CXXXIII. Fejezet

– Nero –

Hirtelen bevillant a kis agyacskámba valami.

- Mi lenne, ha elvinnénk őt is az elsősegélyiekhez? – kérdeztem, mire mindenki elgondolkodott.

- Végül is – biccentett Narou.

- Foglalkoznak ott leégettekkel? – kérdezte Sasuke olyan lekezelően (tőlem, persze), hogy fájt minden pillantása. Már nyitottam volna a szám, de Rayne megelőzött.

- Persze, hogy foglalkoznak! Nézz már a határa! – bökött Naoki csodás piros, hólyagos szerencsétlenségére.

- Hát, nekem mindegy - vonta meg a vállát Sasuke.

- Akkor majd mi elkísérjük, ti addig pakoljatok be – adta ki a parancsot Mimi – Gyere Naoki! – fogta meg aranyosan a kezét, hogy segítsen neki felállni a homokból, aztán Raynet is magukkal felkarolva, elindultak a dokikhoz, akik a napfolyamán lekezelték és bekötözték az én jobb mutató ujjamat is. Mi meg hárman ott maradtunk pakolni.

- Mindjárt jövök – dobtam le az utolsó törülközőt összehajtva a többire, a napágyra és felkaroltam a ruháimat.

- Hova mész? – kérdezte Sasuke szúrós szemekkel.

- Szopni!! – vetettem oda neki idegesen. Egésznap feszült mindenen és most haragszok rá. Mielőtt bármit mondhatott volna, faképnél hagytam és elvonultam az öltözőbe, ahol kényelmesen átvedlettem, aztán visszasiettem hozzájuk, kezemben a fürdőrucimmal. És érdekes dolgot figyeltem meg. Amíg oda nem értem, Narou és Sasuke felröhögtek (!) együtt (!!), olyan haveriasan (!!!). Félig felvont szemöldökökkel meredtem rájuk, aztán mire visszaértem, persze abbahagyták, és nem tudhattam meg, mi volt a vicc tárgya. Ők szerencsére bepakoltak mindent, aztán ők is elvonultak átcserélni a gatyájukat. Együtt. Ez egyre érdekesebb. Ma egésznap olyan furák voltak. Nevettek, meg ökörködtek EGYÜTT, leszámítva azt a néhány incidenst, amikor Sasuke megtorolta, hogy Narou hozzám ért. Na mindegy. Én kerítettem egy zacskót, amibe mindenki bele tehette a vizes fürdőruháját. Mikor Naokiék visszaértek, Nao’nak az egész háta le volt kenve egy krémmel, amit hozott a kezében. Elvileg hűsíti és csökkenti az égési sérüléseket meg a fájdalmat. Napi háromszor kell neki kenni és, ha lehet, a krém száradása után vizes törülközővel vagy ronggyal (amik nem durva anyagúak) takarja be a hátát.

- De sok baj van veled – ciccegett Narou.

- Te nem szóltál – morgott az öccse szenvedve.

- A cipőfűződet ne kössem be véletlenül? – gúnyolódott a bátyja.

- Te vagy az idősebb, neked kell rá vigyáznod – kontrázott Mimi.

- Te csak ebbe ne szólj bele, tökmag – intette le Narou.

- De belefogok – tette hozzá Mimi elszántan, de az említett srác már nem reagálta le.

Persze a kocsihoz igyekezve senki se törődött a vizes ronggyal, ezért megfogtam a törülközőm (annak jó, puha anyaga van) és visszamentem a vízhez, majd megöblögettem benne, kicsavartam belőle a felesleges vizet és a többiek után sietve, Naoki (már) száraz hátára terítettem.

- Ó! – lepődött meg – El is felejtettem, köszönöm Nero, drága vagy – mosolygott rám hálásan.

- Semmiség – legyintettem mosolyogva.

Amikor bepakoltunk a kocsiba, Mimi a hasát fogva megszólalt.

- Éhes vagyok…

- Egésznap zabáltál – kötött bele egyből Narou.

- Én is éhes vagyok – motyogott Naoki.

- Én is – fordultam Sasuke felé.

- Jha, nekem is korogni kezd a hasam – biccentett ő is.

- Én se ettem ma még kb. semmit – gondolkodott el Rayne – Menjünk el egy étterembe kajálni! – vetette fel az ötletet.

- Hajrá – nyúlt be Sasuke a kocsiba és kivette a szürke atlétáját, amit magára kapott.

- Persze, húzzátok még az időt! – morgott Narou.

- Gyere már – bökött rajta Naoki, magát betekerve a vizes, hideg törülközőbe. Persze Narou is beadta a derekát és ő is felvett egy fekete atlétát, Rayne egy inget és végül Naokinak is muszáj volt egy lenge, lila atlétát magára erőltetni, mert étterembe nem jöhet be félmeztelenül. A törülköző azonban még a hátán maradt. Lezártuk a kocsit és elindultunk így, hatan a part melletti kisvárosba körülnézni. Persze hemzsegtek az emberek, családok, párok, idősek, gyerekek az utcán. Olyan volt, mint Görögország este. Mindenki ilyenkor megy vásárolni, enni, jól érezni magát. Zenészek és festőművészek az utcán. Világító, villogó játékokat áruló emberek. Ajándékboltok ezer meg ezer kirakata. Imádom. Mimi már kikönyörgött Raynetól egy óriás nyalókát, amit egész végig nyalogatott meg minden, amíg sétáltunk.

- Arról volt szó, hogy zabálni megyünk, már nyolc óra! – sürgetett minket Narou.

- Nem ráérünk? – kérdezte Rayne lekezelően.

- Az nem azt jelenti, hogy rögtön itt töltsünk el egy napot! – mérgelődött.

- Inkább töltsd fel magad energiával, ha egész este vezetni akarsz – szólt rá Rayne – Nem akarok egy árokban vagy szakadékban landolni…

– Rayne –

            Nem tudom, meddig sétálgathattunk még ott az utcán, de személy szerint, nekem tetszett ez a városi, esti forgatag. Végül is, nem mindennap megy az ember a határ felé, külföldre és áll meg az ország végén strandolni egy idegen város partjain. Még sosem jártam itt, pedig apámmal régen egy párszor utaztunk már erre felé.

- Jó az? – böktem egy random étteremre. Mindenki szemügyre vette, aztán rábólintottak, végül beültünk a teraszra egy asztalhoz. Az asztal egyik oldalán Narou, Mimoza és Én, a másik oldalán pedig Narouval szembe Nero, Sasuke Mimivel szembe, velem szembe meg Naoki. Ahogy leültünk, kezünkbe vettünk egy-egy étlapot és elkezdtük átvizslatni a kajákat. Nagyon sok volt és mind nagyon jól hangzott.

- Desszertet is kapok?! – kérdezte Mimi izgatottan.

- Azt is kapsz – bólintottam.

- Mennyit?!

- Amennyit akarsz – biztosítottam.

- Oké, kezdetnek úgy is a piát fogják kérni – legyintett Narou körbe nézve az éttermen. Ekkor megjelent mellettünk egy fiatalabb srác, hogy felvegye a rendelést. És valóban az üdítőket kérdezte előbb. Kezdő lökésnek mindegyik fiú kért sört, energia italt és persze vizet meg szódát. Mimi szörpöt kért, Nero meg nesteát. Aztán jöhetett a kajarendelés. Narou és Naoki ugyanazt rendelték (sajttal töltött pulykamellt, fűszeres sült krumplival és kukorica salátával). Sasuke fasírt tálat kért, ami tartalmazott 2 db fasírt steaket, burgonyával és savanyúsággal. Én lasagnet kértem, Mimi spagettit, rántott csirkemellt, krumpli pürével, előételnek kínai ragulevest és desszertnek három tiramisut.

- Azt mind meg fogod enni? – kérdezte Narou félig felvont szemöldökkel.

- Bizony – mosolygott Mimi önelégülten. Narou rám nézett, amolyan „most komolyan?” fejjel, mire biccentettem és megsimogattam Mimi buksiját. A pincér fiú megmosolyogta Mimi aranyos fejét (amiért minimum egy kibelezés járna a srácnak), aztán végül Nerohoz fordult, aki átnyálazta az étlapot. Ő rántott sajtot kért, rántott halrudacskákkal, görögsalátával és fűszerezett sült krumplival, desszertnek meg dobostortát és epres minyont.

- Akkor tíz perc és hozom az üdítőket – körmölte le a krapek Nero rendelését is, aztán otthagyott minket. A hely egyébként nem volt annyira lapukkant, fából készült a terasz is meg úgy minden, viszont nagyon forgalmas volt. Mimi és Nero kiszaladtak addig a mosdóba, női ügyeket intézni (Miminek) meg hugyozni.

Aztán, valóban tíz perc elteltével kihozta a srácunk az inniket, amik hűsített pohárba voltak, megpakolva jéggel (mert brutális meleg volt még az este is). Mindenki elé kipakolta a poharakat, aztán a megfelelő személyeknek az inniket. Mimi és Nero még szívószálat is kaptak.

- A kaja körülbelül mindenkinek maximum egy félóra-háromnegyed óra, mire kész lesz. De persze, amelyik előbb elkészül, azt közbe hozom ki – és ezzel ott is hagyta az asztalunkat.

- Addig itt kell ülni?! – szenvedett Mimi – Hát én addig éhen halok!

- Dehogy fogsz! – húztam magamhoz és megsimogatva a vállát, megpusziltam a fejét.

- Soha nem érünk oda – morgott Narou, felkönyökölve az asztalra – Lesz vagy fél tíz, mire bezabálunk, és körülbelül hajnalba, vagy kora reggel érünk oda a határhoz, onnan meg még tök messze lesz a főváros… - duzzogott.

- És? – kérdeztem lekezelően – Mit feszülsz?! Van időnk bőven, legalább elvagyunk – simogattam Mimi vállát, aki még mindig nekem dőlt.

- Lazulj már – vetette oda neki Naoki is, Sasuke mellől. Persze csak nehézkesen felsóhajtott, aztán mivel ő ült a terasz szélén, ezért az utcán elhaladó embereket bámulta, ahogyan Nero is. Egészen addig ment így, amíg el nem kezdtek beszélgetni, hogy melyikük mit látott, meg valami csávót, aki rohadt vicces volt. Sasuke persze vérszemet kapott és idegesen elfordult és Naokit boldogította. Engem meg Mimoza azzal, hogy folyamatosan ezeket hajtogatta:

„Éhes vagyok!”

„Kezd fájni megint a pocim!”

„Fagyit akarok!”

„Éhes vagyok!”

„Mikor lesz már kész a kaja?!” És stb. stb….

Végre olyan kilenc óra magasságában már mindenki megkapta a kajáját, és neki láttunk az evéshez. Persze ment a csere-bere, a „kóstold meg az enyémet” és az „ehetek a tiedből?” projekt is. Mimi persze nem adott senkinek, hanem egy maga bepusztította azt az összes nagy adag kaját, amit kikért magának. Aztán persze lenyomta a három tiramisut is, és még utána fagyiért könyörgött nekem.

Végül, háromnegyed tízre lettünk készen, de még tíz percet ott elücsörögtünk, hogy azért egy kicsit még is csak emésszünk, aztán plusz tíz perc volt, mire fizetni tudtunk és így lett tíz óra öt perc, hogy elhagytuk az éttermet, jóllakottan. De Neronak, Naokinak és Miminek fagyi kellett, szóval kereshettünk valami jó fagyizót. Menetközbe belebotlottunk egy vattacukrosba is, szóval végül Nero, Sasuke és Mimi ettek vattacukrot, de még Narou is! Mire megették, találtunk fagyizót, ahol Nero édes tölcsérbe kért magának puncsot, rágógumi ízűt és vaníliát, meg csoki rudat bele (Sasuke itt beszólt neki, hogy az ő nadrágjában is van egy rúd). Mimi meg kért valami jó cukros tölcsérbe két gombóc vaníliát és két gombóc citromot. Ezután végre leindulhattunk a kocsi felé. Már majdnem fél tizenegy is elmúlt, amikor mindannyian beültünk az eredeti felállás szerint. A két Silverman elől, mi meg hátul. Ahogy kiértünk az autópályára, Nero és Naoki rádiót követelt, Mimi meg az óriás nyalókáját, amit félre tettem neki. Mindenki megkapta, amit akart, de Narou legnagyobb bánatára, a rádióban felcsendült (ismét) Enrique egyik legközkedveltebb dala, a Hero.

- Na bazdmeg – csapkodott egyből – Meg vagyok áldva ezzel a zenével! – puffogott a sötét utat figyelve.

- Miért? – kérdezte Mimi azt a hülye nyalókát ízlelgetve. Igen, ő akkor még totál kába volt, amikor jöttünk haza Mexikóból és ez a zene ment a rádióban.

- Csak – jött a morgós válasz

- I can be your hero baby! – énekelte Naoki, hogy direkt idegesítse Narout. Persze összejött neki, mert ideges is lett, mivel nem hagyták, hogy elkapcsolja. A következő szám a Faith Hilltől volt a There You’ll Be, aminek szintén nem örült Narou.

- Ez a Pearl Harbor zenéje, nem tudom, mi bajod vele – szólta le Nero egyből.

A szám végére, a két lány és Naoki bealudt, mi meg továbbra is ébren maradtunk és mind a hárman cigiztünk. Sasuke közben a telefonját nyomkodta.

- Remélem a reklám után valami jó zene lesz – reménykedett Narou (nem engedtem, hogy elkapcsoljon, mert szeretem, ha szenved). Ám amikor megszólalt az Elton Jonh – Can You Feel The Love Tonight? című slágere, totál begőzölt, hogy ő ezt nem hiszi el.

Miközben Elton kitartóan énekelte szerelmes zenéjét, Sasuke felém tartotta a mobilját, amin mindenféle képeket mutatott nekem. Rengeteg volt. Volt egy rólam és Mimiről, ahogyan lehajolok hozzá és megpuszilom a fejét (bokáig érő vízben), ő meg a hot dogot szorongatja. Volt pár kép arról, ahol Sasuke és Narou jó kedvűen dobálják egymásra a sarat a vízben. Volt Nero és Mimi selfie, de abból vagy ezer és majdnem minden második képen Mimi valami más édességet fogott a kezében. Volt Nero Sasuke selfies képfelvétel, volt olyan, ahol Nero mosolygott napszemüvegben a kamerába, mögötte pedig állok térdig érő vízben, nyakamban Mimivel és integetünk neki. Volt olyan kép is, ahol Nero szintén mosolyog, mellette Naoki (épp hason fekve) alszik, de ebbe a képbe belelógott Sasuke és Narou is, akik sörrel a kezükben meredtek nagy macsósan a kamerába. Aztán volt sima parton ülős kép mindenkiről. Volt olyan kép, amin Narou háta volt a rajzolt dákóval, ezáltal lett olyan kép is, ahol Narou kergette Mimit. Meg egy csomó más… Aztán Sasuke elhajolt én pedig egy jól eső mosollyal dőltem hátra és megsimogattam Mimi fejét, hogy szereztem neki egy jó napot. Éppen rajtam tehénkedett és az ingemre folyt a nyála. Olyan kis aranyos. Megpusziltam a fejét.

Már durván volt hajnali fél három, amikor végre megérkeztünk a határhoz. (Amúgy itt már bőven kikapcsolta Narou a rádiót.) Persze, most is sokan akartak átjutni rajta, ezért szinte még egy fél órát ott várakoztunk, mire sorra jutottunk. Narou először fel akart kelteni mindenkit, de nem engedtem neki, mert a három hölgy (igen, Naokit is bele vettem) végre kussban alszik, normálisan. Majd akkor, ha átértünk a másik országba és megálltunk egy benzinkútnál tankolni. Miminek úgy is cserélnie kell, meg hugyozni, amit gondolom Neronak is és Naokinak be kell kenni a hátát.

Sasuval előkotortuk az útleveleket és a személyiket, amiket a határőröknek be kellett mutatni. Szerencsére nem kutatták át a kocsit, hanem egész egyszerűen átengedtek. Ugyanígy a másik határ kapunál. Utána nem sokat mentünk, mert az első benzinkútnál megálltunk tankolni meg elintézni a bajainkat és kicsit kinyújtani a lábunkat. Én óvatosan elkezdtem Mimit keltegetni.