02. LII. Fejezet

– Naoki –

            Én ezt rohadtul nem így terveztem… Csak segíteni akartam rajta, de még ez sem jött össze…

- Oké, meg akartál védeni… - vigyorodott el, de a szája széle megremegett a mű és erőltetett vigyortál, majd ismét kitört – DE, HOGYAN AKARTÁL MEGVÉDENI, HA NEM SZÓLTÁL NEKEM???!!! HMMM??!! ÍGY ÉN HOGYAN KÉSZÍTSEM FEL MAGAM, ÉS HOGYAN FIGYELJEK, HA NEM TUDOK SEMMIRŐL??!!! EZT MEG TUDOD NEKEM MONDANI??!!!

Újabb könnycsepp gördült végig az arcomon és a szemébe se tudtam nézni. Csak idegesen tépkedtem a felszakadt bőrt az egyik ujjam hegyén.

- EZ AZ ALAK FIGYELT BENNÜNKET, NAOKI!!! MI VAN, HA RÁNK TÁMAD ÉS ÉN AZT SEM TUDOM, HOL VAGYOK ÉPPEN??!!!

- Ne… Ne haragudj – motyogtam tökre kellemetlenül érezve magam. Ekkor hirtelen megragadta a galléromat és készültem volna, hogy bemos nekem egyet, így összeszorítottam a szemeimet, ám a várt hatás elmaradt. Helyette magához rántott ÉS MEGÖLELT!!

- Kösz, öcsi – morogta a vállamba, én pedig totál lefagytam.

- Mi vaaan?! – fintorodtam el mérgesen – Az előbb még lebasztál, most meg megköszönöd??!! – háborodtam fel.

- És meg is érdemled a lebaszást, mert értelmetlen, amit csináltál! De köszönöm neked, hogy figyeltél rám. Hogy szokták mondani? – hajolt el – A szándék a lényeg! – veregetett olyan erősen vállba, hogy kis híján majdnem összecsuklottam. Morcosan megtapogattam a helyét.

- De többet ilyet NE!! – szidott meg még egy kicsit, mire megesküdtem neki, hogy több ilyen nem lesz. A leveleket is összetépkedtük és kidobáltuk a kukámba.

- PINAAA, KIS BUZIIII!! ITTHON VAGYTOK SZARRÁGÓK?! – hallottuk meg faterunk hangját.

- Nem hiszem el – idegeskedett Narou, amikor kiléptünk egyszerre a szobáinkból. Ha jól láttam, éppen gyúrni indult, mert félmeztelen volt és egy törülköző volt az egyik vállán, kezében meg egy doboz kóla – Mindig a legjobbkor jön – meredt rám összevont szemöldökökkel (bár neki, mikor nem az?).

- Jha, éppen egy fasza vígjátékot néztem – meredtem az ágyamra, amin a laptopom pihent, le pauselve az Ananász Expressz közepénél.

- FASSZOPÓK, TUDOM, HOGY ITTHON VAGYTOK!!! – jött az ordítás megint.

- MEGYÜNK MÁR, GECI!!! – ordított le a bátyám idegesen és megindult a lépcső felé, én meg utána siettem, de előtte becsuktam az ajtót, nehogy Pálesz kijöjjön, mert akkor apa vagy Narou tuti „véletlenül” rátaposnak vagy valami.

- MÉG EGY ILYEN FIAM ÉS BELEVEREM A FEJEDET A FALBA!!!

- SCOTT, NE KIABÁLJÁL MÁR, HÁT VIGYEN MÁR EL LUCIFER!! – na ez már anya volt.

- Mi van?! – kérdezte Narou, ahogy leértünk.

- Én is ezt kérdezem, te barom, hogy mi van??!!

- Az fater, hogy Mendezék majd nem megölték Naokit és Nerot is!

Ekkor papuska rám nézett, majd ismét Naroura.

- És? – kérdezte tök lazán. EZT NEM HISZEM EEEL, WÁÁÁ!!

- Hogy te mekkora egy faszkalap vagy, férjem!! – szidta le anyám és egyből mellettem termett – Mi történt kisfiam?! – kérdezte aggódóan. Narouval egymásra néztünk, majd szépen beavattuk őket mindenbe, többek között az Alexanderes esetet is elmondtuk töviről hegyire (itt apánk közbe röhögött, hogy minket még a pederaszták is elintéznek), ám amikor közöltük vele, hogy a drága öccse rabolta ki, és ő akart minket eltenni láb alól, akkor már nem volt rózsás kedvében. Közölte, hogy most azonnal fogjuk meg magunkat, szálljunk be a kocsijába és húzzunk le vidékre Thomashoz, hogy ha a pénzt nem is, de a festményét visszaszerezhesse és nem mellesleg jól seggbe rúghassa a tagot. Mivel mutti is eléggé fel volt tüzelve, ezért túl sok választásunk nem maradt a bátyámmal, mennünk kellett velük. Hát ennyit a frissítő és felvidító vígjáték maratonjaimról, amit terveztem…

– Nero –

            Visszahajtottunk a sulihoz, de a bátyám már nem volt sehol, így Sasuke hazafuvarozott engem. Az út nagyjából egy darabig síri csendben telt, nem szóltunk egymáshoz és még csak a rádiót sem kapcsoltam be. Egészen addig csendben ültem és próbáltam magamba szívni a kocsi melegét (Sasu feltekerte nekem a fűtést maxra), amíg ő meg nem szólalt végül.

- Csinált most veled valamit? – kérdezte mereven az utat figyelve. Felkaptam a fejemet, majd sóhajtottam egyet és ismét lehorgasztottam.

- Nem, most nem… Csak akart.

- Akkor mi történt a ruháddal?

- Hát… Amikor betuszkoltak bennünket a kocsiba, akkor azt mondta, hogy túl sok rajtam és leszaggatta. Naoki rá szólt, utána jött egy kis zűrzavar, így nem tépkedte tovább. És mivel gyomorszájon rúgtam a magas sarkúmmal, ezért azokat is kihajította a kocsiból, a leszakított ruhadarabjaimmal együtt. Utána, amikor megpróbált belefojtani a hóba – itt egy még mindig döbbent és értetlen arckifejezést vágtam – Akkor megpróbált még megerőszakolni. De szereztem egy követ, és fejbe vágtam vele, azért volt véres a pofája – meséltem el dióhéjban és lényegre törően a sztorit, ami az imént történt.

- Hmmm – csak ennyi választ kaptam, ami felettébb aggasztó volt. Fogalmam sem volt amúgy, hogy most együtt vagyunk, vagy külön… Megkérdezni meg nem mertem. És már időm sem volt rá, mert megérkeztünk haza. Éppen szálltam volna ki Sasuke után a kocsiból, de ekkor ő ott termett és azonnal a karjába vett. A derekával becsapta a kocsiajtót és egyenesen a már nyitódó ajtó (Chani biztos hallotta a kocsi hangját) felé vitt engem.

- HUGI!! – sietett azonnal elénk és Sasuke csak úgy simán átadott a bátyám karjába, mint egy babát – Úristen… Mi történt?! – halt el a testvérem hangja, aztán Sasura nézett – Mi a franc folyik itt már megint??!! – kérdezte tőle eléggé idegesen, és nem esküdnék meg rá, hogy nem volt könnyes a szeme.

- Nero majd elmeséli, nekem mennem kell – morogta Sasuke, aztán kicsit közelebb lépett hozzám, megpuszilta diszkréten a homlokom és egy „majd beszélünk” mondattal a kocsijához sietett. Könnyes szemekkel meredtem utána. Ennyi? Majd beszélünk?! MOST KOMOLYAN??!!

- Gyerünk be, mert megfázol! – indult meg velem a karjában, be a bátyám. Bent nagyon jó meleg volt és Stacy segítőkézen, azonnal felrohant a fürdőbe, hogy engedjen nekem egy kád forró vizet. Addig a testvérem lerakott engem a kanapéra és neki állt teát főzni. Én magamra terítettem a pokrócot és magam elé meredtem.

- Szóval? Mi történt? – ült le mellém a tesóm és Stacy is megjelent, leülve Chani másik oldalára és kérdőn pásztáztak engem. Én pedig elkezdtem elmesélni, hogy mi volt, miután elraboltak bennünket a Mendezek. Egyszerűen, Stacy nem hitt a fülének, mert ő alig tudott valami ezekről a maffiás cuccokról, mondván, hogy ő ebbe nem akar belefolyni és arra bíztatott, hogy ideje lenne elkerülnöm Sasuékat, mert a végén valaki komolyan megöl engem. Lássuk be, igaza van! Minek is legyek velük? Hiszen, akármelyik ellenségük tudomást szerez rólam, hogy Narounak is és Sasunak is köze van hozzám, engem használnak majd csalinak meg minden féle túsznak csak azért, hogy nekik ártsanak, mert fontos vagyok nekik… Csak a bajt hozom a fejükre, ha én nem lennék velük, akkor nekik is kevesebb gondjuk lenne, amikor csatát kell vívniuk valamelyik rosszakarójukkal…

                                                                                          

– Rayne –

            Miután a nagy drámai jelenetem lezajlott, leültem a hallba és ott malmozva vártam, hogy a szakács megérkezzen, és végre elintézzük, amit el kell intéznünk. Úgy fél hét fele megjött, hogy na ő most neki áll egy gyors vacsorát csinálni, de szívélyes üdvözlésem után (amint megláttam, csak simán lepuffantottam), már nem fog soha a büdös életbe sem reggelit, ebédet és vacsorát csinálni senkinek. Kimentem az udvarra (este volt, hideg volt, faszom is ki volt) és újabb farakást raktam, majd kivonszoltam a tetemet oda és odakint szobrozva, megvártam, amíg hamuvá nem ég. Persze ezután minden létező maradványt, hamut és egyebet szépen összesöpörtem egy kisebb, bőröndben elférő szemeteszsákba, amit a másik zsák mellé helyeztem (abba vannak az előző égetés nyomai), s ezután beindítva a kerti slagot, fellocsoltam vele még az isten faszát is, hogy a víz lehetőleg minél több nyomot eltüntessen.

Amikor visszamentem a lakásba, Josh már felmosta a hallt, ami tiszta vér lett, mikor kivonszoltam a francia séfet, miután lelőttem a picsába.

- Összeszedtél mindent? – kérdezte ez a kis buzeráns, amikor összefutottunk a folyosón. A ház most olyan üres és ijesztő volt, hogy megmurdelt a tulajdonos.

- Ja – néztem le.

- Oké. Éjszaka megszáradnak a véres cuccok. Holnap megyünk is? – kérdezősködött.

- Jaa – ezt már sürgetőbben mondtam, mert szeretnék elmenni fürdeni és csicsikálni. Mert még holnap be kell pakolnunk meg minden ilyen hülyeségek.

- Jó – nézett rám furcsán, aztán végre tovább állt és én is mehettem a dolgomra. Nem akartam Mimit zavarni, mert legnagyobb bánatomra és féltékenységemre A FASSZOPÓ BÁTYJÁVAL ALUDT!!! Emiatt én nem aludtam kb. egy szemhunyásnyit sem, mert az a görény biztosan fogdosta őt álmában meg minden ilyen gusztustalan dolgok, amiket NEKEM KÉNE CSINÁLNOM,MERT TŐLEM TÖKRE TERMÉSZETES, DE TŐLE NEM, MERT Ő A ROKONA, SŐT AZ ÉDESTESTVÉRE!!! Kb. az éjszaka folyamán csak ide-oda forgolódtam és már komolyan, minél előbb otthon akartam tudni magam! Otthon, ahol nem látom Josh gusztustalan, ferdehajlamú képét velem egy légkörben, ahol otthonosan mozoghatok, és nem kell semmitől sem fosnom! Mert jelenleg attól parázok, hogy valami francia hadsereg betör ide és mindannyiónkat bebörtönöznek a picsába.

Másnap reggel korán keltem (mert amúgy nem is aludtam, pfff) és egyből felöltöztem, aztán megvártam, amíg mindenki magához nem tért. Mimi megnézte a telefonján, hogy mikor indul egy járat haza, Angkorvatba és hívott is nekünk egy taxit. Mi pedig Joshhal szépen fogtuk Mimi cuccait és bepakoltuk az én bőröndömbe (mert én kevés cuccot hoztam) és az ő nagy bőröndjébe meg beleraktuk a két kisebb, de jól megrakott (beletömtük még Odette pár cuccait is) zsákot, majd a kimosott ágyneműket is. Ez után, Josh tiszta ágyneműt húzott a szobájában és kicsit felborogattunk mindent (kerti gumikesztyűben, hogy ne érjünk semmihez), mintha minden olyan lenne, hogy Odette csak úgy távozott és kész.

Kb. olyan 11 fele jött is a taxink, ami kivitt bennünket a reptérre. Ott vásároltam kaját meg innit, mert kb. mindannyian hulla éhesek és szomjasak voltunk, főleg Mimi. Mimi, aki most csendkirálynőt játszik és eléggé meg van szeppenve. Még mindig transzban van, hogy mi történt az elmúlt napban, de kezd egy kicsit jobban lenni.

Délben már a gép fedélzetén ücsörögtünk és az elindulásra vártunk. Szerencsére nem volt semmi fennakadás és, ahogy közeledtünk hazafelé, egyre jobban és felüdültebben kezdtem érezni magam, ahogyan Mimoza is. Kezdett életre kelni és bepörögni, hogy újra hazamegyünk. Hát igen, nekünk itthon van a helyünk és sehol máshol! Ez bebizonyosodott, amikor Mexikóba kellett mennem utána, meg, amikor Scott bácsika miatt a szomszédos országba. Mindig voltak bonyodalmak mindenhol és ez a mostani franciai úttal is ugyanígy volt.

- Már alig várom, hogy Neroval lehessek! Annyira hiányzik! El se kellett volna jönnünk! – pattogott Mimi, miközben már leszállás után vártuk a taxinkat.

- Igen, ebben egyet értünk – sóhajtottam és idegesen néztem körbe. Hol van már az a gecis kocsi? Haza akarok már menni, de kurvára! Elegem van Joshuából, a puszta jelenléte is idegesít! Ezért közöltem vele, hogy ő intézi el egyedül a zsákok és a holmik eltüntetését! Mert nekem elegem van… Főleg, hogy Mimi nem jön át, hanem haza megy! És NEKEM TORTA KELL!! AZT MINDENKÉPPEN BE KELL PÓTOLNI! Nehogy már ÉN maradjak torta nélkül az idén, amikor HÚSZ éves lettem bazz’!