XXV. Fejezet

Nero

            Hát igen, most gondoljátok el a szitut! Jössz haza – egy eléggé szar nappal a hátad mögött –, miután meglátogattad a betegeskedő legjobb barátnődet, cipeled a kezedben az osztálystréberének megírt sok házit, lemaradást és nem mellesleg leszakad a vállad a táskától, s a házad elé érve mit látsz?! Két tökkel ütött nyomorék verekedik a hóban, a sötétben, este. A kapuban. Mert miért ne? Nem csoda hát, hogy kissé hisztérikusan reagáltam, még a kezemben lévő szatyrokat is elejtettem. Ráadásul, ahogyan ártatlanul rám néztek… Na, persze azért azaz angyali ártatlan pofa nem tartott sokáig, folytatták ugyanott, ahol abbahagyták. Én meg mire megnyomhattam volna a tárcsázó gombot, Narou hirtelen bepattan egy pont akkorra érkező fekete járgányba, és szélsebesen elhajt…

- Istenem – dünnyögtem magamba, még mindig fel nem fogva a történteket és eltettem a telefonomat, az azt megillető helyére (igen, a zsebembe).

- Gyere le, Jó Isten – tápászkodott fel a földről magában szitkozódva Sasuke és elkezdte lesöpörni a ruhájára tapadt havat.

- Hát, én is ezt mondom – hajoltam le azzal a szándékkal, hogy összeszedjem az elejtett holmit. Miután ez meg volt, odalépkedtem hozzá – Mi a rohadt kurva eget kerestetek ti itt?! – rontottam rá egyből, idegesen.

- Először is – nézett rám – Ő volt itt előbb. Másodszor pedig, ki akartam belőle szedni, hogy mit akar itt, erre ez lett a vége – porolgatta magát, aztán abbahagyta és a dzsekije ujjába kente az orrából csöpögő... khm... ömlő vért.

- És ő mit akart itt?!

- Azt mondta megbaszni téged – mondta ki kerek perec, nekem meg felszaladtak a szemöldökeim.

- Ez egy idióta! – fakadtam ki.

- Jha, tudom – vette elő a telefonját, aminek a kijelzőjében nézegette magát, aztán hiába állt az utcai lámpa fénye alá, akkor is kénytelen volt elfogadni, hogy nem fogja magát látni a képernyőn, mivel sötét van. Most legyek vele rendes?

- Figyelj, öhm.. – kezdtem, mire fél szemöldökét felvonva rám meredt. Gyerünk, Nero, ő is segített neked! – Gyere be – mondtam ki végül, mire tök hitetlenül meredt rám, amitől már meg is bántam, hogy ezt ki mondtam.

- Rendbe teszem az arcodat! Értek az ilyesmikhez, nagyjából – tettem hozzá gyorsan, bár kissé zavarba jöttem, hiszen jóformán alig ismerjük egymást (sőt semennyire).

- Hát jó – bökte ki, majd eltette a telefonját a farzsebébe és a dzsekijébe dugott kezekkel, fázósan összehúzva magát, követett be a kapun, onnan pedig már be a lakásba.

- Menj oda – mutattam a konyha felé – És várj meg ott bent, mindjárt jövök – mondtam, miközben végre letettem az összes súlyt (köcsög táska), ami eddig rajtam volt.

- Okééé – vágta rá kelletlenül, majd körbe-körbe pislantgatva a lakásunkban, elindult arra, amerre mondtam. Én pedig megszabadítottam magam a kabátomtól, csizmámtól és sálamtól, aztán a cipős szekrény mellől a kezembe kaptam az elsősegély dobozt, és a konyhába igyekeztem. Felraktam az asztalra, mire Sasuke csak úgy helyet foglalt a konyhapulton.

- Persze, érezd magad otthon – pislogtam nagyokat.

- Köszi – biccentett és a kezébe vett egy almát is a mellette pihenő tálból. Hát, ahogyan megláttam az arcát így, fényben, kicsit elborzadtam. Jó lila volt a szeme alatt, a szája sarkából meg az orrából folyt a vér.

- Jól összevertek – nyitottam ki a dobozt és a tartalmát vizslattam, hogy mi is kell most ide nekünk.

- Kikérem magamnak! – hangzott fel tele szájjal – Nem csodálnám, ha Narou holnap nem menne iskolába… Olyanokat bevertem neki – itt ránéztem és az önelégült fejét látva, csak megráztam az én fejemet. Fiúk… Aztán eszembe jutott valami. Nem, nem az, hogy hol a bátyám, mert az a nyomorék szerintem fent alszik. Hanem az, amit ma tudtam meg az iskolában… Ezért a kezembe véve egy csomag vattát, ragtapaszt, betadint meg egyebeket, elé lépdeltem és kérdőre vontam:

- Figyelj csak… Te tényleg maffiagyerek vagy?

- Honnan tudod? – húzta össze a szemöldökeit és épp harapott volna bele az almába, amikor rá szóltam és kivettem a kezéből.

- Narou mondta ma a suliban… - tettem hozzá végül.

Rayne

            Ki nem állhatom Joshuát. Gyűlölöm, egyszerűen gyűlölöm. Egy kis kanál vízben meg tudnám fojtani.

Én már a szobában nézelődtem Mimi asztalán, amikor ő maga végre feljött.

- Mit csinálsz? – vont kérdőre.

- Semmit, csak nézegetem a firkálmányaidat – vettem szemügyre pár rajzot. Ügyesen rajzol.

- És mit akarsz csinálni, amúgy? – ült le az ágyára és vadul fújni kezdte az orrát egy zsebkendőbe.

- Hát – emeltem meg a fejem – Először is, ezt becsukom – léptem az ajtóhoz és egyszerűen csak becsuktam. Mimi szája tátva maradt.

- De hát… De Joshua azt mondta nem szabad becsukni!

- És kit érdekel, mit mondott Josh? – kérdeztem vissza pimasz vigyorral – Ő nekem senki, azt csinálok, amit akarok. Ha akarom, akkor be csukom ezt az ajtót és be is fogom csukni – ültem le menné az ágyra.

- Az én házamban is? – pislogott fel rám nagyokat.

- Igen, még a tiédben is – borzoltam össze az amúgy is nagyon kócos haját.

- Igazi dominancia vagy – igazította némileg helyre a kusza szálakat.

- Hát figyelj – dőltem hátra kényelmesen a falnak – Van, akiknek ez bejön – vigyorodtam el.

- Uhumm – hajtotta le hirtelen szégyenlősen a fejét és szipogni kezdett, aztán a kezébe vett egy zsepit és inkább kifújta a sok cicakakit az orrából.

- Csak nem tudom, hogy neked mi jön be… - váltottam át egy kicsit komolyba – Szóval, örülnék, hogy ha erről felvilágosítanál.

- Hát – kezdte óvatosan fel-felpislantva rám – Te – nyögte ki, aztán hirtelen bele is dadogott – Úgy értem az olyanok, mint te, de belőled persze csak egy van ezért evidens, hogy te vagyis… Izééé – kapkodott a szavak között, mire én széles mosolyra húzva a számat, figyeltem azt, ahogyan az arca falfehérből rákvörössé változik. Aztán felnézett rám és úgy elszégyellte magát, hogy elbújt a takaró alá.

- Mimi – nevettem fel – Ne legyél már ennyire zavarban – kuncogtam.

- De igen, nagyon is zavarban vagyok! – szólt a takaró alól, aztán tüsszentett egyet – Adnál egy zsepit? – dugta ki az egyik kezét, mire én nevetve lehajoltam a földre (igen, szanaszét dobálja a zsepiket, a koszosakat és a tisztákat is egyaránt) és a kezébe adtam egyet. A takaró alatt nagy orrfújós trombitálásokba kezdett, aztán így szólt:

- És ez a te hibád! – dobta ki a takaró alól a földre a zsepit.

- Miért az enyém? - nevettem fel ismét.

- Mert te vagy ilyen…

- Milyen? – vigyorogtam folyamatosan.

- Ajj, hagyjál!! – fészkelődött a takaró alatt, én pedig fölé tápászkodtam és a takaró alá nyúlva, elkezdtem őt csikizni. Nagy nevetésekbe kezdett, mire végre kidugta a fejét a takaró alól.

- Mi folyik itt?! – szakította félbe a csikizési manővereimet Joshua idegesítően rákos, féltő, nyomorék hangja. Óvatosan ülő pozícióba fészkeltem magamat és unott pofával ránéztem. Az ajtóban állt és csípőre tett kezekkel nézett hol rám, hol Mimire, akinek a haja szanaszét állt.

- Azt mondtam, ez az ajtó nyitva marad! – mutatott az ajtóra.

- Leszarom – közöltem végül.

- Jó, akkor gondolom már mennél haza. Miminek sajnos sokat kell pihennie, és ugye azt sem akarjuk, hogy elkapd tőle a nyavalyát – fonta karba maga előtt a karjait. Sóhajtva Mimire néztem, aki szomorúan pislogott rám némán, aztán felálltam és Joshuához léptem.

- Neked nem áll jól az atyáskodás – mondtam neki ridegen, majd Mimi felé fordulva intettem egyet neki és lebaktattam a lépcsőn. Az előtérben felvettem a cipőmet, aztán önként és dalolva (inkább szitkozódva) távoztam.

Naoki

            - Bazzeg, tesóm, jó csúnya vagy – közöltem Narouval, amikor beléptünk az ajtónkon.

- Hagyjál… békén! – szótagolta elfojtott hangon, ami nála baromi ijesztő.

- Jól elvert a Matsuko – fintorogtam egyet, mert az arcán a két szeme alat nagy lila foltok éktelenkedtek, felszakadt a szemöldöke és az orra is vérzett.

- MONDOM, HAGYJÁL!! – ordított le a pofámba hajolva. Kicsit hátrahőköltem nagyokat pislogva, majd letöröltem a képemről a nyálát.

- Fúj, te leköptél! – nyavalyogtam, mire ő megunt engem (meg szerintem mindent) és idegesen felvonult a szobájába, aztán egy nagy, hangos, eget rengető ajtócsapódás jelezte, hogy most senki ne merje zaklatni.

- Mi baja a testvérednek? – jelent meg apám hirtelen előlépve a nappaliból – BÜDÖS KÖLKE NE VAGDALÓZZ MÁR ANNYIT! – kiabált fel Narou után, aztán ismét felém fordult – Nos?

- Nem tudom, éppen utána indultam kocsival, amikor láttam, hogy Matsukoval bunyóznak az utcán. Szóval hazahoztam és gondolom, az nem tetszik neki, hogy szarrá lett verve a feje – legyintettem. Fater közben rágyújtott egy nagy szivarra.

- Szétverték? – fújta ki a füstöt.

- Ja – biccentettem.

- Nem az én gyerekem – rázta meg a fejét, aztán tovább is állt.