– Sasuke –
Idegesen
meredtem a gyógyszerre, és ökölbe szorítottam a kezem. Miért kellett
idejönnie?! FASZOM. Majd megoldom egyedül a problémáimat, nem kell a
pátyolgatása meg a terelgetése. Összeszorítottam a szemem, és elfordultam a
tablettáktól. Diana közben felrohant a szobámba, és aggódva letérdelt mellém.
- Úristen! – próbálta maga felé
fordítani az arcom, de csak morcosan elnéztem. Most nincs ehhez hangulatom –
Mit csinált veled az a görény geci? Fúúúúúh! Haljon meg.
Erre elkerekedett a szemem. Görény geci? Haljon meg? Reflexből
ellöktem magamtól.
- Ezt te Raynera mondtad?!
- Ha az a colos gyerek,
hátrabaszott hajjal, és szeplőkkel Rayne, akkor igen rá! Mégis mi bajod van!?
Miért lökdösöl? Az egy szar életű nyomorék, nézd mit csinált veled a hülye
kurva miatt?!
Kitágult szemekkel néztem rá. Szar életű nyomorék? Hülye kurva?
- Te hogy mersz így beszélni
róla… róluk? Nem is ismered Raynet. Se Nerot!
- De szarrá verte a fejed! Egy
köcsög!
Köcsög…? Kezdtem bepöccenni.
- Ehhez neked semmi közöd! Ez a
mi ügyünk! Hogy van képed ilyeneket mondani róla, mikor nem is ismered?!
- Ki a fasz neked ez a faszi,
hogy ennyire rá vagy kapva?!
- Csak a legjobb haverom, akivel
felnőttem!
- Szép legjobb barát – nézte le
utólag a haverom.
- Kimennél? – álltam fel – Most
zavarod a bioritmusom.
- Mi…?
- Nem hallottad?!
- Te most elküldesz?!
- Ja – adtam az egyszerű választ,
és felkeltem a földről.
- Legalább az arcodat had lássam
el!!
- Majd a faterom ellátja.
- Mitől lettél ekkora bunkó?
- Csak – vettem fel a gyógyszerem
a földről, kivettem egyet, és leküldtem a pirulát a torkomon.
- Idejön az a seggfej, elkezd
neked a kis ribancodról hadoválni és… - itt a falhoz basztam az éjjeli
szekrényemen heverő üres poharat, ami pont a feje mellett repült el. Egyből belé
fagyott a szó, és elkerekedett szemekkel meredt rám, a pohár pedig
természetesen millió darabokra tört. Dia pedig halálra rémült. Jól is teszi. Seggfej? Ribanc? Ki a fasznak képzeli ez
magát?!
- Nem hallottad? Nem vagyok most
rád kíváncsi.
- De… Előbb…
- Az előbb volt, most már nem –
fordultam el, és leültem az ágyra, és elővettem a telefonom.
- Egy geci vagy – könnyezett be,
és sarkon fordulva, egész egyszerűen kiviharzott a szobámból… sírva,
természetesen. Miért van az, hogy az utóbbi időben a lányok, csak zokogva
tudnak kimenni a szobámból? Hajjajaj. Érdekes. Egy nagyot sóhajtottam, és hátradőlve
az ágyon, írtam egy smst Raynenak.
15:07
Címzett: Fivérem
Bevettem.
Ledobtam magam mellé a telefont,
és hasra fordultam. Most örülhet. Nesze. Bevettem neki. Mármint nem AZT. Hanem
ugye a gyógyszert…
Kb. tíz perc után, apám jött be
az ajtón.
- Fiam.. – kezdte.
- Jó hogy jössz – szóltam bele,
és felültem – Le tudnád kezelni a pofám? – mutattam az arcomra fapofával, mire
felcsillant a szeme, és jólesőn elmosolyodott.
- Persze! – rohant le az első
segély dobozért, én pedig amolyan „Mint egy gyerek” stílusban megforgattam a
szemem, és oldalra fordulva elfeküdtem az ágyon.
– Mimoza –
- Minden rendben
lesz… - simogattam meg a fejét – Mégis miért ne lenne? Biztos hullámvölgyön
megy keresztül, ő most esik át a lázadó időszakán.
- Akkor ez már kb. a nyolcadik
lázadó időszaka – forgatta meg a szemét.
- Lázad helyetted is – pusziltam
meg a kobakját, mire felnézett rám egy pimasz vigyorral, amire elvörösödtem.
Miért néz ki ilyen jól?
- Én is lázadok Mimi… - nyúlt a fenekemhez,
de én elléptem tőle.
- Menjünk vi… vissza – hadováltam
zavartan.
- Már többször is szexeltünk, de
még mindig olyan szemérmes vagy – simogatta meg a fejem, miközben elhaladt
mellettem, nekem pedig, ha ez lehetséges, még vörösebb lett az arcom.
- B.. Bocs – néztem félre.
- Nem baj, örülök neki –
vigyorgott hátra rám, én pedig morcosan, vörös pocok pofival siettem utána, és
visszamentünk Narouhoz, és Nerohoz, akik éppen beszélgettek valamiről.
- Óh! Jó hogy jöttök! – nézett
felénk hirtelen Narou. Fura ezt tőle hallani. Az öccse halála jó hatással volt
rá azt hiszem. Egy konkrét szivárvány most a gyerek – Pont most akartam lemenni
a büfébe tortáért, most már rendesen meg tudjuk ünnepelni a szülinapját!
- Beleadok! – vettem elő a
pénztárcám.
- Nem kell, majd én fizetem.
- Az ÉN legjobb barátnőm! –
néztem elszántan a szemeibe, mire ő is viszonozta a tekintetem.
- Jó, felőlem – vonta meg a
vállát – Legalább kizsebelhetlek.
- Nerora mindig szívesen költök –
nyomtam a kezébe a pénzt, mire lenézett (de hiányzott) és lesietett a büfébe,
mi pedig bementünk a kórterembe. Naoki éppen az apjával beszélgetett, aki a
mondanivalója végén atyaian megpaskolta a vállát (!!) és erre a mondatára
jöttünk be:
- Jó hogy élsz, kis buzi.
Egymásra néztünk Neroval, és
Rayneval és elmosolyodtunk. Olyan boldogok most valamennyien. Caroline is,
Silverman papa is, Narou is, Nero, Rayne, és én is. Hát igen, Naokit mindenki
szereti.
- Hogy érzed magad? – ült le az
ágy szélére Neruci.
- Hát, most hogy mindenki itt van
jobban. Túl kedvesek vagytok velem – nézett félre.
- Naoki – fogta meg a kezét
komolyan Nero, mire Naoki rákapta a fejét, és meglepetten nézett rá – Az, hogy
élsz az egy csoda érted? Meghaltál. És most visszakaptunk. Hagyd, hogy
ünnepeljünk, jó? Láttad, hogy a bátyád mennyire örül igaz?
A fiatalabbik Silverman arcára
pír szökött, és lesütötte a szemét.
- Igen.
- Majdnem belehalt a kínba Naoki,
a saját szememmel láttam... Szerintem, ő is ünnepelni akar most.
Bólintott egyet.
- Rendben – mosolyodott el – De
had gyújtsak rá – sóhajtott meggyötörten hirtelen – Ezer éve nem szívtam el egy
cigit.
- Nem – nézett rá szigorúan Nero.
- De nem ám – szólalt meg Narou
az ajtóból, akinek a kezébe, egy kis, kör alakú dobos torta volt.
- Ez a kedvencem – csillant meg a
barátnőm szeme.
- Akkor jól tippeltem –
vigyorgott diadalittasan Narou, és közelebb lépve, lerakta az éjjeli szekrényre
a tortát, ami alatt pár papírtányér volt, és pár műanyag villa – Gyertya nem
volt.
- Nem baj – rázta meg a fejét
Nero – Így is tökéletes. És mivel vágjuk el?
- Nesze – nyújtott Narounak Scott
egy óriási kést, amit a kabátjából húzott elő. Mindannyian elkerekedett
szemekkel néztünk rá – Most mi van? – gyújtott rá a szivarjára, Narou pedig
elvette a kést, és szeletelni kezdte, majd az első szeletet rárakta egy
tányérra.
- Az első szelet Naokié – szólt
Nero barátságosan, és felé tolta a tortát, de Naoki megrázta a fejét.
- Az első szelet, az ünnepelté –
tolta vissza Nero felé a kisebbik Silverman a tányért – E mellett kitartok. Te
lettél 18 éves, tiéd az első szelet.
Nero csak lemondó mosollyal
megrázta a fejét, és magához vette az első szeletet. A második szelet tényleg
Naokié lett már, a harmadik az enyém (mert kiszuggeráltam Nero tányérjából az
övét), negyedik Rayne-é, az ötödik Calorine-é, a hatodik Silverman papáé.
Narounak meg nem jutott, mert csak hat szeletes volt a torta, de Nero mondván,
ő úgysem tudja megenni, odaadta neki az övének a felét. Aranyos gesztus volt
tőle, de Narou nem fogadta el, mert elmondása szerint, ez Nero szülinapja. És
mivel Naoki a gipszelt kezével nem tudott enni, hiába próbálkozott elszántan,
ezért Narou etette őt, mivel csak ő nem evett a tortából. Neroval egymásra
néztünk, és meghatódva elmosolyodtunk. És szinte ordított a fejünkről a „De
aranyos!!” mondat.
Miután megettük a tortát, utólag
elénekeltük Neronak a szülinapi dalt, mert előtte elfelejtettük. Mindenki
énekelt, még Scott is, akinek a mély dörmögős hangja, kihallatszott a többi
közül. Neruci pedig csak a tenyerébe temette az arcát, és nevetett. A
rögtönzött kórházi parti közben, Rayne előkapta a telefonját, és egy smst
elolvasva elmosolyodott, és zsebre rakta.
- Ki volt az? – pislogtam rá
nagyokat.
- Sasuke.
- És mit akart? – kíváncsiskodtam.
- Semmit – rázta meg a fejét
mosolyogva, én pedig vállat vonva falatoztam tovább (Rayne nekem adta az övének
a felét).
Körülbelül este hét volt, mikor
úgy döntöttünk ideje indulni, Narou természetesen maradt. És Silverman papa
felajánlotta, hogy eldob minket (!) haza. Mindenki elköszönt az ikrektől. Én
meg akartam ölelni Naokit, de szegénynek már sajgott, mindene, úgyhogy nem
tettem. Narout pedig csak vállba veregettem.
- Köszönöm Nero, még egyszer –
ölelte meg Narou Nerot.
- Ugyan, nem tettem semmit –
mosolygott kedvesen, de Narou bólogatott, jelezve, hogy „De igen”. Mikor
elengedték egymást, Nero Naoki ágyához lépett, és megpuszilta a fejét.
- Jobbulj Naoki, majd még jövünk
rendben?
- Rendibendi – mosolygott
kimerülten Naoki bólogatva. Végül útnak indultunk. A hazaút amúgy ritka creepy
hangulatú volt. Mert beültünk a Silverman kocsiba (ami sötétített üveges és
full fekete!!!), és beindult valami ijesztő, rock zene, aminek a refrénjét,
Silverman papa és mama még önfeledten dúdolgatott is, meg ijesztően lassan is
vezetett, ráadásul az utcai lámpák se égtek, és Nero és közöttem a hátsó
ülésen, egy ÁSÓ volt!! EGY KIBASZOTT ÁSÓ TERPESZTETT OTT AZ ÜLÉSEN! Kit akart
ez megölni?!! Inkább nem akarok belegondolni… Először engem és Raynet dobtak
haza (ma Raynusnál alszok), utána Nerot. Kiszálltam az autóból, és behajolva
megöleltem a barátnőm.
- Még egyszer isten éltessen
sokáig Nerucim! – ölelgettem meg szorosan.
- Köszönöm Mimi! – ölelt vissza
szorosan, majd én kihajoltam a kocsiból, és egészen addig integettem a távolodó
autónak, amíg ki nem fordult az utcából. Bár a sötétített ablak miatt kurvára
nem tudom hogy visszaintegetett-e…
– Sasuke –
Estefelé járt
az idő, mikor elhatároztam magam. Személyesen kell felköszöntsem, nem? Úgy
illik, vagy mi a fasz. Legalább egy boldog szülcsinapcsit benyöghetnék neki.
Igaz most szünetelünk de faszom. Leszarom. Rayne tuti nem adta át az
üzenetemet, szóval ezért is muszáj elmennem. Nagy nehezen magamra szenvedtem a
ruháimat, (ami kimerült a kopott, szürke farmeromban, és a fekete „V” nyakú
pólómban, és a dzsekimben) a hajamat belövetlenül, kuszán, és kócosan hagytam,
mert lusta voltam rendbe rakni. Igaz, még a sebtapasz is rajtam volt meg az
egyéb elsősegélyes kellékek, amivel apa látta le a pofám még reggel fele, így a
kócos haj, már csak hab a tortán. Felkaptam a slusszkulcsot, és lebaktatva az
emeletről, a bejárati ajtóhoz hömpölyögtem ráérősen.
- Merre mész fiam?
- El – adtam az egyszerű flegma
válaszom, majd megtorpantam, és megadón megforgattam a szemem – Felköszönteni a
szülinapost – és ezzel kimentem a házból. Bepattantam a kocsiba, és elfordítva
benne a slusszkulcsot, kihajtottam a parkolónkból, és egyenesen Nero háza felé
vettem az irányt. Amúgy egész úton az Aviciitől
a The Nightsot hallgattam, mert éppen
azt adta a rádió. Odaérve, leállítottam, a motort, és azzal együtt a zenét is,
és morcosan felsóhajtottam. Hajrá Matsuko.
Ezzel kipattantam a kocsiból, és az ajtóhoz siettem, fellépve az előtte lévő
lépcsőkön, kettesével, majd határozottan megnyomtam a csengőt, nem haboztam egy
pillanatot sem. Aztán vártam. Vártam egészen addig, amíg nyitódott az ajtó.
- Boldog Szülinapot.
– Naoki –
Mikor a
többiek elmentek, Narou behúzott magának egy másik ágyat a szobába, én pedig a
kezembe adott távirányítóval, unottan kapcsolgattam az aprócska kórházi TV-n az
adókat. Egy jó se volt. Meglepődtetek? Végül megállapodtam egy randomon, amin a
Spongya Bob ment. Idétlen egy mese
amúgy. Egészen addig néztem, bambulva ezt a szennyet, amíg a bátyám odalépve,
ki nem kapcsolta azt! Pedig kezdett tetszeni. Tunyacsáp geci jó.
- Hé! – háborodtam fel.
- Semmi hé! Lámpaoltás van –
vette ki a kezemből a kapcsolót, és lerakta tőlem messzire az éjjeli
szekrényre.
- Ilyen korán?
- Ja. Én pl. hulla fáradt vagyok.
Nem tudtam aludni semmit, már kurva rég óta. Rám fér.
Lebiggyesztettem a szám, majd eszembe
jutott egy bizonyos dolog.
- Elfelejtettél valamit! –
szóltam oda. Értetlenül felém fordult, és vizslatni kezdett.
- Mit?
Mereven néztem rá. Ő is rám. Azt
akartam, hogy kitalálja, ezért nagyon erősen fixíroztam. Majd egyszer csak,
mint isteni sugallat, úgy jutott eszébe.
- Óóóh! Máris hozom – lépett a
kis kórházi szar hűtőhöz, kivette belőle a tejet (amit anyu hozott), és elővéve
a bögrém (amit szintén anyu hozott be) teletöltötte, és a mikróba tette.
- Jó érzés újra csinálni –
jegyezte meg mosolyogva, amin meglepődtem, de utána viszonoztam azt.
- Hát még nekem milyen jó érzés
lesz újra inni! –válaszoltam, mikor a kezembe került a kellemes, kellőképp
meleg tejem, egy pár másodperc után, jólesően belekortyoltam (az ő
segítségével) és vidáman elmosolyogtam – Pont jó, mint mindig!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése