– Nero –
-
Tessék, Mimi – adtam át barátosnémnek is a neki hozott puncsos torta szeletet,
amit csillogó szemekkel rögtön el is fogadott.
- Köszönöm szépen – vigyorgott és
leülve Narou ágyára, elkezdte enni azt. Eközben Narou felverte Naokit
(normálisan és nem a szokásos csettintgetéseivel) és utána leült Mimi mellé,
csak kicsit arrébb és gyanúsan fixírozta őt.
- Ha lemorzsálod az ágyamat,
kidoblak az ablakon! – szólt oda neki, mire Mimi bosszúsan felnézett a
tortájából és méregetni kezdte.
- Hagyj! – fordult el a tortáját
védelmezve és úgy falatozott tovább. Én meg inkább beültem közéjük és mind a
kettejük combjára, rácsaptam egy kicsit.
- Csillapodjatok! – néztem rájuk
mosolyogva.
- Én csillapodva vagyok – fordult
felém Mimi tele szájjal.
- Jha én is – forgatta meg a
szemeit Narou és a kezemet vizslatta, amit a combján felejtettem, így el is
húztam és inkább csak Mimiét fogtam.
- De én jobban! – kiáltott fel
Mimi versenyszellemében.
- Nem, mert én jobban –
sziszegett Narou.
- Csak utánam, Silverman –
kuncogott Mimi, miközben leugrott az ágyról és a szekrényhez lépve, mosolyogva
letette a már üres tányért.
- Na idefigyelj te kis törpe sza…
– kezdte volna Narou, de megragadtam a fejét és magam felé fordítottam.
Meglepődött és egyből bekussolt.
- Fogd be – néztem a szemeibe.
- Ha kapok eeeegy… - kezdte egy
nagy vigyorral a számra nézve.
- Nem! – vágtam rá és elengedtem
őt, majd leugrottam az ágyról és a táskámból kivettem még egy termoszt, amiben
forró csoki volt. Miminek nyújtottam, aki hatalmas hévvel a nyakamba ugrott,
hogy amiért mindig gondolok rá. Egyből elkezdte inni és közben Naoki ágya
szélére ültünk mind a ketten, és vele beszélgettünk.
- Annyira kibaszottul
kényelmetlen ez a sok szar rajtam – fészkelődött kicsit ingerülten az ágyban.
Hát igen, a gipsz az tényleg nem valami jó dolog magadon.
- Csak pár hetet kell kibírnod
vele öcsi – állt meg mellettem a bátyja és vállba paskolta az öccsét, aki erre
a gesztusra, kissé világfájdalmas fejet vágott.
- Ha így ütögetsz, akkor
szerintem az lesz több is, mint pár hét – nézett fel rá.
- Bocsika – vigyorodott el Narou
– Amúgy mi volt ez az előbbi a dokival?
- Milyen doki? – kérdezte Mimi
egyből.
- Nem tudom – nézett maga elé
Naoki – Egyszerűen csak nem akartam hozzáérni. Nem is ismerem! Miért
nyúlogassak hozzá?
- Nem értem – nézett rám Mimi
segítségkérően, én pedig a fülébe súgva, elhadartam a történteket.
- De az csak egy szimpla kézfogás
volt… Velem is megtetted… - morogta Narou.
- Igen, de te más vagy, te a
bátyám vagy – mondta Naoki értetlenül, s ekkor nyílt az ajtó. Egy idegen nővér
és a nem rég itt járó orvos lépett be, azaz Alexander vagy ki…
- Szép jó napot! – biccentett,
aztán bemutatkozott Miminek is. Narou nagyon gyanúsan méregette a pasast,
főleg, mikor a doki Naokihoz lépett.
- Nagyon idegesítő – mormogta
hátulról a fülembe Narou.
- Nyugodj meg, ő csak egy orvos,
azért van itt, hogy segítsen! – nyúltam hátra ezt suttogva neki és
megszorítottam a kezét.
- Tudom, de akkor is –
szitkozódott, ám ekkor a doki felém és Mimi felé fordult.
- Naoki, megtennéd, hogy kezet
fogsz a kislányokkal is? – biccentett felénk.
- Nero tegnap óta már nagylány! –
jelezte Narou csípősen, mire az orvos megfeszült álkapcsokkal meredt rá.
- Elnézést, akkor helyesbítek. A
kisasszonyokkal.
