02. LVIII. Fejezet

– Cordelia –

(Fiatal szemszög)

            - Hogy mit csináltál? – nevetett fel Molly hitetlenül, amikor már nála voltunk este fele és éppen a ma délutáni akciómról meséltem, miközben a Pioneerok napjára készültünk estére.

- Mondom – kuncogtam fel enyhén elpirulva – Addig követtem őket, amíg ki nem harcoltam, hogy meghívjon. Mármint, konkrétan nem mondtam, hogy ezt szeretném, de Robert lökött rajta egyet és megkérdezte, hogy mennék-e vele ma este. És én mondtam, hogy igen, így eljön értem ide – meséltem el a mai délutáni kis magánakciómat, amit leműveltem Bradyvel.

- Ravasz vagy – lökött oldalba Molly.

- Tudom – libbentettem meg a frissen mosott hajamat – Egy sikeres nő, mindent telér, amit szeretne – fordultam a pipere tükör felé és elkezdtem magam sminkelni.

- Biztos nem zavarok, ha veletek megyek? Engem nem hívott el senki sem – motyogott Molly az ágyán ülve és a kezében egy könyvet szorongatott. Ó, te szegény, még nem tudod, hogy Robert Bradyvel jön ma…

- Dehogy zavarsz! – ellenkeztem – Tök jó lesz, nem lesz semmi baki sem – húztam ki a szemöldököm és felkentem a vörös rúzsomat is. Én már régen kész voltam, felvettem a legjobb ruhámat, ami egy fehér alapon piros pöttyös, vékonypántos, térdig érő ruha volt és a derekán elöl egy nagy piros masni volt.

- De biztos? – nézett rám Molly nagy, csillogó barna szemekkel.

- Igen, biztos – biccentettem, aztán oda lépve hozzá, megfogtam a kezét és felhúztam őt az ágyáról – Na, menj! Vedd fel a rucidat! – zavartam őt a kis fürdőjébe. Amíg ő odabent készülődött, én addig kényelmesen helyet foglaltam az ágyán és vadul dobogó szívvel gondoltam a mai estére. Vajon mi lesz? Annyira remélem, hogy Brady felkér majd táncolni meg minden ilyesmi… Nagyon-nagyon izgulok!

- Kész vagyok! – szólt a zárt ajtó mögül Molly. Egyből felugrottam.

- Na, mutasd magad!

Kinyílt az ajtó és előlépett mögüle az én kis szende, könyvmoly barátném.

- Molly, nagyon gyönyörű vagy ebben a ruhában! – siettem azonnal hozzá, és egyből körbe-körbe kezdtem körülötte járkálni, hogy jól végigmérhessem. Egy szép szabású fehér, pántnélküli, térdig érő ruha volt rajta. A mellrésze a felsőtestére tapadt, míg az alsó több rakásban szétbomlott. A vállára egy átlátszó kis lepelt terített, amit a nyakánál vékonyan megkötözött. Úgy festett, mint Sandy a Greaseből. Múltkor láttuk a moziban.

- Neeem, aki gyönyörű, az te vagy – mosolygott fel rám szégyellősen.

- Köszi a bókot! Úgy nézel rám, mintha a pasid lennék – nevettem fel.

- Naaa, ne mondj ilyet – fordult a tükréhez és az eddig befont haját most kiengedte. Gyönyörű, hullámos, mogyoróbarna loknijai a vállára terültek és egy fehér virágos hajráfot is tett még a hajába. De semmi sminket az arcára. Ő a természetes szépség.

- Remélem, Caroline ma nem fog balhézni – fordult felém, amikor végzett.

- Úgy is fog – legyintettem – Ő maga a Sátán lánya – gondolkoztam el.

- De biztosan ő is gyönyörű lesz – mosolygott kedvesen.

- Igen, ha kivételesen nem a bőrnaciját veszi fel – ingattam a fejem.

- Ő még abban is nagyon vadító lány!

- Annyira vadító, hogy Scott Silverman fejét is teljesen elcsavarta – vigyorodtam el sunyin.

- Tényleg? Jaj, azaz alak – vágott morci fejet – Utálom ezt mondani, de én nagyon utálom őt!

- Hát, én se kedvelem… Folyton beszólogat neked, mert nem vagy olyan, mint Caroline meg a többi lány… Annyira sznob! És ráadásul drogozik! Ez milyen undorító és gáz már! – fintorodtam el. Brady családja is olyan, rossz, mint az övé, de Brady legalább nem drogozik… Sőt, még cigarettát is alig látok a kezében.

- Igen – bólintott elhúzva a száját – És tudod mi a legrosszabb? Hogy Carolinet is láttam ma cigizni, amikor mentem haza…

- Ó, én mindig is tudtam, hogy ő is cigizik! A rossz lány… Na, de mindegy. Mikor szándékozol végre igent mondani Matsukonak? – tértem át az izgisebb témához. Molly egyből elvörösödött és lesütötte a szemét.

- Ne… Nem tudom!

- Naaa, Molly, olyan kegyetlen vagy vele! – emeltem a fejem nevetve a plafon felé – Robert teljesen odáig van érted, még a lábad nyomát is csókolná, ha megkérnéd rá! Látszik rajta, hogy imád téged! Ne húzd sokáig az időt, még a végén elúszik a hajód… És tudod, hogy manapság alig van jó fiú, aki még helyes is – sóhajtottam egyet.

- Ő nem jó fiú, ő rossz fiú – morgott az orra alatt.

- Épp ellenkezőleg! Attól még, hogy az apjáék tudjukmik… Ő még lehet jó! Érted biztosan angyalszárnyakat növesztene! És nézd meg Bradyt… Ő is OLYAN, de még is jó fiú! – haraptam be az alsó ajkamat.

- Cordelia, ne már – nevette el magát, és a tenyerébe temette az arcát.

Ekkor felszólt nekünk az édesanyja, hogy itt vannak a kísérőink. Molly szemöldöke a plafonig felszaladt, hogy mi az, hogy kísérőINK. Hát, én csak megragadtam a kezét és lerángattam a lépcsőn. Felvette a cipőjét és én is az enyémet, majd, amikor ajtót nyitottunk, két elegáns fiú várt ránk, egy-egy csokor virággal. Az egyik az én Bradym volt, a másik pedig Robert. Ez az este érdekes lesz…

– Caroline –

(Fiatal szemszög)

            Én egyedül mentem el arra a hülyeségre. Nem öltöztem ki, csak felvettem a bőr nacimat, egy fekete alapon, szürke pöttyös has pólót és egy fekete dzsekit. A tűsarkú fekete bakancsom is elengedhetetlen volt a mai estéhez. Már javában tartott a buli, így Cordelia, Molly és az ő kísérőik már biztosan itt vannak. De én mindig azt mondtam, hogy egy hölgynek illik egy kicsit késnie, ha jó belépőt szeretne. Tehát, éppen sétálgattam az iskola épülete felé, nagyban cigizve, s épp mikor már ott jártam, eldobtam a cigi csikket, egy tetőtől talpit fekete alak lépett elém. Megtorpantam. Kb. tíz lépés távolság lehetett köztünk.

- Mi kéne Silverman? – kérdeztem karba tett kezekkel.

- Egy jó kemény drog, egy üveg pálinka, a te pinád és asszem’ tökéletes lenne az estém – vigyorgott rám perverzül. Láttam a lámpafényben.

- Nagyon vicces vagy – fintorodtam el lekezelően.

- Nem viccnek szántam bébi, de mindegy – legyintett és kivette a füle mögül a cigarettáját, majd miután rágyújtott és beletúrt a dús, szénfekete hajába, megindult felém. Én csak ott álltam és vártam, hogy mit akar.

- Na, hány csajt vertél már meg?

- Sokat – fontam karba a kezeimet. Ezen felröhögött, aztán odajött hozzám és, amikor mellém ért, kinyújtotta nekem a karját, hogy karoljak bele.

- Pfff – nevettem fel – Most ez komoly?

- Igen, halál komoly – nézett rám bamba, de egyben komor fejjel, amitől abba hagytam a nevetést.

- Hát jól van – karoltam végül belé – Érezd magad megtisztelve.

Na most ő nevetett fel.

- Inkább te érezhetnéd magad megtisztelve, bébiii – kuncogott, majd tovább vettük az irányt a suli bejáratához, viszont a lépcső előtt megtorpant. Először azt hittem, hogy csak a cigije miatt, de nem.

- Most mi van? – engedtem el a karját értetlenül, és rá bambultam. Scott pedig oldalra bambult és valakit, vagy valamit nagyon nézhetett – Scott! – löktem rajta egy aprót.

- Hagyjál már bazz’! – sziszegte oda ingerülten a cigivel a szájában – Menj hátrébb…

- Miért, mi van?! – vágtam flegma fejet, és egyenesen arra néztem, amerre ő. Egy háromtagú csoport állt ott, nem messze tőlünk. Nagyon gyanús alakok voltak, a sötétben nem láttam az arcukat, de azt jól lehetett érezni, hogy ezek nagyon nem idevalósiak.

- Mit keresnek ezek itt? – sziszegtem indulatosan.

- Nem tudom, de nem sejtek jót, bébi – tolt hátrébb Scott, de megfogta a mellem és, mikor realizálta, hogy ott fogott meg, még rá is markolt, hátra sem fordulva.

- Elég!! – csaptam le a kezét, mire ő kirántotta a farzsebéből a pisztolyát. A fegyver láttán már igencsak megijedtem és önszántamból is hátráltam pár lépést. Az alakok felé fordultam, akik felhangoztak, felnevettek, aztán hirtelen az egyik tag felénk lőtt. Scottól elugrottunk egymástól és rám ordított, hogy „HASRA”. Ő visszalőtt, én pedig berohantam a suli épületébe. Egyenesen a tornaterem felé rohantam, ahonnan már Bon Jovi száma ordított ki. A sok táncoló és kajáló diák között átverekedve magam, egyenesen egy édesen összegabalyodott (pfff, nyálasok) párhoz siettem. Robert Matsuko éppen a kis Mollyt ölelte magához, derekára kulcsolva a kezeit, a lány pedig a vállára hajtotta a fejét és így táncoltak.

- Hé, Rob!! – siettem oda hozzájuk – Baj van odakint! Valami idegen alakok itt vannak hárman és ránk lőttek! Scott egyedül van kint… - hadartam el zihálva.

- Azonnal megyek – biccentett – Te maradj itt Cordeliával, rendben? Ki ne gyertek! – utasította Mollyt, aki riadt tekintettel meredt utána és elkapta a kezét. Én eközben odasiettem Bradhez és Tomhoz, hogy szóljak nekik a kint zajlott eseményekről. Tom azonnal rohant a bátyja segítségére, meg sem várva a többieket. Nem tudom, mennyi ideig maradhattam bent a lányokkal, de mindannyian nagyon aggódtunk. Nekem meg már elegem volt.

- Na, ebből elég – ugrottam fel hirtelen.

- Caroline, hová igyekszel? – kérdezte Cordelia, a padon ülve.

- Szerinted? Nem hagyom, hogy azok a bunkók helyben hagyják a srácokat!

- Ők fognak téged helyben hagyni, ha oda ki mész! Így se szóltunk egy tanárnak sem…

- Igen, és ők azt mondták, hogy maradjunk idebent – motyogta Molly is.

- Jó. Akkor ti csak itassátok az egereket itt bent, kislányok – néztem le őket, majd egyenesen a bejárathoz igyekeztem.

– Robert –

(Fiatal kori szemszög)

            Kirohantunk a srácokkal, és amikor kiértünk, egy kicsit meghökkentünk. Három kemény csávó éppen körben állva, a földön rugdosta Silvermant, aki ide-oda esett a rúgásaiktól. Két csávesz kezében egy-egy égő fáklya volt, egy harmadiknak pedig egy pisztoly. Mivel idősebbek is voltak és nagyon állat kinézetük volt, ezért egyből beugrott, hogy ők lehetnek a gyújtogatók, akikről állandóan az újságokban, rádióban és TV-ben hallani.

- Ha egyszer innen felállok, úgy seggbe baszlak titeket, hogy még az urológusotok sem fog felismerni, ti fasszopó gecik!! – ordította Scott két rúgás között. Brad a szája elé kapta a kezét én pedig próbáltam gyorsan valami tervet kitalálni.

- Hé!! El a büdös patáitokkal a bátyámtól!! – indult meg Tom egyből, ahogyan felfogta a látottakat.

- Ne, várj! – szóltam utána mindhiába, mert egy, ha egy Silverman beindul, ott nincs visszaút. Csak úgy berobbant oda közéjük és az egyik fáklyás csávót telibe verte. Hátra tántorodott az ember és a száját fogdosta meglepetten.

- Te kis nyurga pöcs! – vert be Tomnak egyet a szabad kezével, mire a gyerek seggre esett. Hát Scott se valami izom agy, de az öccse még annyira se.

- Én hősöm – nézte le Scott az öccsét, a földön fekve.

- Kik vagytok, ti?! – kérdeztem harsányan, feléjük szegezve a csinatos kis pisztolyomat és egyenesen oda rohantam.

- Ha tudnátok, nem játékfegyverekkel jönnétek nekünk, hanem hazáig szaladnátok, ti kis buzik – röhögött ki az, akinek a kezében egy fegyver volt. Biztos ő itt a főnök. Mérgesen összehúztam a tekintetem, de az alak csak folytatta – Lássuk csak, kik is akarnak velünk ujjat húzni… - mért végig minket – Egy drogos patkány és az ő giliszta erős öccse. Aztán, lenyalt hajú, pipaszár vékony, magas, ficsúr gyerek, lógós ruhában és a bájgúnár.

- Kit nevezel te bájgúnárnak?! – sziszegtem.

- Lásd be Matsuko, te tényleg az vagy – intett le Scott, miközben még mindig a földön hasalt, vérző orral és szájjal.

- Nem vagy olyan helyzetben, hogy beszólogass – mordultam rá.

- Leszarlak magasról, Matsuko.

- Én is téged, Silverman!

- ELÉG! – szólt közbe az előbbi főnökösködő alak – Mutassátok meg ezeknek a kis férgeknek, hogy hol a helyük!

Ekkor a másik két melák állat megindult felénk, fáklyákkal a kezükben.

- Brad, most!! – szóltam hátra a haveromnak, akivel egyszerre lőttünk rájuk. Mind a kettőnek a lábát találtuk el. Hanyatt vágódtak a földön és elejtették a fáklyákat. A tűz elkezdett terjedni az épület felé, maga körül kipusztítva minden éghető dolgot.

- A suli!! – kiabáltam, de ekkor az a paraszt kilőtte a kezünkből a pisztolyiankat.

- Idefigyeljetek, ne arra! – röhögött gonoszan.

- Majd én bemegyek szólni! – ugrott fel Tom.

- Nem lesz rá időtök, öcsi – rúgta ki alóla a lábát, azaz alak, így a gyerek orra esett.

- Te rohadt, mocskos, férges geciláda!!! – pattant fel végre Scott is a földről, majd egy jó nagyot bevert neki, amitől hátra tántorodott. Besegítettem neki és együtt rávetettük magunkat, majd jól szétvertük a képét. Elkoboztuk a pisztolyát, s közben persze mindenki kicsődült a már égő iskola épületéből. Hatalmas szirénázás és villogó fények jelentek meg az utca végén. Megérkeztek a mentők, tűzoltók és a rendőrök is. Mi a srácokkal félre vonultunk.

- Scott! – rohant oda hozzánk Caroline, amikor félre álltunk, vártuk a faterjainkat és idegesen vitattuk meg a tényeket. A csaj megbotlott valamiben és egyenesen Scottra esett, aki lendületből elkapta, majd lesmárolta. Még az állam is leesett. Ennek vannak érzései, hogy egy lányt megcsókol?!

- Robert, nem esett bajod?! – jelent meg mellettem végre Molly is, aki miatt a suli épületét pásztáztam végig, miközben ott álltunk. Megragadtam a kezét és magamhoz öleltem.

- Semmi bajom, semmi… - sóhajtottam, miközben a hajába fúrtam az orromat. Az ő jelenléte számomra a megnyugvás és a béke… Mindennél jobban szeretem.

~Filler rész vége~

– Rayne –

            - És, akkor most ki, hogy jött össze kivel? – kérdeztem értetlenül, mert azt már nem mesélték el. Ezért én rákérdeztem.

- Caroline és Scott még aznap este, én és Molly pedig rá egy pár nappal nem sokkal – mosolygott Robert – Anyád nagyon makacs volt, de végül beadta a derekát – fordult Sasuke felé, aki végig mosolyogva hallgatta a történetet, akárcsak Mimi és Nero. A két csaj konkrétan, beleélték magukat az egészbe.

- És ti? – fordultam anyámék felé.

- Mi évekkel később, amikor egy osztálytalálkozón találkoztunk – vakarta meg kínosan apa a fejét – Édesanyád megvárt engem – tette hozzá mosolyogva.

- Meg, de nagyon nem volt könnyű! De én még a gyávaságodat is imádtam benned – bújt hozzá muter, mire fater elpirult!!!

- Nem voltam gyáva! Csak szégyellős – védte be magát.

- Uhummm – kapott pár „hát persze” pillantást Scottól, Roberttől és Carolinetól.

- Szóval – szólalt meg Naoki – Az első ilyen együttműködős ügyetek után kezdtetek összedolgozni? – kérdezte.

- Nem éppen – vakargatta borostás állát Robert – Csak valahogy a sors mindig összehozott nekünk pár közös munkát. Bolbec volt akkoriban a maffia fő és valamiért mi hárman, időnként négyen, amikor Thomas is jött, így voltunk mi a kedvenc csapatai…

- Ismerős – morgott Narou az orra alatt, akit ez az egész nem is indított meg – Ti is ezt teszitek velünk… Csak mi kurvára nem szeretünk összedolgozni!

- Tévedsz Silverman – ingatta a fejét Sasuke mellettem – Csak a te pofáddal nem szeretünk összedolgozni! Én pl. Naokit, előbb elviselem…

- Halj meg Matsuko – jött a válasz.

- Én mindenkit utálok – szólaltam meg rájuk nézve, mire Sasuke egy „engem is?” riadt tekintettel meredt fel rám – Téged, kivéve – simiztem meg a fejét, aztán Miminek is meg kellett, mert ugye ő is egy kivétel.

- Hangulat gyilkosok – jelentette ki Nero.

- Ez van, szöszke – szívott bele a szivarjába Scott. A telefonomat elővéve konstatáltam, hogy már lassan négy óra és még mindig tombol a hóvihar.

- Maradjatok itt szilveszterre – ajánlotta fel fater. Na, ennyit a közös mai estémről Mimozával – Úgy is rég voltunk így együtt.

- Én benne vagyok – mosolygott Robert – Fiam? – fordult Sasuke felé.

- Nero? – fordult az említett a csaja felé.

- Szerintem, a hó úgy sem engedi egyhamar, hogy távozzunk! Szóval, én benne vagyok!

- Akkor mi maradunk – bólintott Sasuke.

- Scott? – fordult apa kedves mosollyal a Silvermanekhez.

- Nem! – ezt egyszerre Narou és Scott.

- De! – ezt pedig Caroline és Naoki. A két hím feléjük nézett, mire Naoki aranyosan mosolygott az anyjára.

- Maradunk, Scott – jelentette ki Carol’, ellentmondást nem tűrően.

- Ez az!! – csattant fel Mimi – Nero! Mit ülsz ott asszony??!! – fordult a barátnője felé, aki nagyokat pislogott rajta – Nyomás, forró csokit csinálni!! – mutatott a konyha felé.

- Igen, ez egy jó ötlet! – bólogatott hevesen Naoki a másik kanapén.