– Nero –
Éppen a
bátyámmal ünnepeltünk mindent. Naokit és engem is. Komolyan, Chani legalább
annyira örült Naoki visszatérésének, mint én! Talán még be is könnyezett. Utána
persze halálra ölelgetett, hogy mennyire szeret engem és jött az édes, testvérgúnyolódás,
hogy most már legálisan nézhetek mindenhol pornót, főleg moziban és nem kell
azt kamuznom a neten, hogy elmúltam 18. Persze visszavágtam, hogy ő már csak
tudja.
Rendelt egy halom pizzát és
miközben éppen egymást dobáltuk kukoricával, csengettek. Nevetve az ajtóhoz
léptem, s amikor kinyitottam, tátva maradt a szám is.
- Boldog szülinapot – mondta
Sasuke olyan semmilyen fejjel és kicsit motyogva. De ott állt, lazán és
teljesen életnagyságban. Hetek óta se nem láttam, se nem beszéltem vele és se
nem hallottam róla.
- Sasuke ... - hebegtem – Ho...
Hogy kerülsz ide? – kérdeztem hitetlenül – És mi történt az arcoddal??!!
- Kaptam egy kis ultimátumot –
nézett félre. Ezen megsértődtem, és egyből tudtam... Rayne!
- Szóval, ha Rayne nem beszél
veled, akkor el sem jöttél volna? Vagy fel sem köszöntöttél volna?! – kérdeztem
dühösen, mire neki elkerekedtek a szemei.
- Nero, kérlek, most nem
veszekedni jöttem!
- Ki az, hugi? – jelent meg Chani
mögöttem és nem túl kedvesen meredt az ajtóban álló Sasura – Óó... A szívtörő! –
itt lesütöttem a szemeimet. Már tudtam, hogy a tesóm ezúttal nem fogja befogni…
- Van fogalmad róla, hogy a húgom
hány éjszakát sírt át miattad?! Van fogalmad róla?! Szerintem kurvára nincs!!
Tudok ám mindent, és vagy eldöntöd, hogy más lányokkal „barátkozol” vagy pedig
a húgommal maradsz! Ha az utóbbi mellett döntesz, akkor melegen ajánlom, hogy
mindennap úgy lássam mosolyogni, mint régen, s ne sírva bújjon mellém az
éjszaka közepén!! Vagy épp ne én kelljek fel arra hajnali kettőkor, hogy
almában a te nevedet zokogja erőtlenül!!! Világos?! – támadta ki egyből Sasut,
mire én esetlenül ácsorogtam ott, de nem szóltam semmit.
- Értem én, hogy félted a húgod!
De kétlem, hogy minden a régi lenne... - morogta Sasuke, mire én könnyes
szemekkel néztem fel rá. Ez egy szíven döfés volt – Ha még is, akkor az nem
most lesz... Csak idők kérdése – fejezte be a mondatát, aztán rám nézett.
Könnyezve megráztam a fejem.
- Hazudtál! Az a sok nyálas duma,
amiket mondtál... Hogy örökre engem fogsz szeretni, csak én kellek, csak én
vagyok a minden és, hogy mindig megvédesz... Ez mind hazugság volt!! – csordult
le pár könnycsepp, amiket egyből le is töröltem. Valami érzelem átfutott az
arcán, de válaszolni nem tudott, csak idegesen lefelé tekintett.
- Nero! – ölelt magához a bátyám –
Gratulálok Sasuke, talán jobb lett volna, ha ma inkább el sem jössz! – sziszegett
dühösen Sasunak.
- Igen, Chani – mondta, majd a
szemeimbe nézett – Talán hiba volt. Jobb, ha el is megyek...
- Az bizony tökéletes lenne!
Hiába vagy te 19 éves, ha még nem állsz készen feladni mindenedet egyetlen egy
nőért, akit szeretsz! De figyelmeztetlek, ismerem a húgom és valószínűleg ez
volt az utolsó rúgás, amit elviselt tőled! Tovább fog lépni...!
- Viszlát, Nero – köszönt el
Sasuke, végig a szemembe nézve, leszarva Chani monológját és lassan, de
biztosan távozott. Ennyi volt? Csak
egy „viszlát Nero”-t kapok azok után, amiket átéltünk? Ahogy éreztünk, és talán
még érzünk is egymás iránt? Nem akarom elhinni... Újabb szíven döfés. Mennyit
tudok még elviselni?
Én kibújtam a bátyám öleléséből
és megvártam, amíg becsukja az ajtót.
- Micsoda pofátlan alak!! Remélem,
nem haragszol rám... - jött oda hozzám szomorúan és magához ölelt.
- Dehogy haragszom! – szipogtam.
Miért kéne haragudjak? Hiszen Chani csak az igazat mondta! Ami megtörtént...
És, amit érzek! Ezen nem tudok haragudni... De nagyon fáj, amit Sasuke művel
velem.
- Jó kis szülinap – morgott Chani
bosszúsan. Elhajolva tőle, megtörölgettem az arcom.
- Jó is!! Naoki visszajött, csak
ez számít! Megkaptam, amit akartam... - itt eszembe jutott az alku, amit
felvetettem Istennek, hogy inkább vegye el tőlem Sasut és adja vissza Narounak
Naokit... Talán így helyes. Valamit adni kell azért, hogy kaphass.
- De mi lesz veled és az
érzéseiddel? – kérdezte szomorúan.
- Jól leszünk. Ahogyan túl éltem
Kaitot, úgy most őt is túl fogom – meredtem az ajtóra – Holnap nem megyek
iskolába, nincs kedvem – motyogtam.
- Megértelek! Holnap én is
kiveszek szabit és veszek neked egy nagy puncstortát! Tudom, hogy azaz egyik
kedvenced a dobos torta mellett, de mivel ma már ettél olyat, ezért eszel
holnap egy másik fajtát! – mosolygott, amin én is elmosolyodtam és megöleltem.
- Imádlak bátyó!
- Én is téged, hugi – puszilta
meg a fejem.
– Narou –
Éppen leültem
az ágyra, és egy nagy sóhajjal nyugtáztam, hogy most már minden kibaszottul
oké.
- Narou – szólalt meg az öcsém,
mire érdeklődve felé néztem – Nero elmondta, hogy mennyire ki voltál akadva
miattam!
- Hmm, szóval eltűnök pár percre
és ti már is kibeszéltek engem?! – ráztam meg a fejem rosszallóan – Ejnye-bejnye!
- Nem kibeszéltünk! Csak szóvá
tette... Ahogyan azt is, hogy még soha nem látott ilyennek.
- És én már alig várom, hogy jól
a fejemhez vágja a törpe szarral együtt ezt az elmúlt napokban produkált érzelmi
hullámomat, amikor majd a közel jövőben valami faszságot fogok tenni! – meredtem
magam elé és a hangomba visszaszállt a gúny meg a szarkasztika. Felnéztem és az
öcsém mosolyogva engem bámult. Felsóhajtottam és ellazultan, lágyan
megkérdeztem tőle, hogy mi a faszt néz rám ilyen szerelmesen.
- Komolyan ennyire ki voltál? – kérdezte,
már-már csodálattal a szemeiben. Elkerekedtek a szemeim, majd lesütöttem őket,
aztán felálltam, odamentem hozzá és leültem az ágy szélére.
- Na, most én jövök a kínos
testvér szituval... - kezdtem – De igen, Naoki, komolyan ennyire ki voltam! – néztem
őszintén a szemeibe – Sírtam, a szobádban aludtam a pulcsidban, nem ettem, nem
ittam, a macskádat elláttam... Nem jártam sehova és egyfolytában az Úrhoz
könyörögtem... Naoki esküszöm neked, hogy ha te meghaltál volna, itt helyben
főbe lőttem volna magam! És nem viccelek, mert itt a csőre töltött pisztolyom –
emelkedtem meg egy kicsit, és a farzsebemből előhúztam a kis huncutot. Naoki
szinte bekönnyezett.
- Ne haragudj rám... - motyogta.
Megesett rajta a szívem és akkora bűntudatom lett, hogy még ezt is magára
veszi, hogy már megint könnyek kezdték égetni a szemeimet.
- Nem, Naoki! Te ne haragudj!!
Sajnálom... Az én hibám volt! De ezen túl jobban fogok rád vigyázni... Tudom,
sok dolgot ígértem már neked... De ezt halál komolyan megígérem most! Ha mást
nem is, de ezt az egyet tuti, hogy amíg élek és mozogni bírok, megtartom!
Nem szólt semmit, csak
meghatódva, elmosolyodva bólintott. Halványan én is elmosolyodtam, aztán leugrottam
az ágyáról.
- Na, hagyjál aludni!
- Oké - nevetett fel hitetlenül.
- Jó éjt kis öcsém – pusziltam
meg a homlokát.
- Neked is bátyó – mosolygott rám
kedvesen, aztán felfeküdtem a saját ágyamra és a fal felé fordulva még vagy
háromszor elmormoltam magamban egy hálás köszönetet az Úrnak, aztán a tudat
miatt, hogy az öcsém él és virul, no meg a sok alvás hiány miatt, pillanatokon
belül elnyomott az álom.
– Rayne –
- Jössz már
be? – kérdeztem Mimitől, aki a távolodó autónak integetett. Megfordult és kissé
savanyú arccal nézett rám.
- Most olyan hülyének érzem
magam... Tuti nem integetett vissza nekem! Vagyis nem tudom, mert sötétített az
ablaka a kocsinak – motyogott.
- Hát, majd holnap megkérdezed
Nerotól, hogy vissza integetett-e, úgy is suli lesz – tessékeltem be, ám ekkor
hirtelen pofán vágott a felismerés és arcon csaptam magam.
- Ajjj bazdmeeeeg!!!
- Mi az??! – kérdezte Mimi
idegesen és aggódva.
- A kocsimat kurvára Nero házánál
hagytam! – mérgelődtem – APAA!! – ordítottam el magam, miközben felvettem a cipőmet,
amit pár perce vettem le.
- Nem baj Rayne, majd akkor
buszozunk – mosolygott kedvesen Mimi.
- Nem! – ráztam meg a fejem – Először
is, kocsival öt perc alatt ott vagyunk, busszal meg legalább húsz perc vagy fél
óra... Másodszor pedig nincs az az Isten, hogy én még egyszer buszozzak!!
- Mi az fiam? – kérdezte apu, elő
jőve a dolgozó szobájából.
- El tudsz engem dobni Nerohoz?
Ott maradt a nap folyamán a kocsim – vettem fel a dzsekimet is.
- Persze fiam – bólintott fater
és akkor már Mimi is kijelentette, hogy jön velünk.
Kb. Tíz perc alatt megjártuk az
egészet és valahogy sokkal nyugodtabb voltam a tudattól, hogy az én második
szerelmem a garázsban pihen és várja, hogy holnap reggel szépen bevigye a
seggemet az iskolába. Gyűlölöm a hétfőt amúgy, de hát, ha Mimi bemegy, akkor én
is. És nem mellesleg vinnünk kell a jó hírt az ofőnek meg a kedves
osztálytársaknak.
- Nem akarok suliba menni holnap –
motyogott Mimi az ágyon ülve, immár pizsama ruhában.
- Pedig muszáj – vetettem oda
neki, miközben még egyszer megnéztem az SMS-t, amit Sasuke küldött.
- Tudom – morgott a kedvesem az
orra alatt.
- Eddig te szerettél suliba járni
– mondtam, bár le sem vettem a szemem a kijelzőről és elkezdtem pötyögni.
- Most is szeretek, csak holnap
annyira nincs kedvem. Ráadásul írunk egy témazárót irodalomból! – nyavalygott
és fél szemmel láttam, hogy hátra dőlt az ágyon. Én eközben egy röpke üzenetet
küldtem Sasunak, még pedig annyit, hogy „Köszönöm”.
- De te tudod az anyagot, nem? –
tettem le a telefonom az éjjeli szekrényre és bedugtam töltőre.
- Tudni tudom, de te nem – nézett
fel rám fekve morcosan én pedig fölé magasodtam az ágyon. Rögtön el is pirult.
- De nekem ott van Ronald – simogattam
meg a fejét és egy gyöngéd csókot leheltem az ajkaira. Aztán egy kicsit
hevesebbet, végül lekaptam, amitől tiltakozón a számba nyögött. Összeszorította
a lábait, nekem meg vészesen dudorodni kezdett a nadrágom.
- Na jó elég – hajoltam el, mire
ő lihegni kezdett és el volt vörösödve, mint állat – Miért van az, hogy
akárhányszor megcsókollak, te ezt hozod ki belőlem? – fogtam meg a csuklóját és
a kezét az ágyékomhoz raktam, hogy érezzen engem. Összeszorította a szemeit, és
ha lehet, még vörösebb volt, mint eddig. Elhúzta a mancsát, és a szemembe se
mert nézni.
- Nem tudom.
Nem kínoztam tovább, a végen még
felrobban, így inkább csak mosolyogva megpusziltam a fejét.
- Tényleg nem mondod el, mit írt
Sasuke? – kérdezte óvatosan. Felsóhajtottam.
- Aki kíváncsi, hamar
megöregszik!
- Ajjjjj nem érdekel, akkor öreg
leszek!! – szenvedett – Mond el légysziiii!!
- Csak annyit írt, hogy végre
valahára, bevette a gyógyszerét, amire megkértem – mosolyodtam el halványan.
- És az jó???
- Kezdetnek haladás – biccentettem.
- Akkor jó – ölelt meg. Ezután
mind a ketten ágyba bújtunk és aludtunk. Másnap reggel a szokásos rutinnal keltünk
fel, öltöztünk fel és reggeliztünk meg. Mikor az iskolába értünk, már az
aulában összefutottunk Lenaval és Leonnal, akik kézen fogva sétáltak fel éppen
a büféből.
- Képzeljétek!! – rohanta le őket
Mimi – Naoki nem halt meg!! Tegnap felébredt!! – ujjongott, mire az a kettő is
látványosan megőrült ennek a ténynek és Lena Leon nyakába borult. Ekkor
hirtelen rezgett a telefonom a zsebemben.
07:42
Feladó: Sasuke
Ma mikor végzel?
07:43
Feladó: Én
Fél háromkor. Miért?
07:45
Feladó: Sasuke
Tali Inferno...? (Nem akarok inni!)
07:45
Feladó: Én
Ok.
És innentől már nem írt vissza.
Fogalmam sem volt, hogy mit akar, de reméltem, hogy fel fog keresni. Mimivel
felvonultunk a terembe.
- Hol van Nero? – néztem körbe.
- Most írt SMS-t, azt mondta,
hogy tegnap járt nála Sasuke. Nincs kedve bejönni, úgyhogy inkább a bátyjával
tortáznak, amiből visz Narounak, mert tegnap nem evett tortát és hagy belőle
nekem is. Tehát, ő ma bemegy a kórházba – mondta kicsit szomorúan.
- Értem. Délután viszont egyből
haza doblak! Vagy egyeztess Neroval, hogy talizzatok… Vagy vigyelek be utána a
kórházba? Mert Sasuke akar velem találkozni.
- Igen? – pislogott nagyokat – És,
és, és, hol??
- Infernoban...
Erre lesápadt.
- De ugye nem fogsz inni???
- Nem – ráztam meg a fejem és
lehajolva, adtam egy puszit a feje búbjára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése