02. LIV. Fejezet

– Rayne –

            Természetesen a szüleim nem bírtak hova kapkodni tortáért és megsértődtem rájuk, amiért torta nélkül vártak haza és még meg is merték kérdezni, hogy melyiket is szeretem… De szerencsére Mimi mindent helyre hozott nekem! Átjött hozzám és elhozta nekem a két kedvenc tortámat, amit szeretek. Persze, senkinek sem akartam adni belőle, de végül kegyes voltam. De csak azért, mert gyűlölök egyedül enni, így végül kaptak fateromék is. Kicsit bántott, hogy Sasuke kb. le se tojta, hogy már lassan három napja húsz éves vagyok, ezért most rá is meg vagyok sértődve, de nem gyengén! Ami viszont még kurva nagy peches volt, azaz, hogy csak egy szabadnapot kaptak a végzős osztályok (mivel kedden volt a szalagavató meg a buli, ezért a másnaposság feltételezése miatt szerdán kaptunk egy nap szabit), így csütörtökön már mindenkinek be kellett vonulnia az oskolába. Többek között nekem is meg kellett jelennem, meg a Silvermaneknek is. És persze Mimoza is és Neruci is jelen voltak, akik kiörömködték magukat, hogy végre láthatják egymást és kb. le sem gyógyultak egymásról egy pillanatra sem. Plusz még valami olyat is hallottam a nagy sikongatások közben, hogy Neruci és Sasuke újra együtt vannak, csak most úgy békültek ki, hogy nem mondták ki (?)… Ezt az értelmetlenséget. Na mindegy. A Mendezek nem voltak sehol, gondolom, nem merték elénk dugni a mocskos képüket. Aztán, amikor Narou és Naoki beléptek az osztályterembe, először egyenesen hozzám jöttek oda.

- Mi kéne? – néztem fel rájuk lesajnálóan. Éppen az első padba ültem a helyemen. Mellettem Ronald (mint eddig mindig) összerezzent, hogy a „suli rémei” megint odajöttek a padunkhoz. Vagy is a padomhoz. Neki csak megengedtem, hogy itt ülhessen mellettem.

 Az elmúlt egy évben túlságosan is össze lettünk gyógyulva. Mármint a Silvermanekkel. Pedig gyűlölnünk kéne egymást. Bár, így sem vagyunk öribarik… Nem érhetnek fel hozzám! Pont ilyeneken gondolkoztam ám. Bezony.

- Csak közölni, hogy most, ha minden igaz, pihi van – mondta Narou „lekezelően”. Sajnos, a lekezelést velem szemben még gyakorolnia kell. Elég gyenge. Míg én minden bizonnyal akkora dicséretes csillagos, trillagos, brillagos ötös kapnék, hogy kilógna a lapról, addig ő csak egy gyenge, pfff, négyes alát.

- Hogy érted? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet. Nem tud ez normálisan beszélni, soha?

- Úgy, hogy kiderült, ki ölte meg a Bolbecet.

- Na?! – dőltem előre és megtámaszkodtam kíváncsian a padomon. Ez már valahogy jobban érdekelt.

- Mendezék és apám öccse volt – vonta meg a vállát – Tegnap előtt náluk voltunk vidéken, megtaláltuk a fater festményét meg még maradt némi della a Jonathanos pénzből – darálta le.

- Na, hála istennek, hogy ez az ügy is lezárult – dőltem hátra kényelmesen.

- Jha. Szóval mondd meg a kurvádnak is, hogy bár eddig se volt nagy hasznunkra, most még inkább se lesz, mert vége – haladt volna el mellettem, de utána szóltam.

- Mimi nem kurva! Még egy ilyen és szájba verlek! – kicsit hangosan mondtam, mert az osztálytársaink sokat sejtetően felénk fordultak, de még Mimozáék is, amikor meghallották a szerelmem nevét.

- Jha, én nem arról a törpe kurvádról beszélek – fordult vissza Narou „lenézően” – Hanem Matsukoról! Most nyugodtan drogozhat, mint a picsa. Bár, szerintem eddig is azt csinálta – legyintett – Neruciiim! Hogy vagy? – robogott oda azonnal Neroékhoz, Naoki meg, aki egész eddig csöndben követte a bátyját, mint egy szellem, most rá szólt, hogy ne piszkálja a lányt. Én pedig előkaptam a mobilomat és írtam Sasunak erről a Bolbec ügyről. Nem érkezett válasz. Hát, persze. Hiszen még alszik a kis huncut… Verje szájba a jó isten azt is. Annyira beheroinozta magát, hogy elfelejtette a legjobb haverja szülinapját? Legalább egy SMS-sel kiszúrhatta volna a szemem! Igaz, az sem lett volna elég, de az is valami… Ebben a pillanatban még azt is értékelném, ha rám lőne, hogy „Húsz lettél te fasz, boldogat”. Aztán agyonlőném. Hajjj, nem jó ez így. Csöngetésig inkább hátra vonultam a kis csapathoz és Mimit az ölembe ültetve, azzal fárasztottam, hogy olyanokat suttogtam a fülébe (direkt akkor, amikor éppen Nerohoz beszélt volna, hogy megzavarjam) hogy mennyire és, hogy basznám meg itt, az osztályteremben. Neki annyira nem tetszett, mint nekem. De fel is állt a farkam, amit elég nehéz volt kontrollálni. Ez nagyon ciki! Még a végén elmennek a lányok itt az osztályban, ha meglátják a méretes farkam…

– Nero –

            Hát, igen. Kiderült tegnap, amikor átmentem hozzá, hogy újra együtt vagyunk Sasuval. Nem mondta ki, és én sem kérdeztem meg, de a gesztusaiból és a szexből ítélve, együtt vagyunk. No meg közölte, hogy már elhagyta az extasyt és a kokaint. Már csak az LSD-vel és a heroinnal bajlódik. A füves cigit megengedtem neki, mert együtt néztünk utána, hogy az nem káros, nem lesz tőle semmi baja, csak jobb lesz a kedve. Ami az ő életére nézve, jó is. Hiszen ez a sok balhé… Ott volt az a copys gyilkos, aztán Jonathan, utána ez az egész Bolbec-ügy, meg a Mendezek. Ezért nem bánom neki, hogy füves cigizik.

A suliban úgy tűnt, most minden a régi. Mendezek nem voltak sehol, állítólag kiiratkoztak (vajon miért?) és mindenki (a srácok kivételével) készült ezerrel az érettségire. Már most. Pedig még csak december van. De nem sokára megint itt az osztálykarácsony és húznunk kellett két héttel előtte. Tudjátok kit húztam? Van fogalmatok róla, milyen mázlista vagyok? Nem, nem Narout húztam, hál’ Istennek. Hanem Naokit! De fogalmam sincsen, hogy még is mit vegyek neki, Naroutól pedig nem fogok segítséget kérni, mert azt nem. Viszont Mimi meg már kevésbé lehet mázlista, mert ő meg pont Narout húzta. Hát igen. Persze egyből megbeszéltük, hogy majd együtt elmegyünk vásárolni a Silvermaneknek, a bátyáinknak és a szerelmeinknek is. A plázában újra megérkezett az a karácsonyi vásár, mint tavaly, így természetesen ott fogunk cuccokat venni majd. Megint bezsongtam. Imádom a karácsonyt! És Sasuval ez lesz az első! És, és, és végre téli szünet… És végre nem lesz semmi gebasz sem! (Remélem.) És azt is eldöntöttem, hogy Robertnek is és Stacynek is fogok venni valamit. No meg majd eljövök külön és veszek Miminek is egy kis apróságot, mert ő a legjobb barátnőm, és ez jár neki. Mellesleg a suliban, idén is lesz olyan karácsonyi burzsuj, mint tavaly, csak idén a keringőt előrébb hozták, mert tavaly a sulis kari vásár után volt. És most nekünk nem kötelező részt venni semmiben sem, mert végzősök vagyunk. Tiszta jó!

A lényeg, a lényeg. Hogy most úgy néz ki, minden okés. Narou sem baszakszik annyit, a ruha sem derült ki, hogy tőle volt és jelenleg én nagyon is boldog vagyok.

Pont, az osztálykarácsony előtt, egy nappal mentünk el Mimozával vásárolni. Persze, amíg szétszéledtünk (ő is máshova ment, meg én is, hogy gyorsabban haladjunk), addig gyorsan megvettem az ő ajándékát is (vettem neki barátság karkötőt, egy új videojátékot meg egy kötött pulcsit, amin egy mosolygó muffin van). Aztán vettem Sasunak is egy kis apróságot (egy új farmert, mert a régi totál szétszakadt már neki, kapott egy bőrdzsekit, ami iszonyat dög, meg egy telefon tokot, amin a mi képünk van csináltatva). Az apjának is vásároltam, Chaninak is és Stacynek is. Utána meg már csak Naoki maradt. Végül, neki vettem pár vígjátékot DVD-n, egy csukló szorítót, amiért nem olyan erősek a végtagjai, meg egy lila sálat. Nem nagy cuccok, de most ezek megteszik. Mimi viszont nem árulta el, hogy mit vett Narounak, azt mondta, hogy az, meglepetés lesz. De azt megmutatta, hogy Raynenak és Joshuának mit vett. Olyan aranyos. Még aznap délután átugrottam Sasuhoz, és segített becsomagolni az ajikat (amiket neki vettem, azt persze nem engedtem, hogy lássa, így azokat a fürdőben csomagoltam be) és teljesen izgatott voltam a másnapi osztálykarácsony miatt. Komolyan, annyira vártam, mint egy öt éves kisgyerek a Mikulást.

– Naoki –

            - Remélem, idén nem tervezel semmit sem, ami elrontja az osztálykarácsony hangulatát – morogtam a bátyámnak, amikor reggel a csomagjainkkal a kezünkben indultunk ki a kocsi felé, tetőtől talpig felöltözve, mert szakadt a hó és geci hideg volt.

- Hova gondolsz öcsém? – kuncogott fel gonoszkásan.

- Tudod te… Tavaly is jól helyben hagytál minden olyan balekot, akinek bármi köze is volt Nerohoz. Mellesleg, nem értem, miért nem tudtál beavatni abba, hogy mit vettél neki! – ingattam meg a fejemet, miközben beszálltunk a kocsijába. Én azt a kövér lányt húztam, Saraht. Kurva nehéz volt neki mit vennem, de elrángattam Narout, hogy vegyünk együtt ajikat. Csak, hogy ő meg se mondta, és meg se mutatta, hogy mit vett Neronak. Mert, hogy őt húzta. Ha megalázza, vagy bármi olyat ad neki, megölöm!

- Az tavaly volt! – indította be a motort – Azóta már teljesen más ember lettem! Lásd ezt a sebhelyet… Szűnni nem akar a képemről! – indultunk meg a suli felé.

- Az is a te vétked egyik bélyege – néztem ki az ablakon.

- Na fogd be a szádat – intett le „kedvesen”. Inkább nem is szóltam hozzá. A sulihoz érve, pont egyszerre érkeztünk meg Rayneval, aki komótosan indult meg az aulába. Gyorsba kiszökkentünk az autóból és miután bezártuk azt, a colos gyerek u tán igyekeztünk.

- Cső Crusi – esett neki hátulról Narou és jól fejbe verte a karácsonyi zacskójával Raynet, aki visszakézből jól szájba csapta őt. Felkuncogtam. Ezt most megérdemelte. Ráadásul Narounak az a morci arc, Raynenak meg az a lenéző dühös. Tiszta viccesek.

- Látom, te is ballábbal keltél fel – tapogatta a száját Narou.

- Te meg úgy látom, álló fasszal – nézte le Őfelsége és előre ment, ott hagyva minket. Narouval csak egy „hmm, ennek meg mi baja?” fejjel néztünk össze és végül utána mentünk. A teremben egy magnóból halkan szólt valami kellemes karácsonyi szám és már minden be volt rendezve. Körben a székek, oldalt az asztalok, amiken sok fincsi sütike, meg sok-sok üdítő volt. Osztályfőnök totál ki volt virulva. De, amint meglátott minket, lehervadt az arcáról a mosoly. Hát igen. A Silvermanek úgy ismertek, hogy ők minden ilyen meghitt kis parti elrontói. Körbe néztem és letettem az ajándékomat a Nero melletti székre (Nero és Mimi már Rayne társaságában ücsörögtek, mindegyik kezében süti meg egy műanyag pohár ital volt), hogy oda most én ülök és nem a tesóm, aztán levettem a kabátomat, majd egész egyszerűen, ahelyett, hogy kivittem volna a szekrényemhez (nincs is meg a szekrény kulcsom, pfff) az egyik pad tetejére hajítottam.