CIV. Fejezet

– Mimoza –

Elkerekedett szemmel néztem rá, és az arcom sírós grimaszba állt. Most mondta ki először, egyenesen, hogy szeret engem.

- De félek, ha meg tudod, milyen vagyok igazából, akkor megutálsz… - szipogtam és megtöröltem a pulcsi ujjába a szemeimet. Annyira fura, hogy most itt áll.

- Nincs olyan dolog, ami miatt meg tudnálak utálni – mondta, a szemembe – Szeretlek, nem érted? Hányszor mondjam ki, hogy elhidd?!

- E… Elég volt egyszer, hiszek neked! – hőköltem hátra, paprika vörös fejjel. Ez olyan zavarba ejtő – Szóval… - sóhajtottam – Tudni akarsz a múltamról?

Bólintott. Én pedig összeszedtem minden bátorságomat. Ő lesz a második külsős ember, akinek mindent megmutatok, az első Nero volt, de ő ismerte is apáékat.

- Akkor gyere… - indultam fel az emeletre, akkora elhatározással, mint még soha. Most megmutatom… Beléptünk a szobába, én pedig becsuktam magam után az ajtót. A TV-m amúgy a földön foglal helyet, előtte bedugva a konzol, és épp le volt pause-olva a Kholat nevű kurva jó grafikájú játék. Körülötte chipses zacskók, és nasis, csokis papírok, és a sötétítő függönyi s be volt húzva.

- Először is… - ültem le az ágyra – Közelebb húzzuk ezt – húztam közelebb a ventillátort, és felültem az ágyba törökülésben – Na így már jobb – mosolyodtam el rögtön – Szóval, mint hallottad apa és anya nagyon agresszív emberek voltak. Anya is, nő létére. Kurva volt, és folyton csalta ugye apát, és apa ezért mindig megverte, és veszekedtek, de minden vitának az lett a vége, hogy fater meghúzta a konyha asztalon, de előtte anya bocsánatkérésként lepippantotta.

- Ez undorító – fintorodott el.

- Az – értettem egyet – Joshua nevelt konkrétan fel, kiskoromtól kezdve, és bűntudata volt, mert engem még mindig többet vertek, mint őt, pedig ő is kapott eleget. Ez azért volt, mert mint hallottad, engem nem akartak, és ezt hangoztatták is, hogy csak egy véletlen vagyok, minek élek… Ilyenek. Nem kórházban születtem, hanem otthon, anya a kádban pottyantott ki, és apa vágta el disznóölő késsel a köldökzsinórt, mert nem volt pénzük kórházi biztosításra, és fizetni meg végképp nem akartak, ritka kapzsi emberek voltak. Aztán az oviban megismertem Nerot. Gazdag kislány volt, mindig nagyon csinos ruhákba. Úgy ismerkedtünk meg, hogy én zsírkrétával rajzolgattam magamban, az ovi második évében, Nero ugyanis akkor jött át abba az oviba. Na igen, rajzoltam, és odajött hozzám egy gyönyörű, ragyogó mosolyú szőke kislány, hogy ő most ide leül mellém rajzolni, egy lovat, mert ő szereti a lovakat, és hogy én szeretem-e őket. Ő mindig nagyon kedves volt velem amúgy… Emlékszem, mikor bejöttem monoklival az arcomon, fogta a homokozó lapátot, és azt mondta, hogy elveri azt, aki ezt csinálta Mimivel. És akkor sem tántorodott meg, mikor egyszer apu, Josh helyett, elhozott az oviból. Akkor rángatva öltöztetett, és ha nem kötöttem gyorsan a cipőm, kaptam egy pofont. Na, és a kis Nero odajött, megkocogtatta apám vállát, és egyenesen a képébe mondta, hogy „Csúnya vagy!”. És apám már ment volna neki Neronak is, de jött az ő apja, és majdnem összeverekedtek az én apámmal. De mikor Nero apja, az én apám kezébe adott egy húszast, akkor egyből kussolt, és elhúzta onnan a csíkot, maga után rángatva persze.

- Az apád, olyan volt, mint egy patkány – hallgatott figyelmesen Rayne.

- Hát igen… Az volt. Szóval a gyerekkorom kész pokol volt, majdnem mindennap elvertek szíjjal, apám elől az asztal alatt bújtam el, de mindig megtalált. Püfölt, rúgott, leköpött, egyszer bezárt a sütőbe, és begyújtotta, mikor részeg volt, és kintről röhögött rajtam, olyanokat mondva, hogy legalább arra jó leszek, hogy megegyenek.

Erre Rayne lesápadt, de folytattam.

- De anya se volt semmi. Megfojtotta az osztályhörcsögöt, mikor elsős voltam, és nekem kellett rá vigyázni. Képzelheted, hogy féltem, hogy magyarázom ki ezt az osztály előtt, végül Neroval, Chanival, és Joshuával elmentünk venni egy új hörcsögöt, hogy ne vegyék észre a többiek. Meg olyan is volt, hogy anya mutogatta a pináját a nagy, régi, dobozos hátú, redvás számítógépünk kamerájába, mikor apa nem volt otthon, valami csávónak, valami szar oldalon, és odahívott engem, hogy nyaljam meg a punciját, meg nyaljak be neki, mert a csávó beindul a leszbi pornóra.

- Te… Jó ég… - akadt el a barátom szava és látszott rajta hogy mélyen megrendült, és meg se kellett kérdeznie, válaszoltam neki.

- Természetesen nem tettem meg. Ezért ki lettem zárva a kertbe, egy kutyaólba, és három napig nem kaptam enni. Csak Joshua csempészett ki nekem néha valami kaját, de őt ezért mindig elverték nadrágszíjjal…

- Miért nem költöztetek más rokonokhoz?

- Apa és anya megszakították a kapcsolatot minden rokonunkkal, azért is kerültünk árvaházba, miután kiengedtek az elmegyógyból. Oh igen, tudok mutatni egy videót, de az szerencsére vidám vidi. Mikor Chani és Nero nyári szünetben meglátogattak minket az árvaházban! – ugrottam le az ágyról, és a komódomhoz lépdelve elkezdtem kutakodni.

- Bingó! – mutattam fel diadalittasan a kazit, és a tv-hez lépdelve, nehéz szívvel kiléptem a játékból és beraktam a videó lejátszóba a kazettát. Kicsit búgott, meg majdnem felrobbant szegény szerkezet, de végül beindult.

- Na. Alakul a molekula! – csaptam össze a tenyerem, és felültem Rayne mellé az ágyba. Kicsit régi felvétel volt, de minden jól látszott rajta.

- Na. Megy gyerekek! – hallatszott Diana hangja, a TVből. Ő volt az egyik gondozó az árvaházban.

- Máris? – nézett bele a kamerába egy vállig érő, szőke hajú, zöld szemű, napbarnított bőrű, ragyogó mosolyú kislány. Ő volt Nero. Éppen valamit nézett a játszó szobában lévő TV-ben, azt hiszem a Jetix volt az.

- Úúúúúh – futott bele egy kissé szeplős, szőkésbarna hajú, aranyos, rosszcsont arcú fiú a képbe, ragtapasszal az orrán – Engem vegyél!

- Mindannyiótokat veszlek – nevetett fel Diana – Mondd csak Chani, szereted a húgodat?

- Hogyne szeretném! – lépett Chani a kis Nerohoz, és összeborzolta a haját – Mindig rákenek mindent!

- Hagyjál már Chaniii! – lökte el magától a bátyját Nero, mikor a bátyja elvette a sütijét, ami előtte pihent a földön. Joshua szülinapját ünnepeltük ő is nyáron született, mint én, csak ő augusztusba – Add vissza!

- Dehogy adom! – futott el vele.

- Deeee add ide! – pattant fel a kis Neruci nevetve, és Chani után eredt, de az egyszerűen bevette a szájába a sütit, majd kivette, és a tányérra tette – Tessék itt van! – vigyorgott, mire Nero egész egyszerűen levert neki egyet, de Chani röhögött rajta, szóval nem volt baj.

- És Joshua, te szereted a húgodat? – vitte a kamerát arrébb, és egy sápadt, nagyon sötét hajú, hófehér bőrű, meggyötört arcú fiú kapta fel a fejét.

- Tessék?

- Szereted a kishúgodat?

- Aha – adott egyszerű választ, majd visszatért a nintendójához – Ő lesz a feleségem.

Ezen Diana felnevetett.

- De ő a húgod.

Erre Joshua csak vállatvont.

- Mimoza és veled mi a helyzet? Neked ki lesz a férjed? – fordította felém, a kamerát. Én Nero mellett ültem, és a TV-t néztem. Körülbelül húsz centivel voltam alacsonyabb a többieknél. Ám ez alulfejlődöttség csak akkor látszott meg, mikor megfordultam. Most így utólag, még én is öt évesnek saccoltam volna magam. Hófehér, még Joshuanál is fehérebb bőröm volt, még csak nyakig érő alvadt vérvörös hajam, és konkrétan két szemből állt az egész arcom. Óriási, dülledt, kék szemeim voltak. Csak elmosolyodtam és vállat vontam. Akkoriban nem beszéltem túl sokat. Azóta pótolom a bemaradásokat. Ezután vége lett a felvételnek.

– Sasuke –

Másnap reggel, olyan fejfájással ébredtem emberek. Ti azt nem tudjátok elképzelni. Lassan nyílásra kényszerítettem a szemeim, és szinte mozgóképszerűen láttam, ahogy a pupillám, hirtelen, golyóstoll hegynyíre szűkül, a függönyön átszűrődő kurva fénytől. Patakzott rólam a veríték, hála a drága meleg nyári éjszakáknak, és a lepedő és a póló kegyetlenül a hasamra tapadt, ugyanis hason feküdtem. Nem csoda, hogy erotikus álmom volt Neroval…

- Mi a picsa… - szisszentem fel, és a fejemhez kapva, nagy lendülettel a hátamra szenvedtem. Olyan volt, mintha sok-sok kicsi emberke, egyszerre robbantott volna fel valamit a koponyámban, miközben nagyokat ugrálnának, örülve maguknak. Nagy nehezen a könyököm segítségével felnyomtam magam az ágyban, de ahogy ezt megtettem, még szédülni is kezdtem, kis híján visszazuhantam a lepedő és a takaró közé, de erős voltam nem tettem. Körbenéztem. Otthon vagyok. De mi a picsa történt velem? Arra emlékszem utoljára, hogy Bob nyakába csimpaszkodva áradoztam neki Neroról, hogy mennyire akarom már, meg hogy már két napja csak rá áll, és hogy mennyire hiányzik. Visszaemlékezve tisztának hatott, de tuti összeakadt, meg megbotlott a nyelvem, és furán affektálva beszéltem. Ezután pedig vágás, max. néhány dologra emlékeztem, pl. hogy átmegyek a Don Pepe”s-be meg hallottam Rayne hangját is, de totál kivoltam ütve. Kitápászkodtam az ágyból, és megszaglásztam magam. Csak úgy bűzlöttem az alkoholtól. Ki gondolta volna?

- Mi a picsa történt velem…? - nyekeregtem ki, és a fejemet fogva, faltól, falig csapódva, körülbelül negyed óra leforgása alatt, eljutottam a fürdőszobáig. Lustán lehámoztam magamról a ruháimat, és egy óriási lendülettel a szennyes kosárba hajítottam mindet. Egytől egyig. Aztán jó nagy svunggal beestem a zuhany alá, és úgy kapaszkodtam az ottani csapba, mintha az életem múlna rajta. Remek. Még mindig szédülök. Nagy kaland volt ez a fürdés, mert először, nagy másnaposságomban, a forró vizet nyitottam meg, na attól egyből kiszökkentem egy szál faszba a zuhanyrózsa alól, és szitkozódva állítottam át hűvöskés, langyosra, és visszaszökkentem a víz alá, és most nem követte ezt a mozdulatomat egy óriási visítás, mint ahogy az előbb. Miután kellőképp szarrá áztam, kizuhantam a kabinból, és magamra szenvedve egy sötétszürke bokszert, és egy fekete, „I’m too handsome for you” feliratú, lenge atlétát (nem igazán vagyok izompóló párti) és komótosan lecaplattam az emeletről.

- Hé.. fater – szóltam hozzám, miközben bevettem a másnaposság ellenimet a konyhában.

- Mondjad – bökte oda elég undokul, miközben az újságot olvasta. Ennek meg mi baja van?

- Mi történt tegnap? Hogy kerültem haza?

- Csak, hogy tisztában legyél a helyzettel édes fiam, elárulom, hogy tegnap úgy bebasztál az Infernoba, hogy full részegen, totál elázottan, átvánszorogtál abba a Don Pepe’s bárba, és annyira szét voltál csúszva, és annyira nem voltál magadnál, hogy konkrétan megerőszakolt, egy kurva.

Megállt bennem az ütő.

- Mi…Mit csinált?

- Amíg te nem láttál az alkoholtól, és konkrétan nem voltál magadnál, addig Neroék osztálytársa, az a kurva, az a Claire vagy ki, lepippantott. De elméletileg nem állt fel neked, hiába próbálkozott – nézett mereven a szemeimbe nekem meg le kellett mennem egy pár másodpercre bétába, hogy ne öljem meg magam ott helyben, azzal a kiskanállal ott apám kezében, amivel kevergette a kávéját.

- Neeem, nem, nem, nem, nem, nem!! – túrtam idegesen a hajamba, és elöntött az undor – Nem, nem, nem, nem, nem, nem! – járkáltam fel alá a konyhába.

- Pedig de, fiam!

- Megkeresem azt a ringyót, és felkötöm az első fára! – temettem a tenyerembe az arcom – Ez undorító úristen… - suttogtam megrökönyödve és meg kellett támaszkodnom a konyhapulton. Mi a kurva élet… Én ezt nem hiszem el. Hogy vetemedhet erre egy LÁNY?! MIT LÁNY BAZDMEG, KURVA! MEGCSALTAM NEROT?! Neeem, nem, nem, nem, nem! Nem akartam! Faszom, és amiatt a tetves ribanc miatt, még nekem van bűntudatom! A kurva életbe már…

- Ki hozott haza? – szólaltam meg kb. tíz perc után, miután sikerült megemésztettem, hogy akaratom ellenére leszoptak. Nem bírok majd Nero szemébe nézni… Én nem akarom, hogy rajta kívül más nyúljon hozzám. Ezt még most se értem igazán, de rendesen undorodom, hogy más nő hozzámért. Nerot akarom…

- Rayne – adta az egyszerű választ, mikor én már fél lábon ugrálva, magamra rángattam a szürke csőfarmerem – Hova mész?

- Sürgős dózisra van szükségem.

- Belövöd magad?

- Nem, Nerohoz megyek – és ezzel ki is viharoztam az ajtón, és autóba pattantam. Nem érdekel, ha nem nyit ajtót, nem érdekel, ha a bátyja otthon van, én most átmegyek Nerohoz, megbeszélem vele ezt az egészet, magamhoz ölelem, és halálra csókolgatom, és remélem, nem sírom el magam. Kétszázzal hajtottam Nero házához, és szinte kiugrottam a kocsiból, mikor megérkeztem, és a csengőre tapadtam. Nagyon reméltem, hogy nem a bátyja nyitja ki. Nem tudom, meddig szobrozhattam ott az ajtó, előtt, mikor nyílt az ajtó. Leszartam, ki az, a nyakába borultam. Csak szurkoltam, hogy ne a bátyja nője legyen… vagy a bátyja.

- Sasuke… - de nem. Nero volt az. Szorosan magamhoz szorítottam.

- Ne haragudj – csak ennyit mondtam, és a vállába csókoltam – Ne haragudj, egy utolsó geci voltam… - suttogtam – Egy világi geci… Ne haragudj. Az agresszióm megint előjött, és téged bántottalak vele, pedig ezt nem akartam. Szörnyű dolgot tettem, nem így kellett volna reagálnom rá, de kérlek, ne haragudj rám. Meg kellett volna vigasztaljalak, és nem beléd rúgnom még egyet. Tudom, hogy a bocsánatkéréssel most kitörölhetem a seggem, de tényleg nagyon sajnálom! Pont feléd nem akartam ezt az oldalamat mutatni… - daráltam le egyben, és szorosan szorítottam – Figyelj… Én azt is megértem, ha szakítani akarsz velem, de mindenképpen ide akartam jönni, mert nagyon hiányzol már, nem tudom, hogy eddig hogy maradhattál, ki az életemből én… tényleg sajnálom, hogy bántottalak. Nem tudom megígérni, a betegségem miatt, hogy ilyen többet nem lesz, de igyekszem visszafogni magam – már lihegtem, mikor a végére értem. Elhajoltam tőle, és a szemeibe néztem. Elkerekedett, meglepődött szemekkel meredt rám.

- Izé… - vakartam meg a tarkóm – Amúgy, szia… Ám ekkor hirtelen, a nyakamat átkarolva magához ölelt.

- A… Akkor nem haragszol? – pislogtam nagyokat.

- Már nem… Semmi baj… - simogatta meg a fejem, én pedig esküszöm, sírni tudtam volna a boldogságtól.

- Ennek örülök… Mert szükségem van rád… Jobban, mint bárki másra a világon.

- Szép tisztaság van… - mondtam, mikor már mindketten az ágyán feküdtünk.

- Hát, nem így nézett ki, még tegnap… - nézett félre, és látszott hogy elég kényelmetlenül érezte magát.

- Oh… Begubóztál, láttam múltkor.

- Megláttál? – fordult felém, amolyan „Akkor lebuktam?” ábrázattal.

- Neeem – mosolyodtam el – Csak egy két lábon járó pokrócot láttam.

- Nagyon lerobbant voltam – biggyesztette le a szája sarkát, de én odahajolva hozzá megcsókoltam.

- Szerintem édes pokróc voltál… - simogattam meg az arcát, és ismételten magamhoz öleltem, így feküdtünk ölelkezve az ágyon.

- Kérlek, ne akadj ki annyit… - motyogta a felsőmbe – Én leszarom Narout. Nem érdekel engem. Engem csak te érdekelsz, azért vagyok veled. Önszántamból, sohasem nyúlnék hozzá, én csak a tiéd vagyok, sohasem leszek az övé, és ezt ő is tudja mélyen legbelül. Lehet, hogy sok mindenemet elvette, de a szívem sohasem lesz az övé. Nincs helye benne.

- De utálom, hogy az orrom alá dörgöli, és akármikor megkaphat téged… Megőrjít. Majd veszek paprika sprayt esküszöm.

- Nem, inkább vegyél egy pisztolyt.

- Agyadra ment a lövöldözés drágám – pusziltam meg a fejét.

- Nem érdekel. Ha egy szobában lennék Hitlerrel, Sztálinnal, meg Narouval, És lenne egy pisztolyom, két golyóval. Narout lőném fejbe. Kétszer.

Ezen akaratlanul is elmosolyodtam.