CVIII. Fejezet

– Mimoza –

- Naoki!! - visítottam, mikor az egyik rendőr nyakba akart engem szúrni, de Naoki hátulról fejbe lőtte, hál' istennek. Mi? Ja, nem igazából. A játékban. Na mindegy, a lényeg hogy gecire örültem neki. 

- Jejjj!! – emeltem fel diadalittasan mindkét kezem, és hátradőltem a kanapén. Jöhetett a következő pálya.

- Ezek meg mit csinálnak? – állt meg a kanapé mellett Silverman #1, majd a TV kijelzőjére meredt – Annak a gádzsinak geci jó segge van! Szanaszét dugnám – hangzott fel Narou ismét a tőle megszokott módon – De nyugi, távolról sem olyan szexi, mint a tiéd Nero – vigyorgott a barátnőmre, aki épp a forró csokimat csinálta (igen, nyáron), de ő tudomást se vett róla, az öccse viszont annál inkább. Ugyanis Naoki egész egyszerűen hozzávágta  a bátyjához konzolt, mire az feljajjgatott, de én is, mert emiatt leszúrták őt, így mindketten meghaltunk. 

- Nyughass már, asszony!! – szisszent rá az öccsére a fejét fogva – Dicsérjem meg a te seggedet is, vagy mi van?! 

- Baszódj meg – csak ennyit bökött oda neki, majd lehajolva kézbe véve ismét a konzolt, felém fordult – Ne haragudj Mimi, kezdjük újra. Hol mentettük el utoljára?

- Mikor bementünk az elhagyatott rendőrkapitányságra – válaszoltam, és a „Load” gombra kattintva a menüben folytattuk onnan.

- Mimi! – hallottam Nero hangját, mire felkaptam a fejemet 

- Hm? – pauseoztam le a játékot 

- Kérsz bele cukrot is? 

- Igeeeen! – csillant meg a szemem, mire csak hátrapillantva elmosolyodott, és dúdolgatott valami „Igeniiis” félét. Az én Nerucim. Csak röpke fél óra telt el, de már ott fogtam a kezembe az óriási bögre forró csokim, aminek azonnal neki is láttam. Eszméletlenül finom volt!! Két perc alatt legurítottam az egészet, és Nero felé tartottam a (most már) üres bögrét.
- Kérsz még!? – vigyorodott el, mire hevesen bólogattam – Naoki te kérsz? – fordult a mellettem nagyon koncentráló taghoz, mire az megállítva a játékot a barátnőmre nézett, csillogó, sóvárgó tekintettel.

- Kapok?

- Persze, hogy kapsz – indult meg a konyha felé, és Narou amolyan „Na álljon meg a menet” fejjel követte.

– Narou –

- Az öcsémét, nekem kell csinálnom! – álltam meg Neruci mellett, mikor az a konyhapultnál ügyködött. Még mindig geci jól áll rajta ez a picsa gatya... Le akarom tépni róla. Hmm...

- Meg tudom én is csinálni – bökte oda nekem epésen, de igyekszek tudomást sem venni az utálatos hangszínéről. Annál jobb, mert csak felbaszom magam rajta, és még idegességemben ismét olyat teszek, amiért később kapnék...

- De az övét akkor is nekem kell! – emellett kitartottam – Már 10 éve én csinálom a reggeli és az esti itókáját, még anyának se engedtem, hogy megcsinálja neki, pedig az csak egyetlen egyszer fordult elő. Megszokás. Mutasd meg, hogy kell, meg csinálom! – néztem a szemeibe kitartóan. Ezen meglepődött, és az arcvonásai picikét megenyhültek.

- Más vagy, mikor az öcsédről van szó... Olyan... Más – fordult vissza egy pulthoz.

- Persze, hiszen az ikertestvérem! – válaszoltam úgy, mintha ez nem lenne egyértelmű.

- Figyeljél, mert csak egyszer mondom el! – tért vissza az ellenszenves hangszínébe, ami hajjaj de hiányzott. Mint halottnak a csók. Nehéz volt figyelnem a magyarázatára, mert közben mindig a mellét, vagy a seggét bambultam, az utóbbit akkor, mikor lehajolt egy újabb bögréért az alsó szekrényből, ami a pultból nyílt. Ohh istenem, azt a popsit...
Na de valahogy csak kiszültem. Nem tudom milyen lett, nem kóstoltam meg. Bár Nero is besegített és ez GECI NAGY SZÓ. Mármint, hogy hagytam, hogy segítsen elkészíteni az öcsémnek az itókáját. Remélem, ezt ő is érzi, mert még a tulajdon anyámat is elküldtem melegebb éghajlatra, mikor segíteni akart. Ugyanis ezt az én feladatomnak érzem már tíz éve, ez az egyetlen kibaszott biztos pont az életemben, hogy az öcsém minden egyes este, és reggel megissza a szájba szexuált meleg tejét, amit csinálok neki. De most neki megengedtem.

- Na, vidd neki oda – lökött a nappali felé „kedvesen” mire csak hátrakacsintottam rá, de ő csak megforgatta a szemét, és visszafordulva kézbe vette  Mimi forró csokiját, és édes kettesben visszakullogtunk a nappaliba.

- Nesze - nyomtam az öcsém kezébe a bögrét.

- Te csináltad? - meredt fel rám nagyokat pislogva, lerakva a konzolt.

- Ki más?! – öltöttem magamra ma már másodszorra a „hát nem egyértelmű?!” ábrázatomat.
Közben Neruci a törpének is odaadta az adagját, aminek az lett a vége, hogy öt perc leforgása alatt, már könyörögtek újabb adagért, de geci kitartóan, megállás nélkül. Mint két gyerek vagy nem is tudom én mi... Szóval mi Neroval visszamentünk a konyhába ügyeskedni. Leöntöttem magam egyszer forró tejjel amúgy... Valahogy rám borult. Nero meg kinevetett. És ezt eljátszottuk még kétszer. Geci fárasztó volt, legalábbis nekem. Ám mikor Naoki a harmadikat, és Mimoza a negyediket kérte, beérve azt láttuk, hogy az utóbbi magzatpózba kuporodva szundít az ágy végében, mint valami elbaszott gombóc, addig az öcsém ülve, hátrahajtott fejjel alussza az igazak álmát, és mindkettőnek olyan elégedett, jól lakott óvodás feje volt hogy én olyat még nem láttam.

Nero a törpe kurvához lépett, és a fehér, kurva kicsi (hogy lehet az egész gádzsi, ilyen eszméletlenül mélynövésű?!!) cicamancsos harisnyás lábát egy vékony pokróccal betakargatta, gondoskodó ábrázattal az arcán (ráadásul mikor lehajolt, ismét láttam a popsiját. Bele akartam harapni de nem lehetett... Ebbe kis híján beleőrültem), még meg is simogatta a fejét, és óvatosan kivette az ujjai közül a videó játék konzolt, mellé tette, és még kétszer megsimizte a feje tetejét. 

- Óóóóh! – adtam ki „elolvadós” hangot, elmosolyodva, mikor láttam ezt a jelenetet, az ajtófélfának dőlve, karba tett kezekkel.

- Ez most gúnyos volt, vagy komolyan gondoltad? – nézett rám, fél szemöldökét felvonva, megrovón.
- Vedd, ahogy akarod – vigyorodtam el sunyin, mire csak ignorált, és a törpéhez fordult.
- Olyan, mint egy kiscica nem? – szólalt meg a haját simogatva – Sajnos soha se lehetett házi állatom – biggyesztette le a száját – De Mimi mindig itt lesz nekem, ha gondoskodni akarok valakiről, hiszen ilyenkor olyan mintha egy hűséges kismacskám lenne... De persze amúgy a legjobb barátnőm, de olyan jó gondoskodni róla – áradozott, mire engem elöntött a féltékenység, és Naokihoz robogva, megragadtam hátulról a nyakát, és megszorítottam. Felnyekergett de nem szólt semmit. Túl jó alvó.

- Pffff, nem nagy szám! Nekem is van egy! – mutattam fel epésen az öcsém buksiját.

- Hohohohó! – nevettem fel miközben a Nero által készített salátát ettem, és a telefonomat baszkuráltam. Aminek amúgy a tálalása így nézett ki;

„Én: Éhes vagyok.

Nero: Halj éhen.

Én: Nem, éhes vagyok

Nero: Leszarom. Halj éhen.

Én: De... Komolyan éhes vagyok!

Nero: Komolyan, halj éhen!”

Aztán addig basztattam, hogy éhes vagyok, és adjon enni, míg végül kaptam. Örültem is a faszomnak rendesen. Közben amúgy az öcsém meg a törpe még mindig az ágyon szundiztak, de most Mimoza elterpeszkedett, így a lába, Naoki ölében landolt, és tuti vagy hatvanszor lerúgta a tüdejét, de mint mondtam, az öcsém jó alvó, szóval nem zavartatta magát különösebben.
- Mi van? - fordult hátra Neruci, mosogatás közben, még mindig nem barátságos hangon.

Mindegy Narou... Nyugi.

- A kis lovagodat be kellett nyugtatózni! – röhögtem fel, és bekaptam az utolsó falatot is – Úgy mászkál most, mint egy két lábon járó zombi! – mutattam felé vihogva fater üzenetet, majd felálltam, letéve a villát – Reméljük, rendbe jön az elméje és nem lesz egy habzó szájú elmebeteg! Bár ha róla van szó, ezt sosem gondolhatjuk biztosra, igazam van? Hiszen nézz magadra – vágtam komolyba magam, majd a mondat végénél harsányan felnevettem – Majd dumálgathattok a gumiszobán keresztül! Gyönyörű kapcsolat! – vigyorogtam folyamatosan, és gondoltam ideje összeszedni az öcsém is indulni haza.