02. L. Fejezet

– Narou –

            Miután Naoki és Nero is elmentek a dolgaikra, az osztályfőnök egyből összehívott bennünket, hogy lassan szedelőzködjünk össze, öltözzünk át a kényelmesebbik ruhákba, mert jön a három végzős osztályért a három rendelt limuzin (pfff, a sok kis ungazdak kis szegény gyerekek tökre be voltak zsongva egy kis limótól). Persze, én jeleztem, hogy két tag hiányzik, mire rám ordított, hogy akkor keressem meg ÉN, és siettessem őket ÉN. Ki más?! Szóval, így történt az, hogy elindultam nagy mérgesen, zsebre tett kezekkel megkeresni a galambomat meg a fasszopó öcsikémet.

- Nerooo! Naoki!! – kiabáltam random az öltözők felé üres folyosón, ahová beszűrődött a tornaterem zaja – Faszomat már – kezdtem el csikorgatni a fogaimat. Ráadásul láttam Matsukot. A jelenléte még mindig felbasz. De, ami vígasztal, hogy a drogos faszsága tuti bekavart a galambom és közé. Muhaha.

- Narou! Végre szemtől szemben! – szólított meg valaki.

- Mi?! – kaptam fel a fejem összehúzott szemöldökökkel, ám, amikor felnéztem, földbe gyökereztek a lábaim. Tudjátok ki állt ott, tőlem pár lépésnyire…? ALEXANDER.

- Te nem… Te nem lehetsz itt! Te nem! – remegtem meg – MIT KERESEL ITT??!! – ordítottam rá kikelve magamból. A zsebemhez nyúltam ösztönből a pisztolyomért, de nem volt nálam semmi! FASZOM, NEM HISZEM EL!!!

- Mit kiabálsz, drágaságom, csak nem félsz?! – kuncogott fel és megnyalta az alsó ajkát. Szemeiben valami fény megcsillant, amitől komolyan ide szartam volna.

- Nem!! – remegett meg a hangom, pedig ezt határozottnak akartam szánni. Hátráltam pár lépést.

- Hmmm. Értem én – kuncogott fel – Annyira kár, hogy van ez az egész ügy… Ezek a megbízatások sosem hagynak engem rendesen kibontakozni! És az öcsédet is sajnálom, hogy most szenvednie kell… - kezdett megindulni felém.

- Mi a faszomról beszélsz??!! HOL AZ ÖCSÉM TE ROHADÉK??!! – ordítottam kikelve magamból – Ne! NE GYERE KÖZELEBB VAGY MEGÖLLEK!!! – szóltam rá, amikor már kezdett túl közel lenni hozzám. Karnyújtásnyira megállt tőlem. Sokkal magasabb volt nálam és sokkal nyeglébb. De még is le tudott nyomni. Látom a pofáján, hogy beteg… Beteg! Tűnjön innen!!!

- Az öcséd most elszenvedi a saját baját! És te is látni fogod annak kárát, amit eltitkolt előled! – vigyorgott folyamatosan. Értetlenül meredtem rá, nem értettem semmit. MI A FASZOMRÓL BESZÉL EZ A FASSZOPÓ???!!!

- Látom, nem érted. Szóval, igaz volt az elméletem! Naná, hogy az volt, hiszen soha egyszer sem láttalak tombolni miattam!

- Mi van?! NORMÁLISAN BESZÉLJ MÁR!!! – vertem be neki egyet. Hátra tántorodott és megtapogatta az arcát. DE VIGYORGOTT, MINT A TEJBETÖK!! MÉG BE IS KÖNNYEZETT!!!

- Narou, olyan heves és vad vagy, ezt szeretem benned! Durva és kegyetlen! Fogadok az ágyban is ilyen vagy – nézett rám VÁGYAKOZÓAN és beharapta az alsó ajkát. Egy fintor ült ki az arcomra és megremegtek a lábaim. Ez undorító!

- Az öcsémről beszélj te szarházi!!

- Az öcséd eltitkolta az én rajongói leveleimet előled. Csak ő olvasta el és szerintem, eldugta előled, hogy ne készülj ki a kórházban történt események miatt – mosolyodott el, bennem meg megállt az ütő. Akkor tehát EZÉRT VOLT NAOKI ILYEN!!! ÉN FASZ!!! ÉN MEG MIT CSINÁLTAM??!! NEM HISZEM EL!!!

- Az utóbbi levelemet úgy látszik már el sem olvasta! Mert akkor tudta volna, hogy mi fog ma történni! Én figyelmeztettem! – és ezzel hirtelen elő rántotta a tűjét és megindult felém. Lefagytam, egyszerűen mozdulni sem bírtam. Elkerekedtek a szemeim, a szám is tátva maradt és csak a lámpa fényét láttam megcsillanni a tű végén.

Aztán futótűzként, váratlanul és egyszerre egy pisztolylövés ütötte meg a fülem és Alexander előttem rogyott térdre. Egyből elugrottam onnan, majd amikor a tag elejtette a tűjét és a karjához kapott, ahol a ruháját már feláztatta a vére, én oda léptem és széttapostam az injekciós szarját.

- Meg sem bírod védeni magad??!! – jelent meg mellettem Matsuko idegesen – Ki ez a tag?! Olyan ismerős!

- Naoki volt orvosa – morogtam remegő hangon.

- Aki rátok támadt? – kérdezte rám nézve. Biccentettem és egyfolytában csak ezt a köcsögöt tudtam nézni, aki előttem térdelt és szenvedett a találattól.

- Nyírd ki – sziszegtem Matsukonak.

- Hmmm?

- AZT MONDTAM, NYÍRD KI!!!!! – ordítottam rá és éppen kicsavartam volna a kezéből a pisztolyát, hogy akkor majd én, de nem hagyta magát és megszólalt az a fasszopó is.

- Ha kinyírnátok, nem tudnátok meg, hogy hol van az öcséd és a lány, akit kerestek – nézett fel ránk egy mosollyal. MIT MOSOLYOG??!!

- Hol van Nero??!!! – hajolt le hozzá Matsuko idegbetegen, és megragadta a gallérját.

- A Mendezek elvitték őket egy utolsó körre.

- Milyen utolsó körre?! – kérdeztem sík idegesen.

- A haláltáncra – kuncogott fel. Elkerekedtek a szemeim. EZ TÉNYLEG A MENDEZEKNEK DOLGOZIK!! A MENDEZEKNEK, AKIK MEG AKARJÁK ÖLNI AZ ÖCSÉM!!!!

- Hol vannak?! – kérdeztem – HOL VANNAK??!!!

- Azt hiszem az északi városhatárnál, az erdőben.

Matsukoval összenéztünk, ugyanazzal a riadt, dühös és hitetlen arckifejezéssel, majd eldobta magától azt a szemetet, fejbe rúgta és elsiettünk onnan.

- Hol a húgom?! – jelent meg hirtelen Chani, kétségbeesett fejjel – Te mit keresel itt?! – nézett bosszúsan Matsukora.

- Bocs vérem – fogtam meg a vállát, de fintorodva elhajolt – Ha azt akarod, hogy a galambom éljen, akkor ne tarts fel bennünket! – és ezzel ott is hagytuk. Még utánunk ordított valamit, de nem érdekelt bennünket. Beugrottunk a saját autóinkba és szélsebesen elindultunk. Már sötétedett, én pedig útközben igyekeztem kiverni a fejemből Alexandert, hogy még mindig él és próbáltam az út figyelése mellett megtölteni a pisztolyomat. De amikor a latyakos úton elszáguldoztam egy fehér ruha és két pár magassarkú mellett, kezdtem még idegesebb lenni és talán még pánikolni is. NEM ÖLHETIK MEG AZ ÖCSÉM!!! AKKOR MINDENKI MEGHAL!!

Az erdőhöz érve megláttuk a Mendezek kocsiját, így mi tőlük távolabb lefékeztünk az út szélén és kiszálltunk a kocsiból.

- Ők azok! – lépkedtem a hóban. Láttam a galambom, ahogyan ott áll és éppen rájuk lő, de elvéti a találatot. Kicsit megkönnyebbültem, hogy még senki sem halt meg. Aztán ordít az a Stefan geci, aki épp az öcsémen ült, hogy kapja el Dorian a kedvesem. Az említett berohant az erdőbe, Mendez 2.0 geci meg  utána. Így Matsuko is az erdőbe rohant, én meg egyenesen megkerültem a Mendezek autóját és a hóban dulakodó öcsémékhez léptem. Hátulról úgy fejbe rúgtam Stefant, ahogyan illik. Elterült a betonon én pedig a hóba passzírozott öcsém elé álltam és egyenesen az előttem leseggelt Mendez fejéhez szegeztem a fegyveremet. Bebiztosítottam a revolvert.

- Halljam, Mendez. Most már ideje elmondanod, hogy miért jöttetek… - sziszegtem úgy, mint még soha, vagy már elég régen lehettem ilyen sötét. Nyelt egyet a tag és láttam, hogy most komolyan megadja magát. Egy ravasz húzás és halott. Ezzel ő is tisztában van.

- Narou… - nyekeregte az öcsikém a hátam mögül.

– Nero –

           

            Dorian etuszkolt a kocsi hátsó ülésére, ahol egyenesen Naoki ölébe estem, aki az ablaknak volt préselődve.

- Naoki!!! – ijedtem és lepődtem meg egyszerre.

- Nero!! – ő is ugyanígy tett, aztán dühösen és ingerülten a beülő Dorianra meredt, aki bemászott mellénk és becsapta az ajtót.

- Taposs a gázra!! – szólt előre a fivérének, aki ezt is tette.

- Még is mi ez az egész??!! – csattant fel Naoki.

- Hová visztek ti nyomorultak??!! – dühöngtem én is, szinte hisztérikusan és ösztönből, szorosan Naoki közelébe húzódtam. Mendezek felröhögtek.

- Attól tartok nektek lehúzzák ma a rolót! – röhögött hátra Stefan, a visszapillantóból pedig ránk meredt.

- Rohadjatok meg!!! – kiabáltam.

- Fogd be a szád picinyem – mért végig Dorian, aztán megragadta a ruhám uszályát – Túl sok ez a ruha rajtad, nem férünk el – közölte, aztán egy laza mozdulattal letépett belőle egy darabot. Felsikkantottam.

- Mit művelsz???!!! – rivalltam rá, amikor már szinte a térdem föléig, körbe felszakította a ruhámat és a leszakított darabot, csak úgy kihajította a száguldó autóból. Pedig tényleg olyan szép ruha volt…

- Fejezd ezt be Mendez, vagy megnézheted magad!!! – rivallt rá Naoki hevesen.

- Mert? Mi lesz? Jelenleg nem tudsz tenni semmit – röhögte ki ez a szemét és elkezdte taperolni a combjaimat, mire neki álltam eszeveszettül rugdalózni és a magas sarkúm sarkát egyenesen a gyomrába vágtam. Fájdalmasan felnyögött, aztán láttam a fején, hogy ez már nem tetszett neki és bedühödve a lábaim után kapott, amikkel én folyamatosan kapálóztam. Végül lekapta rólam a két cipőt, és azt is kihajította a mozgó járműből.

- Te nyomorék az volt az eddig legjobb cipőm!!!

- Lesz nagyobb gondod is, mint egy pár cipő!!! – üvöltött rám, a tőle nem megszokott módon.

- Ebből elég, azonnal álljatok meg!! – hajolt előre hirtelen Naoki, hogy megragadja a kormányt. De Stefan neki állta rángatni a kormányt, amitől persze az autó is ide-oda cikázott az úttesten, mi meg csak rázkódtunk az ülésen.

- Ülj le a seggedre!!! – rántotta vissza Dorian az ülésre Naokit, aki hirtelen lendületből orrba vágta és még vagy kétszer megcélozta az öklével a fejét.

- Jobb lesz, ha azonnal elengedtek bennünket!! – kiabáltam csak úgy bele a káoszba, majd a két bunyózó alak elől lebukva, kinyitottam a Dorian felöli ajtót, hogy vagy kiugrok én, mint anno Narou kocsijából, vagy egész egyszerűen kilököm rajta Mendezt. Az utóbbit választottam, és szétválasztva Naokit meg Doriant, elkezdtem az utóbbit a nyitott ajtó felé lökdösni. A jéghideg levegő csak úgy süvített be az autóba, ráadásul ez a szemét egyszerűen nem hagyta magát.

- Na ebből elég!!! – kiabálta Stefan, és ekkor egy fegyvert láttam a kezében, amitől lefagytam. A fegyver hátra repült és Dorian elkapva azt, egyenesen felénk szegezte és bebiztosította.

- Csak egy rossz mozdulat és itt lőlek főbe benneteket! – csapta be maga mellett az ajtót. Nyeltem egy nagyot és remegő íriszekkel Naokira néztem, aki szintén nem tudta, hogy most mi legyen. Mindjárt elbőgöm magam. Nem tudom, meddig furikázhattunk, de már volt vagy négy óra, fél öt és durván sötétedni kezdett. Végül megálltunk a város szélén egy erdő mentén és kirángattak bennünket a kocsiból.

- Mit képzelsz, mit csinálsz??!! Azonnal eressz el!!! – hadakoztam Dorian Mendezzel, aki egyszerűen betaszigált a hóba. Stefan pedig elrángatta Naokit, egy pisztolycsövet tartva a fejének.

A jéghideg levegő egészen a csontomig hatolt. Nem volt rajtam semmi, csak egy megtépázott, pánt nélküli, elszakított keringő ruha. A talpam és az egész lábam lefagyott, ahogyan a hóba léptem.

- Most pedig! – lökött bele a hóba Dorian – Készülj, mert lámpa leó lesz neked, picinyem. Bár nagyon bánom, mert én nem így terveztem a kapcsolatunkat! – nyalta meg a száját azzal a gusztustalan piercinges nyelvével és hirtelen leguggolva felém nyúlt – Bár, van egy ajánlatom, amivel megúszhatod…

Nem feleltem, csak bosszúsan néztem rá, hevesen dobogó szívvel és tele adrenalinnal.

- Legyél a barátnőm és ez az egész el van felejtve… Sőt tudod mit? Legyél egyből inkább a feleségem – csillantak meg az aranyszemei.

- Neked elment az eszed!!!! – ordibáltam az arcába – HAGYJ BÉKÉN!!! – löktem le magamról és megpróbáltam felkelni, elhúzni a csíkot, de amikor kutya pózba tornáztam magam, hogy na én elfutok, megragadta a fejemet és belenyomta a hóba. A dermesztően hideg hó, ahogyan az arcomba csapott, szinte késként vájta bele magát a bőröm minden felületébe. Ekkor realizáltam, mit akar csinálni. Bele akar fojtani!! Ez ki akar csinálni!!! De, ha meg akar ölni, miért nem lő le simán?!

Hadakozni kezdtem és minden erőmmel a felszínen tartottam magam.

- Ha te tényleg szeretnél, nem tennéd ezt!! – sikoltoztam eszeveszetten.

- Tudom, de parancsot kaptam, életem!! Sajnálom!! – jött a hang mögülem, bár a hangja hirtelen másmilyen volt. Nem elég határozott.

- Ha annyira végezni akarsz velem, miért nem lősz agyon??!!! Ez jobb??!! – kapálóztam.

- Mert, ha azonnal megölnélek, nem csinálhatnám ezt – ekkor a szabad keze a szoknyám alatt volt és a fenekembe markolt teli erőből. Felsikítottam és egyből rángatózni kezdtem, de ekkor ő rá ült a lábaimra.

- HAGYJ BÉKÉN!!!!! – kiabáltam önkívületi állapotban.

- Ne ficánkolj annyit, különben nehezen foglak tudni megkapni! Tudni akarom, hogy milyen vagy belülről! Ne legyen értelmetlen az egész..!

 Na nem!!!

A kezével, ekkor ismét lenyomta a fejem a hóba.

- NEEEE!! – sikoltottam fel, amikor sikerült levegőhöz jutnom. A kezeimmel valami bot vagy bármi után kutattam a hótakaró alatt, miközben ez a szemét megpróbálta fél kézzel lerángatni a bugyimat. A fejemet, a törzsemet és a csípőmet rángattam ide-oda, hogy semmi képpen se járhasson sikerrel. Végül a kezem ügyébe akadt egy igen vaskos kődarab. Megragadtam és már készültem volna arra, hogy leütöm, amikor egy pisztoly bebiztosításának kattanását hallottam a fülem mögött.

- Csinálhatom gyorsan is, de az nem lenne ínyemre, hercegnő! – sziszegte idegesen. Nyeltem egy nagyot és lehunytam a szemeimet – Maradj nyugton, különben meghúzom a ravaszt! – ekkor ismét a szoknyám alá nyúlt, én pedig minden erőmmel oldalra fordultam és egy jól irányzott, pontos, célos találattal jól fejbe vertem a kezemben levő kővel. Egyből leszédült rólam és a halántékához kapott, ami felszakadt. A fegyverét elejtette, amit felkaptam és szélsebesen a fák közé vetettem magam.

- ÁLLJ MEG NERO ROOSIE!!! – ordítozta utánam, de én csak futottam és futottam. Az sem érdekel, hogy valamibe belelépek, vagy, hogy szarrá fagyok éppen, nekem innen menekülnöm kell. Egy vaskos fatörzs mellett megállva, a térdeimen támaszkodva fújtam ki magam. Szúrt az oldalam, az adrenalinom az egekben volt és a szívem is a torkomban dobogott. Naoki… nem hagyhatom itt! Miután megbizonyosodtam róla, hogy ez a barom nem követ, visszafele igyekeztem. Hamar az útszéléhez értem. Ott volt a kocsi és láttam, hogy Stefan éppen Naoki derekán ül és verekednek. Majd Dorian pont oda ért hozzájuk.

- Miért nem ölted már meg??!!! – rivallt Stefanra Dorian.

- Bazd, nem volt töltény abban a szarban!!!

- Király…

- Megölted a szőkét??!

- Nem, elszaladt…

- Keressed megfele te fasz!!!

- De nem akarom megölni!!

- Muszáj bazdmeg, különben minket csinálnak ki!!

- De mi nem vagyunk ilyenek!! – rázta a fejét Dorian. Még, hogy ők nem ilyenek??!! UGYAN MÁR!!
- Tudom, Dorian!!

- Hagyd békén Naokit!!! – emeltem meg a pisztolyt hirtelen és feléjük lőttem, de sajnos mellé találtam. Felém kapták a fejüket.

- Nero!! – ez Naoki volt.

Épp lőni akartam még egyet, de a tár már üres volt. Mi a fasz?! Egy golyóval fenyegettek bennünket végig??!! Idegesen elhajítottam azt a szart és lehajolva, felkaptam egy nagyobb darab követ, és feléjük dobtam azt is.

- Mire vársz még, kapd el!!! – kiabálta Stefan. Mikor Dorian megindult felém, én beszaladtam ismét az erdőbe.

- HA MEGÁLLSZ, KÍMÉLETESEBB LESZEK!!! – kiabálta nekem.

- NE IS ÁLMODJ RÓLA!!! – kiabáltam hátra.

Összevissza szlalomoztam a fák és bokrok között. Néhány ág felsértette a karom, a lábam és a maroknyi ruhámat is jobban roncsolták, de nem érdekelt. Már sírtam. Hátra fele tekintgettem, hogy követ-e még, de nem láttam senkit sem, ráadásul már így is szinte teljesen sötét volt. Hirtelen neki mentem egy alaknak, aki elkapott.

- NEEEM, ERESSZ EL!!! – kezdtem el hadakozni.

- Nero, én vagyok!!! – harsogott fel Sasuke, mire lefagytam, és mereven néztem fel rá.

- Sasuke!! – ziháltam kimerülten, aztán egyből bújtam azonnal a karjai közé, már-már veszettül – Az a szemét, mindjárt itt van!! – ekkor ágreccsenéseket és zörejeket hallottunk, mire én Sasu háta mögé bújtam egyből. A fák közül kirontott Dorian, de amint meglátott bennünket, meg is torpant. Sasu felé szegezte a pisztolyt. Nem szólt egyikük sem semmit. Mendez engedelmesen feltette a kezeit.

- Vége a játéknak, Mendez! – közölte sötéten Sasuke.

- Talán jobb is így – vigyorodott el Dorian, feltartott kezekkel megfogva a tarkóját – Nem kell megölnöm a kis szerelmemet. Lehet, nem bírtam volna ezzel a tudattal együtt élni – kuncogott. Hazug dög.

- Na nyomás! – ment oda hozzá Sasu és megragadta a gyerek karját és végig neki tartva a pisztolyt, kitaszigálta az útszélére. Már szinte teljesen besötétedett, én pedig elkezdtem nagyon-nagyon fázni, ahogyan csökkent az adrenalin szintem.

– Joshua –

            Ott ölelgettem a tetőtől talpig véres, remegő húgomat. Szegény annyira zokogott és úgy remegett, mintha csak meghalt volna valakije. De most ő ölt. És nem emlékszik. Ugyanez történt, amikor kis korában kapott tőlem egy cicát. Megölte a cicát, amikor rohama lett apánk miatt és nem emlékezett rá. Akkor is így kapaszkodott belém. Így, ahogyan most.

- Cccst. Nyugi – simogattam a haját, de erre még jobban felzokogott.

- Jo…Joshu..a.. Joshuah, nemh emlékszemh! – sírta a vállamba keservesen – Ne.. Nemh ish… akartamh i…ih..ilyet tennih!

- Ccccst. Tudom. Nem te tehetsz róla – sütöttem le a szemeimet, aztán felnéztem a colosra, aki eközben közelebb lépett az ágyhoz és mereven a hullát tanulmányozta.

- Hogy néz ki? – kérdeztem tőle. Ha nagyon csúnya, akkor én nem igazán akarom látni! Sajnos én nem vagyok hozzászokva a kitépett belek látványához úgy ez a maffia gyermek. A szaga is nagyon visszataszító.

- Hát. Érdekes. Mimi elmehetne bérgyilkosnak – vakargatta meg az állát.

- Ez nem vicces!! – szidtam le.

- Nem, nem az. Az egyik szemét meg akarta vele etetni, ott van a szájába. Ráadásul a beleit is átrendezte, itt vannak kint közszemlére téve, mint a múzeumban. A másik szeme ki van nyomva és a torkát is felnyitotta – részletezte, nekem meg majdnem feljött a tegnapi vacsorám. Mimi felzokogott ismét, én pedig szorosabban öleltem.

- Nyugi, Mimi, elintézem, ne aggódj! – puszilgattam meg a haját ott, ahol éppen nem volt véres – Nem lesz semmi baj! Az után haza megyünk szépen. Nem maradunk itt. Ennyi elég volt…

- Tudod, mivel intézte el? – kérdezte Rayne – Magam sem csináltam volna jobban – és ekkor felemelt egy kerti eszközös ollót, ami csupa vér volt és, ha jól láttam, valami hős vagy bőr cafat lógott le róla. Elfintorodtam.

- Szerintem, égessük el – vetettem fel az ötletet.

- És mit csináljunk a hamvaival? – vonta fel a fél szemöldökét.

- Haza visszük. Betesszük egy kis kávés dobozba, hazavisszük, és a tengerbe szórjuk. Az ágyneműjét, ami véres pedig kimosom, azt is hazavisszük és leadjuk a hajléktalan szállóba! – már minden megvan.

- Hmm. És szerinted, a hatóság ezt nem fogja gyanúsnak tartani? – kérdezte idegesen.

- Hát. Ez az én szobám volt, ha új ágyneműt húzok, akkor az én DNS-em nem lesz zavaró. Mellesleg, ha eltüntetjük a gyújtogatás jeleit, akkor sem lesz baj. Sőt, néhány cuccát is elvisszük, mintha csak elutazott volna. Maximum felkeresnek bennünket, hogy mit tudunk róla és ennyi.

- Uhumm. És a szakács? – kérdezte Rayne idegesen. Huppsz. Hát igen. Van egy bejárónő, aki holnap után érkezik, hogy kitakarítson. Odette mondta, hogy a nő minden héten ugyanazon a napon, egyszer jön el.

- Na ez jó kérdés – sóhajtottam fel idegesen.

- Majd elintézem – indult meg az ajtó felé.

- Hogyan?! – kérdeztem értetlenkedve.

- Megöljük őt is – közölte és ott hagyott bennünket. Lesütöttem a szemeimet. Gyilkolni jöttünk ide, vagy mi van? Istenem… Lassan elengedtem a szipogó és hüppögő Mimit, majd megfogva az egyik kezét, a fürdőbe vezettem. Engedtem neki egy kád forró vizet, s a véres ruháit a véres ágyneművel együtt bekészítettem egy mosásra.

- Jobban vagy már? – guggoltam le a kád mellé, amiben Mimi feküdt és ellepte a fél arcát a hab és a testét is. Körülötte a víz csupa vörös volt – Szerintem, inkább zuhanyoznod kellene – méregettem.

- Jó ez így – emelkedett fel és megtörten nézett maga elé – Arra sem emlékszem, hogy miért tettem – nézett rám könnyes szemekkel. Halványan elmosolyodtam.

- Nem is baj. Jobb ez így – simítottam meg az arcát és felsóhajtottam – Megnézem, mit csinál Rayne. Ha végeztél, gyere le az udvarra – hagytam magára és kimentem az udvarra. Rayne egy szemetes zsákban hozta le a nő tetemét és lebaszta a megrakott fákra, belocsolta benzinnel és egy meggyújtott gyufát rádobott.

- És a szakács? – kérdeztem egy kis hatásszünet után.

- Nincs itt. Majd, ha jön szolgálatba, akkor lelövöm – közölte sötéten és mind a ketten az égő holttestet néztük. Felnéztem a kúriára és láttam, hogy Mimoza egy törülközőbe csavarva magát ott állt az egyik ablakban és egyenesen a jelenetet figyelte. Felsóhajtottam.

- Nem is tudtam, hogy Mimi képes ilyenre – sziszegett a colos mellettem.

- Sok mindent nem tudsz még róla – közöltem totál közömbösen.

- Hát azt látom – mondta és ő is felnézett Mimire.