Második Évad
Ugyan ott folytatódik, ahol abba
maradt!:)
Az új évad részeit új számolásba kezdtem
(nem 152. résztől folytatódik, hanem 1. résztől), és minden rész számánál egy 02-es jelzi, hogy az már második évados
fejezet.
A második évad fejezetei átkerülnek a Fejezetek S02-es menüpontba, míg az első évados részek a Fejezetek S01-ben vannak.
Valamint, frissült a Szereplők menüpont is:)
Jó olvasást!
A második évad fejezetei átkerülnek a Fejezetek S02-es menüpontba, míg az első évados részek a Fejezetek S01-ben vannak.
Valamint, frissült a Szereplők menüpont is:)
Jó olvasást!
xoxo; N&M♥
Mimoza
- Jó ötlet
ez…? Leöl minket – nézett félre Rayne.
- Nem, szerintem most inkább
magát ölné le, na gyere – húztam fel a székről, és elindultunk Neroék felé.
Odaérve, Rayneval szomorúan egymásra néztünk. Rosszabb, mint gondoltuk. Csak.
Néz. Mered előre, és csak megtörten néz. Néha legördül egy könnycseppje. Ettől
hátrahőköltünk mindketten. Narou Silverman… sír?!
- Mi van vele? – fordultunk
Nerohoz, aki szomorúan megrázta a fejét.
- Ki van.
Lesütöttem a szemem, és leültem
Nero másik oldalára, mellém pedig Rayne. És így ültünk csendben. Narou néha
felállt, sétált egy kört, motyogott, aztán visszaült. Nem fogtok gyakran
hallani ilyet, de megsajnáltam. Rettentően. Ez a kín elviselhetetlen. Az meg
főleg, hogy nekünk még volt reményünk Neroval, de neki már semmi. Az öccse meg
fog halni, ha nem kel fel október 12.-éig. Bekönnyeztem, és Nero vállára
hajtottam a fejem, aki belepuszilt a hajamba.
- Ne sírj, Mimi… - de neki is
elcsuklott a hangja.
- De nézz már rá… - böktem a
fejemmel Naroura, aki most éppen megint járkálásba kezdett, a falnak döntötte a
fejét, és motyogott valami sírós hangon, a jó isten se tudja kinek – Ráadásul
Naoki… Naoki meg fog halni? – csordult le egy könnycseppem.
Hevesen megrázta a fejét.
- Dehogy fog meghalni! Fel fog
ébredni. Ezt kérem szülinapomra a Jó Istentől. Nem kell semmi más, nem kell
buli, ajándékok, új iPhone sem kell, nem kell semmi felhajtás, tényleg semmi
sem kell. Csak az, hogy Naoki ébredjen fel. Csak ezt kérem.
- Imádkozok majd – motyogtam
halkan.
- Én is – suttogta elhaló hangon,
mikor ki jött az orvos a kórteremből.
- Kívánnak bemenni hozzá…? –
szólt csendesen. Narou nem válaszolt, egyszerűen csak félrelökve az orvost,
beviharzott, mi meg szépen csendesen felálltunk, és az ajtóban megálltunk mind
a hárman… Az egész szobában csak egy nagy ágy volt középen, és ott feküdt rajta
Naoki. kórházi ruhában, csövek, és katéterek tömkelege lógott ki belőle, az 50
mg-mos infúziótól a 200 mg-mosig. Az arccsontja lila, de nem csak az, konkrétan
a fél arca. Az ajka vörös cserepes, a szeme és szája is félig nyitva, de a
szemében semmi fény sem volt található, élettelenül nézett a plafonra.
Szanaszét volt zúzva. A szó szoros értelmében. Ugyanaz az érzés volt bennem,
mikor más élettelen testet látok. Ő nem Naoki, ő csak egy test, Naoki már nem
volt benne.
- Ó istenem… - hangzott fel olyan
hangon Narou, hogy mi Neroval megfeszültünk. Mindjárt elsírom magam – Ó
istenemm… Nee… - térdelt le az ágy mellé, és megfogta az öccse kezét – Naoki…-
csordult le egy könnycseppje – Istenem Naoki… - hajtotta a fejét az ágy
szélére, és úgy maradt egy darabig. Csak a válla rázkódott – Nyugi…- nagyon
sírós volt a hangja mikor legközelebb megszólalt, mindjárt elájul – Ne félj
kisöcsém… Minden rendben lesz – állt fel szépen lassan, és a két kezébe fogva
az öccse élettelen arcát, s a homlokának támasztotta az övét. Annyira
szívszorító látvány volt, ezt látni kell… a légkör, minden olyan volt, amitől
az embernek sírni támad kedve. Narou most olyan elhagyatottnak, és megtörtnek
látszott – Nem foglak egyedül hagyni, a születésednél is ott voltam, a
halálodnál is ott leszek majd, a túlvilágon is vigyázok rád, megígérem –
csordult le ismét egy könnycseppje – De kérlek… könyörgök.. Kelj fel. Ne tedd
ezt velem kisöcsém, nem teheted... 12.-én Naoki. Nero szülinapja, jegyezd meg
ezt a dátumot! Fel kell kelned, érted?! Muszáj… Ne hagyj egyedül, nem teheted
ezt velem… - rázta meg a fejét, még mindig a homlokának préselve az övét,
elcsukló hangon. Mellettem Nero itt felhüppögött, engem is nagyon vékony határ
választott el a bőgéstől, Rayne jelenléte volt az, ami meg tudott nyugtatni,
hátulról megölelt, és csitítgatott. De Nero nem bírta tovább, és a szája elé
kapva a kezét, zokogva kiviharzott a kórteremből.
Sasuke
Miután
Rayneval beszéltem gecire felbasztam magam. Nem vagyok jobb a Silvermaneknél?!
Hogy mondhat ilyet a legjobb haverom?! Amit Nero csinált az teljesen más! Én
üdvözöltem Dianat, aki csak egy barátom! Ő pedig direkt SZÁNDÉKOSAN megölelte
előttem Narout! Hogy felidegesítsen! Csodálkozik, ha egy arcizmom se rezdül?!
Mindegy, ott hagyva Dianat egy „Majd még dumálunk” féle elköszönéssel, felvéve
Nero nyakláncát a földről, és zsebre rakva azt a kórház felé vettem az irányt,
kocsival természetesen. Hazahozom Nerot. Vagy nem tudom. De nem mehetek csak
úgy haza. Faszom. Tudom, hogy ott van Rayne, de belőle már azt is kinézem, hogy
megengedi, hogy megdugja Silverman az én barátnőmet… Bár amilyen állapotban
lehet. Kétlem.
Ráérősen beléptem a kórházba, ott
a recepcióstól megtudakoltam a csipet csapat koordinátáit, és felmentem a
második emeletre. Mert, hogy ott vannak a súlyos esetek, akik már szinte a
halálra várnak. Ilyen súlyos lenne a helyzet…? Ám ahogy a folyosóra léptem,
Nero rontott ki az egyik kórteremből, és a földre esve, zokogni kezdett.
Furcsán meredtem rá. Meghalt? Vagy az örömtől sír, hogy mégsem?
Megálltam tőle pár méterre, és
onnan méregettem, mígnem megemelte a tekintetét, egyenesen felém. Bosszúsan
fixírozott, majd cseppet sem barátságosan hozzám szólt.
- Mit keresel itt?! Nem maradtál
a kis kurváddal?!!
- Nem – adtam az egyértelmű választ
– Meghalt…?
Nero szemei erre elkerekedtek, és
félrenézve, az alsó ajkába harapva, remegve bólintott egyet, mintha félne, hogy
megint elsírja magát, pedig már a szemei homályosak voltak a könnyektől. Egy
mélyet sóhajtottam.
- A gépek tartják életben,
október 12-én kapcsolják le, ha addig nem kel fel.
- A szülinapodon?
Bólintott, ám mielőtt bármi
választ adhattam volna, nyílt a kórterem ajtaja. Mimi és Rayne lépett ki rajta.
- Csá – köszönt nekem Rayne
fapofával.
- Szia – nézett félre Mimi félénken,
mintha mittom’ én mi lennék, akivel nem szabad beszélni. Ja. Most én vagyok a
rossz fiú, mert megöleltem egy rég nem látott barátomat. Már értem.
- Cs’ – adtam a flegma választ,
és közelebb lépve Nerohoz, felhurcibáltam őt a földről. Természetesen ellenkezett,
és motyogta, hogy ne érjek hozzá, és erőtlenül rángatózott.
- Ne, hagyj engem békén! Na nyúlj
hozzám!
- Legalább ne itt a folyosó
kellős közepén sírdogálj – ültettem le egy székre, én pedig mellé ültem.
- Ott sírdogálok, ahol akarok –
csuklott el a hangja, de ott maradt, és pityergett. Mi meg csak vártunk. És
csak vártunk… Mindannyian megüzentük természetesen mindenkinek a rossz hírt,
hogy tudjanak róla. Cordelia fel is hívta Raynet, faterka pedig engem. Én nem
igazán tudtam neki mit mondani, csak amit láttam, és időközben megtudtam.
Megkérdezte, hogy van Nero, én pedig a nőmre nézve, nem tudtam mást mondani
neki, minthogy ritka szarul. Mert tényleg eléggé fosul volt. Ahogy mindenki.
Bár az idősebb Silvermant azóta se láttam kijönni a kórteremből. De mindenki
csak ült a váróban, és magába zuhant. Azt se tudom, mit keresek itt.
Körülbelül fél 10-et ütött az
óra, mikor megjöttek Silvermanék. Azaz a papa meg a mama. Caroline volt kettőjük
közül a rosszabb állapotban.
- Hol vannak a fiaim? – nézett ránk
kétségbeesetten. Nero kimerülten a kórterem ajtajára mutatott – És hogy van
Naoki?!! – aggodalmaskodott tovább. Nero összeszorítva a szemét elfordult. Egy
anyának megmondani, hogy az egyik fia halott, és csak a gépek tartják életben…
Senki se vállalkozott erre.
- Mi…Mi történt..? Ugye nem…? –
kapta a szája elé a kezét, és a hallgatást, beleegyezésnek véve, könnyek
szöktek Caroline szemébe(!), és a férje nyakába borult (!!), aki komoran a
feleségére nézett, és simogatni kezdte a fejét, és valamit motyogott
folyamatosan a fülébe (!!!). Egy idő után Narou is kifáradt a szobából. Mikor
megláttam, hogy néz ki, hátrahőköltem. Még sohasem láttam ilyennek Silvermant.
Kisírt szemekkel, sápadtan, megtörten, és árván meredt maga elé, és mikor rám
nézett, ahelyett, hogy nekem ugrott volna, amire vártam, csak nézett. Csak…
nézett. Kimerülten, erőtlenül meredt rám, én pedig nem bírtam tovább ezt a
tekintetét, és inkább a kis koszfoltot vizslattam a csempén.
- CT-re jön hozzá valami doki. Megyek,
veszek magamnak inni, és jövök vissza – szólalt meg végül, és elcsoszogott.
Neroval amúgy egy szót sem szóltunk egymáshoz. Egész végig semmit. Csak hoztak
nekünk Silvermanek pokrócot a kocsiból (!!!!!) és akkor ráterítettem, mert
amúgy csak a tenyerébe temetett arccal üldögélt ott mozdulatlanul. Meg elmentem
venni neki forró csokit az automatából, amit szótlanul elfogadott, de nem
köszönte meg. Mikor Narou visszajött egy energia itallal, egész egyszerűen
leterítve a dzsekijét, megágyazott magának az egyik váróban lévő kanapén.
- Kisfiam… mit csinálsz…? – szólt
neki oda halkan az anyja.
- Várom Naokit – mondta egyszerűen,
és elfeküdt a kanapén.
Nekünk, körülbelül hajnali 2
körül jutott eszünkbe menni. Mikor fater, és Bradék is megérkeztek a kórházba,
hogy hazavigyenek minket. Szépen csendesen felálltunk, és rákészültünk az
indulásra. Azaz ők. Én voltam itt szerintem a legnyugodtabb lelkiállapotban.
Nero odament Narouhoz, (aki kijelentette, hogy a kórházban éjszakázik) és
leguggolva a kanapé mellé, vigasztalóan motyogott valami olyasmit neki, hogy
„Ne feledd, amit mondtam. 12.-e”.
Másnap Nero ment iskolába, de
nagyon elbaszott kedve volt. El sem köszönt tőlem reggel (pedig ébren voltam),
csak elment. Rayneval időközben beszéltem, de ő is csak kioktatni tudott.
- Ez a te sarad – szólalt meg
lekicsinylően. A hangjából csak úgy sütött a lenézés.
- Te is annyira jó barát tudsz
lenni néha.
- Tudom – felelte szimplán – Ha
hülye vagy, hát hülye vagy.
- De ő csak a barátom!!
- Akkor ezt mondd meg Neronak is.
- Mondtam már neki…
- Várj, rosszul fogalmaztam.
Mutasd ki. Mert kurvára nem úgy viselkedsz azzal a picsával mintha a barátod
lenne. Megforgattam a szemem.
- Értem.
- Bár én nem tudom, oldjátok meg
ti – itt lenyomtam a telefont, és idegesen a másik oldalamra feküdtem. Mindig
ezt csinálja. Jól meg mondja, hogy mit kéne csinálnom, utána lenéz, kioktat,
aztán benyomja, hogy „Bár én nem tudom, a te dolgod”. Vagy „ Igaz, én nem
tudom, old meg, ahogy gondolod”…
Később, estefelé amúgy megtudtuk,
hogy Narou tényleg bent töltötte az éjszakát, és a következő napot is, és az
azután következő estét is ott akarta, de nagy küzdelmek árán, sikerült haza
ráncigálni. Elmondások szerint a szó szoros értelmében. Elméletileg rohamot
kapott, mikor el akarták vinni a kórteremtől.
- És most, hogy van? – szólalt
meg fater, mikor a kanapén ültünk hárman (Nero, apa, én) és a telefon ki volt
hangosítva.
- Naoki szobájában fekszik, az
öccse kötött pulcsijában, és várja, hogy mikor mehet vissza a kórházba –
morogta az orra alatt Caroline.
- A fiam becsavarodott –
hallottuk Scott hangját a háttérben, de valami csattant a fején, és
feljajjgatott, mert nagy valószínűséggel a felesége jól fejbe baszta valamivel.
- Istenem szegény… - szólalt meg
Nero, és láttam rajta, hogy bekönnyezik.
- Na de elköszönök, mert már
nagyon fáradt vagyok…
- Rendben Caroline, szia – nyomta
le papuska a telefont, Nero, pedig mint aki jól végezte dolgát felállt, kissé
félrelökve engem, és felment a szobánkba. A légkör köztünk olyan hűvös és rideg
volt, hogy vágni lehetett konkrétan. Kezdett felmenni az agyvizem. Felpattantam
a kanapéról, és én is az emeletre siettem. Beérve a szobába megragadtam a
karját.
- Mégis meddig akarod még ezt
csinálni?!
Értetlenül, és flegmán rám nézett,
mint aki nem tud semmiről.
- Mégis mit?
- Ezt! Hogy levegőnek nézel, és
bunkóskodsz!! Ennyire nagydolog egy ölelés vagy mi van? Min akadtál ki
ennyire?!
Jo ezt már nem birom szó nélkül nagyon szeretem ezt a történetet. Ez az egyik kedvencem és napi szinten több részt is olvasok. Tegnap este rendesen könnyezve olvastam ahogy elcsapja a kamion Raynéket :'( es most Naoki mért a legjobb emberekkel történnek a legrosszabb dolgok???? :'( most nagyon együtt érzek Narouval nem tudom mi lenne velem a helyében :'( am nagyon tehetségesek vagytok mindketten Raynék kurva cukik Sasuke meg nem érdemli meg Nerot. Kiváncsi vagyok az új családra is. De azért nem rohanok ennyire előre. NAOKIT AKAROM!!! :'( :'( ő olyan tiszta és empatikus meg minden :'( ha meghal megölöm a sofőrt vagyis segitek megölni Narounak :D Narou tudom hogy sokan nem szeretik de én bírom ő az a tipikus negatív karaktert akit mindenki utál amíg a lelke mélyére nem néznek és én ezt annyira szeretem imádom az ilyen pasikat *-* nem birtam tovább hogy ne irjak imádlak titeket és ne hagyjátok abba az irást mert egy nem mindennapi bloggal találkoztam itt és első olvasásra beleszerettem. A címe miatt egyáltalán nem ilyenre számitottam de beleszerettem *-* *-* *-* majd még tuti találkoztok a nevemmel a blogon mert megszálott kommentelő vagyok *-* sok sikert a sulihoz már nincs sok hátra :)
VálaszTörlésÜdvözlettel fallen angel <3
Aaaaaa de aranyos vagy Egyelek meg ❤️❤️❤️ Sajnos mar jo ideje nem volt resz de ma teszek ki újakat!! Nagyon magyon köszönjük es imádunk nagyon édes vagy ❤️❤️ Örülünk hogy tetszik!!!
Törlés