– Narou –
Másnap hét
előtt keltem fel. Rémálmom volt, de ez már mellékes. Szó, felkeltem,
megcsináltam Naokinak a melegtejét, fogadtam a reggelijét a nővértől, aki
megkérdezte, hogy mindennap a kórházban kívánok-e aludni, mert akkor hoz nekem
tiszta ágyneműt. A válaszom csak egy szimpla „Jha” volt, és rácsuktam az ajtót.
Az öcsém, kb. tízkor méltóztatott felkelni, akkor megitta a tejét (addigra újat
kellett csinálnom), reggelizett, (azaz megreggeliztettem) és bekapcsolta a TV-t.
Addig én a hozott macbookomon kerestem rá a csávóra, aki elütötte Naokit, az
egyik rendőrségi oldalon, hogy végül mi lett vele. (mert amúgy, amíg az öcsi
kómában volt én gecire feljelentettem a csávót.) Halálra ítélést vártam, de e
helyett csak börtönt kapott!!! FELTUDJÁTOK EZT FOGNI?! NYOLC KIBASZOTT ÉVET
KAPOTT. PEDIG MEGÖLTE AZ ÖCSÉMET!!! De mivel nem cserbenhagyásos gázolás
történt, ezért csak NYOLC ÉVET KAPOTT. Egyből lecsaptam a gépem fedelét, és
idegesen magam mellé dobtam. Halált érdemelne az a geci. Naoki persze egyből
megérezte, hogy valami nincs rendben, de nem akartam neki elmondani, ezért
kussoltam erről. Nem hiányzik, hogy ő is felbassza magát rajta.
Kibeszéltük a kórházi TV
műsorait, hogy mennyire ótvar szar az összes, megebédeltettem, kivittem
mosdóra, majd ő úgy dél fele bealudt. Én addig bepakoltam a ruháit a kórházi
szekrényébe, mert itt lesz egy darabig, meg kivittem a reggeli és az ebéd
tányérját, is, majd végre valahára leültem az ágyamra, és benyomtam a TV-t. Kb
egy óra körül nyílt az ajtó, azt hittem megint a nővér az és már förmedtem
volna rá, hogy „Hagyjon már élni!!” , mikor megláttam, hogy Nero áll az
ajtóban. Ellágyultak az arcvonásaim. (Nagyon idegesített már az a nővérke,
állandóan a nyakamba lihegett)
- Jó napot – köszönt mosolyogva.
- Napot’ – lepődtem meg – Te meg,
mi járatban?
- Jöttem látogatni! Meg hoztam
ajándékot – lépett közelebb, és lerakta a két ágy között lévő éjjeli szekrényre
a táskáját, amiből előhúzott egy dobozt, és felém nyújtotta – Tessék.
Elvigyorodtam.
- Miért kapom?
- Mert tegnap nem ettél a
tortából. Gondoltam, hozok neked abból, ami tegnap maradt, így ezt bátyámmal
hagytunk neked belőle.
Elkerekedtek a szemeim. Ez geci
jól esett.
- Köszönöm – fogadtam el és
felemelkedve az ágyról, nyomtam az arcára egy puszit, amire csak mosolyogva szemet
forgatott. Hát igen. Kihasználok minden alkalmat. Közben az öcsém is felkelt,
nagyokat (és fájdalmasan) nyújtózkodva.
- Jó reggelt, Csipkerózsika. Kérsz? –
tartottam Naoki felé a dobozt, de álmosan megrázta a fejét.
- Nem köszi – ásított egy nagyot.
- És te? – tartottam Nero felé
is, aki szintén fejet rázott.
- Nem, én ettem már tegnap duplán
is!
Vállat vontam.
- Akkor jó étvágyat – nyitottam
ki a dobozt, és egy szelet torta integetett ki nekem belőle – Mi ez, puncsos
torta?
- Az a másik kedvencem, még jó
hogy! – vigyorodott el édesen – Más tortát nem is vagyok hajlandó megenni ezen,
meg a doboson kívül! Na jó, ha muszáj akkor talán. Mondjuk a túrósat…
Mosolyogva fejet ráztam, és
elővéve egy műanyag villát az éjjeliszekrényből neki kezdtem.
- Gyakrabban mosolyoghatnál amúgy
– pakolt ki még egy adag forrócsokoládét a szekrényre.
- Nem az én stílusom –
pillantottam rá, majd ismét a tortára – Milyen érzés 18-nak lenni? Legálisan ihatsz
alkoholt! – vigyorodtam el.
- Mert én azt sűrűn iszom –
nevetett, és felém nyújtott egy ugyanolyan termoszt, amit előbb lerakott az
öcsémnek az asztalra – Ez is a tiéd.
- Hát ez meg? – pislogtam
nagyokat, mikor elvettem.
- Kettőt tippelhetsz.
Lecsavartam a tetejét, és
beleittam.
- Forró csoki?
- Aha! Túl sokat csináltam,
szóval hoztam neked is!
- El leszek kényeztetve – ittam
bele még egyszer, és kaptam be egy falatot a tortából. Geci finom mindkettő.
- Most megengedett neked – húzott
a két ágy közé egy széket, és leült rá – Hoztam Miminek is, csak ő később jön.
Amolyan „Áh, értem” fejjel
bólogattam teli szájjal, és bevettem még egy falatot. De rég ettem geci.
Dumáltunk meg minden, mikor
egyszer csak nyílt az ajtó, pont mikor leraktam a papírtányért az éjjeli
szekrényre. Egy magas, szálkás testalkatú, vékony, sötét hajú (mintha nagyon
sötétszürke lett volna), szürke szemű, kifejezéstelen arcú, porcelánfehér bőrű,
fiatal orvos jött be lassan, rugalmas léptekkel.
- Jó napot. Alexander Carteret
vagyok. A kórház idegspecialistája, és pszichológusa. A halálból visszatért
betegeknek az idegállapotát vagyok köteles mérni. A CT vizsgálat során mi már
találkoztunk, igaz Naoki? Még tegnap.
Tegezi az öcsém? Mi a fasz? Naoki
vonakodva bólintott.
- Aha…
- Ön bizonyára az ikertestvére,
igazam van? – nézett rám, de az arca egy fikarcnyit se változott, nem
mosolygott, nem is volt ideges, csak fapofával nézett rám.
- Ja. Narou Silverman.
- Már sokat hallottam magáról,
nagyon örvendek – nyújtotta a kezét, én pedig összehúzott szemöldökkel
méregettem a hapekot. Nem szimpatikus nekem.
- Szintúgy – hazudtam, és kezet
ráztam vele, de akaratlanul is óvatosan megszorítottam a kezét, viszont erre se
rezdült meg az arca.
- A szép hölgy pedig, bizonyára
Nero Roosie. Hallottam már önről is, gyakran törzsvendége a kórházaknak nem
igaz? Nemrégiben Sasuke Matsuko fiatalúr oldalán volt itt fellelhető nem?
- De… De igen – pislogott
nagyokat Nero.
- Örvendek – nyújtott Neronak
kezet, mire ő elfogadta. Annyira kibaszottul nem szimpi nekem ez a pacák, hogy
az valami elmondhatatlan. Elengedte Nero kezét, és az öcsémhez sétált, és leült
az ágyára.
- Hogy érzed magad Naoki?
- Hát… jól.
- Tudtál aludni?
- Aha, most keltem fel.
- Remek. Neked rendesen még be
sem mutatkoztam. Örülök, hogy megismerhetlek – nyújtotta felé a kezét, de az
öcsém nem fogta meg.
- Öhm… - nyelt egyet – Nem lehetne…
hogy előbb megmossa a kezét?
Erre konkrétan majdnem
hátraestem. Naoki soha sem volt ilyen… hogy is mondjam. Modortalan. Az inkább
rám vall. Erre egymásra néztünk Neroval, de a csávónak erre sem változott az
arckifejezése, egész egyszerűen bement a szobából nyíló fürdőszobában, és pár
pillanat múlva, már kezet törölve jött elő.
- Most már jobb? – nyújtotta felé
ismét a kezét, de Naoki félrenézett.
- Naoki… – szóltam rá finoman.
- Hagyja – rám pedig a doktor
szólt, mintha ismerné már Naokit, ez is rohadtul szúrta a szemem, és elővéve a
köpenyéből egy fehér kesztyűt felvette – És így?
Az öcsém itt már vonakodva
odanyújtotta a begipszelt kezét, és esetlenül kezet rázott vele.
- Értem… - gondolkodott el, az
orvos majd felém fordult.
- Megkérhetem valamire?
„Nem”. Válaszoltam volna.
- Mire?
- Idejönne, és kezet fogna az
öccsével?
Vállat vontam, és leugorva az
ágyról odamentem, és a kezem nyújtottam felé. Habozás nélkül megfogta, és kezet
ráztunk.
- Értem… - bólogatott ismét – Még
ma visszajövök ellenőrizni téged Naoki, rendben? Addig ébredj föl teljesen.
- Igyekszem… - nézett félre kimerülten.
- Szereted a cukorkát?
Itt az öcsém szeme felcsillant.
Megfeszültem, de Nero megfogta a vállamat, és amolyan „Nyugi” tekintettel. DE
FASZOM. NEKEM EZ AZ ORVOS GECIRE NEM SZIMPI. Valami van benne, ami miatt le
akarom fejelni.
- Tessék – vett elő a zsebéből –
A gyermek betegek számára van ez a zsebemben, de most az egyszer tehetek
kivételt.
- Az öcsém cukorbeteg – szóltam
bele hirtelen. Felém fordult, és meglepettség futott át a kifejezéstelen arcán.
- Nem volt leírva a kórképében.
- Az öcsém cukorbeteg –
ismételten.
- Hát rendben – rakta el a
cukrot, mire az öcsém lebiggyesztette a száját – Akkor majd még jövök. Szia
Naoki. Kisasszony – biccentett Neronak, majd rám nézett, és hűvösebb hangsúllyal
tőlem is elköszönt – Uram.
És ezzel ki is ment.
- Mi volt ez Narou? – nézett rám
értetlenül Nero, én pedig csak félrenéztem.
- Zavart ez az orvos.
- Áhh semmi baj – legyintett az
öcsém – Úgy se fogadtam volna el, így utólag belegondolva. Hozzáért – ezzel a
fal felé fordult, és valószínűleg elszundikált megint, én pedig morcosan leülve
az ágyra, belekortyoltam a forró csokimba.
Körülbelül három fele suhant be a
törpe szar is a kórházba, ám most a colos gyerek nélkül.
- A stricid hol hagytad?
- Áh, Sasukeval találkozik az
Infernoban.
Erre láttam, hogy Nero megfeszül
a széken, de nem szóltam be, csak félrenéztem, és inkább óvatosan felkeltettem
az öcsém, mielőtt átaludja a napot.
– Sasuke –
Fél háromkor
én már az Infernoban ültem, és Bob fejmosását hallgattam, még a jó múltkori
baleset miatt.
- Hát normális vagy?! – kérdezte
meg tőlem, már negyedszerre minimum.
- Nem – ismételtem el unottan már
sokadjára, a pulton könyökölve.
- Meg is halhattál volna!
- Tulajdonképpen majdnem
meghaltam.
- Hát te nem vagy normális, édes
fiam!! – fogta a fejét, én pedig szemet forgattam. Kezdtem már nagyon unni, már
harakirit akartam helyben végezni, ugyanis unalmamban, egy zsebemben lévő
zselés tollal (ne kérdezzétek, hogy került oda) elkezdtem kukikat firkálgatni a
pultra, mikor bejött a haverom, és leült mellém.
- Cső.
- Cs’ – köszöntem vissza – Késtél.
Már lassan negyed négy.
- Én megtehetem. Mimit el kellett
dobnom a kórházig.
- Kérsz valamit? – böktem az
előttem lévő pohárra.
- Mi van benne? – emelte meg a
fél szemöldökét.
- Nestea – mosolyodtam el
erőltetettem – Jobb, mint a whisky meg pálinka! Meg kell kóstolnod!
Ezen felkacagott.
- Képzelem! Ki is próbálom! Bob!
– kocogtatta meg a pultot, mire az említett felé fordult – Egggy – nézett végig
a hűtőben a kínálaton az állát vakargatva – Cseresznyevirágos Nesteát kérek
szépen, csakhogy kellőképp buzis legyek!
- Jól teszed, én is azt iszom! –
emeltem meg a poharam, és mikor kiöntötték neki is, koccintottunk – Hercegnők
lettünk, hivatalosan is.
- Kinek kell az alkohol, mikor
ihatok cseresznyevirágos Nesteát is!
- Ámen! – és ezzel legurítottam a
torkomon azt a maradékot, ami a pohárban volt. Közben valami férfi leesett a
székről, de olyan ábrázattal, mintha a nászéjszakájáról flashbackjei lettek
volna minimum. Okami összeszedte, és beültette a sarokba, mintha valaki
megnyomta volna a replay gombot, az ipse megint eldőlt ugyanúgy. Most már senki
sem szedte fel. Én pedig tovább szórakoztattam magam, a farkak firkálgatásával,
ráér Bob később is megenni ezért.
- Amúgy elég fosul nézel ki.
- Nem is tudom, kinek köszönhetem
– húztam gúnyos vigyorra a számat.
- Nem úgy értem. Mimi mesélte,
hogy jártál tegnap Neronál.
Itt megállt a toll a kezemben. A
másik herét már nem rajzoltam meg.
- Ja – válaszoltam röviden, és
kértem egy pohár „téli” Nesteát (azt a szilvásat), mert fő a változatosság.
- És mi volt?
- Azt hiszem, végleg vége –
meredtem tovább a pultra, és egy „Bocsi”-t firkantottam a tucat fallosz mellé.
- Mondtál neki valamit?!
Megráztam a fejem.
- Boldog Szülinapot kívántam.
- Akkor?!
- A bátyja konkrétan körülírta
azt, hogy én mekkora egy nők érzéseivel játszó, utolsó, bumburnyák, galád,
szégyenletes, alantas, szemét mocsok rohadék vagyok.
- És Nero?
- Szerintem, egyetértett vele –
kaptam ki a poharam, és belekortyoltam.
- Úgyis kibékültök – küldte le ő
is a teáját. Ezen hitetlenül felnevettem.
- Nem úgy nézett ki testvérem,
mint aki békülni akar! Szerintem Nero utál, mint a szart.
- Dehogy utál…
Erre fejet ráztam.
- Tudom, hogy nem utál – fejezte
be a mondatot.
- Ez itt Nero bugyija? – emelte
fel az ágyamon lévő tangát, furcsa fejjel, mikor átszivárgott hozzánk a „nagy
ivászat” után. Kikaptam a kezéből.
- Nem? – dobtam be az ágy mögé.
Ja, az övé volt amúgy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése