XXVII. Fejezet

– Nero –

            Nem hittem volna, hogy ilyen jól el lehet vele beszélgetni. Egészen meglepődtem és közben gondoltam, persze arra is, hogy, ha ezt Tiffany megtudná, biztos, hogy kiverné a balhét. A kellemes társalgást azonban félbe szakította a bátyám, aki azonnal bevetette magát…

- Chani, állj már le a kecskézéssel! – förmedtem rá, mert Sasuke már eléggé segítségkérően meredt rám. Hát, hogy őszinte legyek, nem csodálom. A bátyóm néha még rám is a frászt meg az ideget tudja hozni a sok marhaságával, amit összehord.

- Most miért? – nézett rám ártatlanul – Tök cuki lenne itt egy pár kecske. Velük aludnék – jelentette be, mire Sasuke kellemetlenül megrázta a fejét egy vigyorral, én meg homlokon csaptam magam.

- Te vagy már egy kecske – mondtam Chaninak.

- Mi történt az arcoddal? – kérdezte bátyó figyelmen kívül hagyva, amit mondok neki.

- Verekedtem – jött a válasz lazán.

- Aha – biccentett bátyó, aztán felém fordult és oda „súgta” nekem – Kemény srác!

Csak kellemetlenül megráztam a fejem. Szégyent hoz rám a hülyeségeivel.

- Na, akkor én megyek is – állt fel Sasuke hirtelen.

- Óóó, miattam nem kell elmenned! – állt fel Chani is – Beszélgessetek csak nyugodtan tovább!

- Tényleg megyek. Dolgom van – kotorászott a zsebeiben Sasuke, aztán a keze ügyébe vette a cigijét, a gyújtóját és a telefonját is.

- Óhohóóó! – kiáltott fel Chani, amint meglátta a cigit – Tüdőroncsolós srác – kacsintott rám, mire én a tenyerembe temettem az arcomat. Olyan hülye.

- Inkább kikísérlek – álltam fel végül én is az asztaltól és egyenesen az ajtóhoz tereltem Sasukét.

- A kecskéket ne feledd! – kiabált utánunk Chani.

- Jól van vérem, majd gondolkozok rajta! – kiabált vissza Sasuke – Cső!

- Hali.

Kiléptünk a csípős hidegbe, és automatikusan összehúztam magamon a kis kardigánomat. Zokniban ácsorogtam a kinti lábtörlőn, ami veszett hideg volt szegény lábikóimnak.

- Hát – gyújtott rá Sasuke és megállt velem szembe – Kösz – fújta ki a füstöt – Mindent. Azt az almát, a dumálást és ezt is – mutatott a fejére.

- Nem nagy ügy. Te is segítettél rajtam múltkor, pedig nem volt muszáj – rántottam egy picit a vállamon.

- De, de az volt – röhögött fel – Na, menj be, mert megfagysz…

- Te is meg fogsz hazafelé menet – néztem körbe a hideg, havas, sötét utcán.

- Hívom Raynet, meg leszek mentve – tartotta elém a kezében lévő telefont.

- Jha jó. Akkor – léptem be az ajtón – Szia.

- Cső – intett és kisétált a kapun, majd el is tűnt a látókörömből. Beléptem a lakásba, becsuktam az ajtót és mikor megfordultam, Chani idétlen csücsörítős, csókolózást imitáló arcképével találtam szembe magam.

- Hagyjál már – kerültem ki.

- Cicuka és te olyan cukik lennétek együtt – szólt utánam, miközben én a lépcső felé igyekeztem.

- Inkább menj és zárd be a kaput! – utasítottam őt hátra sem fordulva, s egyenest a szobámba vonultam.

– Rayne

            Nagyba szórakoztattuk egymást Mimozával a telefonba, amikor az én töltőn lévő telefonom nagy zajjal rezegni kezdett az ágyamon. Felé hajoltam és leolvastam, hogy Sasuke hív.

- Mimi, most elköszönök, mert ügyem van. De ha nem gond, akkor holnap is felhívlak, suli után – ajánlottam fel.

- Rendicsek – válaszolta orrhangon.

- Gyógyuljál meg, ne lógj annyit a suliból!

- Oki – kuncogott – Szia.

- Szia – nyomtam ki faterom telefonját, aztán már az én telómról tárcsáztam vissza a haveromat.

- Na végre – szólt bele egyből – Gyere értem, mert megfagyok és nincs kedvem hazáig buszozgatni meg ilyenek!

- Jól van – röhögtem fel – Hol vagy?

- Még mindig ugyanott. Csak lejöttem a sarokig.

- Hmmm, ilyen jól eltrécseltetek Silvermannal? – cukkoltam.

- Hát perszeeee… Mi LB-k vagyunk, nem tudtad?

Ezen felnevettem. Ők soha se lennének azok. Előbb lőnék főbe magukat mind a ketten. Vagy egymást…

- Mindjárt ott vagyok – raktam le végül a telefont, aztán felpattantam az ágyamról és lesiettem a lépcsőn. Felvettem a cipőmet meg a kabátomat és az ajtón belépő anyámékkal helyet cseréltem. Ők be, én ki.

- Hova-hova, fiam? – szólt utánam apa.

- Csak hazadobom Sasukét, utána jövök is – hadartam, majd meg sem várva, hogy mit mond, a garázsba siettem, ott beszálltam a drága kicsi kocsikámba és elhajtottam. Az említett címhez érve megláttam Sasukét a sarkon és lazán lelassítottam mellette, miközben az anyós felöli ablakot lehúztam.

- Szabad ez a fuvar, hölgyem? – szóltam ki vigyorogva, ő meg csak gyorsan bepattant.

- Végre már, majdnem megfagytam itt… - zsörtölődött.

- És ki ápolta le a pofád? – pillantottam félig rá, félig az útra, miközben már elindultunk.

- Szerinted? Nero… Épp akkor jött haza, mikor öltük egymást.

- Szép – ráztam a fejemet folyamatosan vigyorogva.

– Nero –

            Na. Szerintem itt az ideje, hogy ugorjunk egy nagyot. Na jó, ne akkora nagyot, csak ugorjunk el a hétfőre, amikor Mimi már végre bejöhetett iskolába. Más kérdés, hogy egy bontatlan csomag zsebkendő kíséretében és a bátyja utasítása végett pedig még jobban felöltözve, mint eddig. De, hogy miért akarok ugrani a történetben? Egyszerű. Tudom, sokan – vagy páran – kíváncsiak lennétek, hogy mi történt mondjuk a hét utolsó napjaiban velem, pl. szombat-vasárnap. Hogy ne maradjatok le semmiről se, elmondom, hogy semmi. Ez nem az a tipikus „Mi volt veled? Semmi – de amúgy meg igen is volt valami, csak nem mondom el” féle semmi, hanem az a tényleg semmi féle semmi.  Írtam egy dolgozatot irodalomból pénteken, ami egész jóra sikeredett. Csütörtök-péntek Leonnal lógtam egésznap, és nagyon sokan hiányoztak. Hiányzott pl. Narou (hála az égnek), Naoki, Rayne (ő Mimi miatt nem jött) és az összes picsa (Lena, Tiffany, Clarie és az a másik kettő). Aztán szombaton átmentem Mimihez, hogy segítsek bepótolni neki a lemaradásokat, vasárnap pedig Chanival főztünk és filmeztünk. Ennyi. Csupa-csupa unalmas részek. És persze úgy teljes az egész, ha már Mimi is ott van. Csak hát vele együtt mindenki visszatért az iskolába. Igen, mindenki, még a N. S. monogramos alakok is.

Mimivel hétfő reggel a szokásos időpontunkban, szokásos helyünkön találkoztunk és mentünk suliba. Az első óránk egészen nyugisan eltelt, elvoltunk Leonnal és Rayneval (aki meglepő módon időben beért). Aztán második órára megérkezett Narou és Naoki is, akik fura mód, csendben és maguknak valóan – mint a sznobok – hátra vonultak az utolsó padba. Narounak már csak az egyik szeme körül lila, de az sem olyan erősen. Berobogott az osztályfőnök csengőkor, hogy most ő lesz velünk, mert pénteken nem lesz, így elkért minket erre az órára, hogy osztályfőnökit tarthasson nekünk. Ilyet gyakrabban csinálhatna, mondjuk fizikáknál meg egyéb untató szar óráknál…

- Gyerekek, üljetek le! – szólt egy kicsit erélyesebben és megvárta, amíg az öt picsa helyet foglal végre. Én csak szegény Maryt sajnálom, azt a rozsdavörös göndör hajú, szemüveges, fogszabályzós, fehérbőrű, pattanásos szeplős lányt, aki köré odagyűltek és persze Clarie ült mellette.

- Na, látom, itt vagytok nagyjából mindannyian – nézett körbe – Csak egy vagy két ember hiányzik, ugye? – fordult az első padban ülő taghoz.

- Jha – biccentett a srác kurtán, mert egyáltalán nem volt képbe.

- Remek. Akkor a többiek megkapják, ami jutott nekik – nézett a kezében lévő kalapra, amit szorongatott. Tele volt kis papír fecnikkel. Ajjaj, csak nem…? – Először is legyünk túl a karácsonyi húzáson – nézett fel ránk. Hát pedig de. Természetesen nagy susogás ment át a termen, mindenki mindenkivel beszélni kezdett. Én is és Mimi is összenéztünk, de mi kibírtuk, hogy ne szólaljunk meg.

- Névsor szerint kijöttök és felírom, hogy ki kit húzott.

- Minek? – kérdezte Lena a maga flegma stílusában.

- Hogy ne cserélgessétek el. Aki elcseréli, az intőt kap! – jött a figyelmeztetés (fenyegetés).

- Úristen – hőbörgött a lány.

Tehát, az ofő elkezdte szólongatni a diákokat, s amikor szegény Eugene vagy Ronald ment ki (mind a kettő stréber nyomi, csak Eugene egy fokkal rosszabb, mert ő még idegbeteg is), valaki mindig kitette eléjük a lábát és elestek. Persze hiába ordította le az ofő a röhögő tömeget (én és Mimi nem nevettünk), semmit se használt. Amikor Rayne soron volt, akkor visssza a padja felé menet rámosolygott Mimire. Csak nem őt húzta?

- Mimi! – szólt a tanár Miminek, aki kisietett. Elbíbelődött ott egy darabig, aztán jött vissza.

- Na? – kérdeztem halkan.

- Maryt húztam – mondta halkan és kedvesen mosolygott.

- Az jó – mosolyodtam el.

- Nero, te jössz – hallottam a nevemet egy idő után, mire felpattantam és kisiettem. Az ofő felém tartotta a kalapot, én pedig belenyúltam és egy picike kotorászás után kivettem egyet. Széthajtottam és abban a pillanatban pokolba kívántam az egészet. A Clarie Rosalie név állt a papíron.

- Fú – szakadt ki belőlem, mire páran felkuncogtak.

- Mutasd – fogta meg az ofő a csuklóm, jelezve, hogy tartsam elé. Leolvasta a nevet és felírta. Visszaballagtam a helyemre és egy az egybe levágtam magam a székbe.

- Kit húztál? – súgta Mimi.

- Clarie – tátogtam el neki.

- Íííí… - húzta el a száját. Hát igen. Íííí… Utánam Clarie jött, aztán Naoki és Narou…