– Naoki –
Értetlenül
meredtem a képernyőre, majd lebiggyesztettem a szám.
- Szegénykém… - sóhajtottam, majd
az ikrem felé fordultam, aki éppen a macskámat dobálgatta fel s le. Szegény
Pálinka – Szerinted?
- Heh? – morgott felém, lerakva
csóri macskát a mellkasára, aki mozdulni is alig, mert Narou közelében.
- Mit írjak neki? – próbálkoztam
be, hátha nevelek egy kis kedvességet a bátyámba.
- Komolyan, én adjak tanácsot,
hogy, hogyan szálljon le egy gádzsi Matsukoról?! Még mit nem!! – ám itt
benyomtam a könyörgő pofit – Nem! – ellenkezett egyből, és felmutatta a mutató
ujját – Ne gyere ezzel! Nem válik be!!
A lebiggyesztett ajkaim remegni
kezdtek.
- Úristen Naoki hogy tudod
ekkorára kitornázni a szemeid?! – hőkölt hátra – NEM! NEM VESZEL RÁ TÖBBET
EZZEL SEMMIRE!
- Nem…? – vágtam be a lehető
legmegbántottabb arcomat.
- NEM.
- Hát… jó. Akkor jó…
Még könnyeket is erőltettem a
szemeimbe, és lehorgasztottam a fejem, és úgy néztem rá még utoljára, pupilláim
kitágultak, és a szemöldököm is szomorúan állt.
- Én megpróbáltam. De te olyan
kegyetlen vagy… Pedig én csak segíteni akartam, hogy jobb ember legyél –
törölgettem le a kötött pulcsimmal a könnyeimet – Mert az ikerbátyám vagy, és
szeretlek és…
- Faszom!! OKÉ – adta meg magát,
én pedig egyből kivirulva elmosolyodtam, nyoma se volt a könnyeknek.
- Juppi! – le se lehetett vakarni
a képemről a vigyort.
- Te vagy maga az ördög – rázta
meg a fejét összehúzott szemekkel, én pedig örülve a fejemnek beléptem az
üzenetekbe, és kényelmesen elhelyezkedve a falnak dőltem.
- Szóval? Mit írjak, szegénykém
mit csináljon?
- Lője fejbe oszt kész – emelte
meg a macskámat és ismét dobálgatni kezdte. Pókerarccal meredtem rá.
- Kérlek Narou, menj már el
életmód tanácsadónak, oké? Ez a röpke mondat, megoldaná százak problémáját.
Miért is beszélnétek meg a dolgokat, mikor akár fejbe is lőheted?!
- Pontosan – értett velem egyet,
mire hozzábasztam egy párnát – Jól van már!! – hessegette el magáról a macskámat,
és ő is hátradőlt a falnak.
- Írt már neki?
- Nem tom’ – vontam vállat.
- Kérdezd meg talán te
szerencsétlen! – rivallt rám, én pedig sértett fejet vágtam.
- Mit ordítasz?! Félsz?
- Írj már!
Nyűgösen ránéztem, és elkezdtem
pötyögni.
- Gyorsabban nem megy?!
- Sötét van, nem látom rendesen a
billentyűket!
- Te vagy már a sötét! – oltott
be, mire morcosan ránéztem – Jó, na. Bocs. Folytasd! Végül elküldtem.
Naoki Silverman
Mi a picsa. Írtál már neki?
És vártunk. Pár másodpercen belül
felugrott az a kisablak.
Nero Roosie
Igen-.- De ez egy gyasz te.
Annyira latszik, hogy Sasura faj a foga, hogy menten megorulok!!!:@@@ Es meg le
is nez erted?!!! MIKOR AZ EN BARATOM. Nyomorodjon meg!! En ezt a feszultseget
mar nem birom idegekkel:’((((
Nagyot sóhajtva néztem a
bátyámra, aki megvakarta a tarkóját nyűgösen, és a falnak döntötte a fejét.
- Menjen be Matsuko facebookjába
és tiltsa le. Ha nem tud belépni, kérje meg holnap a kis barátnőjét, neki egy
facebook feltörés szerintem két perc, amilyen kocka picsa. De a telefonján
screenshotolja le hogy mit irt neki ez a kurva, és mutassa majd meg a kis
szerelmének. És kérjen az ápolóktól teát, hogy lenyugodjon és aludjon, mint a
törpe kurva – darálta le, én pedig elkerekedett szemekkel méregettem.
- Büszke vagyok rád! – vigyorodtam
el, mire megforgatta a szemét.
- Utállak.
- Én is – adtam az egyszerű
választ, és normálisan, kedvesen átfogalmazva leírtam neki.
Naoki Silverman
Hát figyelj… ://Menj be Sasuke
facebookjára és tiltsd le onnan. Ez legyen az első. Ha nem tudsz bemenni akkor
ott van Mimi tudod hogy neki ez semmiség lenne akár telefonról is megoldaná két
perc alatt. De screenshotold le amit írt neked hogy legyen okod arra hogy miért
tiltottad le. Bár ez Matsukot szerintem nem sűrűn fogja jelenleg érdekelni.
Most pedig rakd le szépen a telefont kérj egy nyugtató teát az egyik nővértől,
és tentikézzél, jó? :) Ha valami van, írj:)
Hátradőltem, és vártam a
válaszát. Jött is az kb. 2 perc múlva.
Nero Roosie
Koszonom Naoki:))) imadlak, ugye
tudod?♥
Elégedett fejjel néztem a
bátyámra.
- Na? Milyen érzés jót cselekedni?
– veregettem vállba.
- Hagyjál – lökte el a kezem
morcosan, és oldalra feküdt az ágyamon a fal felé, mintha csak az ő szobájában
lenne.
- Tudom, hogy valójában jól esett
a kicsi szívednek, hogy segíthettél nekem és Neronak! Ugye? Csak játszod itt a
kemény gyereket mi? – bökdöstem a hasfalát, mire le lettem lökve az ÁGYAMRÓL.
Ott ültem Pálinkával a földön, akivel egymásra néztünk, és mindketten
felugrottunk vissza az ágyra.
- Narouuu végül jóó útra téééér.
Kicsi szívééét betölti a féény – kezdtem el dalolni, de egy kemény díszpárnát
kaptam az arcomba.
- Áuh – tapogattam meg
fájdalmasan az orrom – Miért van nekem ilyen kemény párnám?- néztem a kezemben
lévő darabra értetlenül. Komolyan, miért?
- Halj meg – kaptam a
jókívánságokat a bátyámtól, és BETAKARÓZOTT AZ ÉN TAKARÓMMAL.
- És én… én mivel takarózzak?
- Halj meg – ismételte meg.
- Most komolyan itt fogsz aludni?
Takarodjál már vissza!
Nem válaszolt. Lökdösni kezdtem,
legyezgetni a szeme előtt de semmi. Bealudt. Én pedig odanyomorogva, arra a pár
centis helyre, takaró nélkül, morcosan bámultam a plafont.
- Miért is nem lettem egyke?
– Mimoza –
Mikor
legközelebb kinyitottam a szemem, már reggel volt. A szemeim égtek, a fejem
sajgott, és Nero vállán aludtam. Óvatosan egyenes helyzetbe erőszakoltam magam
s lassan Nerora néztem. A kanapé karfájának dőlt, kezében valami kórházi
bögrét, és egy tucat zsebkendőt szorongatott, a sminkét már teljesen elsírta,
de örültem neki, hogy végre tudott aludni. Megdörzsöltem a szemem, és a
kórterem felé néztem, ahova tegnap bevitték őket. Azóta semmi mozgás. A szívem
ismét sajogni kezdett, folytatva a tegnapi ciklust. Mi van, ha tényleg nem élik
túl? Nekünk kell szervezni a temetést? Én arra nem lennék képes… Nem tudnám
eltemetni Raynet. Nem tudnék ott állni a temetésén. Nem tudnám végighallgatni a
gyászbeszédet, nem tudnám végignézni, ahogyan a koporsót, amiben a teste van, a
föld alá helyezik örök nyugalomra. Nem tudnám nézni a sírján a képét, nem
tudnék utána úgy élni utána, ahogyan eddig, néha-néha kicsoszogni egy virággal,
amit a sírjára rakok. De nem is akarnék. Nem akarnám őt elfelejteni, nem
akarnám, hogy a fájdalom enyhüljön, mert akkor az azt bizonyítja, hogy én tudok
nélküle élni, mikro ez nem igaz. Nem keresnék más karjában vigaszt, nem kéne
nekem más, soha többet. Egyedül halnék meg, és azt akarnám, hogy mellé
temessenek.
Ahogy a gondolataimba merültem,
egy nyöszörgést hallottam magam mellől. Nero felkelt.
- Mimi… - nézett rám, mire én odahajolva
megpusziltam a homlokát.
- Hogy érzed magad? – néztem rá
szomorúan. Megrázta a fejét, és láttam rajta, hogy ismét bekönnyezik – Sasukeról
álmodtál.
Hevesen bólogatott.
- Igen…
- Mit?
- Azt, hogy meghal. És a
temetésén, én a koporsója után ugrok, mikor azt temetnék el a föld alá. És ez a
felvétel játszódott le egész végig, egymás után… - szólt rekedt hangon, majd
rám nézett – És tudod mi a legijesztőbb Mimi? Hogy alvás előtt pont erre
gondoltam! Hogyha meghal, a temetésén a koporsója után ugrok! Nem vagyok
hajlandó úgy élni tovább az életem, hogy ő többet nincsen benne! Nem akarok
virágot vinni a sírjára, és nem akarom elveszíteni! Elbúcsúzni se tudtam tőle!
Utoljára is azon a kurván vitatkoztunk érted? Az utolsó mondatomat is
hozzáfűztem! Nem ezt kellett volna mondanom! El akarom neki mondani, hogy
szeretem, és hogy nincs az a fiú, akiért elhagynám őt! Azt akarom, hogy bízzon
bennem, legalább akkor utoljára! És úgy menjen el, hogy tudja, hogy én mennyire
szerettem, őt, és hogy várjon a túlvilágon rám, mert megyek utána! Mert nem
tudok nélküle élni! Közelebb kúszva hozzá, magamhoz öleltem.
- Meg is mondhatja neki –
hallottuk a nővér hangját, aki óvatosan mosolygott – Rayne Crusader öt perce,
Sasuke Matsuko pedig épp most nyitotta ki a szemét.
Neroval egymásra néztünk, és
tudtuk mi a dolgunk. A szívem a torkomban dobogott, és most az örömtől, szökött
könny a szemembe. Egyből, félrelökve az ápolót a kórterembe igyekeztünk. Kivágtuk
az ajtót, és nagy robajjal beléptünk. Az ablak melletti ágyra néztem, ott
feküdt nyakgipszben a szerelmem, a plafont bámulva, mert a nyakát szorító
béklyótól, nem tudott másfele nézni. Odacsörtettem hozzá, és fölé hajoltam. A
szája szanaszét repedve, az arccsontja betörve, egyik szeme bekötve, másik
alatt monokli, de nem érdekelt. Mert ő már az én Raynem volt. Egyenesen a
szemembe nézett, és láttam rajta, hogy figyel rám.
- Rayne… - nyúltam a szabad
kezéhez, nem a begipszelthez, és megfogtam azt. Kedvesen elmosolyodott, én
pedig örömömben felzokogtam. Ezt nem hiszem el… – RAYNEEEEHHHHH!!! – borultam a
mellkasára, mire a szabad kezét felemelve, megsimogatta a fejem, óvatosan,
kissé furán, mert gondolom nagyon fájhatott neki ez a mozdulat.
- Itt vagyok… - szólt rekedtes
hangon. Alig ismertem meg a hangját, de tudtam hogy az övé.
- Ne hagyj itt engem soha többet
jó? Ne hagyj itt!! – daráltam le neki, és a szó szoros értelmében zokogtam
örömömben. Itt van, itt van, itt van, itt van, itt van, itt van!
- Szeretlek… Mindennél jobban
Mimi – mosolyodott el, belőlem pedig minden kijött. Mellébújtam az ágyba, és
átölelve a derekát a mellkasához bújtam. Annyira elviselhetetlenül fájt a
gondolat is, hogy elveszítem, és most itt van. Itt van, és él!
- Nem foglak elengedni többet –
szorítottam össze a szemeim. Így feküdtünk, egy darabig, én viszont kezdtem
furcsállni a csendet. Neronak nem kéne Sasuval beszélnie? Szépen lassan
kinyitottam a szemem, és a barátnőmre néztem, aki még mindig ott állt az
ajtóban. Lefagyva meredt a bekötözött szemű Sasukera. Aki pont a szemébe
nézett, és kimerülten pislogott felé. Nero szépen, lassan közeledni kezdett
felé.
- Sasuke… - nyögte ki erőtlenül –
Sasukeh… - könnyezett be, és közelebb érve, megfogta a kezét. Ahogy az ujjai
érintették a bőrét, Neroból is kitört minden –SASUKEH!!! – borult a mellkasára
– Sasukeh… - nyekeregte a nevét megállás nélkül, közben a kezét csókolgatta
–Sasukehhh – folytak patakokban a könnyei, és az arcát Sasu kezeibe nyomta, és
a könnyei csak nem akartak elapadni. Mi Rayneval szomorúan egymásra néztünk.
Sasuke pedig csak agyonhajszoltan, fáradtan meredt rá, a kötés mögül, nem
tudott megszólalni. – Sasuke….Sasuke…Sasuke!! – zokogott Nero, mint egy
kisgyerek, és úgy kapaszkodott a szerelmébe, mint akinek az élete múlik rajta,
úgy fúrta a mellkasába a fejét – Sasuke… Sasuke… - nyögte kimerülten – Sasu… keh…
Sasuke… - csak a nevét tudta nyögdösni, utat engedve a könnyeinek. Ekkor Sasu
nagyon nehezen megemelte a kezét, és erőtlenül, megsimogatta Nero fejét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése