– Mimoza –
- Mi lesz most
a bátyámmal? – kérdeztem rá, mikor kocsiba ültünk. Elviselhetetlenül boldog
voltam amúgy, de azért ott van az a furcsa érzés, hogy a bátyám, itt hagyom
egyedül.
- Valami olyasmi lesz szerintem,
hogy itt marad vidéken, amíg lenyugszik. Te pedig addig velem leszel.
- És ezt csak úgy megengedte?
Kétlem.
- Jó a meggyőző képességem.
- Nem tudom, hogy fogok a bátyám
szemébe nézni, ha visszajön – sütöttem le a szemem, és tördelni kezdtem a
kezem.
- Hidd el. Biztosíthatlak róla,
hogy nem fog veled másképp viselkedni. Ezt úgymond tudom.
- Megérzés?
- Nem. Ezt, tudom.
- Biztos?
- Halál biztos.
Elmosolyodtam. Eljött értem. Csak
most kezd tudatosulni bennem, hogy Rayne tényleg, komolyan eljött az Isten segglyukába
is, hogy hazavigyen.
- Szeretlek – nem tudtam
abbahagyni a mosolygást. Erre elkerekedett szemekkel nézett rám, majd kósza mosoly
kúszott a szája sarkába.
- Ne mondj ilyeneket, mert
megcsókolni se tudlak, mert vezetek – irányította a figyelmét ismét az útra.
- Rendibendi, akkor befogom! – lógattam
a lábam az ülésről- Ide adod a telefonod, az enyém lemerült – nyújtottam a
kezem.
- Mire kell az?
- Neronak akarok SMS-t küldeni,
hogy várjon az Infernoba, ha tud, mert kajás vagyok, de már annnnyira látni
akarom! – csillantak meg a szemeim, mire előkapta a telefonját a zsebéből, és a
kezembe adta. Meredtem rá, és forgatni kezdtem a kezemben.
- Miféle csodaszerkezet ez? –
néztem bele oda, ahova a töltőt bele kell dugdosni – Hahhhó! – kiáltottam bele,
mire Rayne csak felnevetett.
- iPhone 6, White Silver, te
ősember!
- Óóóh, hát ez a modern
technológia! Hát ilyet még nem is láttam – de ezt olyan szar elváltoztatott,
parasztos hanggal és hangsúllyal mondtam, hogy sikerült Raynet megnevettetnem.
Jeejj! Máris jobb a napom, olyan aranyosan nevet. De ha ezt megmondanám neki,
tuti megint pirulgatna. OLYAN ÉDES. És szeplői is vannak, értitek? SZEPLŐI.
Végem, kész, túl tökéletes. Feloldottam a képernyőzárat a kóddal (1201, a szülinapja) és
mivel benne volt Nero száma, ezért csak SMS-t kellett írnom. (((Rayne segített,
mert valahogy sehogy se bírtam bele mahinálni magam az üzenetírásba))) és írtam
is barátnőmnek, hogy jöjjön az Infernoba, mert repülök haza, és hogy Rayne
eljött értem meg stb.
– Naoki –
Kényelmesen
hátradőltem a kanapén, és lehunytam a szemem. Nem, nem otthon. Az Infernoba! És
hogy miért? Mert el akartam jönni, enni egyet, mert azért be kell látni, Bob
kajája isteni, csakhogy nekem nincs kocsim. Gyalog meg… Én? Gyalog? Ezt
mindenki gondolja át még egyszer. Szóval, na. Lényeg a lényeg, hogy meg kellett
kérnem a fasszopó bátyámat, hogy vigyen el oda, mert faterka és mutter se tud,
így csak ő maradt. Egész oda úton próbált hozzám beszélni, de egyik
próbálkozására sem reagáltam normálisan. Reggel a tejemet kikészítette,
töretlenül készíti, amióta összevesztünk, de mindig a mosogatóban landol.
Idegbeteg lesz, de másnap reggel ismét megcsinálja. Leparkoltunk az Inferno
előtt, én meg már ide éreztem a fincsi kaja illatát. Annyira éhes vagyok. Ám
mikor megtapogattam a zsebem majdnem szívszélhűdést kaptam.
- Faszom… - motyogtam az orrom
alatt.
- Mi a baj? –kérdezett rá a
bátyám, kissé idegesen (a ma reggeli miatt) mire igyekeztem a legsemmitmondóbb
hangomat elővenni.
- Otthon hagytam a pénztárcám.
- Majd én fizetem akkor.
Erre csak vállat vontam, és
beszambáztam a bárba. Szóval így történt, hogy most itt ülök és relaxálok, amíg
a bátyám megveszi nekem a lasagnat, amit kértem. De attól még, hogy vesz kaját,
nem enyhülök meg.
- Szia, Naoki – hallottam egy
ismerős hangot, és lehuppantak mellém. Nero ült le mellém, és most sokkal
jobban nézett ki, mint mikor utoljára láttam. Bár, akkor épp haldoklott, szóval
érthető.
- Szia, Nero – fordultam felé,
mire hátrahőkölt.
- Úristen, mi történt veled? –
utalt a monoklimra, mire csak legyintettem.
- Semmi, a bátyám egy fasz –
ráztam meg a fejem – Jó kedvedbe vagy – pislogtam nagyokat ránézve, igyekezve
terelni a témát. Nem igazán ígéretes rám nézve, hogy elvert a bátyám. Sőt,
egyenesen kínos.
- Ühhüm – mosolyodott el – Mimi
visszajön a városba, persze hogy az vagyok!
Értetlen ábrázattal néztem rá.
Mi?
- Visszajön? Izé… Elment?
- Igen, pár napja, de elméletileg
Rayne visszahozta őt – akaratlanul is mosolygott egész végig. Hál’istennek.
- Miért ment el? – kérdeztem meg
óvatosan.
- Amiért engem eltiltott a bátyám
tőletek...
- Pedig az ő bátyja nem tombolt –
emlékeztem vissza.
- Ja. Ott. De hazaért, és tuti
patáliát csapott. Ismerem egy pár éve Joshua-t és tudtam, hogy nem fogja
ennyiben hagyni – sütötte le a szemét.
- Ismered, pár éve? – na ezen is
meglepődtem. A mai nap csupa meglepetés.
- Igen, Mimivel ovis korunk óta
barátok vagyunk – küldött felém egy tapintatos mosolyt – Természetes, hogy
ismerem a bátyját. Együtt játszottuk nagyon sokszor.
- Szóval a bátyáitok is…?
- Aha, régen nagyon jóba voltak,
most már kevésbé. Ők nem tartották úgy a kapcsolatot, mint mi Mimivel, miután
elköltöztünk.
Egy ideig még elbeszélgettünk
Mimiről, meg úgy mindenről, mikor a háta mögé néztem, és valami 20 év körüli nő
nagyon nézett, mire én megijedtem, és lebuktam Nero mögé.
- Naoki?? – lepődött meg – Mi a
baj?
- Egy nő néz.
- És az miért baj? – egyre
meglepettebb volt a hangja.
- Tudod, értem nem igazán verik a
nyálukat a mai lányok, hogy is mondjam. Tudod, az ilyen Lena félék, bár Claire
egyszer bepróbálkozott, bár ő kinél nem, na mindegy, szóval nem igazán vagyok
az esete a nőknek. Kivéve, egy kibaszott nőcsoportnak!!
- Mégpedig? – a háta mögött ülő
nőre mutattam.
- Az ilyen feminista, domina
nőknek! Látod? Az ilyeneknek a hozzám hasonló fiúkra, radarjuk van? Na?
Ránéztél? Kurva ijesztő! Szinte sugallja a szeme, hogy „Kikötözlek az ágyhoz és
elfenekellek te kis rossz kisfiú”!!
Erre felnevetett.
- Most mi az? – lepődtem meg.
- Ez tudod, miért van Naoki, hogy
az ilyen nők buknak rád?
Fejet ráztam.
- Mert aranyos vagy.
Éreztem, hogy pír szökik a képemre?
- A… Aranyos?! Én?
