02. LV. Fejezet

Először is, Boldog Születésnapot Krisztimnek, akit Kittivel már ismerünk egy pár éve, van néhány szép közös emlékünk (köztük Shuisi (vagy mi volt a neve), ugye Kriszti?:D) és örülök, hogy olvassa a blogunkat is!:)♥♥
Másodszor pedig köszönjük az eddigi rengeteg oldalmegjelenítést, a kommenteket, pipákat és a szavazatokat is nektek, Bonbonok♥♥♥!! Mindent értékelünk, tényleg!:) És a következő két részben filler rész lesz, amiben a maffia szülők fiatal kori szemszögéből írunk!:)

– Narou –

Az öcsémmel nem tudom, hány percig kellett hallgathatnunk az osztályfőnökünk idegölő prédikálását, hogy reméli, hogy nem rontjuk el megint az osztály hangulatát, és most az egyszer az utolsó osztálykarácsonyon viselkedjünk, helyezzük kontrol alá a hormonjainkat (kezdjük ott, hogy Naokinak nincsenek is hormonjai, tanárnő) meg stb. stb. Mikor majdnem mindenki bevánszorgott végre a kurva terembe akkor kezdődhetett az ajándékozás. Lehuppantam az öcsém mellé, akinek már biccent le a feje, (bealudt a fejmosás közben, nem igazán érdekelte) de csettintettem egy jó nagyot az arca előtt és rögtön felébredt, de olyan hirtelen, hogy ijedtében majdnem leborult a helyéről… természetesen, jó báty módjára kiröhögtem, ő pedig a könyökével oldalba bökött. De azért szeretem, na.

Természetesen a tancsi néni megint, MINT MINDEN EGYES SZART, névsorrendben akart kezdeni, de mi nagyban ellenkeztünk ez ellen. Szerintem már mindenki unta ezt a felállást, szóval végül úgy lett megbeszélve, hogy valaki kezdi, és szééép sorjában. Elsőnek tettem fel a kezem.

- Silverman! – szaladtak fel a szemöldökei – Mire véljem ezt a lelkesedést?

- Ne örüljön tancsi néni, nem magáért van – emeltem meg lenézően a fél szemöldököm, mire megrökönyödve megrázta a fejét. Hát nehogy ezt higgye már – Na! Kezdhetek?

- Kezdjél, fiam – legyintett már beletörődve úgy… mindenbe. Felálltam a helyemről.

- Most mondanom kell valamit arról, akit húztam, mint tavaly, igaz?

- Igen, fiam – sóhajtott a tanárnő.

- Rendben! – köhintettem, majd belekezdtem – Akit én húztam az egy igazi szőke bomba nő. Zöld szemekkel, formás cicikkel és iszonyat jó seggel – itt az öcsém oldalba bökött, én pedig belerúgtam a lábába, mire feljajjgatott, az ofő pedig szúrósan nézett ránk. Na, azért na! Had folytassam már – És akivel sok, sok, sooook közös emlékünk van már, nem igaz? – kuncogtam fel – Nyilvánvalóan az összes emlék jó – mondtam meg az egyértelműt – Most volt egy éve, hogy ismerjük egymást, és tudom hogy naggyon, nagggyooon imád engem, és értékeli azt a sok, sok változást, amin keresztül mentem – húztam ki magam egy sunyi vigyorral a képemen.

- Semennyit sem változtál Silverman – rontotta el a beszédemet a tanár, mire csípősen ránéztem.

- Megtenné, hogy nem szól bele? Köszönöm – majd Nerohoz fordultam, aki csak keresztbe vetette a lábait, és egy lemondó mosollyal megrázta a fejét. Hát egyből kitalálta? Ilyen könnyű volt? – Galambom… - vigyorodtam el, és odalépve hozzá, lehajolva vártam a puszimat, és mikor megkaptam jóleső vigyorral mentem a helyemre – Boldog karácsonyt! Remélem, tetszeni fog, amit benne találsz! – kacsintottam egy sokat sejtő vigyorral a képemen, mire rögtön elborzadt.

- Úristen, mit vettél nekem?

- Majd meglátod – legyintettem. Csak egy frusztráltat sóhajtott, majd az ő ajándékzacskójával állt fel.

- Akit én húztam… Nos, ő az egyik legaranyosabb... És leglassabb ember, akit ismerek! – mosolyodott el – Mindig a testvérével látni, nagyon lusta, sokat alszik és mindig nagyon álmos. Imádja a cicákat, a meleg tejet, amit a bunkó bátyja csinál neki minden reggel és este – itt rám nézett, én pedig elvigyorodtam – És majdnem mindig valami nagyon divatos kötött pulcsiban látjuk őt.

Természetesen rögtön felismertem. Én ne ismertem volna föl? Az én drága, egyetlen öcsikémre pillantottam, aki csak meglepetten nézett Nerora, majd zavarában felnevetett, és mikor Nero odalépett hozzá, kissé megemelkedett a székről, puszit váltottak, majd visszahuppant mellém. Ezután ugye Naoki következett. A duci gádzsiról, akit ő húzott, nem igazán tudott mit mondani, így lerendezte annyival, hogy nem ismeri eléggé, hogy tudjon róla bármit is mondani, de Sarah az. Hát én azért pl. tudtam volna róla tök sokat mondani. Mint pl. láthatóan szereti a kaját. Vagy valami ilyesmit. Az említett is felállt a helyéről, és ő is belekezdett a mondandójába.

- Akit én húztam ő… - itt nyelt egyet – Iszonyat jóképű... De egyben rettentően ijesztő is. Nagyon magas, viszont egy nagyon alacsony lány a barátnője, és nagyon szép és különleges szempárokkal rendelkezik. Néha… na jó, igazából mindig elég lenézőn bánik az emberekkel, és nem kell puszi Rayne, nem várom el tőled – fordult oda Crusihoz, aki egy „Na azért” ábrázattal illette, majd mikor a lány odament hozzá, egy vállveregetéssel azért megillette, de mikor az a helyére ment, egy apró fintorral, lopva az ingjébe törölte a kezét. Őfelsége… A colos gyerek is felállt a csomagjával és köhintett. Akaratlanul is mindenki elkussolt, aki beszélt. Hát igen, Crusika fosatós.

- Akit én húztam, ő a legszebb és a legjobb nő, ezen a világon! Mindent szeret, ami a dagadt macskákhoz, vagy kisalpakákhoz kötődik, és a legnagyobb problémája egy szombat reggelen azaz, hogy egy hárem animés játékban az egyik csaj nem ment el vele a parkba, vagy, hogy miért minden ilyen anime lánykának csíkos a bugyija. És ezt első kézből tudom. Már egy jó ideje boldogítja a mindennapjaimat… és az ágyamat – itt a törpe kurva elvörösödve lejjebb csúszott a széken – És ez lesz a második karácsonyunk együtt.

A stricije odament hozzá, és lehajolt a puszijáért, amit meg is kapott, plusz az említett colos gyerek még lopva le is kapta őt. Aztán a törpe szar következett.

- Akit én húztam… azt utálom, mint a szart. De úgy tényleg. Egy igazi faszkalap, egy bőrös virsli, egy elfajzott hancúrléc, egy fasszopó! Akkora paraszt, hogy anyakönyv helyett születése után, őstermelői bizonyítványt kapott – itt közbe vágott az ofő.

- Kérhetném, hogy ezeket, a csúnya szavakat mellőzzük? – nézett rá szúrósan a kis csivavára, vörösödő fejjel, ám amaz csak legyintett egyet és folytatta.

- Teljesen ellentéte az öccsének, mert az öccse aranyos, a húzottam pedig egy világi görény – vigyorgott rám csípősen és erőltetetten a törpe szar, amit viszonoztam. Odalépkedett hozzám, és az ölembe dobta az ajándékot.

- Kéred a puszidat, törpe kurva? – kérdeztem gúnyos mosollyal az arcomon.

- Előbb puszilgatnék egy megveszett, bevadult, kanos gorillát, mint téged – válaszolta, ő is szintén gúnyos mosollyal. És ezután valahol újra kezdődött a sor, mert ugye én már odaadtam az ajándékomat a galambomnak. Apropó ajándékok. Az ajándékzacskómban nem más lapult, mint egy „Utállak Silverman”-es bögre, hozzáillő „Halj meg”-es bögre, melegítővel, egy kulcstartó, amin egy kéz volt, ami felmutatja a középső ujját, egy „Kapd be” jelet formálva, egy S-es óvszer (jajj de vicces, ez még a hegyére se menne rá) és egy leopárd mintás férfi tanga.

- Nem is számítottam tőled másra, törpe szar! – kiabáltam át neki.

- Nagyon szívesen, használjad egészséggel! A szívemből jött!! – kiabált vissza. Pedig amúgy csak két szék volt közöttünk, de mindegy. Neruci is szép lassan kibontotta az ajándékot.

- Köszi Nar… - ám itt kihúzta az ajándékom a csomagolásából. Egy vékony pántos szuper szexi, szuper rövid és szuper testre tapadós vörös ruha volt az. Mérgesen összehúzta a szemöldökeit.

- Ezt most… most miért kellett?!! Ajj már Narou!! Ráadásul te is tudod, hogy Sasuke úgy is kidobja a kukába!! Muszáj volt ezt?!!

- Kár, pedig szívesen megnéztelek volna benne.

- Komolyan?!

- Nem ez az első ruha, amit tőlem kapsz, de elsunnyogod előle, nem? – vigyorodtam el gonoszan, mire elkerekedett a szeme, és mérgesen elrakta, vissza a ruhát a csomagolásába.

- Ezt nem fogom! – bökte oda nekem durcásan.

- Ahogy érzed, galambom.

- Amúgy is, csodálom, hogy az öcséd, még nem ütött le érte!

Erre felemeltem a fél szemöldököm, és magam mellé böktem oda se nézve.

- Az öcsém? Ő éppen nem ütőképes.

Tudniillik Naoki bebugyolálta magát a nagy kötött lila sálba, amit kapott Nerotól, felvette a csuklószorítót, és hátradőlve a széken, egész egyszerűen beszunyált.

– Dorian –

Ott álltam a (volt) sulim előtt, azaz konkrétan ültem, egy padon, ami az épület előtti kis park szélén foglalt helyet, de teljesen ráláttam az iskolára. Ja, és el ne felejtsem, történetesen most egyedül voltam. Stefan nem jött el, mert nem akart. Ráadásul engem is próbált lebeszélni, de nem érdekelt. Úgy konkrétan nem. Semennyire sem. Már elég sötét volt amúgy, de majdnem mindenhol égett a villany az osztálytermekben. Jól tudtam miért, mert ma osztálykarácsony van. A nyomorult osztálykarácsony… ahol valaki tuti Nerot húzta… És biztos vett neki valami ajándékot. Hát ezért vagyok én is itt. Hogy boldog karácsonyt kívánjak a szerelmemnek. Úgy este hat-hét fele az emberek már bőven szállingóztak ki az iskolából, például egy lány, aki sokkal inkább kigurult az iskolából, mintsem jött, sőt! Silviaék el is mentek mellettem csak kurvára nem vettek észre. Ráadásul szerintem épp rohadtul el voltak foglalva azzal, hogy szarrá fagynak. Mert hogy eléggé fázósan siettek a kocsihoz, kisebbik Silvikéből pedig konkrétan semmit sem láttam, mert a fél fejét eltakarta valami lila kötött sál, csak a szeme, és az orra hegye látszódott ki. Illetve valami olyasmi mélyen szántó beszélgetést folytattak, hogy „Haza megyünk, beugrunk bazdmeg a forró jakuzziba, mert szarrá fagyott a tököm!!” „De akkor én ülök a masszázsos részén!” Aztán kijött az oszlopnagyságú Crusader gyerek, és a fivérem kis vörös, kócos pártfogoltja. De még mindig nem ők érdekeltek. Hanem Ő. Ő, aki most kisiet az iskolából, lehelgeti a mancsait… és egy ajándékzacskó van a kezében. És látványosan vár valakit. Toporogva, lehelgeti a kezeit továbbra is, közben az utat figyeli. Nem volt kérdés kit vár éppen olyan nagyon. Valószínűleg ha tudná, hogy itt állok konkrétan vele szembe, nem Matsukora koncentrálna. Felbaszott, ez nem vitás. Az lenne a tökéletes számomra, ha rám várna így, és ahogy kocsiba ülünk, már rögtön a farkamhoz nyúlna, és könyörögve nézne rám, hogy ha haza értünk, akkor dugjam meg. Istenem… már a gondolatától is áll, basszátok meg. De jó életünk lenne… Ha nem lenne a képben Matsuko. Útban van nekem.

Szépen, lassan, észrevehetetlenül, odalépkedtem mellé, és mivel túlságosan is el volt foglalva azzal, hogy a mancsait melegítse, és toporogjon, csak akkor vett észre, mikor hozzászóltam.

- Hercegnőm! – kuncogtam fel mellette, mire megugrott, és egyből felém kapta a fejét. Majd mikor realizálta ki vagyok, a szembogara összeszűkült, és kétségbeesetten hátrálni kezdett.

- Mit keresel itt?! – kérdezte remegő hangon, de volt benne valami él. Valami él, ami nem tetszett.

- Nyugika van – vigyorodtam el, és pár lépéssel közelebb léptem – Csak jöttem… Hozzád. Hiszen karácsony van nem? Jöttem boldog karácsonyt kívánni neked.

- Hagyj békén! Beteg állat!! HAGYJ! KÜLÖNBEN HERÉN TÉRDELLEK!

- …Áucs! – szisszentem fel, de közben megállás nélkül vigyorogtam – A múlt, az a múlt, ne bolygassuk, igazam van? – kuncogtam fel – Csak egy kis ártatlan csíny volt! Még mindig haragszol amiatt, hogy a bátyámmal kissé megvicceltünk titeket, a Silvia 2.0-val? Ejnye-bejnye… Haragot tartani bűn. Isten is bünteti. Hiszen tudod Nero… „És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.

- Meg akartál ölni!! ISTEN AZT IS BÜNTETI!

- De nem tettem!– ragadtam meg a csuklóját erősen és közelebb rántottam magamhoz, mire egy ijedt nyögés hagyta el azt a jó száját – De nem tettem…- ismételtem meg, és vészesen közel hajoltam.

- Miért vagy itt…?! – nyekeregte az arcomba, nekem pedig sunyi, róka vigyor kúszott a képemre.

- Mint mondtam, csak Boldog Karácsonyt akarok kívánni, az én egyetlen szerelmemnek… Illetve átadni a karácsonyi ajándékát – és itt megragadva a torkát, egyenesen a legközelebbi kemény felülethez (ami az iskola fala volt tulajdonképpen) hátráltattam magunkat, és a nagy lendülettől az ajándékzacskója is kiesett a kezéből. Kétségbeesetten próbált elhajolni, vagy eltolni magától, mikor a falnak szorítottam őt, de nem ment neki. Annyira… édes. Két kézbe fogtam az arcát, és mielőtt felocsúdhatott volna, az ajkára tapasztottam az enyémet. Majd erőszakosan behatoltam a nyelvemmel, az ajkain keresztül. Közben a benyúlva a dzsekim belső zsebébe előhúztam onnan egy gyönyörű, arany (és kurva drága) rózsásgyűrűt, és nem elhajolva tőle (rángatózott, mint a bűnt, így elég nehéz volt) megragadva a kezét, a gyűrűs ujjára húztam azt. A szájába kuncogtam, és mikor elhajoltam, végig nyaltam az arcán, majd az alsó ajkán is.

- Boldog Karácsonyt, hercegnőm – suttogtam az ajkai közé. Ám az ő részéről, csak kaptam egy jó nagy istenes pofont, amitől oldalra csuklott a fejem. Felpillantottam és láttam, ahogyan a szája elé kapja a kezét, kitágul íriszekkel mered rám, lecsordul egy könnycseppje, és megremeg.

- Nem rossz – kuncogtam fel – Nem rossz… egyre erősebbek az ütéseid hercegnőm! – egyenesedtem fel – Azt – biccentettem a keze felé – Melegen ajánlom, hogy mindig viseld… Mert, ha legközelebb találkozunk… és a gyűrű nem lesz rajtad… - borult el a tekintetem – Nagyon… Nagyon morcos leszek, Neruci. És hidd el, nem szeretnéd, ha morcos lennék – daráltam le, majd ismét elvigyorodtam – Most mennem kell sajnos, pedig nem szívesen hagylak itt egyedül – Tudod… sötét van és sok a rossz ember – kuncogtam ismét, és odahajolva, homlokon pusziltam, majd sarkon fordulva elindultam vissza a kocsimhoz. És akkor elsuhant mellettem Matsuko autója. Nagyon kevés hiányzott hogy ne menjek oda, és smároljam le előtte a nőjét.

– Mimoza –

Miután vége volt az osztálykarinak, könnyek közt elbúcsúztunk egymással Neroval (na jó azt azért nem), mert hogy ő érte most Sasu jön, mert ma nála alszik. Igaz hogy Sasu már nem az a hős lovag, ahogy Nero megismerte de szerintem így is kurva jók együtt. Na jó, azért néha leütném a pasiját a gecibe, mert ááááh utálom mikor bántja Nerot! Akkor őt is utálom, mikor bántja!! Persze Rayne Sasuke nevére sértetten felszegte az orrát, (igaz, majdnem mindig úgy néz ki, de akkor látványosan) mert hogy ők amúgy össze vannak veszve… Mert az említett gecire nem köszöntötte fel a szülinapján. Szóval most is haragszok rá egy kissé. Rayne megérdemel egy születésnapi köszöntést, és ezt ő is így gondolja magáról. Teljesen ki van bukva a szülinapja miatt. Na, majd a huszonegyedik jobb lesz!! Megoldom neki. Lesz nagy bulija, olyan amit én szervezek meg minden! Apropó Rayne! Ugye ő húzott engem, ANNYIRA JÓ CUCCOKAT KAPTAM TŐLE ÚRISTEN. Egy WAIFUT. Na jó, hogy ti is értsétek, egy anime lányos, ölelő párnát, mert tudja, hogy ilyen szempontból egy elég elbaszott ember vagyok, de gyóóó olyan aranyosak!! Egy mélybarna kötött pulcsit, egy nagyon gentlemen alpaka plüsst. Már van amúgy egy alpakám, csak az sárga, és sárga, és virágkoszorú van a fején. Még Nerotól kaptam. Ja meg egy tábla csokit is belecsúsztatott a zacskóba! És és és és ez még nem minden! Megengedte, hogy Neronál aludjak, mert hogy átadjuk egymásnak az ajikat meg minden.

- Ennyire örülsz nekik? – nézett rám lopva, miközben jóleső mosollyal ölelgettem a párnámat, a szám pedig teli volt csokival, az ölemben pedig az alpakám ült.

- Nagyooon! – mosolyogtam rá, úgy mint egy jóllakott óvodás.

- Hogy tudsz még úgyis zabálni, hogy a suliban is a fél sütemény ellátmányt te faltad fel??

- A kajából sosem elég – meredtem a távolba elszánt tekintettel. Erre csak lemondó mosollyal megrázta a fejét, és összeborzolta a hajamat azzal a mondattal, hogy „Bolond”. Ééén? Bolond? Dehogy is. Nem tudom, miről beszél.

- Ma nálam alszol? – kérdezte meg egy idő után, mikor áthajtottunk egy piroson. Thug Life. Igen, mi Rayneval ilyen keményen csapatjuk, hogy áthajtunk a pirosokon. Csak meg ne basszanak ezért egyszer a rendőrök. Nincs kedvem pénzbírsághoz. Bár azt amúgy se én fizetném ki, hanem a colosom de… akkor sem!

- Aha’, Josh megengedte. De a karácsonyból két napot vele kell töltenem akkor – haraptam bele a tábla csokimba. Tiszta maszatos voltam… amúgy.

- Kettőt?!!

- Ja, szóval csak egy napot tölthetek veletek – biggyesztettem le a számat.

- Hát ez tök jó – horkantott fel, és erősen megszorította a kormányt. Szomorúan ránéztem, és felé nyújtottam a táblát.

- Kérsz csokit?

Először kissé szomorkásan rám meredt, majd sóhajtott és letört belőle egy darabot.