CXLII. Fejezet

– Sasuke –

- Igen… Igen – nevettem fel. Éppen Diana hívott fel Bankokból. Kint ültem az erkélyemen, Nero pedig még bent aludt. Reggel kilenc körül lehetett kb. – De nem, mi nem vagyunk olyan burzsújok, hogy négy csillagos motelekbe szálljunk meg!

Erre felnevetett.

- Tavaly bezzeg mesélted, hogy öt csillagos volt a hotel.

- De most üzleti úton voltunk – fújtam ki a füstöt, ugyanis dohányoztam.

- De nagy ember lett valaki!

- Ha már maffiafő leszek, akkor korán el kell kezdeni – ásítottam.

- Barátnőd? – kérdezte kedves hangon.

- Alszik, bent a szobában.

- Te most akkor nem ott vagy?

- Nem, én az erkélyen.

- Tedd le a cigit.

- Miii? Nincs is a kezembe – nyomtam el a csikket.

- Ne hazudj – éreztem a hangján, hogy mosolyog. Ám ekkor kikapták a kezemből a telefont, és kinyomták! Egyből tudtam ki volt.

- Nero… - kezdtem idegesen.

- Aha, szóval ezt csinálod, amíg én alszok!

- Nem. Most hívott fel először, mert volt libegőzni, és el akarta mesélni – mondtam meg őszintén, és felálltam az erkélyen lévő székről.

- Pfff. Persze. Azért változtattál kódot – viharzott volna be, de erősen megragadtam a kezét, és magamhoz rántottam, és a falnak nyomtam.

- Ezt most hagyd abba! PONT TE ne próbálj engem ezért számon kérni!! – néztem idegesen a szemeibe, miközben ő rángatózni kezdett.

- Sasuke engedj el!

- Nem!! Elegem van – nyomtam erősen az ágyékommal a falhoz – Nagyon elegem van... - hajoltam vészesen közel, majd egész egyszerűen smárolás helyet, az erősen alsó ajkába haraptam. Kiserkent a vére, és a számba sikoltott, mire elengedtem. Mivel az én ajkaim is véresek voltak, ezért a nyelvemmel körbenyaltam a szám – Már nagyon tele van a pohár Nero… Kurva közel állok hozzá, hogy megverjelek, ha tovább folytatod ezt…

- Miért mondod most ezt?!

- Vajon miért? – röhögtem fel hitetlenül.

- Te is baszakodsz Dianaval! – tépte ki a karját a szorításomból, és ellökött magától.

- DE DIANA ENGEM MÉG CSAK FÉLMEZTELENÜL SE LÁTOTT! TÉGED MEG SILVERMAN MEGBASZOTT KÉTSZER IS!!

Erre hátrahőkölt.

- Ha nem hagyjátok abba, ezt a cicázást egymással a Silvermannel, én isten bizony, leugrok onnan!! – mutattam az erkélyre – Ez a macska-egér játék, hogy játszotok egymással, a flörtjeit nem hárítod, nem szólsz rá semmiért, hagyod magad ELŐTTEM, gecire idegesít!! CSINÁLJ MÁR VALAMIT!! AZ ÉN FASZOM KELL VAGY AZ ÖVÉ?!

- Mégis mi a faszról beszélsz...?

- Khm… - köhintettem, kikapva a telefonom a kezéből, a fülemhez emeltem, és telefonálást imitáltam – Diana! Tényleg új hajad van?! Az, amit mondtam?? ..... És én láthatom a családodon kívül először? – itt hatásszünetet tartottam, és kedvesen elmosolyodtam – Bekapcsolod a rádiót nekem? – majd lehervadt az arcomról a vigyor, és az iPhoneomat egyenesen a földre dobtam, elé – Ezért – vetettem oda flegmán, és az erkélyhez lépve, ráültem a korlátjára, hogy ismét rágyújthassak – MIÉRT ESIK JÓL NEKED, HOGY CSINÁLTAT A TE ÖTLETEDRE EGY TETKÓT?!! MIÉRT, MI?! Ő NEM NORMÁLIS NERO! MINDIG. ISMÉTLEM MINDIG ÉN MENTETTELEK MEG TŐLE, ERRE MÉG VELE FLÖRTÖLGETSZ? Mész te picsába már komolyan… - fújtam ki a füstöt – Ha nem hagyod abba, öngyilkos leszek. És ezt halál komolyan mondtam – néztem a szemeibe – Hirtelen felindulásból megtenném. Mert én ebbe BELEŐRÜLÖK – borítottam fel az erkélyen lévő asztalt – Abba, hogy hagyod magad neki!! JÓL ESIK?! JÓL ESIK HOGY FIGYEL RÁD?! HOGY MEG AKARJA BASZNI A LYUKADAT?! HÁRÍTSD A KÖZELEDÉSEIT HA TÉNYLEG AZ ÉN FARKAM KELL!!

- Én hárítom! – kontrázott vissza, ám az arca, az öngyilkosság említésére, inkább kétségbeesett volt, mint dühös.

- Nem eléggé!! Ha az övé kell, mondd meg, és én akkor innen leugrok, ha nem, akkor pedig ne cicázzatok egymással, főleg nem ELŐTTEM!

- Miről beszélsz?!! Dehogy kell az övé!!

- NEM ÚGY LÁTSZIK!

- KOMOLYAN NEM KELL!! MIÉRT KÉNE?! ÉN TÉGED SZERETLEK! – lépett oda hozzám.

- Akkor háríts!! – rivalltam rá.

- Akkor te meg tiltsd le azt a kurvát!! – ezzel erősen meglökte két kézzel a vállam. Már válaszolni akartam, ám hirtelen elvesztettem az egyensúlyom, és nem éreztem a korlátot magam alatt.

– Narou –

Mint mondtam, ma megcsináltatom a tetkót, amihez a galambom adta az ötletet. Régóta akartam az alkaromra egyet, hát itt az idő. Hónom alá kaptam a félálomban lévő öcsémet DÉLBEN (nem szó szerint kaptam a hónom alá) és elindultunk a tetkóshoz. Először az ő piercingjét lövetjük ki, mert az gyorsabban megvan, és amíg nekem csinálják a tetkót, addig ő kisírja magát.

- Cső – léptem be a tetováló szalonba.

- Szép jó napot – jött utánam az öcsém unottan, egy nagyot ásítva.

- Óóóóh a Silverman ikrek! – örült meg nekünk a tetoválós, aki egy 24 év körüli srác volt – Chad, gyere ide! Itt vannak az ikrek, róluk beszéltem!

Egy mélyvörös függöny mögül, egy piercinekkel telilőtt hapek dugta ki a pofáját.

- Hát ez kurva jó, még nem találkoztam ikrekkel! – jött oda hozzánk, és kezet nyújtott – Chad vagyok, szólítsatok csak Chadnek!

Nagyon be volt pörögve a faszi. Fura grimasszal megfogtam a kezét, amit hevesen megrázott, majd az öcsémét is.

- Még mindig meg akarom nektek csinálni azt a tetoválást! – méregetett Ferid (a tetováló művész).

- Ne kezd megint – forgattam meg a szemem.

- Szerintem akkor is kurva jól mutatna – kontrázott ez a Chad.

Na, hogy értsétek, Ferid mániája, hogy Naokinak angyalszárnyas szöveget akar az alkarjára, nekem meg ördögszárnyasat, de ugyanaz a szöveg.

- Na miért jöttetek? – fordult hozzánk beletörődve, hogy megint nem az ő kívánt tetkóját csináljuk.

- Nekem tetkóért, az öcsémnek piercingért.

- Na! Naoki, végre rászántad magad! – örült meg Chad – Ferid mesélte, hogy már nagyon régóta akarod!

- Hát… igen – nézett félre az öcsém nemtörődömül.

- DE ÉDES – húzta magához a csávó az öcsémet – Láttál te már ilyen aranyos pofit, Ferid?! Majdnem ugyanolyan, mint a bátyjáé, de mégis másabb! Olyan gyerekesebb! OLYAN ÉDEEEES. Úgy meg… meg… meg… - dögönyözte meg az öcsém arcát.

- Ja, elfelejtettem mondani. Chad, meleg – vont vállat Ferid, Naoki pedig rám nézett, és a tekintete sugallta hogy „Segíts! Ne hagyd, hogy megrakjon!”

Amúgy az egész az úgy történt, hogy én nagyokat röhögve kameráztam, ahogy az öcsém felfekszik a padra, Chad mögé lép, nyugtatgatja, oda illeszti a cuccot, és BUMM. Átlyukasztja az öcsém szemöldökét. Sikítást vártam, azt hogy a nyakamba ugrik, hogy mennyire fájt, meg pityergést, de nem történt semmi, felült, megtapogatta, majd rám nézett.

- Nem fájt annyira – tapogatta meg kíváncsin továbbra, is mint egy kisgyerek. Durcisan kikapcsoltam a kamerát, egy „Ha nem sírsz, akkor mindegy” motyogással. Majd az én tetkóm következett.

– Mimoza –

Ott álltunk délelőtt a házunk előtt kocsival. Az arcomról le sem lehetett vakarni a vigyort. Ám mielőtt kellőképp belemerülhettem volna az örömködésbe, megragadták fél kézzel az arcom, majdnem összeroppantva azt, és más irányba csavarták a kobakom. Raynet láttam magam előtt, aki minden szó nélkül lesmárolt. Elkerekedett a szemem, és a szenvedve a szájába nyögtem, de nem tudtam szabadulni.

- Ezt a hangot akarom ma hallani – hajolt el – Ne feledd, mit mondtam.

Elvörösödve bólintottam.

- Nem fogom – szálltam ki a kocsiból, ám mikor az ülés nem érte a fenekemet, rácsaptak. Ijedten fordultam hátra, Rayne pedig az alsó ajkába harapva méregetett.

- Imádom a segged, meg akarom rakni azt is este.

- Ne mondj már ilyeneket – motyogtam az orrom alatt, és az arcom valószínűleg a vörös összes árnyalatában pompázott – Sietek. Szia – hajoltam be, és megpusziltam az arcát.

- Ajánlom is.

Rosszallón rá néztem, és gyorsan szedve a lábaimat, betipegtem a házunkba. Mikor kinyitottam az ajtót, kulccsal, megcsapott az otthon illata. Lehunyva a szemem, mélyet beleszippantottam, és kis híján elsírtam magam, és alig vártam hogy kimondjam a megszokott mondatomat.

- MEGJÖTTEM! – ordítottam be, de megremegett a hangom. Hallottam a nyikorgó lépcső zaját, és másodperceken belül Joshua állt előttem. Perceken keresztül bámultuk egymást, míg nem visítva a nyakába nem ugrottam.

- JOSHUAAAAAAAA!!! – ölelgettem meg, majd elhajolva puszilgatni kezdtem – Annnnnnyira hiányoztál te nyomorék, de annnnnyira de annnnnyira de annnnnnnnnnnyira!!

Ám ő nem válaszolt, csak halkan szipogott.

- Az isten áldjon meg Joshua, most mi a baj? – hajoltam el, és a szipogó könnyező bátyámmal találtam szembe magam, a két kezembe fogtam az arcát, és morcosan, felpuffasztott arccal meredtem rá – Itt vagyok, nem látod? Ennyire nem hiányozhattam!

- De igen – törölte le a szemeit – Kimondhatatlanul hiányoztál, elviselhetetlenül! Azt hittem elhagysz, és elköltözöl, de aztán láttam a cetlit, és tudtam, hogy nem teszed, de akkor meg azt vártam, hogy végre hazaérj, hogy itt legyél mellettem!!

- Itt vagyok! – raktam csípőre a kezem egy diadalittas vigyorral – Látod?

Magához húzott, és a hajamba csókolt.

- Látom…

A nap további része kurva jól telt. Végre otthon éreztem magam. Magamra kaptam egy nagy otthoni pólót, egy rövid, szakadt picsa nadrágot, segítettem a bátyámnak főzni, felmentem a szobába videó játékozni, amihez végül Josh is csatlakozott! Ritka jó nap volt. Leültünk együtt TV-t nézni, fikáztuk a Disney csatornát, aludtam egy kicsit délután, lefürödtem, olvastam. Aztán úgy este 8 fele elmentem vele bevásárolni a kis szupermarketbe, mert ő tiramisut akar nekem csinálni, és nem volt itthon olyan sajt, ami ahhoz kell, de pluszba kaptam kinder tojást is. Szóval nagyon jó volt. Mikor megvacsoráztunk, meg minden ilyen, és lehuppantam a kanapéra emészteni, akkor az órára nézve, majdnem szívinfarktust kaptam. Este 11. Lesápadtam, majd az éppen mosogató, jókedvű bátyámra néztem. Nem érdekel. Nem voltam vele, már kitudja mióta, itt szeretnék maradni most, nem Raynenál dugni. Most nem. Ma itthon maradok.

- Kérsz repetát? Még van – fordult hozzám a bátyám, én pedig széles vigyorra húztam a számat, és bólintottam. Másnap, körülbelül dél fele indultam el Raynehoz. Persze úgy, hogy utána… igen UTÁNA hazajövök. Megállva az ajtó előtt, oldalra nézve, remegő gyomorral realizáltam, hogy a parkolóba nincs bent Bradék kocsija, szóval nincsenek otthon. Nagyot sóhajtottam, és igyekeztem lenyugodni. Mégis milyen bünti lehet? Elfenekel vagy mi? Ugyan már…

Nyílt az ajtó, én pedig félre néztem.

- Hát… heló.