- Igen – nevetett tovább, majd
egész egyszerűen közénk férkőzött hirtelen valaki, egy gőzölgő lasagnat lerakva
a kanapé előtti asztalra.
- Miről folyik a bájcsevely?
Persze, hogy a bátyám volt az.
– Narou –
Éppen vártam a
lasagnara, mikor éppen egy kósza pillantásból, kiszúrtam, hogy Nero, leül Naoki
mellé, és random beszélgetni kezdenek. Meglepődve felkönyököltem, és elkezdtem
őket bámulni. Először Nerora néztem, ahogy nagyban csacsog, mesél, be nem áll
az a jó szája, és gyönyörű, mint mindig (geci bombázó volt, úgy tapadt a farmer
a formás fenekére, hogy csak jajj), aztán az öcsikémre, aki figyelmesen
kagylózik a füleivel, néha belekérdez, de amúgy hallgat és látszik rajta, hogy
figyel. Issza minden egyes szavadat, mint egy kisgyerek. Akaratlanul is
elmosolyodtam rájuk nézve. Bob hangja zökkentett ki ebből a szar, nyálas
hangulatomból.
- Kész van – bökte oda nekem, a
legkevésbé sem barátságosan, mire annyira megijedtem, hogy kis híján lezúgtam a
bárszékről.
- A fasznak hozza rám a szívfaszt
vénember! – háborodtam fel, majd megfogtam a tálat, és elkezdtem feléjük menni,
közben megállás nélkül lebuziztam magam. Mit mosolyogtam én ott, mikor hoppáka,
itt van a galambom, akit már kitudja, mióta nem láttam! Szóval közéjük férkőzve,
levágtam a dohányzó asztalra az öcsikém felé lökve, majd az én egyetlenemhez
fordultam.
- Rég láttalak – kúszott sunyi
vigyor a képemre, de ő ezt nem viszonozta. Olyan mértékű utálattal nézett rám,
hogy azt már mérni lehetett volna. Tetszett. Olyan, mint egy kis tigris.
- Takarodj a közelemből!
- Most Matsuko miatt vagy dühös
rám?
Pislogás nélkül meredt rám
továbbra is.
- Azt mondtam, takarodj!
- Ejnye-bejnye Neruci, az ágyban
nem voltál ilyen kis harcias. Úgy aludtál a karjaimban, mint egy megszelídített
kiskutya – támasztottam meg a fejem a térdeimen, és úgy néztem föl rá.
Egyszerűen nem tudtam lebontani a fejemről a vigyort, ne haragudjatok.
- AZT MONDTAM, TAKARODJ!! – állt
fel, és egyszerűen felborította a dohányzóasztalt, kissé hátrahőköltünk
Naokival, az ő lasagnaja még a földre is esett a nagy akció közben.
- Ne haragudj Naoki – nézett
bűnbánóan az öcsémre, mire az csak kedves mosollyal (!!!!! MIT MOSOLYOG EZ
MINDENKIRE MOSTANÁBAN???!!) legyintett.
- Semmi baj Nero, hagyjad.
Már szólaltam volna meg, mikor
nyílt az Inferno ajtaja, és a kis törpe jött be a stricijével. Nero
arckifejezése egyből megváltozott, és egész egyszerűen neki futásból a nyakába
ugrott. Mármint a kisebbiknek. Nem Crusadernek. Őt csak hálásan megölelte,
közben megállás nélkül, könnyezve mondogatta, hogy; „Köszönöm, köszönöm, köszönöm”
– Sasuke –
Mikor
hazaértem, apám már óriási vigyorral várt engem. Azaz pardon, nem engem várt,
hanem, hogy a kocsi megvan-e még vagy nincs. Ugyanis a Neroval lefojtatott
vitánk után, én egyszerűen elmentem az eredeti célomhoz, az autóshoz, ahol
megvolt még a kocsi, apámnak szerencséje volt.
- Fiam, mész ma valahova?
- Ja – adtam az egyszerű választ,
legurítottam egy felest, ami ki volt készítve az asztalra. Nem igazán érdekelt
kié.
- Milyen idő van kint?
- Szar.
Nem mintha nem bírnám a hideget,
de szeretem, ha nem koccannak össze a fogaim. Nyár van az isten szerelmére, mi
a faszért van körülbelül 10-15 fok?
- Viszont én lépek az Infernoba, mert
ez az elbaszott, latyakos, álmosító hangulat az agyamra megy. Majd jövök –
küldtem felé egy „Vagy mégsem” vigyort felkapva slusszkulcsot és már ott se
voltam. A sétából mára elegem volt, szóval inkább az én szerelmem mellett
döntöttem. Imádom a kocsimat. Bekapcsolva a rádiót megszólalt George Michaeltől a Father Figure, ami Nero
kedvenc száma… Alapból gondolom, elkapcsoltam volna, de most annyira nem
volt kedvem odanyúlni, átkapcsolni, keresni egy jó számot (mert ha én
elkapcsolom, addig keresgélek, amíg nincs egy jó szám, és akkor körülbelül fél
órát elbaszakszok ezzel) hogy inkább hagytam, had énekelgessen nekem George, ha
annyira akar. Pár perc alatt az Infernohoz érkeztem, és be is csörtettem az
ajtón. Körbe néztem, és kiszúrtam, ahogy a csipet csapat. (Rayne, Mimi, Nero,
Narou és Naoki) ülnek a pultnál. Az első három szorosan egymás mellett, a
maradék kettő, mellettük eszik. Azaz csak az egyik. Naoki. A másik szuggerálja
Nerot, aki egy pillanatra, a bejárati ajtó felé nézett, és kiszúrt engem. Hiába
volt az előbbi veszekedésünk, a tekintete valahogy azt sugallta, hogy „Gyere
ide”. Pff. Persze, mikor ott van ez a két gedva? Biztos nem. Ebédeljen csak
velük, ki nem szarja le. Szóval én egész egyszerűen, Naroura néztem, majd rá,
és csak flegmán felemeltem a fél szemöldököm, amolyan „Na ne vicceljünk már..”
stílusban és leültem tőlük távol, az egyik bárszékre, és rágyújtottam.
- Parancsolsz valamit Sasuke? –
jött oda egyből hozzám Bob.
- Egy kis whiskyt, ha lehet –
fújtam ki a füstöt, ám egyszer csak azt vettem észre, hogy leülnek mellém. Egy
20 év körüli tipik páva hajú gyerek volt, valami irtózatosan széles mosollyal a
képén.
- Iszogatunk, iszogatunk?
- Aha – válaszoltam röviden
nyomtam el a cigi csikket, félig küldve egy vigyort a gyereknek. Nem szívtam el
teljesen a cigit. Faszom. Mindegy, leszarom.
- Helyes a gyerek – most egy csaj
ült fel a másik oldalamra. A pultra, keresztbe téve a lábát.
- Hajts rá Sasha, hajrá – bökte
oldalba a csajt, én pedig kikaptam a whiskym, és legurítottam.
- Szerelmi bánat? – lökött vállba
haverian a srác. Mi van ezzel a gyerekkel? Rángása van, hogy mindenkit bökdös,
meg lökdös?
- Nem igazán – de azért
válaszoltam neki.
- Valerianak, az egyik
barátnőnknek viszont szerelmi bánata van. Ott ül az egyik asztalnál!
Megvigasztalhatnád! – lökdösött vállba továbbra is. Értetlenül meredtem rá. Ez
most komolyan rám akarja sózni az egyik havernőjét?
- Ja, a srác totál Valeria esete!
- Mit álltok itt? – jött oda egy
ismeretlen srác, aki valószínűleg az ő is az egyik haverjuk volt.
- Barátokat szerzünk!
- Ki ez a gyerek?
- Mi a neved? – fordult felém a
széles mosolyú srác.
- Sasuke Matsuko – gyújtottam rá
egy újabb cigire.
- De kurva jó neve van – jött oda
egy másik csaj. Nem igazán volt az esetem.
- Valeria! Pont neked akartuk
bemutatni! És szépen lassan mindenki a társaságból körénk gyűlt. Voltak vagy
heten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése