– Rayne –
Perceken
belül már mindannyian a kórház bejáratának az ajtaja előtt ácsorogtunk. Az a
mindenki Sasuke, Kaito, Narou, Naoki és én voltunk. Mimoza és Joshua
maradhatott, hiszen ők úgymond ártatlanok mindenben. De mi nem, mert mi vagyunk
a rossz fiúk és kidobatott minket az őrökkel a szőke hajú buzeráns.
- De nekem beszélnem kell
Neroval!!! – tombolt Sasuke idegbetegen, felrúgva egy kukát. Kaito elhúzott a
picsába, mi meg még ott ácsorogtunk a lépcső körül.
Én sóhajtva megfordultam és csak
álltam ott az üvegajtóval szembe, Mimozával szemezve, akin láttam, hogy kijönne
hozzám, de a bátyja miatt nem teszi.
- Adj neki pár napot, Matsuko és
lankadni fog a töke – hallottam Narou gúnyoros és lekezelő hangját.
- Te inkább halj meg!!! – jött az
ingerült válasz. Amíg ezek ketten a hátam mögött ölték egymást, én végig Mimi
szemébe néztem. Egyszerűen a szemébe nézve lepergett előttem minden. Mi van, ha
az a golyó nem a karját találja el, hanem a fejét? És mi lett volna, ha nem
állok elé időben? Ez a sok „mi lett
volna, ha?” kérdés teljesen
felkavart. A tekintetem rátévedt a mellette ülő, lábával idegesen dobogtató,
mereven előre néző Joshra és egyből ökölbe szorítottam a kezemet. Akárhogyan is
kavarta fel az ő lelki világát, ő nem tilthat el Mimozától engem úgy,
mintahogyan Chani tiltott el mindenkit Nerotól. Mert, ha igen, akkor itt nagyon
csúnya világ lesz…
Még egyszer Mimire néztem, majd
felé küldtem egy biztató mosolyt és, mikor megfordultam, akkor meglepetten
kapcsolódtam be, a mögöttem folyó eseményekbe. Narou és Sasuke egymásnak estek
és éppen Sasuke a falnak nyomta Narout, a gallárjánál fogva, miközben Naoki
próbálta leállítani őket.
- Mit mondtál? – sziszegte
idegesen Sasuke.
- Jól hallottad – kuncogott Narou
– Ha nekem nem hiszel, kérdezd meg Raynet, állítólag ő látott minket – bökött
felém a fejével.
- Már megint mit láttam?! –
kérdeztem feszülten.
- Csak azt, amikor édesdeden
aludtam az én galambommal!
Sasuke hitetlenül meredt rám és
megrázta csalódottan a fejét. MÉG BENNEM CSALÓDIK?!
- Inkább ásd el magad, Silverman
– intettem le Narout.
- És azt tudod – hagyott engem
megint figyelmen kívül – Hogy még meg is vacsoráztatott? Olyan jól főz, igazi
konyhatündér – vigyorgott, aztán a következő pillanatban kapott egy szépen
ívelt jobb horgost, amitől kicsattant a szája.
- Rohadjatok meg mindannyian!
Üzend meg neki Mimivel, hogy én befejeztem, nekem elfogyott a türelmem! És
köszönje ennek a söpredéknek! – mutatott Naroura, aztán jó idegesen, gyalog (!)
eltávozott.
- Egy igazi utolsó patkány,
féreg, geci vagy, Silverman! Magányosan fogsz megdögleni! – vetettem rá lesújtó
pillantást, és ami a legszebb, hogy az öccse is egy véleményen volt velem.
Megfordultam és integettem
Miminek, aki visszaintett bizonytalanul, aztán elbicegtem sántikálva a
kocsikámhoz, beszálltam és elhajtottam a gecibe.
– Joshua –
Majdnem
egy órát ott vártunk kemény két órát, mire Nero méltóztatott felkelni. Először
Chani ment be hozzá, aztán Mimi is csatlakozott, én pedig kint vártam, mire
végeztek. Mimi fél óra múlva ki is jött. Már este hat óra is volt, így minél
előbb otthon akartam tudni magunkat végre.
- Mehetünk? – kérdeztem elharapva
a végét.
- Ühümm – biccentett végig a
földet pásztázva, majd felálltam és el sem köszönve attól a csajtól, kézen
fogtam a húgomat és kivonultunk a kórházból. Szerencsére már az összes kis
köcsög eltűnt a faszomba, így nyugodtan buszra szállhattunk, és békésen
hazamehettünk, mindenféle megzavarás nélkül. Az egész hazafelé út csendben
telt, nem szólt egyikünk sem semmit. De szerintem, sejthette, hogy nekem itt
telt be az egész kibaszott pohár. Raynera nem hagyhatom a húgomat, hiszen
először elrabolja egy gyilkos, ahol megsérül. Aztán elrabolja egy ilyen
milliomos, elkényeztetett köcsög Mexikóba, ahol szanaszét drogozzák a fejét, és
ezt mind eltitkolják előlem… Most meg engem rabolnak el miattuk, és ismét
megsérül a húgom!!! Teljesen egyet értek Chanival, jobb, ha többé egyik lány
sem kerül a közelükbe! Engem Mimi érzelmei az iránt a fasszopó iránt és maga
Rayne sem érdekel ettől a ponttól! Meghoztam a döntést, amit már régen meg
kellett volna… Ezt szinte egyből közöltem is vele, amikor beléptünk a lakásba.
- Kezdj összepakolni, Mimi!
- Mi? – hebegett értetlenül, mire
megfordultam és egyenesen a szemeibe néztem.
- Jól hallottad! Szedd össze
minden egyes kibaszott cuccodat!
- De… De miért..? – nyekergett
remegve.
- Mert holnap megveszem a
leghamarabbi vonatjegyet, ami vidékre visz a nagybácsikánkhoz! És oda
költözünk!
- De Joshua.. Nem, én.. én nem
akarok! – kapott kis híján szívrohamot.
- Nem érdekel! Már döntöttem és
ez a döntésem végleges! Elmegyünk, Mimi! – hámoztam le magamról a cipőmet.
- De mi lesz Rayneval?!
- Pont ez a lényeg, hogy ne
legyen vele semmi! Semmi, amihez neked is közöd van!
- És Nero…?
- Majd tartjátok úgy a
kapcsolatot, mint azelőtt – intettem le és megindultam fel a lépcsőn.
- De hisz csak fél éve kaptam őt
vissza… - motyogott már szipogva, elhaló hangon, mire megtorpantam, de felé sem
fordultam.
- Mikor engedik ki a kórházból?
- Nem tudom, eléggé rossz
állapotban van…
- Jó, akkor holnap még nem veszem
meg a jegyeket, csak holnap után. Kapsz két napot, hogy elbúcsúzz mindenkitől!
Jha és még valami – itt már felé fordultam – Ha megjelenik Rayne a
nagybácsiknál… Isten engem úgy segéljen, feldobom a faszomba őt a rendőrségen,
Chanival együtt és mehetnek a faszomba, oda a sittre, ahová valók! És ennyi –
hagytam őt ott és szépen felmentem a szobámba. Ez még így is nagylelkű tőlem,
pedig legszívesebben már most magunk mögött akarom tudni ezt az elbaszott
várost.
– Nero –
Nem
akarom túl ragozni az egészet. Fájt, de kurvára, aztán szinte alig éltem és
csak részletekre emlékeztem mindenre. Mikor felkeltem az altatásból, akkor csak
Chanival és Mimivel tudtam beszélni. Ám az igazi pokoli fájdalom csak ezután
következett. A bátyám eltiltott mindenkitől, s hiába könyörögtem sírva, egyszerűen
kővé dermedt minden lágyérzelme ezzel kapcsolatban és nem engedett egy picit
sem. Tudja, hogy mennyire szeretem Sasukét, tudja, hogy én ezt teljes mértékben
elvállalom vele, ami az ő élete körül forog. Minden maffiát elfogadok, és nem
hátrálok meg semmitől. Elviselnék száz golyólövést, de egyszerűen nem hatódott
meg. Azt mondta vagy vele maradok így, jövő tanévtől másik iskolában kezdve,
vagy megyek vissza anyáéhoz, de vele és a többiekkel, soha a büdös életbe
többet nem mutatkozhatok. Én ebbe bele
fogok pusztulni…
Két nap után eléggé
stabilizálódott az állapotom és saját felelősségre hazamehettem, de így is
minden másnap kezelőorvoshoz kell járjak, aki rendbe teszi és újrakötözi a
sebemet egészen addig, amíg nem mehetek varratszedésre. Újabb heg, immár kettő
van. Sikerült eddig egy hónap alatt begyűjtenem két maradandó sérülést.
Természetesen a bátyám vitt haza
autóval és egy baszott nagy kötéssel (körbe a mellkasomon és a hátamon) tértem
haza. Eléggé szar kedvvel. Ám, amikor beléptem a lakásba nem csak Stacy
fogadott, hanem a nappaliban ott ült Mimoza. Érkezésemkor felkapta a fejét, s
láttam rajta, hogy nagyon-nagyon szomorú.
- Mimi – lepődtem meg, nem
számítottam rá, hogy itt lesz.
- Nero – rökönyödött meg és
felállva oda szaladt hozzám, majd óvatosan megölelt – Jöttem a ps-emért és
elbúcsúzni – motyogta.
- Elbúcsúzni?! – hőköltem hátra
és eltoltam magamtól. Könnyektől csillogott a szeme.
- Igen – bólintott és megtörölte
az arcát – Elköltözünk vidékre… Joshua nem bírja már, és biztonságban akarja
tudni magát meg engem… - szipogott, nekem pedig gombostűhegynyire szorult a
gyomrom és a szívem is összerándult vagy kétszer.
- Mi…? Elköltöztök…? Vidékre…? –
hitetlenkedtem és éreztem, ahogyan könnyek gyűlnek a szemembe. Valami
elviselhetetlen fájdalom járt át engem.
- Igen – bólintott ismét – Tök
jó, nem? Egy hét múlva szülinapom és nem tölthetjük együtt… És hiába jöttél
vissza, most nekem kell elmennem… És nem akarok – ölelt meg ismét. Lehunytam a
szemem és lecsordult egy könnycsepp, amit követett még egy.
- Annyira szeretlek, Nero és
annyira fogsz megint hiányozni! – remegett meg a hangja, amitől nem bírtam
tovább.
- Én is nagyon szeretlek és te is
nekem! De csak egy kis idő kell neki, talán lenyugszik – próbálkoztam
reménykedve.
- Nem hiszem – sóhajtott szaggatottan.
- Istenem – meredtem a plafon
felé. MIÉRT?!
Egy kis idő után ellépett tőlem
és mind a ketten megtöröltük az arcunkat, aztán egy percre elnevettük magunkat
egymásra nézve, hogy itt bőgünk, mint két marha. Aztán ismét komorak lettünk.
- Most megyek még Raynehoz is,
mert tegnap nem tudtam…
Bólintottam.
- Nagyon vigyázz magadra –
szorítottam meg a kis kezét.
- Nero… - sóhajtott.
- Igen?
- Van még valami, amit nem tudom,
hogy mondjak el…
- Mi az?! – ijedtem meg és a
szívem felgyorsult a legrosszabbtól tartva.
- Rayne írta, hogy Sasuke
megtudta, hogy Narouval együtt aludtatok és, hogy meg is etetted elvileg… És,
hogy velük sziesztáztunk, amikor ő kivolt.. És azt mondta, hogy… - itt
elcsuklott a hangja.
- Mit mondott?! Mit mondott???!!!
– sürgettem.
- Hogy nem bírja tovább és, hogy
adjuk át neked, hogy ő befejezte… És, hogy köszönd Narounak…
Na itt volt az a pont, hogy
hirtelen köpni-nyelni nem tudtam és amint kicsordult egy könnycseppem, egyből
követte ezer másik. A szívem iszonyatosan fájt. Egyszerre számomra két fontos
embert veszítettem el egy nap alatt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése