2015. június 22., hétfő

XLVII. Fejezet

Nero
           
            Vagy öt percig ültem az ágyon egy hülye vigyorral. És tudjátok, miért? Mert engem hívott! Jó, biztosra veszem, hogy nem elsőre, de akkor is! Felhívott engem! És nem Tiffanyt vagy valaki mást, hanem engem! És, hogy miért örülök neki ennyire? Mert, amikor hazajöttem a plázából, elég sokat gondolkoztam azon, amit Mimivel beszélgettünk, tudjátok, ez a plusztizennyolc téma… Na, és azon kaptam magam, hogy nagyon sokat gondolok Sasukéra. De úgy rá. Úgy magára. Aztán otthon, elmentem fürdeni és akkor is azon kaptam magam, hogy már fantáziálok is. Szerintem, minden lánnyal megesik, hogy úgy jön rá, hogy tetszik neki valaki (((akiről eddig nem is tudott))), hogy észre veszi, hogy folyton rá gondol, és hülyén vigyorog, valamint a szíve picit gyorsabban ver a kelleténél. Fura, mert egyáltalán nem terveztem ilyenre… Ez csak úgy hirtelen magától jött! Mindegy, nem fecsegek tovább erről a mély, érzelgős pillanatomról, sokan tudják, hogy érzek, mert rengeteg lány volt/van ilyen cipőben, mint én, szóval, gondolom, értitek a lényeget!
Szóval, miután kiörömködtem magam, felugrottam az ágyból és visszavettem a farmerom meg egy másik felsőt (fürdés után mindig pizsibe öltözök) és az elmenős kisebb táskámmal együtt lesiettem a lépcsőn.
- Hova-hova, hugikám? Mindjárt fél hét! – tette csípőre Chani rosszallóan a kezeit, ami eléggé vicces látványt nyújtott.
- Neked nem áll jól ez az atyai szigor – húztam el a szám egy mosolyra.
- Kár – engedte el a merevségét és látványosan összerogyott a háta, úgy megfeszítette magát – Pedig próbáltam – legyintett – Na, de tényleg, hova mész?
- Hát. Nem akarsz inkább eldobni? – kérdeztem kissé puhatolózva és elővettem a kölyökkutya fejem, mielőtt nemet mondana.
- Ajjj, ne már, Nero, muszáj??? – nyafogott be.
- Igeeen, légysziii!! – rohantam oda hozzá és kérlelősen megölelgettem – Nem akarok undorító buszokra felszállni, ráadásul nagyon sötét van odakint és sok a pedofiiil!!
- Ajjj Nerooo… Hova akarsz te menni??
- Hát, az elit negyedbe… - böktem ki óvatosan, aztán felnéztem rá, mire egy igen érdekes pillantással jutalmazott. Az egyik szemöldökét felhúzta (vagyis fel akarta, de neki nem úgy, mint nekem) és amolyan „te nem vagy normális” nézéssel illetett.
- Minek?
- Mert Sasuke hívott… - kezdtem, de közbe szólt.
- Az a Cicuka, ugye?
- Igen, Cicuka, nem a Leopárd – biztosítottam, aztán folytattam – Hogy beteg. És, hogy rég volt már beteg és nincs otthon senki nála és, hogy el kéne neki egy kis segítség, mert nem tud mit kezdeni magával – daráltam le tök úgy, mintha ez teljesen természetes lenne.
- Szóval, akkor te lettél a hivatásos bejáró nővérkéje? Hol marad a szexi rövid, nővér cucc rólad? – kezdte lekezelően.
- Ajjj ne már, most miért csinálod ezt? – kérdeztem ellépve tőle és követtem őt a konyhába – Nem is így van. Csak megkért, mint egy barátot – támaszkodtam meg az asztalnál levő széken, amíg ő a pultnál töltött magának egy bögre teát.
- Bocs, de én nem így látom. Már nem azért, Nero, nem akarok kötekedni, de ez azért egy kicsit szúrja a szemem – fordult felém és nekidőlt a pultnak én meg érdeklődve vártam, hogy mit fog mondani, bár már most nem tetszett az egész és ezt látta is rajtam:
- Hiába vágod a fejeket, akkor is elmondom, amit gondolok – közölte szárazon, aztán kortyolt egyet a bögréjébe és folytatta – Először is. Nem tudunk róla semmit, csak azt, hogy Sasukénak hívják. Másodszor, nem tetszik a képe, ennél még az a nyálas képű gyerek is jobb, az a Leopárd. Harmadszor, eddig szinte nem is beszéltetek, se telefonon, se sehol, se semmi, egyszer volt itt… Negyedszer pedig, nem tetszik, hogy miután nem vagytok összenőve, csak közeli ismerősök vagytok szinte, van képe megkérni téged, hogy ápolgasd a beteg pofáját. Nem akarom, hogy kihasználjon – az utolsó mondatához egy aggódó fej is társult. Felsóhajtottam, miután mérlegeltem, amit mondott.
- Tudom, hogy aggódsz értem meg minden, de nem kell tőle tartani, ő jó fej. Elviszel vagy sem? – tértem a lényegre, ami egyáltalán nem jött be neki, majd lemondóan sóhajtott és megrázta a fejét.
- És érted is kéne menjek, mi? – kérdezte, de olyan fejjel, amitől felment bennem a pumpa.
- Úristen, akkor nem kell, majd elmegyek egyedül – vonultam ki az előtérbe és kapkodva felvettem a magassarkú bakancsomat meg a kabátom.
- Most mi bajod? – kérdezte utánam kiáltva.
- Semmi! Majd jövök, nem tudom mikor, szia! – vettem magamhoz a földre letett kistáskám és kiviharoztam a lakásból. Kint nem tetsző sötét és hideg volt, amitől megborzongott a hátam. Mit meg nem teszek egy fiúért…
Hát, jó sokáig tartott, mire oda találtam. Át kellett szálljak vagy másik két buszra, aztán meg még sétálhattam is. Fú. Alapjáraton félek a sötétbe, a lakásban is, ha éjszaka ki kell menjek, mindig felkapcsolom a villanyt. Így az sem volt tény, hogy az utcán is folyton magam mögé pillantgattam. Csend is volt, amit csak az én magassarkúm kopogása töltött be. Ilyenkor mindig azt képzelem, hogy valaki meghallja, kiugrik valami mögül és megöl. Jó dolgokra gondolok, mi? Menetközben előkaptam a telefonom és írtam Miminek, hogy képzelje el, hova és kihez megyek ilyenkor. Válasz viszont az nem érkezett…
Negyed nyolcra értem oda. És holnap suli. Kezdtem megbánni az egészet…
Megálltam a hatalmas kapuban és dobtam egy sms-t Sasukének, hogy megjöttem. Válasz nem érkezett, csak nyílott az egész bejárat (hmm, ez is automata, menőőő) és be is mehettem. A kert hatalmas volt, még így sötétben is. Hirtelen két kutya vészjósló ugatását hallottam, és ahogy bal oldala kaptam a tekintetem, egy kennelbe zárt németjuhász és egy amerikai staff féle kutya vicsorogtak rám. Én csak siettem tovább a kialakított beton ösvényen és aztán a házhoz érve, ki nyitották nekem a bejárati ajtót. Sasuke volt az és eléggé lerobbant feje volt.
- Szia – köszönt nekem furán.
- Szia – mosolyogtam rá bíztatóan.
- Már megbántam, hogy elhívtalak – engedett be én meg tágra nyílt szemekkel lépkedtem be a full extrás, modern bútorokkal felszerelkezett villába.
- Miért? – fordultam felé és akkor a tekintete gyorsan felsiklott az arcomra. Végigmért?
- Mert nem is vagyunk olyan viszonyban, hogy ilyesmiket kérjek tőled – fújta ki az orrát – És ez bunkóság volt tőlem, ráadásul mindjárt nyolc óra.
- Nyugi, nem tervezek én se sokáig maradni, csak ellátlak néhány jó tanáccsal – feleltem és igyekeztem közömbösnek látszani – Hol van mindenki? – kérdeztem.
- Nem tudom, úgy volt, hogy Silvermanéknál van gyülekezet, de azóta se jöttek, szóval szerintem apám Rayneéknál van – mondta.
- Értem – biccentettem és kíváncsiskodva körbe sétálgattam a lakásban.

Rayne
           
            Eléggé meglepődtem. Mimivel gondok vannak? Mármint, beteg? Úgy beteg, hogy gyógyszerkezelésre van szüksége? Szívem szerint benyúltam volna a fiókjába, hogy elolvashassam a gyógyszeres dobozának a tartalmát, de nem voltam paraszt és inkább gondoltam, majd kivárom, amíg saját magtól elmond nekem mindent. Nem akarok erőszakkal magamhoz édesgetni, azt akarom, hogy magától nyíljon meg nekem. Mikor betoppant a szobába, sokkal nyugodtabbnak látszott. Nem szóltam semmit, csak csendben ültem az ágyán és őt bámultam.
- Öhm, itt a víz – nyújtotta felém a megrepedt pohárkát, amit szinte csordultig töltött. Nem is vagyok igazából szomjas, csak úgy általánosságban kértem innit.
- Köszönöm – vettem el tőle, majd egy jól irányzott lökettel, legurítottam erőszakkal a torkomon. Felálltam és a pohárkát az asztalára helyeztem, majd visszaültem az ágyra, immár mellé, mert közben ő is leült és a telefonját birizgálta.
- Mit csinálsz? – kérdeztem kíváncsian és összevontam a szemöldökeimet.
- Csak kaptam egy sms-t Nerotól – nézett fel rám a készüléket szorongatva. Elég régi már az a szar, már tudom is, hogy mit veszek neki karácsonyra.
- Hogy? – érdeklődtem, bár igazából leszartam, mit írt az a picsa.
- Sasukéhoz megy most.
- Minek? – lepődtem meg.
- Mert beteg a gyerek.
- Pfff – nevettem fel – Hülye köcsög – röhögtem ki magamba haveromat. De szánalmas, én már gyerekkorom óta nem voltam beteg. Talán a kórházas tüdőgyulladásom, hat éves koromban volt az utolsó nyavalya, ami ért engem. Azóta mindenre immunis vagyok.
- Jobbulást kívánok neki – kezdett el pötyögni, mire én óvatosan kivettem a kezéből a készüléket és a kezembe véve kitöröltem az eddig begépelt üzenetet, majd felálltam és az asztalhoz lépve, letettem oda.
- Kicsit bunkóság társaságban telefonozni, nem? – kérdeztem enyhe mosollyal, mire ő csak nagyokat pislogott értetlenül – Látod, az enyém még ki is van kapcsolva, direkt – vettem ki a zsebemből a telóm és megmutattam neki.
- Jól van, ne haragudj – motyogta lehajtott fejekkel. Mellé telepedtem ismét, aztán hirtelen arccal lefelé az ölébe hajtottam a fejem, pont a két lába közé. És megcsapott AZ AZ illat… Amit jól be is lélegeztem egy sóhajjal. Éreztem, hogy Mimoza megfeszül és egy kínos nyögés hagyta el a torkát. Valószínűleg még a legélénkebb piros árnyalatnál is vörösebb lehet az arca.
- Rayne mit… Mit csinálsz? – kérdezte feszengve és igyekezett a lábát felhúzni, hogy eltolhasson magától.
- Velem foglalkozz – morogtam oda, a lábai közé és még egyet sóhajtottam, amitől összeszorítottam a szemem és a nadrágomban lévő (eddig nyugalmi állapotú) faszom is elkezdett merevedni, amit mindig olyan nehéz visszatartani.
- Én mindig veled foglalkozok – motyogta – De kérlek, ezt ne csináld – nyöszörgött.
- Nyugi, nem csinálok semmit – biztosítottam, ám ekkor hirtelen „valaki” megint megzavart mindent.
- Itt meg mi a fasz folyik?! – tört ki magából Joshua, mikor meglátta a helyzetet.
- Semmi – emelkedtem fel és halál nyugodtan néztem rá, Mimoza meg kis híján elájult szégyenében.
- Most azonnal takarodj haza! Mimozának amúgy is aludnia kell, mert mindjárt nyolc óra és holnap iskola!! – mutatott idegesen a lépcső irányába. Óvatosan Mimire néztem és megeresztettem egy „nevetséges a bátyád” féle mosolyt, majd csendben felálltam és megkerülve azt az idegbeteget, lesiettem a lépcsőn. Mire felöltöztem, már mind a ketten lejöttek. Josh udvariasan kikísért és becsukta magunk mögött az ajtót.
- Többet ide be nem teszed a lábad! Távoltartási végzést fogok kérni a rendőrségtől – sziszegett idegesen.
- Lehet próbálkozni – vetettem neki oda egy lekicsinylő vigyort – Jóéjszakát, Josh – intettem, majd lesiettem a három lépcsőfokon és gyorsan a kocsimba szállva, direkt jó hangos kerékcsikorgatással otthagytam a kis házikót. Menetközben bekapcsoltam a mobilom és akkor láttam, hogy Sasuke többször is hívott még egy órával ezelőtt. Mivel Nero gyász nála volt ezért nem mehettem most át, és úgy felidegesített Josh is, hogy mindig mindent megzavar, hogy hirtelen felindulásból viszályt szítottam. Írtam egy sms-t Narounak, hogy Sasuke beteg. Jött a válasz, hogy „Haljon meg.” Aztán írtam neki, hogy „Tudod ki ápolja? A te szerelmed, Nero.” És itt már nem jött válasz.

Joshua
           
            Az eszem megáll! Éltetek már ilyet?! Az a szemétláda fasszopó Rayne geci csak úgy a húgom lábai között fetreng! Azt hiszi, nem tudom, hogy mit csinált ott?! Lehet, hogy Mimi szende és butuska kislány és nem jön rá, hogy épp a punciját szagolgatta, de én nagyon is tudom! Totál felpaprikázva léptem be a lakásba és becsaptam az ajtót, majd be is zártam.
- Joshua, kérlek, nyugodj meg! Nem történt semmi se! – motyogta Mimi aggódóan.
- De igen is történt!! – kiabáltam a hajamba túrva, aztán határozottan rá néztem – Mimi, ez a gyerek soha többé nem jöhet ide! De még, ha kell a közvetlen közeledbe se! – jelentettem ki, mire kitágultak a szemei és hirtelen minden szava elakadt.
- Ezt nem teheted, ő a barátom!
- De tehetem, mert ő már régen többet akar, mint barátság! Akárhányszor itt van, látom rajta, hogy szétbaszná a seggedet itt helyben! Szó szerint! És én ezt nem akarom – ráztam meg a fejem.
- Micsoda? – hüledezett.
- Ahogy mondom! Nem jön ide többet és kérek egy távoltartási végzést, amiben nem közelíthet meg téged még tíz kilométeres körzetben se – indultam volna meg a lépcsőn, de Mimoza rögtönzött hisztije megállított.
- Nem!!! – kelt ki magából – Nem teheted ezt velem, én pitypangolom Raynet, nagyon is és nem fogod ezt megtenni velünk, hogy eltiltasz minket egymástól!!! – toporzékolt, mire én oda léptem hozzá és a falnak szorítottam. De nem bántóan, hanem birtoklóan. Mert ő az enyém
- Joshua – ijedt meg és a hangja is egyből elakadt.
- Megteszem, Mimi! – kezdtem halkan, sötéten – Mert te nem lehetsz az övé! Te az enyém vagy! – kezdtem el vadul csókolgatni és harapdálni a nyakát.
- Mit csinálsz?! – kezdett el lökdösni, de minden tiltakozását és rángatózását elhárítottam – Hagyd abba Joshua!!! – ütlegelte ököllel a vállam és a hangszíne is már sírósra állt. Megfogtam a csuklóit és felszorítottam a falra, majd a homlokomat az övének döntöttem. Könny szökött a szemébe és totális értetlenséggel meredt rám.
- Szeretlek téged. És igen, én ÚGY szeretlek… - mondtam neki, aztán mielőtt elhajolhatott volna és kihasználva a meglepettségét, a számat az övére zártam.

FIGYELEM!

Sajnos, a következő részekre kicsit többet kell majd várni, mert kavarodás történt és eltűnt egy rész, jelenleg azt keressük! Köszönjük a türelmeket, és igyekszünk hamar rendbe tenni mindent, előre is bocsánat a késésekért!<3<3

xoxo; N&M♥

4 megjegyzés:

  1. Megverem Joshuat ha megerőszakolja Mimit. Innen már csak az a pillanat hiányzik , hogy Rayne ott felejt valamit náluk és visszamegy hozzájuk és agyonveri Joshuat. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most spoiler leszek és elmondom, hogy nem fogja megerőszakolni :3 helyette más fog történni ;)

      Xoxo; N&M❤️

      Törlés
  2. Heee. Ez total beteg. Szegeny Mimi. Rayne ugye agyonb*ssza Joshuat? :/
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát majd meglátod :P de azt is eőre elmondom, hogy Rayne nem mindig lesz ám ilyen husika Mimivel..:P

      xoxo: N&M❤️

      Törlés