02. CXII. Fejezet

– Nero –

           

            - Jól van – sóhajtottam lesütött szemekkel, elpirulva és óvatosan átöleltem a fejét, a nyakát, és megpusziltam a haját – De… Amit az apád leművelt a nappaliban, ahhoz nem tudok mit hozzáfűzni – motyogtam erőtlenül – Eléggé felkavart… - vallottam be őszintén és átölelve a fejét, megpiszkáltam a rózsás gyűrűt az ujjamon.

- Ne törődj vele… Apa mindig is ilyen volt – motyogta, miközben a szívverésemet hallgatta és ölelte a derekamat.

- De eléggé ijesztő ember – harapdáltam idegesen az alsó ajkamat.

- Tudom, hogy neked az, de… - itt felsóhajtott – Mi már megszoktuk.

- Gondoltam…

- Tudod, még anya mesélte el nekünk régebben, hogy fater mindig is ilyen volt.

- Elmondod? – kérdeztem, mire elhajolt tőlem, én pedig kisöpörtem az arcába tapadt hajtincseit.

- Ha szeretnéd, Hercegnő – vigyorodott el – De csak egy csókért cserébe – dugta ki a szájából a nyelv pc-jét. Elmosolyodtam és két kézbe fogva az arcát odahajoltam és megcsókoltam – Ez neked csók? – kérdezte incselkedve, amikor elhajoltam. Egy „kihívás elfogadva” vigyorral felvontam a fél szemöldököm, aztán sokkal hevesebben neki estem és a nyelvemet átdugtam az ő szájába, miközben a hajába túrtam.

- Jólvanh – lihegett, amikor elhajoltam és a pupillái eléggé kitágultak – Elégh, mert menten megduglakh – morogta halkan.

- Akkor ez most már csók volt? – kérdeztem elszánt mosollyal.

- Igenh, az – simította ki egy vizes hajtincsem az arcomból, mire én büszkén elvigyorodtam. Aztán leültünk az ágyra, mert elkezdett zuhogni az eső és a hideg vízcseppek verték Dorian hátát (mivel ugye az ablakban ült) és nem bírja a hideget. Ezért az ablakot nyitva hagyva (hogy friss levegő legyen a szobában), bizalmasan közel ülve egymáshoz, vártam a meséjét, miközben Heroldot fogdosta.

- Szóval. Állítólag minden úgy kezdődött, hogy amikor fater és anyukám gyerekeket akartak, fater már akkor megmondta édesanyámnak, hogy így vagy úgy, a nemünktől függetlenül hasznot fog húzni a születendő utódaiból. És… Stefan volt körülbelül öt éves, én pedig három, amikor apa észrevette, hogy a bátyámnak nagyon erős és kiváló a memóriája… Emellett magas intelligenciával rendelkezett már akkor és kurva gyorsan tanult. Én pedig már akkor pillanatok alatt észrevétlenül és gyorsan tudtam elcsenni apróbb dolgokat. Ekkor találta ki, hogy a bátyámból egy diplomata robotot csinál, hogy ennyi idős korára egy befolyásos, gazdag, zsarnok és kemény üzletembert csináljon, belőlem pedig egy zsebtolvajt. És bár biztosította az anyagi hátterünket mindenhez, így én, ha régebben le is buktam, hála a pénzének és a kapcsolatainak sose kerültem se börtönbe, se intézetbe. Stefant pedig a legjobb iskolákba íratta, és a legjobb magántanárokat fogadtatta mellé. De a testvérem végül még is megtagadta, hogy üzletember legyen. Ezért bevette őt is és engem is a maffiás ügyeibe. De az én lopós „képességemet” még mindig használja és fenntartja – itt kicsi szünetet tartott, mert látta, hogy egyre jobban elszörnyülködöm.

- És… És a gyerekkorotok? – kérdeztem egy nagyot nyelve – Az milyen volt?

- Hát. Szinte nem is láttuk egymást. Csak nagyon ritkán, mikor együtt mentünk valahova. Ha sírtunk, hogy együtt akarunk lenni, fater elvert minket. Viperával és nadrágszíjjal. Engem különösen, ha nem hoztam haza annyi értékű lopott ékszert és pénzt, amennyit kért. Megvert, utána elzavart, hogy addig haza se jöjjek, amíg meg nem szereztem. És, ha anya bevédett bennünket, akkor őt is megverte.

- Óóó – szomorodtam el – Dorian – ráztam meg a fejem hitetlenül, és szinte bekönnyeztem. Egyből az ölébe vetettem magam, átkarolva a nyakát.

- Hééé! Összenyomod Heroldot!! – karolta át fél kézzel a derekam és a másik kezével pedig hátra nyúlt, hogy megtámaszkodjon, és ne dőljünk el.

- Nem baj! Téged akarlak összenyomni a szeretetemmel!! – fúrtam az arcom a nyakába és a forró bőrébe.

- Nyugodj meg! Ez már régen volt! És bár ő nevelt, még sem lettem olyan ember, mint ő. Sőt, a tesóm sem – simogatta meg a derekam.

- De akkor is!

- Ő tervelte ki azt is, hogy öljünk meg téged és Naokit… Akkor anyával zsarolt bennünket. Tudta, hogy anya a szemünk fénye és, azt mondta, ha nem tesszük meg, bántani fogja őt. Be is zárta és előttünk verte meg, hogy lássuk, nem hazudik… Ezért tettük. Igaz, eleinte fájdalmat akartam okozni Silvianak, de sosem így. Egy gyilkossággal soha… És hidd el, nagyon rossz volt és rossz dolgokat tettem veled, és Stefan is a többiekkel, de hidd el.. Nem akartam! Meg volt kötve a kezünk – motyogta és ő is az én vállamba fúrta az arcát.

- Ccccst – simogattam meg a haját – Semmi baj, Dorian. Ne törődj vele, már elmúlt.

- Tudom, hogy elmúlt – morogta – De akkor is. Tudd, hogy nem önszántunkból tettük, amit tettünk! Nem mi vagyunk a rossz fiúk…

Lesütöttem a szemeimet és csak simogattam őt.

Később, miután lenyugodott és a vihar is nagyban tartott, éppen kikotortam a táskámból a fésűmet, mert megszárítottam a hajamat.

- Megfésülöd a hajam? – léptem Dorian mellé, aki az ablakban könyökölve cigizett.

- Ha szeretnéd – vigyorgott rám, aztán kidobta a cigi csikket az ablakon, és felém fordulva kivette a kezemből a fésűt, aztán megpuszilta a homlokomat.

- Köszönöm – léptem el tőle és az egyik kezét fogva, az ágyhoz húztam. Leültem az ágy szélére, ő pedig mögém ült. Az ölembe vettem Heroldot és piszkálgattam a fülét, miközben Dorian elkezdte a hajamat fésülni.

- Annyira gyönyörű hajad van… - suttogta – Olyan szép, természetes egyenes, némi hullámmal, derékig érő és, ami a legjobb benne… Hogy aranyszőke – dicsérte meg a hajkoronámat, amitől elmosolyodtam.

- Te hízelegsz nekem – nevettem fel halkan.

– Rayne –

           

            - ELÉG!! – kapaszkodott valaki hirtelen abba a karomba, amiben a kést felemeltem, hogy lesújtsak arra a rohadékra – RAYNE, KÉRLEK!! NE CSINÁLD, ELÉG VOLT!! – a hangja késként hasított belém. Hisztérikus és éles volt. Lenéztem, s az eddig elhomályosult látásom most kezdett kitisztulni. Mimi nézett fel rám csurom vizesen, vizes, kócos, csapzott hajjal és kisírt, riadt, tág szemekkel. Minden erejével rám csimpaszkodott, ott csüngött a karomon, szinte már felemeltem őt a padlóról.

- Mimi – suttogta Joshua, így amikor meghallottam a hangját, a látásom ismét elborult és újra emeltem a karom, hogy lesújtsak rá a gecibe, de Mimi nem eresztett és minden erejével visszatartotta a támadó karomat.

- NEEEM, RAYNE, NEEE!!! Ő A BÁTYÁM!!! – kiabálta kétségbeesetten, mire levakartam magamról és hátráltam tőle egy lépést.

- EZ NEM, BÁTY!!!! – ordítoztam annyira kikelve magamból, mint eddig még soha – ÉRTED??!!! Ő NEM BÁTY!!! EZ EGY SZENNY!!! EGY FÉREG, AKIT EL KELL TAPOSNI!! – szinte összegörnyedve kiabáltam vele. Olyan szinten, mint még soha és ezen most ő is megijedt, hiszen hátra hőkölt, rémülten vizslatva engem, miközben a földön fekvő rohadék elé állt. MÉG ÍGY IS VÉDELMEZI???!! ÍGY IS???!!

- Rayne mi… Mit mondott neked? – kérdezte remegő hangon – Mit mondtál neki??!! – fordult a szemét köcsög felé könnyezve.

- Csak az igazat, Mimoza!! – felelt neki az a geci és egy önelégült vigyor ült a képén – Ő akarta, hogy kúrjalak meg!! És ne aggódj Rayne – itt már felém fordult – Legközelebb meg is teszem!! – kuncogott fel, én pedig legszívesebben agyon késeltem volna, de nem akartam, hogy Mimiben kárt tegyek, mert tudtam, hogy úgy is közénk állna.

- CSÖNDBEN LEGYÉL, KÜLÖNBEN MENTEN KIVÁGOM A SZÍVEDET TE ROHADÉK!!!! – ordibáltam le – IDEFIGYELJ MIMOZA!!! – itt pedig az említett felé fordultam – MOST MONDOM EL NEKED UTOLJÁRA!!! HOGYHA EZEK UTÁN EZZEL A ROHADÉKKAL MARADSZ, AKKOR ENGEM FELEJTS EL!!!! BÁR SENKI MÁST NEM FOGOK SZERETNI, INKÁBB LESZEK OLYANNAL KAPCSOLATBAN, AKI AZT TESZI, AMIT MONDOK!!!! DE OLYANNAL NEM, AKI  HAGYJA, HOGY A SAJÁT GUSZTUSTALAN BÁTYJA KÚRJA!!! – dobtam el a kést, ami nagy csattanással a földre esett.

- Látod Mimoza! – tápászkodott fel Joshua – Ugye megmondtam neked, hogy könnyen pótolhat téged! Csak punci vagy neki!

- Ebben tévedsz – sziszegtem és igyekeztem türtőztetni magam – Ő az egyetlen, akit szeretek! Még akkor is, ha teszek sok-sok olyat, ami más normális ember erkölcseivel ellenkezik. De ő nem csak egy punci, te vérfertőzött, undorító geci! Ha viszont itt marad veled, ezek után is és szinte felkínálja a testét a te undorító vágyaidnak… Akkor engem felejtsen el! Mert nem vagyok hajlandó megosztani senkivel sem azt, ami az enyém! Főleg nem a saját tulajdon undorító bátyjával!! – néztem felváltva rájuk.

- Rayne, én – motyogta Mimi erőtlenül.

- Most választhatsz, Mimoza!! – szakítottam félbe – De jól gondold meg, mert a döntésed ki fog hatni a jövődre! – morogtam feszülten.

- Mire akarsz kilyukadni? – kérdezte Josh idegesen összehúzva a szemöldökét.

- Arra, drága fasszopó Josh – kezdtem – Hogy ez így kurvára nem fog működni!!! Én nem fogom ezt eltűrni!!! Hogy HOZZÁ ÉRSZ ILYEN UNDORÍTÓ MÓDÓN!!!! ÉS, HOGY EZT MŰVELED A KAPCSOLATUNKKAL, HOGY BEMOCSKOLOD!!! EZÉRT – fordultam Mimi felé – VAGY VELEM JÖSSZ, ÉS AZT TESZED, AMIT MONDOK AZ ÉRDEKEDBEN, ÉS BÉKÉBEN ÉLÜNK VAGY PEDIG VELE MARADSZ ÉS ENGEDED NEKI, HOGY BEPISZKOLJA A TESTED A SAJÁT BÁTYÁD!!!! De jól gondold meg Mimoza, nagyon jól gondold meg!!! – tettem fel a mutató ujjamat – Ha ővele maradsz… Jól figyelj! Ha vele maradsz, akkor engem egy életre felejts el!

Itt szinte sokkot kapott. A fejéhez kapott és neki dőlt a falnak.

- Nem tehetitek ezt velem – szipogott sírva.

- Deee, ez egy nagyon jó ötlet! Elegem van ebből a szarrágóból, hogy elvesz téged tőlem!! – bökött Josh rám és érdeklődve fordult a húga felé – Gyerünk drága húgocskám! Mutasd meg ennek a semmire kellőnek, hogy ezerszer jobbat fogsz nála találni, akinek nem kell minden szavára ugornod, és nem kell azt tenned, amit mondd!! És azt is mutasd meg neki, hogy a mi testvéri kapcsolatunk és a múltunk annyira összeköt bennünket, hogy egy ilyen – itt fintorogva nézett rám – Bűnöző, genetikai hulladék – itt ismét a húgához fordult, lágyabb arckifejezéssel – Nem állhat közénk!

- Joshua! Egész életemben azt tettem, amit te mondtál!! Tanultam éjjel-nappal, mert erre kértél! És sok minden mást is megtettem! Akkor nem mindegy, hogy a te szavaidat, vagy az ő szavait követem? – szenvedett és őrlődött Mimoza kettőnk között, miközben a kézfejére lógó ingem ujjával megtörölte az arcát, amit a könnyei totál eláztattak.

- Nem, Mimi! Nem mindegy! Mert én a bátyád vagyok! Ő meg csak egy farok!! Szó szerint egy farok! – bökött rám ismét.

- Elég!! – szóltam közbe – Itt, akit csak sértegetni lehet, az te vagy!! Én sem vagyok tökéletes, nagyon jól tudom!! De te… Te Josh… Undorító, utolsó, senkiházi vérfertőzött féreg vagy!!! Szóval – fordultam ismét Mimoza felé – Velem jössz??!! Vagy itt maradsz?!!

Nem felelt semmit, csak felváltva meredt rá és rám. Látszott rajta, hogy szenved, és nem bírja ezt a terhet. Szinte könyörögve nézett ránk, de nem hatódtunk meg. Különösen én nem.

- Gyerünk drága, ketyeg az óra, és én már otthon szeretnék lenni! – léptem az ajtóhoz, majd kinyújtottam a kezem felé – Tudom, hogy helyesen döntesz.

- Ne hallgass rá! Lesz más, aki jobban fog téged szeretni! És tisztelni fog! A bátyád vagyok és szeretlek – nyújtotta ki Joshua is Miminek a kezét. Mimi egy darabig felváltva nézett ránk, aztán végül keservesen elbőgte magát és hozzám rohant.

- Menjünk Rayne! – sírta, miközben átölelt és megpróbált kitaszítani az ajtó felé. Győzelmien elvigyorodtam Joshra nézve és kilépve a viharba, elmentünk.

– Sasuke –

           

            Hogy én velem mi van? Annyira szar az életem, hogy biztosíthatok mindenkit, hogy ha nap, mint nap végig kellene követnetek a teendőimet… Ti magatok is eret akarnátok vágni. Már akkor is szarul voltam, amikor megtudtam, hogy mit művelt Nero a Mendezzel, de az, amikor megtudtam, hogy együtt vannak… Még inkább felkavart. Biztos voltam benne, hogy már akkor is kavartak és együtt voltak, amikor még együtt voltam én Neroval… Biztos vagyok benne, hogy összefeküdtek a hátam mögött!! Hiszen, ha ilyen hamar össze tudott az a lotyó jönni azzal a söpredékkel, akkor… Akkor biztos, hogy volt köztük valami!!!

Szarrá drogoztam a fejemet. Újra visszaszoktam az extasyra és a heroinra. Lebuktam fater előtt is nemrég, aki elcipelt  mindenféle kezelésekre, hogy leszokjak róla, de eddig nem nagyon járt sikerrel. Főleg miután a legutóbb összeverekedtünk és megmondtam neki, hogy nem fogok odajárni, ahol állandóan zaklatnak és kínoznak engem, NEM AKAROM!!! Csak el akarom felejteni ezt a nőt!!! Még sírtam is. Sírtam az öklömmel a falat verve (most totálisan lila) és a nevét ordibáltam… Meg azt, hogy miért? Tudom, hogy nem bántam vele jól. De még mindig szeretem! Senkit sem szerettem úgy, mint őt… Elvesztettem és ez baromi szar! Sose volt egyszerű nélküle, de most különösen nem az. Annyira nem, hogy más lányok társaságához sem volt kedvem.

- Mit vegyünk vacsorára, szerinted? – kérdezte tőlem fater, miközben a Super Marketben nézelődtünk. Elkísértem, de csak, mert ő nem szeret esőben vezetni, így én vezettem.

- Nem tudom – forgattam meg a szemeimet – Vegyél lasagnet vagy pizzát, nekem édes mindegy, csak haladjunk már! Rosszabb vagy, mint egy nő – csapkodtam, miközben ő a mireliten nézelődött.

- Mi bajod van már megint? – kérdezte komoran.

- Az, hogy baszott sokan vannak, este van, éhes vagyok, szomjas vagyok, fáradt vagyok és emellett vihar is van!! Ráadásul elég kemény vihar és szeretnék minél előbb hazaérni biztonságban – tettem karba a kezeimet.

- Nyugodj meg! Veszek akkor sajttal töltött pulykamellet és sült krumplit, jó? És megfűszerezzük a krumplit, oké? – húzta el a fagyasztó tetejét és kivette belőle az említett kaját.

- Jól van, csak gyerüüünk. Látod mennyien állnak a kasszáknál? Te jó ég – meredtem a plafon felé.

- Nyugi már, fiam – veregetett úgy hátba, hogy majdnem összeestem.

- Neee, Saphire, ne szaladj már úgy! – hallottam a hátam mögül, aztán a következő pillanatban belém szaladt valaki. Majdnem hátraesett, de megtartottam az apróság kis vékonyka karját.

- Hé-hé! – vizslattam a kislányt, akinek vállig érő göndör, szinte tejföl szőke haja volt, nagy üvegkék szeme és hamvas fehér bőre.

- Bocsánat – motyogta elvörösödve, felnézve rám.

- Semmi baj – válaszoltam komoran és elengedtem.

- Jaj, ne haragudj, kicsit szeleburdi, elnézést – sietett oda egy lány, de amikor rá emeltem a tekintetem, kb. tátva maradt a szám.

- Te? – lepődtem meg.

- Sasuke! – lepődött meg és kedvesen elmosolyodott – Jó estét – köszönt fateromnak, aki meglepődve figyelt bennünket.

- Neked is, Robert Matsuko – mutatkozott be fater és kezet nyújtott a lánynak.

- Hope Winter – fogott vele kezet (az ezek szerint) Hope – Ő itt a húgom Saphire – mutatta be nekem a húgát, mire én csak bizonytalanul elmosolyodtam.

- Fiam, nem is mondtad, hogy ilyen csinos lányok is megfordulnak a baráti köreidben – veregetett vállba fater ismét.

- Apa!! – szóltam rá keményen a vállamat fogva.

- Hmmm, látom ő is szőke, mint Nero – kacsintott rám suttogva. Velőtrázóan meredtem rá.