2015. szeptember 10., csütörtök

OFF! FONTOS!

Sziasztok bonbonok (drága olvasók) ! ♥

Úgy véltem, muszáj írnom nektek, drága olvasóink...:) Van egy pár pont, amit szeretnék tisztázni minden feliratkozónkkal és rendszeres olvasóinkkal!

Az első, az mindenképpen a részek érkezéséről fog szólni. Igen, láttam, hogy csökkent a napi oldalmegjelenítések száma. Nyilván nem csak az iskola játszik közre ebben, hanem az is, hogy nem érkeznek napi 2-4 rész. Sőt, hetente szinte csak 2 érkezik. Mentségemre szóljon, hogy végre tizedikes lettem (sajna rosszt suliba jelentkeztem anno, így 3x jártam a kilencet és tavaly átmentem másik suliba, így végre tizedikes lehettem), így nehezebbek lettek a tananyagok és muszáj az iskolára többet koncentrálnom, mert nem szeretnék sem lemaradni, sem újból megbukni, mert már nem lehet! A másik, hogy Kittimmel felváltva írjuk a részeket, és egy pár részt (amit elküldött nekem) nem tudtam lementeni, így várok arra, hogy visszakeresse nekem ezeket az elveszett részeket és elküldje, de sajnos néha ő sem tudja ezt megtenni, így emiatt is van fennakadás. Ezért, nem tudom, hogy mikor és, hogy lesznek az új fejezetek, de igyekszem őket valami rendszerességgel hozni! A nyáron így is jócskán előre haladt a történet, mert már lassacskán vége az első évadnak is.

A második pontunk, az maga a történet. Az előbbi bekezdésben említettem, hogy hamarosan vége lesz az első évadnak. Az évad végén lesz egy pár napos szünet, hogy megemésszétek a történteket meg mi egyéb és, hogy egy kicsit fokozzuk a drámai hangulatot (nagyon izgi lesz a vége ;) :P). De ne aggódjatok! Nem fogjuk sokáig húzni, mert azt azért nem akarjuk, hogy a nagy várakozásba beleuntok és elhagyjátok a blogunkat.:) Eddig, előre láthatóan három évadnak nézünk elébe. A második évadban új szereplők fognak érkezni, reméljük őket is megkedvelitek majd, csakúgy, ahogyan az eddigiek többségét is.:)

A hármas pont pedig egy szimpla és hatalmas KÖSZÖNET NYILVÁNÍTÁS!!! Több mint 19 ezer oldalmegjelenítésünk van, 15 csodás feliratkozónk (és emellett nagyon sok rendszeres látogatónk is). Sőt, köszönöm azoknak, akik folyton kommentelnek és írnak facebookon, és pipálnak!:) Tudom, hogy ez nem egy olyan sikeres blog, mint például a jól ismert Édes Élet, vagy más 1D Fanficc blogok, de, akik velem/velünk voltak és támogattak bennünket, azok mindig erőt adtak nekem! Nagyon örülök neki, hogy nektek, akik olvassátok, hogy ennyire megszerettétek a nem mindennapi történetünket..:) Imádunk benneteket!♥ Köszönünk nektek szépen!♥♥♥

Végezetül, lenne hozzátok egy kérdésünk. Ennek a blognak, a harmadik évad végén (ha minden igaz) lenne egy folytatása, ami már nem csak ezekről a szereplőkről szólna, hanem leginkább előtérbe kerülnének a már jól ismert karakterek gyerekei. És örülnénk neki, ha legalább egy kommentben, vagy valahogyan visszajeleznétek nekünk, hogy továbbra is érdekelne-e benneteket!:) Előre is köszönjük!


Nos, ennyi lettem volna! Mindkettőnk nevében köszönöm a figyelmeteket és türelmeteket!♥ Jó tanulást és sietünk a részekkel, ahogyan csak tudunk!♥

xoxo;
N&M - avagy Tori és Kitti♥

8 megjegyzés:

  1. Szivesen olasnam a tortenet folytatasat(a gyerekeikkel) mert nagyon szuperul irtok..KEDVENC blogom <3 :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen a válaszodat és, hogy megkedvelted a blogunkat!<333

      Törlés
  2. Én is nagyon szívesen elolvasnáám!! Imádom, és ezt minden alkalommal el fogom mondani. *-* Nem baj, ha lassabban jönnek a részek, én attól még nem fogok elfelejtkezni róla, rólatok. S tényleg ez lett a legeslegkedvencebb blog nekem. És ha nem baj, én hétvégén elmegyek nyomtatni és kinyomtattatom magamnak a részeket, hogy akkor is el tudjam olvasni, amikor nem tudok netezni. xD Ennyire imádom, ilyet még nem csináltam. *.* Na, de sok sikert a tanuláshoz is. <3 És én is köszönöm azt, hogy neki kezdtetek. <3 :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönjük, Kriszti! *-* <3 És nagyon meghatódtam, hogy most ezt mondtad :$$ Jól esik, hogy ennyi örömöt tudtunk okozni neked / az olvasóknak!! És köszönjük a választ és azt is, hogy mindig írsz <3 <3

      Törlés
  3. En is nagyon szívesen olvasnám a blog folytatását😊 velem ez a blog szerettette meg a blog olvasást:) mindig ez lesz a kedvenc blogom:) es nagyon várom a következő részeket

    VálaszTörlés
  4. En is nagyon szívesen olvasnám a blog folytatását😊 velem ez a blog szerettette meg a blog olvasást:) mindig ez lesz a kedvenc blogom:) es nagyon várom a következő részeket

    VálaszTörlés
  5. Ennek nagyon örülünk !!! Köszönjük, hogy kommenteltél és tenyleg nagy orom nekünk hogy a kedvenceid között lehetünk !!<3<3

    VálaszTörlés