02. VI. Fejezet

– Nero –

Kivételesen én ültem az anyóson és az elsuhanó tájat figyeltem, boldogan.

- Bocsi, engem ki tudnátok tenni Sasu házánál? – kérdezte Rayne hirtelen. Na ettől a névtől megfeszültem egyből.

- Minek? – kérdezte Narou kissé közömbösen.

- Beszédem van vele – morgott Rayne az orra alatt.

- Történt valami? – kérdeztem hátra sem fordulva.

- Nem fontos, csak muszáj vele beszélnem...

- Jól van, egy kis kitérőt tehetek – ment bele Narou, és szinte rögtön az első utcánál le is kanyarodott. Felé néztem. Most először látom őt embernek. Végre értelmes és érzelmes emberi jeleket mutat magán. Bárcsak ilyennek ismertem volna meg és nem annak a szemétnek, aki valójában.

- Mimi, te menj velük, rendben? Majd hívlak!

- Oki – motyogott Mimi értetlenül, majd Sasuke háza előtt leparkolva, megvártuk, amíg Rayne kiszáll és elköszön Mimitől (olyan édesek), majd tovább mentünk a kórház felé. Kicsit összeszorult a szívem, hiszen ezer éve nem jártam erre, de most ez érdekelt a legkevésbé.

- Nero, minden rendben? – kérdezte Mimi kicsit előrébb csúszva, és előre nyúlva megfogta a karomat.

- Persze – fordultam kicsit hátra felé – Mi bajom lenne?

- Hát Sasuke... – motyogott szomorúan és együtt érzően.

- Kit érdekel most Sasuke? Ő érdekel a legkevésbé! Engem most Naoki érdekel – mosolyodtam el őszintén és nagyon boldogan, mire Mimi is viszonozta ezt a mosolyt és biccentett, majd hátra dőlt. A kórházig még faggattuk Narout, hogy mi van Naokival, hogy tért magához és Narou nagyon rendesen válaszolt, még Miminek is! Hihetetlen, hogy az öccsének meg kellet halnia ahhoz, hogy ilyen legyen! A kórháznál együtt kiugrottunk a kocsiból és beviharoztunk. Megtudakoltuk, hogy hol van Naoki (időközben másik kórtermet kapott) és oda siettünk. Még nem tolták őt be, úgyhogy ott várakoztunk a folyosón. Mimi a lábát lógatta le a székről, és mosolyogva dúdolgatott, közben hol a folyosó egyik végét, hol a másikat vizslatta. Én a kulacsot szorongattam a kezemben, a falnak dőlve és izgatottan vártam, miközben Narou felhívta az anyjáékat is, hogy velük is tudassa, életben van az öccse. Amikor lerakta a telefont, pont akkor hozták Naokit hordágyon. A bátyja előre sietett hozzá, Mimi leugrott a székről, én pedig ellöktem magamat a faltól.

- Naokiiii!! – virult Mimi és bementünk mi is vele együtt a kórterembe. Szegény srác olyan megviselt ábrázatot öltött, hogy aki nem tudta mi történt vele, az is azt hinné az arcát látva, hogy most tért vissza a halálból.

- Itt vagyok öcsikém, nem hagylak magadra! Csak hoztam neked valakiket – fogta meg Narou az öccse kezét, közben folyamatosan mosolygott és miután megpuszilta az öccse homlokát (!! ilyet se láttam még), ellépett tőle, hogy mi is üdvözölhessük, amíg ő a főorvossal beszél. Finoman megöleltük (mindkét keze és lába meg a nyaka gipszben volt, a feje pedig be volt kötve), és szinte könnyek közt mondtuk el neki, hogy mennyire örülünk neki.

- Még forró csokit is hoztunk neked! – mosolygott Mimi és kivéve a kezemből a kulacsot, letette Naoki ágya mellé.

- Nagyon aranyosak vagytok – mosolygott erőtlenül Naoki.

- Soha többé ne menj úgy át az úttesten, hogy nem nézel körül!!! – korholta Mimi aranyosan, mire Nao erőtlenül felnevetett.

- Megígérem, Mimi – biztosította a barátnőmet.

- Annyira örülök, Naoki – fogtam meg óvatosan kezét, miközben megtöröltem a könnyáztatta arcom.

- Látom, Nero – szorította meg a szabadon hagyott ujjaival az enyémeimet.

- Mindennap imádkoztam, nagyon sokszor, hogy visszakapjunk téged! Téged kértem a mai napra és az utolsó pillanatban megkaptalak! El se hiszem... – szipogtam boldogan.

- Miért milyen nap van? – kérdezte értetlenül – Bocsi, hogy nem tudom, de még kába az agyam...

- Ezt nem is nagyon tudhatnád – kuncogott Mimi – Ma van Nero szülinapja!

- És ma akartak lekapcsolni a gépekről? – hüledezett, mire egyszerre bólintottunk – Veszélyes...

- Az! De te vagy a legjobb szülinapi ajándékom!! – pusziltam meg a homlokát.

- Hát.. Akkor Boldog Szülinapot, Nero – mosolygott.

- Na, öcsi! A fekvő gipszed miatt majdcsak két-három hét múlva tudsz hazajönni... - lépett oda Narou – Számíthatsz rá, hogy mindennap itt foglak boldogítani! Eddig se lehetett engem kirobbantani a kórházból, de most még annál inkább lehetetlen lesz!

- De jó lesz nekem – mosolygott Naoki.

- Te csacsi öcsi, istenem úgy örülök – ölelte meg Narou nagy hévvel az öccsét, aki feljajgatott. Ekkor berontott a kórterembe az ikrek két szülője. Caroline izgatottan és könnyezve felsikoltott (!!!) és félre lökve Narout az útból, Naokira borult és szétcsókolgatta őt, miközben Naoki nem győzte mondani, hogy ez fáj neki. Silverman papa is megállt Naoki ágya mellett és mi pedig mosolyogva néztük őket.

- Családi pillanat – mosolygott Mimi kedvesen.

- Uhumm – bólintottam őket nézve és az arcomról le sem lehetett vakarni a mosolyomat. Ekkor Narou mellém lépett és megfogta a kezem.

- Köszönöm, Nero – nézett a szemeimbe őszintén – És neked is, Mimi – nézett Mimire, akinek talán most először mondta ki a nevét – És sajnálok mindent...

- Narou, most nem állok le veled csetepatézni, mert nagyon-nagyon boldog vagyok! De amiket tettél azok többnyire megbocsájthatatlanok! Mondjuk inkább azt, hogy felejtsük el! Egyenlőre – tette csípőre a kezeit Mimi.

- Milyen nagylelkű vagy – na itt Narou hangszíne már kezdte megütni a barátságtalan mércét, és Mimire is kezdett úgy nézni, mint az előtt, ezért mosolyogva megfogtam az állát és magam felé fordítottam.

- Na, elég! Ismerem ezt az arcot és nyugodj meg! Inkább menj oda a családodhoz és legyél az öcséddel – mosolyogtam rá őszintén és finoman megszorítottam a kezét, amivel még mindig az enyémet fogta. Ő is elmosolyodott ismét (!!) és bólintott, majd kaptam egy puszit (!!) az arcomra és odalépett az ágyhoz.

- Jé, te mosolyogsz! – nézett Naoki hitetlenül, de örömmel a testvérére.

- Hogyne mosolyognék már?! Azt akarod, hogy olyan legyek, mint szoktam?! – vigyorodott el Narou.

- Ne azt ne – nevetett fel fejet rázva Naoki, mire a bátyja elkezdte dögönyözni, amaz meg jajgatott.

- Neeee, ez fáj neki! – lökdöste Caroline a fiát.

- Ugyan Carol', legyen férfi és tűrje! – legyintett Scott, mire kapott a feleségétől egy tockost. Mimivel mosolyogva egymásra néztünk és inkább kimentünk a folyosóra, magukra hagyva őket.

- Nero, én úgy örülök – sóhajtozott Mimi.

- Én is – vigyorogtam és mi is egymásnak estünk, és szanaszét ölelgettük egymást örömünkben.

– Rayne –

Sasuke viselkedése most jobban felbaszott agyilag, mint ahogyan eddig szokott. Kis pöcsös korunk óta legjobb haverok vagyunk. Mindent együtt csináltunk és mindent együtt próbáltunk ki. Drog, cigi stb... Volt olyan is, hogy együtt kúrtunk! Na jó, nem úgy értem, azt úgy kell érteni, hogy x éve egy házi buliban, az egyik szobában ő tolt egy csajt, míg én a másikban egy másikat. Aztán kijöttünk és megtárgyaltuk milyen volt. Lényeg a lényeg, nekem rajta kívül nem volt soha más haverom, csak is ő! Mindig együtt ittunk, együtt mentünk el mindenhova és mindent, de tényleg szó szerint mindent tudunk a másikról... Azt is, hogy hetente vagy havonta mikor borotválkozunk. Meg ilyenek. És egyszerűen hiába van ott nekem Mimi, aki az életem, ha Sasukéval rosszban vagyok, akkor az, nekem kurva szar tud lenni. Igazából olyankor, amikor nem beszélünk, baromi rossz szokott lenni a kedvem. Nekem személy szerint fáj, amikor ekkora barom. Ráadásul mi ez az üzenet?! Képes ilyenre??!! Kurva gyorsan észhez kell térítenem! Összeveszés ide vagy oda, nekem, mint legjobb havernak kötelességemnek érzem, hogy kicsit visszarugdossam a helyes útra, mert ez a hülye gyerek nagyon rossz irányba halad! Ész-hez kell té-rí-te-nem!

Miután Mimiék elhajtottak, én egyenesen a bejárati ajtóhoz léptem és megnyomtam a csengőt. Robert nyitott nekem ajtót és szinte dobott egy hátast, úgy meglepődött.

- Rayne! Mi újság, ezer éve nem láttalak! – ölelt meg haveriasan és megpaskolta a hátam. Kicsit elragadtatta magát. Kicsit nagyon.

- Jöttem ehhez a hülye gyerekhez egy kicsit… beszélgetni – léptem beljebb a házba, mire ő becsukta mögöttem az ajtót.

- Fent van nála egy kislány, valami Diana. Mostanában sokat lógnak együtt – mondta nem tetszően, amiből leszűrtem, hogy nem tetszik neki ez az egész, főleg nem a csaj.

- Gondoltam. Ám ebből az arckifejezésedből ítélve, te is Nero párti vagy – vigyorodtam el.

- Pontosan – bólintott egyet – Nem szimpi nekem ez a lány, nem hozzá való.

- Tudom én – legyintettem – Hol a gyógyszere?

- Ott, a szárító feletti szekrényben – biccentett a fejével a konyhapult felé, mire én elindultam oda – De már hónapok óta nem nyúlt hozzá…

- Majd most fog – nyitottam ki a szekrényt és némi kotorászás után a kezem ügyébe vettem a haverom gyógyszerét – Felmegyek és beszélek a fejével – indultam meg a lépcső felé.

- Rád remélem, hallgat – szólt utánam, mire eszembe jutott valami és megtorpanva felé fordultam.

- Egyébként, Naoki felébredt, ismét az élők között van – vetettem oda egy halovány mosollyal. Látszólag Robert arcizmai is megenyhültek és bólintott egyet.

- Szívből örülök – mondta. Hát igen. Akár egy Silverman fiúról volt szó, akár nem, Naoki visszatérésének eddig mindenki örült. Sasukét kivéve, ő magasról tett eddig is az egészről. Esküszöm, már én éreztem helyette is. Amikor benyitottam a szobájába, éppen azzal a kurvával vihogott valamin, ami rohadt vicces lehetett, mert nagyon nevettek. Ráadásul az ágyban voltak. (Ruhástul és takaró felett, de akkor is ott voltak!) Legalább nekik is jó kedvük van. Ám, amikor benyitottam, persze egyből felém kapták a fejüket.

- Elnézést a zavarásért, de kurva sürgősen beszédem van veled – meredtem Sasura érzelemmentesen. Zavar a képben ez a ribanc.

- Akkor én megyek, szerintem – mászott ki az ágyból Diana, akinek rohadt jó kedve volt és mosolyogva, három puszival köszönt el Sasutól, majd meg is ölelte. Aztán rám is igyekezett kedvesen mosolyogni, amikor odaért hozzám, de én mondhatni szívből utálom ezt a lányt. Már csak a jelenléte is olyan visszataszító. Szinte érezni lehet azt az ellenszenvet belőle. Már értem, Nero miért volt úgy kiakadva…

- Szia – köszönt nekem, miközben elhaladt mellettem, de nem reagáltam – Nem hallod, köszöntem? – torpant meg mögöttem, én pedig kicsit hátra fordulva, hogy lenézhessem, le is néztem.

- És te kit érdekelsz? – vontam fel a fél szemöldököm.

- Bunkó – ciccegett, majd egész egyszerűen becsuktam a szobaajtót. Na jó, inkább becsaptam. Büdös kurva.

- Most mit bunkóskodsz vele? – kérdezte Sasuke felülve az ágyán.

- Mert megérdemli – közöltem és leültem az egyik babzsák fotelbe, vele szembe.

- Mi van Naokival? Meghalt? – érdeklődött, miközben nem törődöm stílusban rágyújtott.

- Ha tudni akarod, nem. Életben van – vetettem oda.

- Na ez remek – biccentett egy apró mosollyal – És mi járatban vagy itt?

- Az SMS-ed miatt jöttem. Meg azért, mert egy fasz vagy.

- Miért vagyok már megint fasz?! – kapta fel a vizet.

- Mert az vagy!! Szereted Nerot?

- Ajj hagyjál már… Mi vagy te, pszichológus? Párkapcsolati guru? Mióta érdekel téged az én szerelmi életem?!

- Szereted Nerot? – kérdeztem újra, de most sokkal nyomatékosabban és figyelmen kívül hagyva a hülyeségeit. Nem, hogy örülne, hogy közbenjárok neki, hogy rendbe menjenek a dolgai..

Idegesen felsóhajtott.

- Miért?

- Mert nem úgy látom… Sőt, senki se úgy látja! Itt viháncolsz ezzel a jött-ment luvnyával, miközben Neronak rád lett volna szüksége… De most nem csak a mostani időszakról van szó, hanem az elmúlt… Fél évről kb. Mi van veled, ember?! Mi lett veled?! – akadtam ki – Mi a faszom történt veled?! Rohadtul nem ilyen voltál!

- A dolgok megváltoztak…

- Nem, nem a dolgok változtak meg, hanem te!

- Silverman tehet mindenről!!! – kezdett el csapkodni.

- Ebben a percben Silverman is jobb ember, mint most te! – hordtam le keményen.

- Most azért jöttél, hogy megint kioktass?! – nyomta el a cigijét, amit csak félig szívott el.

- Nem, azért jöttem, hogy észhez térítselek! Mert neked elmentek otthonról! A legjobb haverom vagy, nem hagyhatom, hogy belőled legyen Silverman #3!! Mert már nem vagy Matsuko!! Az apádon nem veszed észre, hogy tiszta roncs, mert a fia egy utolsó seggfej lett??!!

- Ne keverd ebbe bele apát – sziszegett.

- És az édesanyád, isten nyugasztalja, sem nézheti jó szemmel, ahogyan a drága egy szem bunkó kicsi fia elüldöz maga mellől mindenkit és egy olyan szemét alak marad neki, mint Diana, aki az első faszra ráugorna melletted! Mert akár hiszed akár nem, de ez a lány úgy bevenné neked! Csak elfogult vagy!! De majd rájössz, amikor elkezd rád nagyon nyomulni… Csak nehogy késő legyen és a Nero hajó elmenjen nélküled, másvalakivel a fedélzetén!

- Ne keverd ebbe bele anyát!!!! – állt fel az ágyról nagy hévvel, mire én is felálltam – És ne beszélj nekem baromságokról!!!

- De bele keverem, mert már rád semmi sem hat!!! Mikor voltál kint utoljára a sírjánál, mikor??!! Már őt is elhanyagoltad, úgy, mint apádat, vagy mint Nerot!!! Régen apád nem csak apád volt, de egyben a haverod is! Most meg csak egy idegen, akivel együtt élsz! Nerot is anno a tenyereden hordoztad, most meg úgy bánsz vele, mint egy nem kívánatos állattal! Szerinted, nem vette észre senki, amikor elugrottunk a másik országba?! Régen, anyukád sírját is hetente látogattad!! Most meg oda se bagózol!! Hát milyen ember vagy te??!! Te nevezed magad jobbnak Narounál?! Esküszöm, talán most őbenne több emberség van, mint te benned!! – köpködtem neki a szavakat, mire hirtelen nekem ugrott és egyszerűen elterülve a földön, bunyózni kezdtünk.

- Hogy jössz ahhoz, hogy bíráld az életem??!!! – ragadta meg a galléromat és ordította a fejembe a szavakat, amikor a derekamon ült és vagy kettőt bemosott. Na erre én is adtam neki rendesen. Lerúgtam magamról és én is fölé magasodva, kettőt-hármat lekevertem neki, aztán egy kicsit ágyékon lendítettem, mire ott szenvedett a földön. Felálltam és megtöröltem a vérző orromat.

- A sok drogozástól elgyengültél, vissza kéne venned! Azt hiszed, nem tudom, hogy lövöd magad mindig?! – igazítottam meg magamon a göncömet.

- Rohadj meg… - nyekergett alig halhatóan.

- Kapd össze magad, Sasuke! – mondtam kissé megremegő hangon. Nem volt jó érzés megverni őt. És fájt, hogy ő támadt rám – Mert nem csak Neronak lenne szüksége rád… De nekem is! Te vagy a legjobb haverom… Nem akarom, hogy ellenségek legyünk! – motyogtam – Könyörögve kérlek, hogy térj észhez!

Senkinek sem szoktam könyörögni… Most még is megtettem. Neki.

Nem tudott felelni, csak szenvedve nyögött és az ágyékát szorongatta kissé összekuporodva. Vérzett a szemöldöke meg a szája is és kezdett lilulni az arccsontja.

- Elsőnek kezdhetnéd ezzel – guggoltam le és tettem le mellé a földre a gyógyszerét – Kezd el újra szedni, mert már nem bírod magad kontrolálni! És, ha nem én vagyok itt, hanem Nero? Őt is így megvered? – mutattam az arcomra – Kérlek, haver – fogtam meg a vállát, majd egymás szemébe néztünk. Míg én könyörögve, egy kicsit szenvedve – Kérlek… Tedd meg értem!

A gyógyszerre nézett, aztán lesütötte a szemét.

- Most megyek – álltam fel – Eredetileg a kórházba indultunk Narouval, Mimi ott vár rám. Ott van Nero is. Ha gondolod, add át neki te a szülinapi jókívánságokat… - hagytam ott őt, és nehéz szívvel csuktam be magam mögött az ajtaját. Lerobogtam a lépcsőn, az orromat fogva. Az a szemétláda kurva nem ment el, ott ült a kanapén és Roberttel beszélgetett. Mind a ketten felálltak.

- Mi történt?! – kérdezte Rob.

- Kicsit összeszólalkoztunk.. Aztán majd kiderül, hogy lesz foganatja annak, amit mondtam, vagy sem… - néztem a kezeimre, amik eléggé véresek voltak az orrom miatt – Ő is kapott egy kicsit, de nyugi, nem vészes – meredtem Robert szemeibe, mire Diana túljátszva az agyát, aggódva felrohant Sasuke szobájába.

- Gyere, rendbe hozlak – invitált Robert a konyha felé, de egy óvatos mosollyal megráztam a fejem.

- Nem, úgy is a kórházba megyek… Mimi ott vár a többiekkel.

- Akkor elviszlek – ajánlotta fel, és még ellenkezni se tudtam, mert szinte egyből felkapta a slusszkulcsát és rendesen betuszkolt a kocsiba. Egész úton köszönetet mondott, amiért törődöm Sasuval és elpanaszolta, hogy már tényleg nem olyan a viszonyuk, mint régen. Megsajnáltam. Neki csak a fia van… Aki egy görény. Remélem, észhez tér. Már hiányzik a haverom, de kibaszottul…

Bent a kórházban az első utam Mimiékhez vezetett. Mikor a folyosóra kanyarodtam, Narou pont akkor jött ki a kórteremből. Mimi a szája elé kapott, amikor meglátott és odarohant hozzám.

- Mi történt??!! – aggodalmaskodott.

- Próbáltam bele verni Sasukéba a dolgokat – adtam az őszinte választ – Lekísérsz, hogy keressünk valakit, aki rendbe hoz? – mutattam a pofázmányomra.

- Igen – bólogatott aggódóan – Mindjárt jövünk! – szólt hátra Neroéknak.

- Jó! – szólt vissza Nero értetlenül, aztán Narouhoz fordult és csak annyit láttam, hogy Narou megöleli, és felkapva megpörgeti (!), miközben Scott kijön a kórteremből és rászól, hogy ne itt romantikázzon. Mimi aprócska kezét az én tenyerembe csúsztatta és aggódva meredt fel rám.

- Rayne… Valami más is van. Látom az arcodon napok óta, hogy valami bánt…

- Igen, valóban – motyogtam, de igyekeztem férfiként viselni, mint minden eddigi megpróbáltatást.

- Kérlek, mondd el – állt elém a lépcső kanyarban, mire megtorpantam.

- Nem lehetne később? Elvérzek – mutattam az orromra. Hevesen megrázta a fejét.

- Sasuke a baj, igaz?

Felsóhajtottam.

- Túl jól ismersz – dőltem neki a falnak és lecsúsztam guggoló állásba, mire odajött és átkarolta a nyakam.

- Tudom, hogy megváltozott! De minden rendben lesz – puszilta meg az orrom hegyét, mire halványan elmosolyodtam.

- Őszintén Mimi? Szerintem, már sosem lesz újra a régi… - sütöttem le a szemeimet és a fejem a vállába fúrtam – És nekem a régi Sasuke kell… A régi haverom… Mert ez az új Sasuke, nem az én haverom…