- Mindjárt jobb – tette karba
Narou mindkét kezét.
- Szóval, Naoki? – fordult a doki
ismét a betegünkhöz, aki megvonta a vállát.
- Hát, miért is ne?
Aztán Mimivel odaléptünk hozzá és
mind a ketten kezet ráztunk vele.
- Hmm. És most megtennéd, hogy az
ápoló hölggyel is kezet fogsz? – mutatott az orvos a nővérre, aki mosolyogva,
már a kezét nyújtva lépett Naokihoz, de amaz egy kicsi fintorral elhajolt.
- Nem, nem akarok – rázta meg a
fejét tiltakozóan.
- Értem. Megkérhetnélek
benneteket, hogy fáradjatok ki? – nézett rám és Mimire a doki – Beszédem lenne
a beteggel és az úrral – biccentett a fejével Narou felé is, aki értetlenül
nézett mindenkire.
- Öhm – néztem össze Mimivel
furán – Persze – bólintottunk, aztán kimentünk a folyosóra és becsuktuk magunk
mögött az ajtót.
- Vajon mit akarhat? – kérdezte
Mimi az ajtót nézve.
- Biztos valami orvosos dolog… -
motyogtam és leültem a székre – Figyeelj… - kezdtem óvatosan, mire megperdült a
tengelye körül és érdeklődve nézett rám, majd odasietett elém.
- Mi az?
- Valamit mondanom kell, ami
lehet nem fog tetszeni… - motyogtam kínosan.
- Mi történt?! – vágott egyből
aggódó fejet.
- Nyugi semmi rossz, csak… Izé.
Kaptam szülinapi ajándékot a tesómtól…
- És?!
- És, hát egy utazás az…
- Az tök jó – csillantak meg a
szemei.
- Igen…
- És hova utaztok? Vidékre –
mosolygott kedvesen. Megráztam a fejem óvatosan.
- Görögbe… - na ahogy ezt
kimondtam, elszomorodott – Egy hétre, repülővel – motyogtam.
- És… - csuklott el a hangja –
Mikor?
- Holnap után… - sütöttem le a
szemeimet.
- De hát már október van!
- Tudom, most megy az utolsó
szezon.. Ilyenkor olcsóbb minden és kevesebb a turista.
- Vagy is, ez azt jelenti, hogy
jövő hét csütörtökig nem látlak?! – könnyezett be.
- Igen… - húztam el a szám – De
kérlek, ne csináld már, nem akartam, hogy miattam szomorú legyél – kezdett
bűntudatom lenni, mire mosolyogva megrázta a fejét.
- Nem vagyok szomorú csak… Csak
veszettül hiányozni fogsz! Egy hét nélküled… Ne már!
- Mindennap fogunk tudni beszélni
telefonon is és facebookon is, megígérem! – fogtam meg a kezeit.
- Biztos? Mert akkor úgy könnyebb
lesz túlélnem…
- Biztos – mosolyodtam el
bíztatóan, mire megöleltük egymást, jó szorosan és igazán barátnősen.
- Holnap jössz suliba? – kérdezte
a nyakamba motyogva.
- Megyek! Délután átjössz
segíteni, pakolni? – kérdeztem kicsit megkönnyezve a dolgot. Majdnem olyan,
mintha elköltöznék…
- Természetesen! Holnap az
egésznapod veled akarom tölteni! – tolt el magától és megtörölte az arcát, amit
én is megtettem az enyémmel.
- Oké! De még valami… Ne mondd el
senkinek se, kérlek!
- Jó, de miért? – pislogott
értetlenül.
- Mert nem akarom, hogy mondjuk
Sasuke esetleg, valamiért beállítson, vagy ezen menjen a téma, amíg el nem
megyek… érted, nem?
- Igen értem… Raynenak se?
- Na jó, neki elmondhatod, ha nem
adja tovább! – mosolyodtam el, mert tökre kivirult, hogy elmondhatja neki.
- Már most hiányzol nekem…
- Te is nekem – simogattam meg a
karját, és ismét megölelgettük egymást.
– Rayne –
Olyan
jó volt újra a haverommal lógni, hogy azt ti el sem hiszitek! Már komolyan,
nagyon-nagyon hiányzott a társasága és végre tudtunk normálisan beszélgetni,
ráadásul a gyógyszerét is bevette előttem.
- Mimivel hogy vagytok? –
kérdezte, miközben az ágyán terpeszkedtünk és a TV-t bámulva, cigiztünk.
- Mi tökéletesen is megvagyunk
egymással – szívtam bele a cigarettámba.
- Ennek örülök. Kemény három év
kellett hozzá, hogy összejöjjetek bazdmeg – röhögött ki.
- De legalább tudom, hogy örökre
együtt leszünk, és nem állhat közénk senki – vágtam vissza egy győzelmi
mosollyal és elnyomtam a cigi csikket a közöttünk levő hamus tálban.
- Igen, ez egy kész mázli! Jó
csajt fogtál meg magadnak – szívott bele ő is utolsót az ő cigijébe, majd
miután elnyomta ő is a csikket, a hamutálat a mellette levő éjjeli szekrényre
tette.
- Igen, ez így van – meredtem a
plafon felé – Mimi egy kincs. Miért nem békülsz ki Neroval? – fordultam felé.
- Ez nem ilyen egyszerű – morogta
az orra alatt a TV-re nézve.
- Még is miért nem? – vágtam
pléhpofát.
- Mert túl sok minden történt… És
én is nagyon sokszor belerúgtam már… - masszírozta meg az orrnyergét – Bár így
utólag visszaolvasva, amiket Dianaval írtam, belátom, hogy tényleg túlzás… Ha
én ezt megláttam volna Neronál, tuti, hogy egyből kivágom a szűrét, és ugyanazt
leművelem vele, amit Tiffanynál…
- Csoda, hogy rájöttél!
- Jól van, na… De akkor is!
Érted, Narou megkúrta Nerot, amikor már együtt voltunk…
- Őőő helyesbítek. Nem megkúrta,
hanem megerőszakolta! A kettő nem ugyanaz… Akkor számít megkúrásnak, ha Nero is
akarta volna… De szerintem evidens, hogy nem akarta…
- Igen, nem akarta, mert
visszanéztem a biztonsági kamerarendszeremen… De akkor is – ült fel és túrt a
hajába – És utána még képes volt vele cicázni! Kellett egy ember, aki
meghallgatja a bajaimat és mellettem van…
- Én itt vagyok – tettem fel a
kezem.
- De te túl realista vagy! Az meg
tetszett, hogy Diana csak az én szemszögöm tudta és velem értett egyet és nekem
adott igazat! Jól esett, mert azt akartam tudni és érezni, hogy nekem van
igazam. Ahh, ez bonyolult – dőlt hátra.
- Te aztán, egy igazán komplikált
alak vagy – ültem fel megrázva a fejemet.
- Tudom – sóhajtott a plafont
nézve.
- Na, szerintem lépek. Össze kell
szednem Mimozát, és még haza kell dobnom a fasszopó bátyjához. Esetleg holnap
ütközünk? – álltam fel az ágyról.
- Persze vérem – állt fel ő is –
Lekísérlek.
- Ok – indultam meg az ajtó felé
és lebaktattunk a lépcsőn. Aztán felöltöztem és egészen az ajtón kívülre
kikísért.
- Kösz, hogy megfogadod a
kérésemet – tettem az egyik kezem a vállára – Nagyon jól esik, tényleg!
- Hát, talán ideje visszatérnem a
valóságba – vonta meg a vállát mosolyogva. Egy öklössel elköszöntünk egymástól,
aztán beugrottam a kocsimba és elhajtottam a kórházhoz. Ott leparkoltam a
bejárat előtt és Mimi sietett ki az ajtón, majd bevágta magát az anyós
ülésemre. Odahajolva egy csókkal köszöntöttem.
- Nero? – érdeklődtem – Őt nem
kell eldobjuk?
- Nem, ő Narouval van most.
- Mi? – szaladtak fel a
szemöldökeim.
- Mármint nem ÚGY… Hanem
hazaviszik Naoki meg a saját szennyesét, elmondják az otthoniaknak a
fejleményeket és hoznak be tiszta ruhákat meg otthoni dolgokat Naokinak, mert
újabban nem akar semmit se megfogni, ami idegen neki… - regélte.
- Miért? – kíváncsiskodtam.
- Mert az orvosa megállapította,
hogy talán Naokinak ideiglenes mizofóbiája van.
- És ez azt takarja, hogy nem
érintkezik semmi idegennel?
