02. LVII. Fejezet

– Mimoza –

Ott ültünk mindannyian és hallgattuk, ahogy a hóvihar kis híján betöri az ablakokat. Naoki a kulacsában lévő (valószínűleg) meleg tejét iszogatta jó ízűen a bátyja mellett, aki csak könyökölt a karfán, és néha-néha megjegyzést tett neki valamire. Én Neruci mellett ülve lógattam a lábam a kanapéról, barátosném pedig az iPhoneján valami szavas játékkal játszott, és néha-néha megkérdezte, hogy mi melyik szó, közben a mellette ülő Sasuke Nero combját fogta, és morcosan szemezett Silverman 1.0-val. Rayne pedig átkarolva engem bámult ki a fejéből.

- Ki is bökitek mi a faszért gyűltünk ide?? Kétlem, hogy csak, mert hiányoztunk egymásnak – horkant fel egy idő után Robert, megunva a csendet. Itt elgondolkodtam, hogy végtére mit is keresek én itt? Mármint… ja. Nekem ehhez igazán nincs közöm. No mindegy, hallgatóság is kell. Én elvagyok itt magamba, jót szemezgetek a kis szöszmösszel, ott a szőnyegen. Szia szöszmösz.

- Csak vártam, hogy rákérdezzetek, mert én magamtól nem fogok elkezdeni pofázni nektek – pöccintette le a hamutálba a szivarjáról a hamut Scott papus – A rendőrünkről van szó.

- Steveről?? – emelte meg a fél szemöldökét Robert. Steve. Így hívták a mukit, aki kezelte az ügyet, mikor feltörtem a rendőrségi rendszert, nem?? Az azóta se derült ki. Egy meg nem értett zseni vagyok.

- Mi történt vele? – kérdezte lágyabban, és aggódóbban Brad. Olyan aranyos.

- Meghalt – jelentette ki egyszerűen Scott, egy csepp szomorúság nélkül a hangjában – Valaki kinyírta a gecibe. Rágyújtották a házát. Bent égett vele a felesége és a 3 éves lánya is.

Mindannyian elsápadtunk. Azaz nem, csak Brad, Nero, és én. A többiek csak meglepődtek. Ja, még Naoki is csak meglepődött. Ja. Tényleg. Ő is maffiakölyök. Néha szokásom elfelejteni.

- Jajj istenem… - szomorodott el Brad, Cordelia pedig odasietve vigasztalón megsimogatta férje vállát, másik oldalról pedig Robert.

- Most már jobb helyen van Brady... – próbált lelket önteni belé Robert. Brady…?

- A mennybe jutott vajon?? – kérdezte motyogva Brad.

- Igen, a mennyben van Brad, és táncikál, meg fánkozik az Úr Isten angyalaival. Ott biztos jobb és kevésbé kalóriadúsabb a fánk, mint itt. Lehet még le is ad néhány kilót! Na. Szóval csihadjál lefele, ne most gyászoljad – még Scott is válaszolt neki NORMÁLISAN. MI AZ ANYÁM. Na jó, ez geci fura. Neroval értetlenül összenéztünk.

- Felgyújtották? – szólt Cordelia.

- Ja – válaszolt Silverman papa.

- Nem emlékeztet titeket ez az ügy valamire? – szólt a konyhából (a konyhából rálátni a nappalira) Caroline.

- Jajj, na hagyjál azzal!! – legyintett idegesen Scott.

- Hajjajaj, ha Molly élne, és látná, mi folyik itt mostanában… - ezt a mondatát Robert a fiának címezte.

- Valószínűleg halálra aggódná magát mindenkiért, és mindenkinek csomagolna hideg uzsit – gyújtott rá Sasuke, mire mindenki (aki ismerte Sasuke anyját) halkan (és kissé szomorkásan) felnevetett. Kivéve Scott, és Narou, az előbbi csak csendben szivarozott, az utóbbi pedig csak meredt maga elé. Mi, Neroval ismételten értetlenül néztünk össze. Mi nem ismertük Sasuke anyukáját, így nem sokat tudunk róla. Ez nem ér!

- Molly nagyon rendes lány volt – fordult hozzánk atyaian Brad, megmagyarázva nekünk ezt.

- Az én drága feleségem – mosolyodott el halványan Robert.

- És az én legjobb barátnőm… - suttogta Cordelia elhalt hangon, és alig láthatóan bekönnyezett, de kíméletlenül letörölte a könnycseppet, ami le akart gördülni az arcán, így senki se vette észre. De mi Neroval igen. Itt ismét összenéztünk, és egy jelenet játszódott le a szemem előtt. Elveszíteni a legjobb barátnődet…? Akaratlanul is bekönnyeztem a gondolatra, és Nero ölében pihenő kezéhez nyúlva, megfogtam azt. Neruci csak megnyugtató mosollyal megszorította a mancsomat.

- Akkoriban még mindenki jóban volt mindenkivel – jött be Caroline az ajtón, és leült a férje mellé.

- Hát... – nevetett fel Brad, és Robertre és Scottra nézett, akik éppen egymásra néztek morcosan – Azért nem mindenki.

- Mutassatok már, régi képeket! – csattant fel Naoki fellelkesülve, és kiöntötte volna a meleg tejét, ha a bátyja nem fogja meg neki.

- Most komolyan szájbacseszett kibaszott albumokat fogunk nézegetni?! – fintorodott el Scott, és megforgatta a szemét – Hát ezt nem hiszem el basszátok meg…

- Csihadjál papuska, még én is kíváncsi vagyok a te fiatalkori fejedre! – szólt vissza az apjának Narou – Lehet, akkor még nem gurultál.

- Kussoljál pina, vagy széjjel baszlak!!

- Itt is van! – csillogott elő Brad, egy méretes albummal, és lerakta a dohányzóasztalra, hogy mindenki lássa – Ő itt Robert – bökött egy kísértetiesen Ian Somelhalderre hasonlító, fekete hajú, szürke szemű srácra, aki egy barna, rettentően aranyos, és szép, barna, oldalra font hajú, lányt ölelt magához.

- Akkor ő az anyukád, igaz? Csak felnőttebb képeken láttam… – pislogott nagyokat Nero, Sasukére nézve, aki kifújva a füstöt, bólintott egyet, de nem nézett oda, és akaratlanul erősebben megszorította a combját a kelleténél.

- És ki ez a köcsög? – bökött Narou, egy sulinál dohányzó NAGYON, NAGYON DROGOS FEJŰ srácra, aki valami fekete bőrdzsekiben, bakancsban, fújta ki a füstöt, és kurva flegma fejjel nézett bele a kamerába.

- Köcsög a jó büdös kurva anyád nedves pinája, az köcsög te hülyegyerek! – na ez Scott volt.

- Ő Scott – válaszolt Narounak Brad kedvesen.

- Már látom, kitől örökölted azt az irgalmatlanul drogos pofádat – vigyorgott Sasuke Naroura gonoszul, mire két velőtrázó nézést kapott vissza. Scott is kinézte a lelkét a helyéről.

- Kuss van, te Matsuko – és ezt egyszerre mondták. Apja fia.

- Anya, de kibaszott szép vagy! – szólt Naoki, mikor egy nagy képhez értünk a fotóalbumba, ahol az előbbi fiatal Scott, a derekánál fogva ölel magához egy elmondhatatlanul gyönyörű, nagy, igéző üvegkék szemű, hófehér bőrű, vállig érő, fekete göndör hajú lányt – Papus, te pedig még mindig úgy nézel ki, mint akit most engedtek ki az elvonóról.

- Te pedig még mindig úgy, mint aki most pippantotta le a bátyját a kanapé mögött!! Szóval kussolj te kis buzi! – vágott vissza az apja.

- Szerintem nem olyan vészes – ingatta a fejét Nero – Viszont Caroline tényleg bomba nő!

- Mint te – vigyorgott rá Narou sunyin, de Neruci rá se hederített.

- Azért az én muterom se rossz – itt Rayne egy szőke, komoly arcú, csodaszép macskaszemű lányra mutatott.

- Igen, ő is nagyon szép! – értettem vele egyet, és Nero is egy véleményen volt velem, mire Cordelia meglepődve nézett ránk, majd pír kúszott az arcára és elmosolyodott.

- Köszönöm gyerekek.

- Nem vagyok gyerek!! – ez természetesen a colosom volt.

- És ez ki? – mutatott Sasu a fényképalbumban egy nagyon magas, fekete (vagy csak nagyon-nagyon sötétbarna) enyhén hullámos hajú, égkék szemű, kedves arcú tagra, akinek az előbbi szőke lány neki dőlt.

- Na vajon? Ő Brad – válaszolta Robert.

- Itt még rövidebb volt a haja! – állapította meg Neruci.

- És sétapálcája sem volt! – ez pedig én. A következő képen Neroval egyszerre visítottunk fel. A GYEREKEK VOLTAK RAJTA. Vagy is a fiúk. Na itt mind a négy fiú egy „Jajj neeee” mondattal felnyafogott. De leszartuk. RAYNUS KICSINEK!! Tökéletesen beállított (kissé kusza és hullámos ugyan de direkt így állították be, látszott rajta… mára már kiment belőle a hullám… kár) hajjal, és morcosan, lenézően és felhorgasztott orral félrenézett a kamerától. Kurva szép gyerek volt, kissé ijesztően vékony vágású, karikás szado heterokromiás szemei voltak akkor is, de na. Kell ez a kép. Majd kilopom. Mellette lévő képen egy feketés, kócos hajú, szürke szemű, kurva elbűvölő kisfiú volt, aki ült a TV előtt, és valami sütit majszolt, és mellette egy kis cetli, ami feltehetően a sütis kosárról való volt, és nagy betűkkel rá volt írva, hogy „SASUKE NE EDD MEG!!!”. Jól tette. Lázadjunk a rendszer ellen. Rossz gyerek volt, ez ide látszik. Mondanom sem kell, hogy Nero óriási vigyorral követelte ezt a képet magának, Sasuke pedig nagyban ellenkezett, hogy nehogy neki adják. És az utolsó képen két geci aranyos gyerek volt, akik megszólalásig hasonlítottak akkor még egymásra, csak az egyiknek rikító üvegkék szemei voltak, a másiknak pedig szinte feketék. Az egyiknek kisírt szemei voltak, a másik pedig zsepit adott neki. Most azt gondolnátok, hogy az üvegkék szemű sírt. NEM!! A FEKETE SZEMŰ! Eltátottuk a szánkat, és egyszerre Naroura néztünk, aki amolyan flegma „Mi van?!” fejjel nézett vissza.

- Mindig bőgött, ha Naokit elvittük két szobára től… – vigyorodott el Caroline, de Narou közbe ordított.

- KUSS MUTTER!! – kiáltotta Narou, és sietve lapozott egyet. Mi, Neroval egymásra vigyorodtunk. Ja, mi ebbe a képnézegetésbe nagyon-nagyon beleéltük magunkat a barátnőmmel.

– Scott –

A méteres véreres faszom se tudta, meddig nézegettük azokat a szájba cseszett képeket, de mikor már vége lett VÉGRE a kurva albumnak, komolyan hálát adtam Lucifernek. Fasznak hozta fel a buzeráns fiam ezt a képnézegetést. Kint tombol az a cseszett hóvihar mi meg bent ragadva, képeket nézegetünk. Ilyen elbaszott gecis helyzetet komolyan mondom.

- Amúgy… - szólalt fel Brad, szadista mentenmegerőszakollakitthelybencsakvárdkiavégét képű fia – Milyen ügy volt az, amiről előbb beszéltetek? Amire ez hasonlít.

- Na végre valami értelmes dolog! – horkantottam fel, és ismét rágyújtottam egy szivarra – Még akkor volt, mikor kis pöcsösök voltunk.

- 17-18 évesek – egészített ki Brad.

- Az első közös ügyünk volt, sorozatban történő gyújtogatás – folytatta Robert – Még a ti iskolátokba jártunk, felújítás előtt.

- Felújítás előtt? – ez az a szőke bige volt. Nero asszem’.

- Igen, akkor még nem volt ilyen szép tiszta, és minta suli – válaszolt neki Robert, nekem meg kezdett felbaszódni a kibaszott pumpám.

- MOST TI MESÉLITEK A KURVA ÉLETBE, VAGY ÉN?! – dagadt ki egy ér a homlokomon.

- Ne haragudj Scott, folytasd – szólt Brad, Robert pedig csak lenézett. Anyádat nézd le te gecis Matsuko fúúúúúh. DE GYŰLÖLÖM AZ ÖSSZES MATSUKO HÍMET FÚÚÚH. Na szóval…

~Filler rész kezdete~

A fiatal Scott szemszöge

Épp a suli előtt vertem a faszt a lépcsőkön (nem, ma nem mentem be. Minek?) valami elbaszott füves cigit szívva. Nem, nem szó szerint vertem a faszom, de jó, értsétek félre, ki faszt érdekeltek. Na. Szóval. Baromi fos füves cigi volt, nem olyan jó, mint ahogy a díler ígérte. Ráadásul ma délután lesz az a szájba szexuált rohadásos ünnepség, ahol a városalapítókat ünnepeljük. Ki a faszom akarja azokat ünnepelni?! Hát én gecire nem! Csak kint fogok szobrozni az udvaron, mert én biztos nem fogok otthon rohadni, fater is otthon lesz, mutter kint áll ma a sarkon, plusz az egész gecis város ünnepel, szóval még a boltok sincsenek nyitva! Rohadjon ki a bele annak, aki ezt kitalálta.

Ahogy ezen törtem a jó öreg kókuszt, egy ismerős alakot láttam kiérni a suli elé, és rágyújtani, valami hosszú, sötétbarna ballonkabátban, amit nem gombolt össze. Csak állt ott egy darabig, még azután is hogy elszívta a cigijét, majd felém fordulva szinte rögtön észrevett.

- Scott! – virult ki rögtön, és odasietett hozzám. Brad volt az.

- Csá – fújtam ki a füstöt – Ki az anyámért szobrozol itt?!

- Áhh Robertre várok – itt csak elfintorodtam. Az a rohadt Matsuko… fúúúh, na, ha lenne egy kívánságom, azaz lenne, hogy ő megdögöljön a gecibe. UTÁLOM AZT AZ EMBERT. Mit embert…? Kis abortusz szökevényt. Ááááh te.

- Tudod, ki várna rá..! Haljon meg ott, ahol van.

- Nekem nem nagy probléma – mosolyodott el olyan szívélyesen, hogy rendesen hátrahőköltem tőle – Csak mostanában sok időt tölt a könyvtárban.

- A kurvája miatt, mi?

- Ne beszélj így róla Scott, légy szíves – húzta össze mérgesen a szemeit, de rögtön visszaváltott az eredeti stílusába. Nem, nem igazán tud kemény lenni.

- Amúgy valami szőke gádzsi néz téged, az egyik fa mögül – böktem a fejemmel az egyik fa mögé, ahonnan valami macskaszemű, eléggé jó nő nézte Bradet, és szinte szuggerálta. Kissé fosatós volt.

- Ő Cordelia. Aranyos lány csak kicsit szótlan – fordult hátra, hogy ő is lássa, de mikor integetett neki, az visszabújt a fa mögé, szóval inkább visszafordult hozzám – Nem fázol csak itt egy dzsekiben? Még csak most múlt el a tél, nincs ehhez túl hideg? – kezdett el aggodalmaskodni, és lehet, hogy a füves cigi miatt volt, de egy kiskutyára emlékeztetett, aki csóválta a farkát – Legalább húzd össze! – nyúlt oda a cipzáromhoz, de elcsaptam a kezét. Ne kérdezzétek, a fasz se tudja, mikor barátkoztunk mi össze. És azt se tudom, már miért. Rajta keresztül ismertem meg azt a kis gecit is. Igen, Matsukot. Rá gondolok, és már feláll a tarkómon a szőr.

- Ajj hagyjál már! – fordultam el.

- A te bajod, ha meg leszel fázva – húzta a száját.

- Akkor majd megfázok, na!

- Majd készítek neked kamillás teát – mosolyodott el vidáman.

- Nem tudnál csak békén hagyni, meghalni?

- Annak mindannyian örülnénk!

Először azt hittem Matsuko geci lesz az, de ez női hang volt. Odafordultam és Ő jött ki az ajtón, egy flegma, rosszindulatú mosollyal a képén, és megállt mellettünk. Persze, először köszönt Bradnek. Mert valahogy neki mindenki köszön. Végigmegy az utcán és még a legutolsó kis köcsög öreg néni is megszólal, hogy „Bradykém, aranyom, hogy érzed magad maaa?” Geci bizarr.

- Még egy ilyen és szanaszét baszom a lyukad, virágszálam! – húztam össze a szemem. Te… ha láttál te már bombacsajt.. Fekete, kékszemű, hosszú combú kemény gádzsi. Azaz igazán kemény, akitől beléd fagy a szar is. Természetesen, én nem fosok tőle. Én meg akarom baszni. Igazán keményen. Óóóh, hogy ugrálna a faszomon te... Na remek. Már most kezd állni, haljak meg. Egyszer láttam, hogy a hajánál fogva dobott ki a suli ajtaján egy ponpon kurvát, és még rá is taposott a fejére, majd csak tovább állt. Na ő az a fajta, aki végig megy a folyosón, és mindenki elbújik előle, de közben minden csávó a punciját akarja. De az ő punciját csak én akarhatom. És meg is kapom majd, csak figyeljétek meg.

- Lehet próbálkozni, Silverman – emelte meg a fél szemöldökét – Belehaltál már a drogjaidba?

- Mint látod, élek és virulok! – húztam gúnyos mosolyra a számat.

- Sajnos – sóhajtott csalódottan.

- Majd akkor mondd ezt, ha a feleségem leszel – kuncogtam fel, és kifújtam a füstöt, bele az arcába. Ingerülten elhessegette, majd mérgesen villámokat lövellt felém a tekintetével.

- Én??? A te feleséged?? Ugyan már! Inkább öngyilkos leszek! De mielőtt téged megöltelek!

- Olyan heves vagy aranyom – ráztam meg a fejem.

- Te pedig egy drogos köcsög vagy, kedvesem – forgatta meg a szemét – Azt se tudom, miért pazarlom rád a drága időmet. Még szét kell vernem egy pár kurva segget, akik ma úgy gondolták menők voltak a ponpon lány versenyen.

- Megvered őket? – pislogott nagyokat Brad.

- Meg én! Majd akkor nézzenek rám, ha előtte kezet csókoltak nekem a kis gecik – csapott a tenyerébe az öklével – Átrendezem a csinos kis arcocskájukat.

- Fényképezd le nekem őket – ez én voltam, gonosz vigyorra húztam a számat. És ő ezt viszonozta is. Milyen páros lehetnénk mi te úr isten. Kisemmiznénk a világot.

- Feltétlenül. Mindegyik bevert kurva orr itt van ezen a kicsikén – emelt ki a táskájából egy szovjet fényképezőgépet.

- És lehet, hogy a végén a szobám fala is ezekkel lesz díszítve.

- És fel is áldozod őket a Sátánnak? – viccelődött Brad.

- Fel – válaszolt komolyan Carol’, majd csak a válla fölött belibbentette a fekete hajzuhatagát – Ma este az ünnepségen találkozunk, mert még ki kell írnom a fényképeket, és egy hét mire kész vagyok velük.

- Eljössz? – kérdeztem komolyan meglepődve.

- Persze. Hiszen Doofney, a kis hercegnő is itt lesz – vigyorodott el démonin, és visszatéve fekete táskájába a fényképezőt, elsuhant. Ez úgy közlekedik bazdmeg mint egy amazon. Persze hátulról jól megnéztem magamnak a seggét.

- Te eljössz Scott? – fordult hozzám Brad.

- El – válaszoltam gondolkodás nélkül. Ja az utóbbi pár percben változott a véleményem

– Molly –

(Sasuke édesanyja, fiatal szemszög)

Fél éve. Fél éve ismerkedtem meg Robert Matsukoval. És még máig nem tudom, hogy, hogy jött ez össze. Úgy történt, hogy mikor a könyvtárban ültem, mindig, minden egyes nap leült mellém, és nézett, és úgy tett, mintha nem tudnék róla. Aztán kivettem pár könyvet, és miután kivettem őket, még visszamentem megnézni, hogy hátha benne felejtettem a könyvjelzőt, és láttam, hogy rögtön utánam ő is kivette őket. Később kiderült, hogy azért, hogy „jobban megismerjen”. Nagyon féltem tőle először. Ő bejött a könyvtárba, én akkor rögtön mentem ki. Megláttam a folyosón, és inkább másik útvonalon mentem. Egy beteg kukkolónak hittem, amúgy is a rosszfiúk táborát erősítette szóval ez még rá tett egy lapáttal. Szinte éreztem, ahogy felcímkézi a vesémet, akárhányszor meglát, és azon gondolkodik, hogy mennyiért adja el. Igen, nagyon-nagyon féltem tőle. De fél éve szerelmet vallott nekem, itt a könyvtárban, és azt mondta, hogy most az egyszer vannak komoly szándékai, és szeretné, ha a barátnője lennék. Röstellem bevallani, de elutasítottam őt. Nem jöhettem vele össze, nem is ismerem! Én ezt az ügyet lezártnak tekintettem, de ő nem adta fel. Minden egyes nap elmondja, hogy szeret, és várja a reakciómat. És minden egyes nap eljön a könyvtárba. És az utóbbi időben valahogy barátok lettünk. Vagy valami olyasmik.

- Mit olvasol? – könyökölt fel mellém.

- Öhm… - pillantottam a könyvborítójára, mert elfelejtettem a címét – Tradicionális Japán Keresztnevek.

- Neveken gondolkodsz? – feküdt el lustán, és úgy meredt föl rám. Barátságosan elmosolyodtam.

- Igen. Szeretem a japán kultúrát, szerintem nagyon szép.

- És találtál már valamilyen nevet?

- Hát… A Sasuke nagyon tetszik – mutattam felé vidáman a könyvet, a névre bökve – Ha lesz egy fiam, biztos Sasukének fogom elnevezni.

- Ezt észben tartom – kúszott sokat sejtő vigyor az arcára, nekem pedig pír az enyémre. Nem szeretem mikor így utalgat.

- De a Haruka is szép név – tereltem inkább a témát.

- Az én családom is Japán származású – mondta hirtelen, nekem meg megcsillantak a szemeim.

- Tényleg?

– Brad –

(Fiatal szemszög)

Miután Robert ki jött az iskolából, (egyedül, gondolom Molly bent maradt még tanulni) én is elköszöntem Scottól.

- Akkor majd este találkozunk – mosolyodtam el, mire biccentett, ám mikor kiszúrta Robertet, rögtön elfintorodott.

- Na! Kitaláltál a könyvtárból Matsuko? Meghúztad már végre a kis szende kurvádat?? – vetette oda barátságtalanul, mire csúnyán ránéztem.

- Szopd ki, még egy ilyen és szanaszét verlek – ez a fa mögül hallatszott Robert csak figyelmen kívül hagyta, és mellém lépett.

- Nem értem, minek barátkozol egy ekkora seggfejjel… - nézte le a lépcsőn cigarettázó Scottot.

- Tud jó fej is lenni.. – próbáltam valahogy a védelmembe venni.

- Veled ellentétben Matsuko, te mindig csak egy szarházi maradsz – vigyorgott rá önelégülten. Néha komolyan le tudnám ütni. Pont akkor beszél, mikor nem kéne.

- Nekem az ne beszéljen, akinek az egyetlen életcélja, hogy szétdrogozza azt az amúgy is narkós pofáját. Igazán túladagolhatnád már magad, Silverman!! – baszta föl magát a barátom

- Már csak a kedvedért se fogom Matsuko!! – és itt egy mélyet szívott a cigarettájába, és töményen a képébe fújta. Ez mindenkinek az arcába fújja a füstjét?!

- Bunyót akarsz már megint?!! – tűrte fel a dzsekije ujját Robert. Ajj ne már… megint?!

- Abba hagynátok?! – néztem rájuk könyörögve. Még vagy fél óráig ment a vita, már majdnem egymásnak estek, de szerencsésen szét tudtam őket szakítani. Valahogy akármikor találkoznak, ott bunyó lesz. Hajj… kezdek belefáradni. Éppen egyedül sétálgattam hazafelé, mikor lépteket hallottam magam mögül. Értetlen ábrázattal megfordultam, és láttam, ahogyan egy szőke lobbonc libben be az egyik oszlop mögé. Egyből elmosolyodtam.

- Szia Cordelia! – köszöntem neki barátságosan.