el. Szerintem, belehegeszti az agyába, vagy nem
tudom.
- Már nem is azért de az öcsédnek
mi haszna van itt? – fordultam az idősebbik Silvia felé, aki szinte szuggerálta
a konyhát, kurvára éhezett a szervezete egy kis kávéra. Nem igen aludtunk
normálisan az elmúlt pár napban. Flegma fejjel felém fordította azt a drogos,
sebhelyes pofáját.
- Szurkolni – válaszolta
egyszerűen – Naoki! – szólt oda az öccsének, aki továbbra is ott fetrengett a
bátyám lábánál, de most bágyadtan, álmosan felemelte a kócos fejét.
- Heh..?
- Szurkolj!
- Hajrááá…! Juhé! – emelgette
erőtlenül az öklét, de akkora életkedvvel, hogy eret vágni kívánt kedvem, majd
visszaejtette a fejét a földre, és szerintem bealudt.
- Látod? Kabala. Szerencsét hoz.
Erre csak értetlenül
elfintorodtam, de nem sokára beriszált (na jó nem, de bár riszált volna) Neruci
a nappaliba, kezében a tálcával, amin a kávék voltak. Na ettől rögtön
kivirultam.
- Hercegnőm! – rántottam őt az
ölembe, mikor lerakta a tálcát az asztalra, és a nyakába csókoltam. Na erre
Silvike felkapta a fejét, és lendületből képen akart önteni a kávéjával, de
elhajoltam tőle, így az a padlóra löccsent, Nero pedig kiugrott az ölemből, és
lekevert nekem egy pofont. Már megint.
- MENDEZ!!!! MÉG EGY ILYEN ÉS NYAKONBASZLAK
– ez Silvia 1.0 volt.
- DORIAN! – ez pedig Hercegnő.
- Na geci megint bekaptak egy
gólt – ez a bátyám a TV előtt, leszarva a balhét, ami mellettük folyt.
- Most akkor a Brazilok vezetnek?
– ez pedig a kis Silvia álmos hangja. Őt se mozgatta meg igazán.
- Kettő-nullra.
- Szívás.
Na legalább ők elvannak.
- Áucs – tapogattam meg az arcom
– Látom, szereted a pofozgatást, ezt megjegyzem későbbre – vigyorodtam el
sunyin.
- Inkább azt jegyezd meg, hogy ne
nyúlkáljál hozzám!! Istenem, már megint takaríthatok, MIATTAD.
Ezen csak felkuncogtam, és mikor
visszajött a felmosóval, és lehajolt, hogy felmosson, észrevétlenül, úgy hogy
csak mi ketten tudjunk róla, belemarkoltam a fenekébe. Egyből felegyenesedett
és velőtrázón hátranézett rám a válla fölött, szinte üzenve a tekintetével hogy
„Kinyírlak”. A szokásos róka vigyorom kúszott a képemre és pimaszul
kinyújtottam rá a nyelvem, megvillantva ezzel az aranysárga pc-m, de csak
idegesen elfordította a fejét.
– Mimoza –
Négy napja egy
szemhunyásnyit sem aludtam. Négy kibaszott napja. Az agyam kezdi bemondani az
unalmas. Szinte látom a lelki szemeimmel, ahogy fogja a bőröndjét, és köszön
nekem hogy „Hát heló” és már indul is a Bahamákra. A nap legtöbb részében itt
ültem, a kis pokróc zugomban, és csak egy sápadt fejet, egy vörös kóchalmazt és
egy kötött pulcsit lehetett belőlem látni. Ja meg sok, sok csészét. Meg pár
bögrét. Ja meg az anime lányos waifum, amit Raynetól kaptam, és amit néha, néha
megölelgettem. Mindjárt kiégnek a retináim!! Sürgősen kell valami éltető nedű,
vagy idehalok, komolyan mondom. Minden létező Spanyol, Török, Görög, Francia, Hottetota
meg még a kurva anyám repülőtér biztonsági kamera rendszerét is feltörtem, de
sehol sem láttam Johnnyt. Ráadásul alapból szar volt nekem őt keresni. Elrabolt
Mexikóig, bedrogozott, levetkőztetett és átrakott egy másik ruhába, (ami
kurvára nem az én stílusom!!!) azt akarta, hogy az ágyasa és a házi hackere
legyek, elvitt vacsorázni, úgy bánt velem, mint egy kisállattal. Nem, nem
igazán akarom újra látni őt. És zavar hogy ennyi időt pazarolok rá. De most épp
pihenőt tartottam. Bedugtam a fülesem és neki álltam ecchi animét nézni.
Faszom. Ez nekem is kijár. Éppen egy macska füles, kis felszolgáló lány ruhás
anime csaj volt a képen, aki pont úgy esett, hogy kilátszott a CSÍKOS bugyija
(MIÉRT MINDEN ANIME LÁNYNAK CSÍKOS?!) na és Rayne pont akkor hajolt bele a
képernyőbe, mondván „Hadd lássam hogy haladsz”.
- Ez a csíkos bugyi mennyire
fontos a biztonsági kamerák rendszerének feltöréséhez? – emelte meg a fél
szemöldökét rám nézve.
- BOCSÁNAT! – háborodtam föl – ÉN
IS HAD PIHENJEK MÁR! MINJÁR KIÉG A SZEMEM! ÉS NEM AKAROK JOHNNY UTÁN KUTATNI ÉS,
ÉS, ÉS… - ám itt félbeszakítva engem homlokon puszilt.
- Nyugi cica, tudom.
- Na. Akkor oké – puffasztottam
fel az arcom morcosan - És akkor, ha megengeded, nézem tovább – dugtam vissza a
fülesem, és elindítottam újra a videót. Félszemmel láttam, ahogy Rayne lemondó
vigyorral megrázza a fejét, és feláll mellőlem a földről, és Narou és Dorian
mellé telepedik, akik szintén eléggé beleásták magukat a munkába. És felnézve
azt is láttam, hogy Stefan kiszuggerálja a belőlem a lelket. Értetlenül
grimaszolva meredtem rá, ő meg komolyan rám.
- Heh? Mi van? – nyilvánultam meg
kultúráltan.
- Semmi – fordult vissza a
meccshez, én pedig csak vállat vonva, az animémhez.
Kb. 10 perc múlva, pont mikor
visszatértem a munkámhoz, Sasuke jött ki a fürdőből, félmeztelenül, enyhén
vizes testtel és hajjal, ami nem mellékesen kuszán állt, de jól állt neki.
Odalépett a nőjéhez, aki éppen a port törölte le, és hátulról átölelve, az
arcába harapott. Erre Nero felnevetett, és ellökte a fenekével, de az meg
visszament hozzá, és az oldalához nyúlva elkezdte csikizni, mire a barátnőm
nevetve felsikkantott, és szembefordulva Sasuval „be akart neki verni egyet”. De
persze Sasu megfogta az öklét és annál fogva húzta magához, és ismét az
oldalához akart nyúlni, de Neruci nevetve megbökte a barátja oldalát,
bosszúból, és ebből az lett, hogy játékosan bunyózni kezdtek, ami végül a
kanapén folytatódott.
A Rayne, Dorian és Narou trió
bokor pofával meredtek rájuk, de én halványan elmosolyodtam. Szerintem geci
édesek voltak most. Nincs semmi feszkó, csak verekednek. Mikor Sasu lefogta
Nero mindkét kezét, akkor az arcához hajolt és elvigyorodott.
- Szerintem nyertem, bébi –
csókolta meg, én pedig nagyon nehezen bírtam ki, hogy ne fényképezzem le őket.
Na most úgy festettek, mint azok az álom párok Tumblr-ön.
- Itt kemény munka folyik, Rómeó!
– szólt oda csípősen Narou.
- Pontosan! – ezt Dorian vágta rá
és olyan idegbetegen nézett rájuk, hogy még én is meglepődtem. Na, na, na. Csak
nem féltékenyek vagyunk? Rayne meg csak lekezelően szemet forgatott. Ezen
elvigyorodtam. Az én palim.
- Ne legyetek féltékenyek –
vigyorgott rájuk Sasu incselkedve és direkt még egyszer megcsókolta Nerucit aki
nevetve hagyta magát. Igen… Neronak Sasuke az egyetlen, akinek hagyja magát. És
még kérdezitek, miért shippelem őket?? Ezért. Felkuncogtam, és visszafordultam
a laptopomhoz, amin éppen az angkorvati repülőtéri felvételeket néztem át.
Egyből kiszúrtam egy nemrégiben készült felvételt. Egy fehéröltönyös, férfi
állt ott, két niggával az oldalán. A szívem a torkomba ugrott, és rögtön
ráközelítettem. Kissé pixeles volt a kép DE HATÁROZOTTAN JONATHAN NÉZETT FEL A
KIVETÍTŐRE RAJTA. Most megvan. Elkaptam.
- MEGVAGY!!!! – ordítottam fel
magamon kívül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése