XVII. Fejezet

– Nero –

- Chani! – szóltam bele a készülékbe, miután végre már a kezemben tarthattam.

- Hugiii, te vagy az?!

- Igen, én! Jó lenne, ha nem kecskéznél állandóan! Na, mindegy. Mindjárt otthon vagyok, te hol vagy?

- Hát én is ezt akartam kérdezni tőled… Mert nem rég értem haza, de te még sehol se vagy! És ki az a fószer veled?! – kérdezősködött.

- Majd otthon megbeszéljük, de most sietek haza, szia – nyomtam ki, aztán felnéztem a hősömre, aki cigizett épp.

- Kösz, hogy visszaszerezted. A bátyám hülyeségeiért meg bocsi!

- Semmi – legyintett – Gondolom, most akarod, hogy hazavigyelek – nézett rám sokat sejtetően, mire félénken egy aprót biccentettem. Bunkó vagy Nero!

- Sokba kerülsz te nekem – sóhajtott egyet, majd eldobta a cigijét (ami mellesleg egy fél szál volt) és intett, hogy üljek be a kocsijába. Miután ezt meg is tettem, már nyúltam a pénztárcámért és a következőt mondtam:

- Kifizetem a benzint!

- Dehogy fizeted ki! – nézett rám mérgesen, aztán beindította a kocsit – Hülye vagy?

- Bocs, hogy rendes akarok lenni – flegmultam.

- Semmi baj – jött a válasz, mire megforgattam a szemeimet és inkább az elsuhanó autókat, s fákat vizslattam. Aztán persze navigálnom kellett, hogy merre menjen. A házunk előtt szépen megállt, én pedig kiszálltam a kocsiból és megkerülve azt, még gyorsan a volán felöli részhez léptem. Lehúzta az ablakot és kérdőn nézett rám.

- Még valami? – kérdezte nem túl kedvesen.

- Csak meg akartam köszönni – válaszoltam felháborodva.

- Jha. Semmi, nem nagy ügy! Gyakran segítek lányokon – küldött felém egy magabiztos vigyort, aztán el is hajtott. Neked is szia – gondoltam magamba, majd egy könnyed sóhajjal együtt beléptem a lakásba. Nos, a könnyedség, miszerint minden rendben, nem tartott túl sokáig, ugyanis amint megfordultam, Chani az arcomba hajolt.

- Szóval már két csávóval is kavarsz?! – kérdezte egyből.

- Dehogy is! – mentegetőztem – Volt egy fura ügyem. De, nem akarom az orrodra kötni – közöltem vele.

- Mert, hogy?! – tette karba a kezeit.

- Mert ez az én dolgom. Ne aggódj, nem járok senkivel se! – biztosítottam – És még szűz is vagyok!

- Ácsi, ácsi, ácsi! – röhögött fel – Tudod jól, hogy nem vagyok a szigorúság mintatere, szóval nekem bármit elmondhatsz! Látod, a fiúiddal is csak hülyéskedek! – vigyorgott.

- Igen, veszem észre – hagytam figyelmen kívül a „fiúiddal” megjegyzést – Mellesleg, Leopárd?? Most komolyan? – nevettem el magam.

- Hát nem úgy hívják? – „értetlenkedett”.

- Hülye vagy – nevettem. Szegény Leon (alias Leopárd).

– Rayne –

Mint aki jól végezte dolgát, úgy mentem fel a „felszínre”, körülbelül egy óra múlva, útközben összefutva apámmal.

- Na? – nézett rám várakozásról csillogó szemekkel, mikor a véres maszkot lehúztam a szám elől.

- Perkálni fog – biztosítottam, és elindultam a szobámba, azzal a céllal, hogy én most lefürdök, aztán elszívok egy kis füves cigit és pihenek, de ekkor csörgött a mobilom. Kihalásztam a zsebemből és meglepődve vettem észre, hogy Mimi hív. Fogadtam a hívást és a fülemhez emeltem a telefont.

- Mondd, Mimi.

- Ne… Ne haragudjh, hogyh… i-ilyenkor hívlakh – szipogott nagyokat, amitől kissé megijedtem.

- Mi történt?! – kérdeztem azonnal. Hangos orrfújásba kezdett, aztán már tisztábban kérdezte:

- Át tudsz jönni hozzám?

- Joshua?

- Éjszakás…

- 10 perc – nyomtam ki a telefont, aztán gyorsan felrobogtam az emeletre. Berontottam a fürdőbe, ahol gyorsan megmostam az arcom meg a kezem, aztán átviharoztam a szobámba, ott pedig pulóvert cseréltem és egy liter parfümöt magamra locsoltam. Szélsebesen szeltem át a lépcsőfokokat és meg sem álltam a kocsimig. Hiába kapkodtam, én még sem ejtettem el a slusszkulcsot, nem úgy, mint az idióta „horror” filmekben szereplő menekülő színészek. Az üres, sötét és kihalt úton szinte két perc alatt odaszáguldoztam Mimi lakásához. A ház előtt leparkoltam és az ajtóba lépve rácsimpaszkodtam a csengőre. Eközben a telefonomon konstatáltam, hogy este tíz múlt… Jól elszaladt az idő, kínzás közben…

- Rayne – nyílt az ajtó én pedig rögvest beléptem, s amint megtettem, Mimi azonnal rám csimpaszkodott.

- Mi történt?! – kérdeztem – Gyere, üljünk le valahová – indultunk meg a nappali irányába, ahol mind a ketten leültünk a kanapéra. Mellesleg full sötét volt az egész szobában – Szóval?

- Rosszat álmodtam – nyögte ki halkan, én pedig hirtelen csendben maradtam – Tudom, szörnyen gyerekes vagyok, de nagyon ijesztő volt és egyedül vagyok és nem akartam a bátyámat zaklatni, de már azt is megbántam, hogy ilyenért áthívtalak éjszaka… - motyogta lehajtott fejjel.

- Hát – vakartam meg a tarkómat – Még nincs annyira éjszaka – ez volt az össz, amit mondani tudtam. Mivel Mimi sem volt hajlandó többet mondani és a köztünk lévő csönd egyre feszültebbé tett, ezért magamhoz húztam.

- Semmi baj – mondtam.

- Uhumm – bólogatott és szorosan hozzám bújt – Még sose voltam itthon egyedül este…

- Akarod, hogy maradjak? – kérdeztem hirtelen.

- Csak, ha nem bánod – motyogta a pulcsimba – De nagyon örülnék neki.

- Akkor maradok.

- És a suli?

- Ne törődj vele – suttogtam és elkezdtem simogatni hosszú, durvaszálú haját, ami a sötétben szinte feketének hatott. Mivel így maradtunk a kanapén, ezért Mimi így aludt el rajtam. Ő egész éjjel az ölemben feküdt, én pedig ültem és simogattam a haját, meg a karját. Igen, egész éjjel, mert én egy cseppet sem aludtam. Próbáltam a fantáziámat kontrollálni, mert Mimi feje pont az ágyékomon pihent. Aztán olyan hajnali 4-kor úgy döntöttem, hogy ideje lelépni, mielőtt a kotnyeles bátyja hazajön. Szóval jött a nehéz feladat. Kimászni Mimi alól úgy, hogy ne keltsem fel. Óvatosan átfogtam a derekát és a fejét is megtartva próbáltam minél finomabban, lassabban kimászni alóla. Mindössze egyszer mozdult meg, akkor is egy álmos nyögés hagyta el a száját. Aztán a feje alá helyeztem egy díszpárnát, és örömmel nyugtáztam magamba, hogy nem ébredt fel. Halkan kiosontam a lakásból és egyenesen a kocsimhoz léptem. Beültem a volán mögé és beindítottam az autómat, majd haza kocsikáztam. Volt vagy fél 5, mire hazaértem és még baromira sötét volt. Még a karácsony is messze van, nemhogy a nyár! Na mindegy. Beparkoltam a garázsunkba, majd onnan bementem a lakásba, ahol még javában aludt mindenki. Azt hiszem, ma kihagyom a sulit… Álmos voltam, de nagyon! Felcsoszogtam a szobámba és úgy, ahogy voltam, ruhástul, mindenestül beborultam az ágyamba.

– Nero –

            Nos, miután Chani leakadt rólam és a „Kivel jársz most? Miért nem mondod el, mi volt veled?” kérdésekről, nagy nehezen megcsináltam a leckét, amikor hívott Mimi. Persze magyarázkodhattam neki, hogy mi történt (azaz undorító Narou, Mimi elmesélte mit csinált a telefonba…fúj!). Gondolom, nem kell ragoznom, hogy milyen unalmas dolgokkal töltöttem még el az estémet. Inkább jöjjön a másnap, amikor reggel Mimivel találkoztam a buszmegállóba és együtt mentünk suliba. Furcsamódon, nagyon szótlan volt egész végig. Szinte csak én beszéltem és a kérdéseimre is csak egyszavas válaszokat adott. Féltem, hogy valami rosszat tettem, vagy a tegnapi miatt haragszik rám (?) vagy fogalmam sincs… Mindenesetre úgy konstatáltam magamban a dolgokat, hogy inkább tőmondatokban beszélek neki, mert egy kicsit lassú ma… Na mindegy. Ez még semmi, ezután jött a reggeli történés. Mimivel (miután levettük a kabátjainkat, sapkánkat stb. a szekrényeinknél) beléptünk a terembe, s hirtelen nagyon csend lett. Az egyik padnál tömörülő lánycsapat (névszerint Lena, Clarie és Tiffany, meg a másik két platina szőke hajú lány) ránk… vagy inkább rám szegezték a tekintetüket… nem túl kedvesen.

- Jó reggelt – köszöntem bizonytalanul és letettem a táskámat az egyik padra – Valami rosszat tettem, hogy így néztek rám? – kérdeztem.

- Még kérdezed? – szólalt meg elsőnek Clarie. Na igen. Clarie. Amíg tegnap csendben volt, úgy ma most Lenaék új hangos, picsáskodó barátnője lett.

- Mert? – néztem rájuk értetlenül.

- Jó nagy álszent kis kurva vagy Nero – szólalt meg Tiffany is, eléggé lekezelően.

- Miért? – pislogtam nagyokat. Mi rosszat tettem?

- Láttuk tegnap Clarievel, hogy beültél az exem kocsijába és együtt elmentetek – közölte, mire lesütöttem a szemeimet. Francba, félre érti.

- Mondd, amint szakítottam vele, neked már rögtön rá kell vetesd magad?!

- Dehogy is Tiffany, félre érted! – mentegetőztem.

- Jaj, hagyjuk már – nevetett fel gúnyosan – Nem kell ez a kamu szöveg. Valld be nyugodtan, hogy leszopnád a faszát!

Ezen felháborodtam és már szólaltam volna vissza valami durvábbat, de Mimi beelőzött.

- Jaj, fogd már be! Nero igen is segített rajtad! Hiszen ingyen kaptál egy zsír új iPhone 5s-t! Mellesleg te csaltad meg az exedet, akkor most miért foglalkozol azzal, hogy Nero vele kocsikázott, vagy sem?! Menj inkább ahhoz a pasashoz, akivel megcsaltad a fiúdat! Ne legyél már féltékeny, ha egyszer te basztad el… Ráadásul, ha nem tudod a részleteket, hogy mi miért volt, akkor inkább maradj csendben!

- Na te csak maradj csendben! – állt fel a székről Lena – Te vagy a másik fele a dolognak.. Szoktam látni, hogy Rayneval állandóan autóba szálltok. Csak nem jártok, vagy mi?!

- Egy ilyennel? Pfff, ugyan! – nézte le röhögve Clarie – Sztriptizeltem annak a nyomorultnak valamelyiknap a szülinapján és meg se rezdült az arca. Ha rám nem izgul fel, akkor rá tuti nem! Biztos meleg a csávó – nevetett fel jóízűen.

- Tudtam! – szólalt meg az egyik szőke hajú picsa.

- Rayne nem meleg! – védte be Mimi.

- Mindegy. Akkor sem értem, miért lóg veled annyit… - ráncolta a homlokát Lena.

- Mert én jobb társaság vagyok neki. Amúgy is, semmi közöd hozzánk!

- Ahhoz van közöm, amihez akarom, hogy közöm legyen – jött az értelmes válasz.

- Mindegy! – vetett véget az ő vitájuknak Tiffany.

- Nem, nem mindegy Tif’, mert engem érdekel! – háborodott fel Lena.

- Engem meg az érdekel, hogy ez a kis kurva miért lóg az ÉN exemmel?! – mutatott rám Tiffany.

- Kikérem magamnak, hogy lekurvázz! Te csaltad meg a barátodat, rád jobban illik ez a szó! – szólaltam fel újra.

- Szerintem meg egyáltalán nem! Elmeséltem neked mindent, mi történt! Beavattalak az életembe! Megbíztam benned, erre elmondod neki – mutatott Mimire – Gratulálok, Nero, leírtad magad előttem! Remélem Sasuke veled is azt fogja csinálni, amit velem!

- Szerintem beszélhetnénk arról, hogy ki ír le maga előtt kit – céloztam a mekis esetre, amit ő nagyon is jól tudott.

- Nahát, nahát – jött egy ismerős hang, amitől végig futott a hideg a hátamon – Csak nem értem veszekedtek? – állt meg mellettem Narou egy nagy vigyorral. Már csak ő hiányzott…