CIX. Fejezet

– Nero –

           

            Egészen elviselhető volt, egészen eddig a pillanatig. Most már ismét gyűlölöm. Eddig csak utáltam. Most újra gyűlölöm. Egy utolsó rohadék.

Épp indult volna oda az alvó kölykökhöz, amikor utána szóltam:

- És te…?

- Heh? – fordult felém kultúráltan, majd lenyelve a könnyeimet, felé fordultam.

- Te talán jobb ember vagy?! Te mitől vagy jobb, mint Sasuke? Te megerőszakoltál! Kétszer is! Kilöktél az erkélyről és majdnem meghaltam! Miattad majdnem végleges sokkot kaptam egy hullától, amikor elraboltál! Félholtra verted azt a fiút karácsony előtt, aki nem tehetett arról, hogy érzései voltak irántam! Had ne soroljam az ellenem elkövetett bűneidet, mert itt állhatnék akkor reggelig… És emellett – léptem az asztalhoz, kezembe véve a tányért, amiből evett, mert én jó lelkű vagyok és egy ilyen szarházinak enni adtam – Te mit tudnál nekem nyújtani, amit ő nem? Ő legalább szeret! És tudatán kívül teszi azt, amit. De tudom, hogy ő legalább szeret… De te nem szeretsz! Te csak úgy jössz, és ép ésszel teszed a rosszabbnál rosszabb dolgokat! És rohadtul nem értem, miért érdemeltem ki ezt, hogy miért teszed ezt velem, és miért nem hagysz békén… - fordultam el tőle és a mosogatóba helyeztem a mosatlant, igyekezve, hogy ne csörömpöljek vele annyira. Éreztem, hogy mögém lép és a testével neki szorított a mosogatónak, amitől meg kellett már támaszkodjak. Felkészültem egy újabb kegyetlenségre tőle és a szívverésem felgyorsult. Hátulról a fülemhez hajolt.

- Ha szólhatok, elárulnám, hogy azért teszem ezt veled, mert eszméletlenül a megszállottad lettem! Fogalmam sincs miért… De rohadtul! És nem tudom, mit tennék veled.. Mindent! Megkúrnálak ennek a háznak minden szegletében, de egyben a széltől is óvnálak. Mutatnám mindenkinek, mennyire szexi vagy, de mindenkit megölnék, aki csak rád mer nézni! S nem utolsó sorban minden éjjel eret vágnék, és azért imádkozom, hogy Matsuko haljon meg vagy hagyd ott a gecibe, mert megőrülök, hogy ezt itt – nyúlt előre és megragadta a kis farmer nadrág anyagán keresztül nekem OTT – Amit én lyukasztottam be, ezt ő minden nap egyre nagyobbra és egyre tágabbra bassza és én nem tehetem meg és nem élvezhetem ki azt a kurva jó tested! – markolászott ott meg, amitől viszolyogva felnyögtem, és a fenekemmel meglöktem őt.

- Hagyd abba – nyekeregtem és szerencsére elengedett, aztán ellépkedett tőlem én meg könnyes és dühös szemekkel fordultam felé. Egyszerűen nem tudtam mit reagálni, hiszen annyi minden járt a fejemben. Hogy miért én és miért nem más? Nem ezt akartam, mikor nagy örömmel haza költöztem… Nem elég, hogy Chanit fogva tartja az a szemét, de még itt van ő is a nyakamon.

- Jobb lesz mennem – sziszegte a szemembe nézve, de olyan volt a tekintete, aki vagy mindjárt szétver valamit, vagy menten megerőszakol. Szaggatottan felsóhajtottam és igyekeztem nem elbőgni magam.

- Te menj. De Naokit ne keltsd föl… Túl jól alszik és, ha narkolepsziás, nem kéne megzavarnod, amikor alszik – motyogtam a kanapén alvókra nézve.

- Honnan tudod…?

- Sasukétól – adtam az egyszerű választ rá sem nézve, aztán a kanapé elé sétáltam és annyira édesen feküdtek, hogy muszáj volt egy képet csinálnom róluk.

- Az öcsém nélkül nem megyek sehova, drágám – lépkedett mellém és ő is szemügyre vette őket – De tényleg nagyon alszik a kis törpe kurvával…

- Mimi – javítottam ki.

- Leszarom.

Idegesen felsóhajtottam.

- Jó, tégy, amit akarsz, de Mimit ne keltsétek fel, ha lehet! – intettem le, majd megindultam a lépcső felé.

- Most hova mész? – szólt utánam.

- A szobámba – feleltem – És ne gyere utánam!

Ezzel felmentem az emeletre és Chani szobája mellett elhaladva megálltam és nem bírtam ki, hogy ne bámuljak az üres ágyára. Egyből elöntött minden, ami a mai napon ért és halkan sírdogálni kezdtem. Aztán egy kis idő után sóhajtva megtöröltem az arcom és, mikor megfordultam majdnem szívrohamot kaptam. A mellkasomra téve a kezemet, megtámaszkodtam az ajtófélfában.

- Rossz a lelkiismereted, hogy így ijedezel? – vigyorodott el Narou.

- Nem, csak olyan vagy, mint maga a Sátán. Mondtam, hogy ne gyere utánam – néztem rá utálkozva.

- Sírtál – biccentette oldalra a fejét.

- Nem igaz – töröltem meg a szemem. Hirtelen széttárta a karjait.

- Mi az?

- Gyere – mondta.

- Mi?

- Öleljelek meg, mielőtt megint elbőgöd magad…

- Nem ölellek meg – fintorodtam el.

- Csak egyszer ajánlom fel, úgyhogy fogadd el a kedvességem, mert ilyet senkivel se csinálok!

- Neked nincsen kedvességed! – léptem hátrébb, mire megragadott és magához húzva a karjaiba zárt. Egyből tiltakozni kezdtem.

- Ne feszülj már nyugi, nyugi! – csitítgatott – Hagyd abba, mert én is feszült leszek!

- Sikítok, ha hozzám érsz egy rossz mozdulattal is!! – figyelmeztettem.

- Ne aggódj, nem fogok, bár nagyon akarom, de most nem teszem. Csak akarom, hogy tudd, nem vagy egyedül és kiszabadítjuk az idióta testvéredet.

- A bátyám nem idióta!

- Mond annak, akit érdekel…

- Miért csinálod ezt?

- Mert csak miattam sírhatsz!

- Nem tudsz vigasztalni – engedtem el magam.

- Inkább sírd ki magad rendesen, nem kell az erős macát játszanod, mert nem vagy az!

Igaza volt. A vállába fúrtam a fejem és kicsordultak a könnyeim.

- Gyűlöllek, hogy veled kell ölelkezzek!

- Nekem tetszik…

Szipogtam két sort. Sasukét akarom.. Nem Narout! Ezt a dilemmát…

- Ó Nero… Megdughatlak?

- Nem! – és itt már el is toltam magamtól – Aludni akarok.

- Én hol aludhatok?

- A földön.. – kerültem ki.

- Reméltem, hogy az ágyadat mondod – szólt utánam, de becsuktam magam mögött az ajtót és a fejemet fogva megráztam azt, majd ismét felsóhajtottam. Lassan az ablakomhoz lépkedtem és kinyitottam, hogy némi friss levegő is jusson be az éjszaka. Ezután nehezen a toppom alatt lehámoztam a melltartómat, majd ledobtam a földre, bemásztam az ágyamba, ruhástul és magamra húztam derékig a takarót. Elég nehezen sikerült elaludnom, ennyi stresszel a fejemben.

– Rayne –

           

            Miután apámék hazajöttek egy csomó ismeretlen, felszerelkezett emberrel, közölték, hogy most átzúzunk Matsukoékhoz és ott ezek a hacker és egyéb emberek megpróbálnak Jonathan apjának a nyomára akadni. De mivel Matsuko papa nem tudja egyedül hagyni a félholt gyermekét, ezért nekünk kellett most oda menni. Ám, mikor odaértünk, már mindenki bevonult a házba, kivéve engem, apát és Scottot, aki túljátszotta az agyát már megint.

- Én ide be nem megyek! – állt meg az udvaron – Még a végén elkapok valami Matsuko betegséget.

- Scott, az isten szerelmére, ne játszd már túl az agyad, gyere már! – könyörgött neki apám, én pedig türelmesen vártam az ajtóban ácsorogva.

- Gyertek be Brad, őt meg zárjuk ki, mert megy a klíma! – jelent meg mellettem Robert – Szia Rayne.

- Helló. Rendbe hozattad már a sírt? – érdeklődtem.

- Igen, még tegnap. Most talán szebb is, mint a rongálás előtt volt – sóhajtott egy mélyet.

- Gyűlöllek, Matsuko! – ordított fel Scott hirtelen.

- Én is téged, Silverman – forgatta meg Rob’ a szemeit és el is tűnt az előszobában. Kiköpött Narou és Sasuke, csak felnőtt kiadásban. Bár kétlem, hogy ők így néznének majd ki öreg korukban… Legalább is fura lenne, ha Narou egy két lábon járó zsírosbödön lenne.

- Scott – ragadta meg apa Silverman papa karját – Ne legyél már olyan, mint tinédzser korodban! Ugyanezt csináltad, felnőttél az ég szerelmére, húzd be a seggedet! – rángatta fater a másik fatert, ami kurva vicces volt, főleg, hogy Scott simán visszarántotta a 125 kilójával az én apám 80 kilóját.

- Fiam, segíts már – nézett rám könyörgően apukám, mire megadva magam odamentem és megragadtam az ember másik kezét és ketten együtt nagy nehezen be tudtuk ezt a szőrös varacskos rajdisznót ráncigálni a házba. Becsuktam mögötte az ajtót és Scott bácsi fájdalmas arckifejezéssel nézett körbe, majd némi undorral a képén, leült az egyik fotelba. Azután már csak olyan volt, mint egy duzzogó kisgyerek. Felnőtt férfi létére. Aztán elkezdett röhögni Sasuke kinézetén, aki a szembe lévő kanapéra ült le és nagyba kamerázta. Oda andalogtam hozzá és leguggoltam elé.

- Jó szarul nézel ki – állapítottam meg.

- Aha – nyögött fel szenvedve, így jobbnak láttam, ha most nem piszkálom.

Körbe néztem, és a konyha asztalt körül ülték a fekete ruhába és fekete napszemcsiben elrejtőző emberek, s mindenféle kütyün kockultak meg pötyögtek, miközben apám meg Sasuke apja papírokkal a kezükben magyaráztak összevissza és mindenről tudni akartak.

- Scott, besegíthetnél! Ahelyett, hogy a fiamat buzerálod – szólt oda neki Robert.

- Nem tudom melyikünk gyereke a szórakoztatóbb, Matsuko! Az én idióta pina fejű fiam, vagy a te agy halott palántád – röhögött továbbra is.

- A tied inkább siralmas, mint szórakoztató – vetett rá lekicsinylő nézést haverom apja.

- Elég már – könyörgött apám – Scott emeled fel a mázsás valagadat, és gyere ide!

- Ajj hagyjál már – intette apát Scott.

- Na jó, inkább felviszem Michael Jackson Thrillerjéből szabadult zombiját a szobájába – karoltam fel csóri Sasukét, aki majdnem összeesett és a lépcsőn támogatva őt, felvonszoltam a szobájába, majd belöktem az ágyába.

- Öcsém, miért én vagyok mindig az ép elméjű? – masszíroztam az orrnyergem és már azt vártam, mikor fog a habzó nyál kifolyni a száján. De végül bealudt. Így én lementem a többiekhez.

- Hol vannak a szarrágó fiaid? – kérdeztem leülve Scott mellé és rágyújtottam, mert ő is bagózott. Vagy is szivarozott.

- Nem tudom, amikor hazajöttem már nem voltak otthon – vonta meg a vállát és látszott rajta, hogy amúgy kurvára leszarja őket – Biztos valamelyik bárban tossza seggbe az öccsét az a nyomorék.

- Érdekes – merengtem el és már mindenféle összeesküvési elméletek szőttek a fejemben a hollétüket illetően, amikor Robert felkiáltozott, hogy „MEGVAN, MEGVAN, BRAD HÍVD FEL!”

- Mi van meg? – kérdeztem.

- A csávó száma – közölte Robert, mire én is és Scott is felálltunk és odamentünk a többiekhez.

- Mindenki halkuljon el, amíg telefonálok – csitítgatott mindenkit apám szelíden és tárcsázni kezdte az előkerített számot, majd a füléhez emelte a készüléket és feszülten figyelt.

- Jó estét kívánok, én Brad Crusader vagyok és egy bizonyos Frederick Stewartot keresek, ön az?..... Ááá, nagyszerű, nos a fia miatt keresem….. Hát nem csak, hogy rosszat művelt, de egyenesen háborút váltott ki…. Ismeretlen okokból, igen…. Nos, azért hívtam, mert az lenne a súlyosan kialakult helyzet, hogy – na itt Scott kikapta apám kezéből a telefont és egyszerűen a szája elé tartva a készüléket, beleordított:

- A FIA EGY KIS SEGGDUGASZ ÉS, HA MEGTALÁLOM JÓL SZÁJBA LESZ CSAPKODVA A FASZOMMAL!!!

- Scott!!! – csavarta ki apám a kezéből a telefont – Elnézést kérek, a barátom kissé feszült… - vonult félre apa és elkezdett azzal az emberrel tárgyalni, elmesélt neki mindent. Hogy egyszer csak megjelent itt az a fasz életű kölke, meg akart minket ölni, elrabolta Mimit, miatta kiruccantunk Mexikóba, ahol majdnem meghaltunk és társai és, hogy valószínűleg ő ölte meg azt a Bolbec embert is és, hogy most már megint mit tett stb. stb. Aztán letette a telefont és egy nagyot sóhajtott, mi pedig feszülten néztünk rá.

- Na? – sürgette Rob’.

- Ő ezekről mit sem tudott, mert egy világkörüli tárgyalásos úton van és, hogy ezt nem akarja elhinni, mindjárt utána keres, és utána néz, de jelenleg a Hawaii szigeteken van, ezért várnunk kell rá…

- VÁRNI?! – ezt így mindenki.

- Még is meddig?! – ez Scott volt.

- Nekünk az a kis fasszopó fia, csak két napot adott!!! Két nap, fater, vágod??? Nem fogok várni!! Elmegyek, és főbe lövöm!! – jelentettem ki idegesen és határozottan.

- Kérlek benneteket, nyugodjatok le – próbált mindenkit lenyugtatni apám, több-kevesebb sikerrel.

- Nem nyugszom le! – tomboltam, aztán a hajamba túrtam.

- Rayne, muszáj leszel! Azt mondta, legkésőbb holnap után reggel jelentkezik – mondta apa aggódva.

- Tök jó, akkor jár le a határidő, addigra megöl mindenkit, és Mimi végleg bekattan, EZT AKAROD?! HOGY UTÁNA ÉN IS BEKATTANJAK?!

- Te már most be vagy – szólt be Scott, mire én egy olyan velőtrázó pillantással jutalmaztam, hogy jobbnak látta elhúzni a csíkot. Mi is elmentünk egy fél órán belül, mert apa közölte, hogy sok dolgunk lesz ezzel az üggyel kapcsolatban, és minél gyorsabban kell cselekedni. Szóval jha, hazamentünk.

Én másnap reggel, még nyolc óra előtt felkeltem és amint megreggeliztem, fürödtem, stb. szar hülye dolgok, autóba szálltam és elhajtottam Nerohoz, hogy elhozzam Mimozát. A kapu nyitva volt, így azon könnyedén bejöhettem, ám az ajtóban már nem voltam biztos. Megnyomtam kétszer is a csengőt, de senki nem nyitott ajtót. Kezdtem pánik rohamot kapni és készültem arra, hogy betöröm az ajtót. Mikor a kopogásra és a szólongatásomra se reagáltak, már komolyan ideges voltam, aztán megpróbálkoztam a kilincs lenyomásával. És, amikor az ajtó kinyílt egy csepp erőfeszítés nélkül, kicsit idiótának éreztem magam. De lazán beléptem a házba és körül néztem. Aztán megakadt a szemem valamin, amin felbasztam az agyam.

A nappaliba sétáltam és megálltam a kanapé előtt. Naoki félig eldőlve (rádőlt félig az egyik nagy díszpárnára) aludt, ölében egy játékkonzollal és MIMI LÁBAIVAL! Mimi egyébként tök aranyosan aludt, mint egy kis cica, DE HOZZÁ ÉRT NAOKIHOZ!!! Aki mit is keres itt?!

Körbenéztem, hogy akkor hol a bátyja, meg Nero, de nem láttam őket a földszinten. De azt leszartam. Belerúgtam egyet Naoki lábába, hogy kelljen fel, de kurva gyorsan. Tudjátok mit csinált? Arrébb rakta a lábát. Bele rúgtam megint. Ismét arrébb rakta. Már a fogaimat csikorgattam, és egy nagyot rúgtam bele, amitől végre magához tért. Kapkodta a fejét jobbra-balra, aztán hunyorogva felnézett rám és, mint aki rosszul lát, álmosan megtörölgette a szemeit.

- Rayne? – kérdezte egy nagy ásítás közepette.

- Jó reggelt csipkerózsika – sziszegtem ingerülten, és ismét elhatároztam, hogy az életét ki fogom szuggerálni – Mit keresel itt?!

- Semmit, igazából. Sziesztáztam – nyekergett álmosan és elkezdett fészkelődni, amitől Mimi lábai majdnem kicsúsztak az öléből, így az egész lány kezdett megindulni a föld felé, de Naoki elkapta a lábait, és magához szorította őket, mire én úgy néztem rá, mint soha senki másra. Hát megölöm!

Felnézve rám, vette a lapot és elengedte hirtelen a drágám lábait, aki ezáltal, lezuhant a kanapéról a földre.

- Áú! – riadt fel ijedten és sírósra álló fejjel nézett körbe.

- Úgy nézem, te meg akarsz halni még ma! – fújtam fel magam idegesen, aztán leguggoltam a földön értetlenkedő és ijedt Mimimhez, akit álmából ébresztettek fel ilyen csúnyán.

- Rayne? – pislogott Mimi értetlenül és kapkodni kezdte a fejét köztem meg a köcsög között.

- Jó reggelt, Mimi – pusziltam meg édesen és gondoskodóan a fejét.

- Ideje mennem – állt fel Naoki, mire rá sem nézve, komoran rá mordultam.

- Marad! Ül – és fél szemmel láttam, ahogy leül.

- Bocsi, Mimi – motyogta oda Miminek, akit menetközben felültettem a kanapéra.

- Ne kérj tőle bocsánatot!! – morogtam oda, mint egy veszett oroszlán.

- Mi bajod van már megint? – rökönyödött meg a gyerek. Majd mindjárt az öklömtől fog megrökönyödni.