02. II. Fejezet

– Nero –

Idegesen kirántottam magam a szorításából.

- Mindenen!! Mindenen kiakadtam!! – akadtam ki ismét, ezúttal hangot is adva végre mindennek.

- De mi az a minden??!!

- Mintha nem tudnád – forgattam meg a szemeimet, karba téve a kezeimet.

- Nem, rohadtul nem tudom!!!

- Emlékszel még, amikor gipszben volt a lábad? És ment a kedvenc filmed a TV-ben, ami bealudtál? Ez egy délutáni nap volt, még az eső is esett!

- Igen, igen emlékszem! Ha jól emlékszem még mellém is feküdtél...

- Igen. És amikor közbe megfogtad a cicimet, én a hüvelykujjadat a telefonod Home gombjához raktam és feloldottam vele a zárat. Megnéztem a kurváddal való beszélgetéseket! – húztam össze a szemöldökömet – Szóval, te inkább ne mondj semmit!! Az, ahogyan rólam beszéltél, meg az a sok szívecske, az a sok KÉP!!! Meg a rengeteg telefonbeszélgetés!!! És még én cicázok Narouval??!! És hazudtál, mert Diana egy csomószor látta már a felső testedet, hiszen rengeteg olyan képet küldtél neki!!

- Szóval te kutakodtál a telefonomban?! De egy rafinált kis picsa vagy – nevetett fel hitetlenül.

- Velem normálisan beszéljél!! Amíg velem úgy bántál, mint egy ronggyal, addig neki fényesre nyaltad azt az agyonsminkelt peckét is!!! Sőt, még egy kutyával is jobban bánnak, mint ahogyan te bántál velem az elmúlt időben!! Hol itt az igazság??! Mi bajod lett neked?? – löktem rajta egyet idegesen – Nekem a RÉGI Sasu kell!! Az a Sasu, aki most Dianaval van!! És nem pedig .. – itt elfintorodva végig mértem őt – Ez... Ezzel a viselkedéseddel ugyanazt a szintet ütöd meg, mint Narou! Így kezd kurvára mindegy lenni számomra, hogy kinek a közelében vagyok... A tiédben vagy az övében!

- Akkor inkább menj és szopkodd le jól a drága Silermaned faszát!! – hordott le, aztán hátat fordítva nekem, kivonult az erkélyre. Hitetlenül felnevettem, aztán a bekészített táskámhoz léptem (már tegnap bepaloltam, mivel megyek haza Chanihoz). Becipzáraztam, aztán az erkély ajtóba léptem és megálltam ott, neki dőlve az ajtókeretnek.

- De tudod mi a különbség kettőtök között? Az, hogy téged szerelemből szeretlek! Őt pedig nem szeretem... Ő tehet akármi jót, sosem tudnám igazán megszeretni, szerelemből meg pláne nem, azok után, amiket velem művelt. De téged Sasuke... Téged még mindig szeretlek! Pedig te is megerőszakoltál, megaláztál, mikor külön voltunk más nőkkel kúrtál, megütöttél nem egyszer... Lekurváztál egy Diananak, sőt együtt nevettetek rajtam! Úgy viselkedtél velem, mint egy tárggyal... És elmondom neked, hogy ezek a dolgok, amiket te tettél velem ezerszer jobban fájtak és még mindig sokkal, de sokkal jobban fájnak, mintha Narou mondjuk ezerszer megerőszakolna! – regéltem el neki szomorúan, de nem felelt semmit, csak háttal állva nekem a korlátot markolászta. Felsóhajtottam.

- Nekem ez így nem megy! Én egy olyan szép kapcsolatot akarok, mint amikor elkezdtük... Talán az soha nem jön vissza többé... De nekem az kell! Amíg viszont ilyen a helyzet, hogy még a gyógyszered sem veszed be hónapok óta, addig én ezt nem akarom..! Sőt addig sem, amíg az a csaj fontosabb, mint én! És ne mondd azt, hogy nem fontosabb, mert igen is az! Hiszen vele jobban törődsz, kedvesebben, mint velem..! Szóval... Szeretnék szünetet tartani. A szülinapom utánig. Ha döntöttél és mérlegelted magadban a dolgokat... Én várni foglak... – motyogtam, már-már könnyezve, de még mindig nem reagált semmit. Odaléptem hozzá és búcsúzóul megpusziltam az arcát, de mérgesen, megfeszített állkapoccsal elfordult és kb. rám se nézett, csak dühtől remegve előre meredt.

- Szeretlek... - suttogtam, majd otthagytam. Megfogtam a táskám, amiben minden cuccom benne volt és lerobogtam a lépcsőn. Belül már nagyon fájni kezdett minden, amit eddig elnyomtam! Szó szerint, minden fájt. Mire leértem az elő szobába, már alig bírtam visszatartani a könnyeimet.

- Nero, mi a baj?! – állított meg Robert aggódva – Hova mész?!

- Haza – töröltem meg az arcom, de a hangom olyan sírós volt, hogy szinte én sem ismertem meg – Szünetelünk Sasukéval. Biztos te is észre vetted már, hogy elég régóta nem vagyunk olyan viszonyban, mint legelőször... - töröltettem le a könnyeimet.

- Igen – lett szomorú az arckifejezése – De miért? Mi történt?!

- Ez nagyon hosszú és bonyolult... Majd ő elmondja, ha akarja, de én minél előbb otthon szeretnék lenni a bátyámmal – szipogtam.

- Rendben, értem... Akarod, hogy haza vigyelek?

- Nem – ráztam meg a fejem – Köszi, de inkább busszal megyek... - léptem az ajtóhoz, ahol felvettem a cipőmet, s utána nyitottam is ki az ajtót.

- Remélem, minden rendben lesz – motyogott Robert szomorúan.

- Majd kiderül – sóhajtottam akadozva, erőtlenül, mire Rob magához húzott és búcsúzkodva megölelgetett. Ez az ölelés nekem csak jobban fájt. Hogy el kell köszönjek tőle is... Robert volt apám helyett apám! Egy hang szakított minket félbe.

- Elnézést, sziasztok! – ez a hang késként vájt bele a szívembe. Mikor elléptem Roberttől, Dianaval találtam magam szembe. A könnyeim a szemeibe fagytak és a tekintetem is megváltozott.

- Szervusz, Diana – nézett nagyokat Robert.

- Sasuke itthon van? – kérdezte nyájasan a lány, s így, hogy teljes életnagyságban itt állt előttem, legszívesebben kiharapnám a szívét! Dühösen félre löktem őt nagy hévvel az utamból és a buszmegállóig sietős léptekkel mentem. Közben elöntött a düh, a féltékenység, a csalódás és mindenféle olyan fájdalmas, kínzó érzés, ami a szerelemmel kapcsolatos, ami kitépi a szíved, amitől megőrülsz, amitől csak sírnál reggeltől reggelig, és ami teljesen kicsinál... Na így mentem aznap haza. Végig az utcán, a buszon. Sírva.

A kapuban kicsit lenyugodtam, de amikor beléptem a házba, becsuktam magam mögött az ajtót és Chani aggódva faggatni kezdett, hogy mi történt, ismét nagy zokogásokba kezdtem és szinte csak fúrtam, fúrtam a fejem a mellkasába, végig azt kiabálva, hogy „nem akarom”. Nagyon-nagyon, elviselhetetlenül fájt.

Az elkövetkezendő napokban nem igazán voltam önmagam. Ott voltam, éltem, nevettem, mosolyogtam, de valami hiányzott belőlem. Esténként gyakran pityeregtem, amikor eszembe jutott egy-egy szép emlék és belerovalltam magam. Mimi próbált segíteni, de sajnos ő is tudta, hogy idők kérdése, mire rendbe jövök. Az iskolára sem tudtam koncentrálni, mert a mellettem, és a Mimi mellett levő két üres szék mindig kihozta belőlem, hogy szarul érezzem magam. Soha embert, akit utáltam, nem sajnáltam még ennyire, mint Narout. Az utálatomnak iránta, nyoma sem volt akkor, abban az időben. Csak sajnálatot és kínt éreztem. Minden nap, minimum kétszer imádkoztam istenhez, hogy hozza nekünk vissza Naokit. Mindenkinek megmondtam, hogy senki ne merjen adni nekem bármit is 12-ig. Még anyáékat is felhívtam, hogy ne merjenek nekem küldeni semmi ajándékcsomagot, se semmit! Nem akarok se egy kurva sütit, se egy kis apróságot, se bulit, se semmit! Egy átlagos, kurva napot akarok! Egyetlen egy dolgot akarok, de azt mindennél jobban! Hogy Naoki felébredjen. De ahogy közeledett 12-e, kezdtem pánikolni, mert az égvilágon semmi sem történt. Ráadásul Narou felől sem hallottam már az óta.

12-én, reggel komótosan keltem fel az ágyból. Ez a nap egy kissé borongós vasárnapra sikeredett. Kinéztem az ablakon, és fáradtan néztem a kinti októberi tájat. Lehunytam a szemem és gyorsan elmormoltam magamban a már-már begyakorolt kívánságomat. Kérlek, Istenem csak állj mellém, kérlek, add őt vissza nekünk, de főképp Narounak! Már alkut akartam kötni, hogy lemondok Sasuról végleg (aki eddig ugyebár fel sem keresett a szünetelés miatt), csak Naoki ne haljon meg végleg! Levonszoltam magam a földszintre, ahol észre vettem, hogy üres a lakás. A hűtőre volt téve egy üzenet.

Hugikám!             

Tudom, nem akarod, hogy ma téged ünnepeljünk, de azért még se maradhatok kussba! A körülményektől eltekintve, veled sem lenne igazságos! Nem mindennap lesz az ember nagykorú!:) szo boldog szülinapot drága kis dinka húgom!<3 ne haragudj, hogy ma nem lehetek reggeltől estig veled, de leltár van a boltba, valamikor este fele tudok menni haza!:/ addig kitartást neked és én is imádkozom azért a gyerekért! Szeretlek!<3

xoxo; Chani

Akármilyen szar, fos, redvás hangulatom volt, ez az üzenet kicsit jobb kedvre derített. Mosolyogva otthagytam az üzenetet a hűtőn és kinyitva az ajtaját, valami kaját kerestem. De inkább erőtlenül visszacsuktam. A sok kajára nézve rájöttem, hogy annyira görcsöl a gyomrom, hogy nem bírnék enni semmit. Úgyhogy inkább tettem oda teavizet főni és felmentem a szobámba felöltözni. Mivel már lehűlt nagyon a levegő és igazi őszies nap elé nézünk, felvettem azt a hosszú ujjút, amit Mimi erőltetett rám, hogy vegyem meg. Fekete és olyan, mintha egy fehér kapucnis trikó lenne rávéve, pedig egybe van az egész. Felvettem egy fekete cicanacit is és a tükröm elé állva, elkezdtem oldalra befonni a hajam. De sehogy se tudtam koncentrálni, ezért inkább szétszedtem. Ekkor megszólalt a telefonom az ágyon. Odalépve, a kijelzőre néztem és láttam, hogy Mimi hív.

- Szia – fogadtam el a hívást.

- Szia, átmehetünk Rayneval? – kérdezte olyan aranyosan, hogy elmosolyodtam.

- Persze! De semmi ajándék!

- Tudjuk, nyugodj meg – biztosított – Kapok forró csokit?

- Persze! – nevettem fel, aztán leraktuk és egy fél órán belül már itt is voltak. Mind a ketten elővették az őszi cuccaikat. Mimi egy nagy, bordó kötött pulcsiban volt, farmer nadrágba és vintage bakancsba. Raynen pedig egy elegáns bőrdzseki volt, alatta egy kockás inggel, ami be volt tűrve a sötét szűkített szárú farmerjébe, plusz egy tiszta, ápolt bakancs. Amíg viszont vártam őket, csináltam egy nagy-nagy adag forró csokit, mert tudtam, hogy Mimi mindenképp repetázni fog majd. Úgyhogy, szépen mindhármónknak tettem egy-egy adagot a bögrékbe és a nappaliban ülve iszogattuk azt.

- Remélem, Naoki magához tér – motyogott Mimi, megtörve a csendet.

- Bízzunk benne – karolta át Rayne őt és magához vonva megpuszilta a fejét – Mi van Sasuval? Nem beszéltek még mindig? – kérdezte.

- Nem – vontam meg a vállam.

- Az rohadjon meg – sziszegett Mimi.

- Inkább tereljük a témát – javasolta Rayne, mire bekapcsoltam a TV-t. És pont ment a Rubí!! Én ennek nagyon örültem.

- Úristen, neee – vetette hátra a fejét Rayne a kanapén. Mimi ezen kicsit felkuncogott.

- Nem baj? Nézhetem? Eltereli a figyelmen egy kicsit – néztem rá szinte könyörgőn.

- Nézzed csak, tudod, hogy engem sose zavart! De akkor kérek még vagy hat adagot! – tartotta felém a bögréjét Mimi, mire én kimentem a konyhába és az egész lábast behoztam neki, amit Rayneval egy ideig megfeleztek. De Mimi úgy döntött, hogy most már meg tud vele birkózni egyedül is, nem kell Rayne segítsége. A Rubíban éppen az a jelenet ment, amikor Rubí és Loreto elintézik, hogy Rubí és Hector szállodájában Cayetano és Christina újra találkozzanak ezer év után. Na és figyeljétek ezt az összhatást. Csengettek. Gyorsan felálltam, oda mentem az ajtóhoz, és amikor kinyitottam, két dolog történt. Az első azaz volt, hogy pont megszólalt a Rubíban az a zene, amikor az említett pár meglátja egymást. A zene név szerint a Reencuentro Amoroso. És a másik dolog pedig az volt, hogy egy hatalmas, de tényleg hatalmas vörös rózsa csokor baszta ki a szemem, ami mögül Narou szétsírt szeme és arca kandikált ki. A szavam elakadt, a légzésem és a szívverésem (miután az kihagyott vagy két ütemet) felgyorsult, majd könnyes szemekkel egész egyszerűen a nyakába borultam. Ő is rózsacsokrostúl átölelte a derekam, de olyan szorosan, hogy majdnem eltörte a gerincem.

- Ezek szerint felébredt, ugye?! – kérdeztem könnyek közt. Nem felelt, csak a vállamba fúrt fejével bólogatni kezdett én pedig őszinte, megnyugodott mosollyal lehunytam a szemem, magamban végtelen hálát adva Istennek.

– Rayne –

Nálunk az elmúlt időszak viszonylag normálisan telt. Persze mi is ki voltunk borulva, legalább is Mimi sokkal jobban a szívén viselte ezt az egészet, mint bárki más. Ám igazából nem is voltunk annyit együtt, mert amióta történt ez a Naokis baleset, szinte minden idejét Joshuával akarta tölteni. De úgy viselkedett vele, mintha az lenne az utolsó alkalom, hogy együtt vannak. Megkérdeztem tőle, hogy miért csinálja ezt. És erre azt mondta nekem, hogy mivel így átélte az én balesetem, s látta Naokiét is, már úgy van vele, hogy bármelyik perc lehet az utolsó. És nem akar egész életében vezekelni, ha esetleg rosszul válik el valakitől, akit szeret, és ne adj isten, soha többé nem fogja neki tudni elmondani ezt. Ebbe én is belegondoltam. Mindent meg szépít a biztos halál. Akkor nyer értelmet minden. Tudom, mert személyesen is átéltem. Amikor a kamion alatt feküdtem, az alkohol szinte kiszállt belőlem. Leperegett az életem. Eszembe jutott anya és apa, akiktől már búcsút vettem. De Mimitől nem akartam. Nem akartam itt hagyni. Azt akartam, hogy segítsen rajtam, hogy ott legyen. A végsőkig kitartottam, egészen addig, amíg képvágás nem történt. De amikor kinyitottam a szememet a kórházban, és megláttam Mimit, nem tudtam eléggé megköszönni az Úrnak, hogy visszatérhettem. Tudjátok milyen érzés? Visszatérni a halálból? Egyszerűen szó nincs rá. Talán az, hogy megváltás. Érzed azt, hogy kaptál egy második esélyt az életre. Átéltem én, átélte Sasuke, átélte Nero... S remélem, Naoki is átfogja! És azt is remélem, hogy Miminek nem kell majd soha...

12-én Mimihez vezetett az első utam. Megbeszéltük, hogy meglátogatjuk Nerot, akinek ma van a 18. szülinapja. Bár az egész olyan, mintha inkognitóban lenne. De meg is értem! Szóval, ahogyan ott ültünk a nappaliba és szenvedtem attól a szappanopera minden egyes kibaszott tizedmásodpercétől, egy szercsak csengettek. Nekem lövésem volt, hogy ki lehet az, bár először az öklött fel bennem, hogy talán Sasuke. Nero elment ajtót nyitni én pedig megtöröltem a kis szerelmem csokis száját. Ennyi csokitól félek, megint rémálmai lesznek... Na mindegy.

- Ki az?! – állt fel Mimi egy kis idő után, s követve őt, mind a ketten az ajtóhoz léptünk. De ott nagyokat néztünk. Csak annyit láttunk, hogy egy nagy csokor vörös rózsa és Nero ölel valakit, akinek nem láttuk az arcát.

- Ki az, Sasuke? – kérdeztem Mimit, leguggolva mellé és fél kézzel átfogtam a derekát.

- Nem az... Az Narou! – kapott a szája elé és örömében (?) a nyakamba zúgott, amitől elvesztettem az egyensúlyom és leseggeltem. De közben Mimi felzokogott a fülembe.

- Mi az?! Mi a baj?! – toltam el magamtól aggódva. Mosolyogva sírt és megtörölte az arcát

- Naoki felébredt!! – mondta a szemeit törölgetve.

- Honnan veszed? – kérdeztem értetlenül. Bár mondjuk gondoltam rá, hogy igaza volt, mert, ha Naoki meghalt volna, akkor Narou nem itt állna ennyi virággal.

- Narou azt mondta Neronak, hogyha Naoki felébred máig, akkor az egyik virágüzlet összes vörös rózsáját elhozza neki a szülinapja alkalmából – szipogott Mimi és örömtől csillogtak a könnyes szemei, majd ismét a nyakamba borult és én pedig szorosan átölelve őt, egy pillanatra az ajtóban ölelkezőkre néztem.

- Szeretlek, Rayne!! – szorongatta meg Mimi a nyakam – Szeretlek, szeretlek!!

- Én is téged! – mondtam ki örömmel és még az én lelkem is megkönnyebbült. Eltoltam magamtól őt, s miután letöröltem a könnyeit, megcsókoltam, aztán ismét átöleltem. Végül felálltam és dobtam apának egy rövid „Minden kibaszottul ok! Naoki él” SMS-t.