- Igen, pontosan azt – bólogatott
– Ó, és Nero holnap után elutazik a bátyjával görögbe egy hétre, úgyhogy holnap
reggel vele megyek suliba, és egésznap vele akarok lenni! Délután is átmegyek
hozzá.
- Hogy-hogy elmennek? – szaladtak
fel ismét a szemöldökeim.
- Hát, mert ezt kapja Nero a
bátyjától a szülinapjára – vonta meg Mimi a vállát, majd elhaladva a meki
mellett, felkiáltott, hogy éhes, szóval vissza kellett tolatnom és a McDrive-ba
vettem neki egy csomó kaját.
- Akkor viszont én holnap nem
megyek suliba… - döntöttem el magamba, miközben már ismét úton voltunk és Mimi
félig a mekis zacskóból kilógva kérdezte, hogy miért.
- Mert, ha te egésznap Nerozol,
akkor én egésznap Sasuzok! Úgy látszik, visszakaptam a haveromat és most minden
oké.
- Jha, rendben – mosolygott rám
kedvesen.
Nem telte bele sok időbe, amikor
megérkeztünk Mimi házához.
- Akkor csütörtökön találkozunk –
kezdtem el búcsúzkodni.
- Igen – szállt ki a kocsiból és
megkerülve azt, az én oldalamhoz jött, így kinyitottam ott az ajtót.
- De azért én majd még holnap
este felhívlak, rendben?
- Oki – bólintott mosolyogva,
aztán adtunk egymásnak egy csókot (az én részemről kicsit hosszúra sikeredett,
hiszen egy napig nem látom, így hát megpaskoltam a fenekét is, amitől persze
elvörösödött).
- Vigyázz, mert kezdelek megint
megkívánni – figyelmeztettem az alsó ajkamba harapva.
- Erre majd visszatérünk! –
hagyott ott rák vörös fejjel. Felnevettem és megvártam, míg belép az ajtót, majd
csak azután húztam el a csíkot.
Otthon éppen nagyba vacsiztam,
amikor mellettem az asztalon megrezzent a mobilom. Letettem a villámat és a
késemet és megtörölve a mancsomat, feloldottam a zárat és elolvastam a nekem
érkezett SMS-t.
20:23
Feladó: Sasuke
Hallod haver Diana atakar jonni (ign most)
en meg nem akarom es azt hazudtam neki h ma nallad alszok… at mehetek?Csak mer
jonni akar ellenorizni… -.-
Ezen egy kicsit meglepődtem,
végül lenyeltem a számban lévő falatot és gyorsan bepötyögtem neki a választ,
hogy felőlem ok. Nem is lepődtem meg azon, hogy kb. húsz percen belül beesett
az ajtón.
- Szóval, akkor ma este pizsi
parti? – vigyorogtam rá hülyén.
- Jha – röhögött fel – Mint a
csajok – kacsintott és felvonultunk a szobámba. Már elő készítettem az XBOX-omat,
hogy egész éjjel nyomatjuk, plusz a legjobb horrorjaimat is előkerestem, hogy
legyen min röhögnünk meg ilyenek. Baromi régen aludt már nálam. Kis pöcsös
korunkban mindenhétvégét felváltva egymásnál töltöttünk. És bevallom, hogy
igen, ez is hiányzott nekem nagyon!
Tehát, nagyba xboxoztunk hatalmas
beleéléssel (ordibáltunk, dőlöngéltünk, egyszer le is esett az ágyról) meg
iszogattuk a kólát, energia italt és zabáltuk a chipseket meg a popcornt,
amikor Sasuke telefonja vadul rezegni kezdett.
- Ki az? – kérdeztem le sem véve
a tekintetem a kijelzőről.
- Biztos csak Diana – vonta meg a
vállát, aztán leállította a játékot, mert már kitudja hanyadjára csörög a
mobilja.
- Na, helyzet? – kérdeztem a
kezemben szorongatva a konzolt.
- Mondtam, hogy Diana az…
- Mi a faszt akar?
- Honnan tudjam?!
- Talán vedd fel.. – javasoltam.
- Nem akarom – húzta el a száját.
- Vedd fel, mintha itt se lennék
és hangosítsd ki! Kíváncsi vagyok, mit akar – buzdítottam, mire belement.
- Na cső, mi a helyzet? – vette
fel a telefont, aztán kihangosította.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése