XXIV. Fejezet

– Mimoza –

- Mi a..?! – pislogtam nagyokat és lerakva a telefont (leesett a földre, szegény készülék. Már azt várom, mikor csomagol és vonul el tőlem sértődött ábrázattal és azzal a mondattal, hogy „Rosszul bánsz velem, költözök vissza anyámhoz”) oda csörtettem a bejárati ajtóhoz és nem mindennemű hevesség nélkül, ki is nyitottam azt.

- Rayne! – tátottam el a szám, és meglepettségemben még a köntösöm is lecsúszott a vállamról. Na erre még a köntösöm se számított. Ő pedig ott állt előttem egy elegánsabb pulcsiban, inge a derekára kötve, kicsit ülepes gatya, és ujjaival hátrafésült haj…

- Úgy nézel ki, mint egy fiatal strici – jegyeztem meg rögtön, köszönés nélkül Erre csak bokor arcot vágott, majd elmosolyodva összeborzolta a hajam.

- Ma még beengedsz?

- Lehet, kizárlak – gondolkodtam el, de már elálltam az ajtóból, hogy bejöhessen, amit szerencséjére meg is tett.

- Joshua? – kérdezte levéve a cipőjét.

- Fürdik.

- Az ő pulcsija van rajtad, mi? – mért végig.

- Ennyire feltűnő? – töröltem bele az orrom a pulcsi óriási ujjába – De már nem kapja vissza – szívtam fel a taknyom az agyamig.

- Hát ezt már én sem fogadnám el – mosolyodott el, és megindult a lépcső felé.

- Mit állsz ott? Az előszobába akarsz beszélgetni? Mert akkor le se kellett volna vennem a cipőm – szemtelen lett a mosolya.

- De persze, csak – ám nem tudtam befejezni, mert Joshua jött ki a fürdőből, egy szál szűkszárú, ülepes melegítő nadrágban, enyhén vizes szinte fekete hajjal, amit éppen a nyakába terített törölközővel próbált még megtörölni.

- Ki jött meg, Mimi? Nero itt hagyott valamit? – ám ekkor megpillantotta Raynet, és az arca rögtön elkomorult – Te meg?

- Látogatóba vagyok – válaszolta Rayne egyszerűen, és kicsit lenézően. Mi a ménkű? Megint ott van közöttük az a vibráló, éles szikra.

- Minek?

- Hát, nem miattad.

- Remélem, nem azért indulsz fel az emeletre, mert azt hiszed, megengedem, hogy bezárt ajtó mögött legyetek a húgommal… Ha te a szobájába felmész, az az ajtó nyitva marad…

- Ahogy óhajtod. Nem akarok semmit sem csinálni vele, de ha neked megnyugszik ettől a kis lelked, akkor én nem állok ennek útjába. De normálisan töröld meg a hajad, mert még megfázol – és ezzel fel is ment. Észrevettem, hogy rejtve is, de Rayne mindig atyáskodik valaki felett. Legtöbbször felettem, de van, hogy a haverjai fölött is… Hm. Ez aranyos. Na, mindegy. Körülbelül fél percig kapkodtam még a fejem közöttük, aztán én is felsiettem az emeletre, Rayne után.

– Sasuke –

Kérdések milliói cikáztak a fejemben. De a legfőbb kérdésem az az volt, hogy mi az anyám picsáját keres Silverman Nero lakásánál?! Honnan tudja, hol lakik? Ám ekkor beugrott. Nem kellett hozzá sok idő, csak amíg az úttest másik oldalára értem. A pénztárcája. Valamit biztos talált benne, amin rajta van… lakcímkártya, személyi, diák, útlevél esetleg. Illetve azt is realizáltam, hogy Narounak az a végszava hogy „Már megszereztem amit akartam!” az Nero lakcímére utalt. Ezt figyelitek? Elmehetek Sherlock Holmesnak emberek! Kell egy Watson. Veszek egyet.

Megkopogtattam Silverman vállát hátulról.

- Mi van? – fordult indulatosan hátra, majd mikor meglátott, majdnem vérszemet kapott –Matsuko te mindenhol ott vagy?!

- Ezt én is kérdezhetném tőled – válaszoltam elég unalmas hangnemmel, de valójában elég zaklatott voltam. Körülbelül 3 másodperce beszélünk, de már le akarom fejelni – Akárhova megyek, bazdmeg, a te pofádat mindig meglátom. Ha nem az Infernoban, akkor az utcán, Tiffany sulija előtt. És most itt is. Mit keresel Nero házánál? Kétlem, hogy kölnit akarnál venni – biccentettem a ház mellett álló biztos elég elit parfümériára.

- Te már azt is tudod, hol lakik? Honnan tudod? – kapott rá hirtelen a lényegre. Jellemző…

- Egyszer már hazavittem – vontam meg a vállam.

- MIT CSINÁLTÁL?!

- Csihadj már, testvérem. Hazahoztam, és? Irigykedsz?

- Nem, nem irigykedek, hanem meg akarlak ölni per pillanat!

- Nem vagy egyedül. Na, bökd ki. Mit akarsz itt?

- Anyádat.

Erre bevertem neki egyet.

- Anyámat a szádra veszed, szétverem a pofád! – tettem hozzá nyugodt hangon. Édesanyám meghalt, mikor még csak tíz éves voltam. Csak hogy értsétek, min basztam föl magam. Kibaszottul szerettem, és fater is. Ha valaki a rosszat mond róla, isten lássa lelkem, neki megyek.

Nem válaszolt, csak felegyenesedett ( hopp egy monokli ) és kaptam én is egyet az arcomba. Remek, bunyó parti ismételten. De nem hagyom ám magam, nehogy azt higgyétek. Apám mindig azt mondta, mikor még gyerek voltam, hogy ha kapsz egy taslit fiam, nehogy oda tartsd a másik arcodat is, verd halálra az illetőt, hogy azt se tudja kicsoda. Követve tanácsát, a szó szoros értelmében neki mentem, és kapott még kettőt, de sajnos hogy szólítaná magához az Úr, én is bekaptam egyet-kettőt.

- Mit keresel itt?! – hajoltam vészesen közel – Hányszor kérdezzem még meg?! – az arccsontom felrepedt.

- Szerinted elmondom? – röhögött gúnyosan az arcomba.

- Kénytelen leszel, ha este még fogakkal akarsz hazamenni! – rántottam rajta egyet a gallérjánál fogva.

- Meg akarom dugni, mi mást?!

- Anyádnak hazudjál!

Na erre ő is bedühödött és hát… verekedni kezdtünk, na.

- Ti meg mit műveltek itt??! – hallottunk meg egy ideges, meglepett, ismerős hangot, amire mindketten felkaptuk a fejünket, és ledermedve felé néztünk. Nero volt az. Neki nem a házba kéne lennie?? Vagy most …mi? Éppen Narou volt felül, és a nyakamat szorongatta, de olyan ártatlan fejjel tudtunk még így is, vérző orral meg mindennel nézni, hogy azt látni kellett volna.

- Semmit – szólaltam meg én először, de Narou ekkor megszorította a torkom, és ismét fulladozni kezdtem.

- Szállj le róla, vagy hívom a rendőrséget! – fenyegetőzött egyből a csaj, és már tárcsázta is a számot. Ám ekkor egy fekete kocsi száguldott be az utcába, amiben Silverman #2 ült. Na, ez kimászott az ágyából?