XLII. Fejezet

– Mimoza –

Húú, ne tudjátok meg, hogy vágtattam a buszmegálló felé. Nyakamba tekertem a vörös nagy sálamat, összehúztam magamon a fehér kötött kardigánom, és úgy szedtem fekete csizmám lábát a buszmegállóig, hogy még Usain Bolt is megirigyelte volna a sebességem. Nem tudom, mi történhetett, de Nero hangja ijedt volt, szóval futottam, mint a bűn. A buszra még pont fel tudtam szökkenni, de helyem az nem volt. Szóval magasságomnak köszönhetően hónaljak végeláthatatlan tengerében lubickoltam, egészen a gazdag negyedig, mert ott nyomorogva, és lökdösődve ugyan, de leügettem végre a buszról. A lábujjaim görcsbe állnak, akárhányszor erre járok. Imádom ezt a környéket. Olyan szép, és letisztult. Csillogó szemekkel, és remegő lábakkal siettem a házak között, mígnem megálltam Neroék előtt. Miután csöngettem a nagykapun annak zára megrezgett, szóval beengedtek. Felugrándoztam a lépcsőkőn, hogy a bejárati ajtóhoz siessek, ám azon nem kellett csöngetni, magától kinyílt, és Nerot találtam a nyakamban.  Mosolyogva megsimogattam a fejét, és kimotyogtam a sálam mögül. Látszott a leheletem. Úúúú de menő!

- Nincs semmi baj, megjöttem – paskoltam meg a buksiját. Be is engedett, én pedig konstatáltam az ajtó melletti fali tükörben, hogy a papír fehér bőröm nem kezeli túl jól a hideget. Orrom hegye, és az almácskáim is full kivörösödtek. Hajj…. És még a alvadt vér színű hajam is kuszán áll.

- Annyira jó hogy itt vagy – eléggé idegesnek tűnt.

- Na, gyere! Ne vágj eret, Jézus szeret – fogtam meg a csuklóját és felvezettem őt az emeletre, aztán beültünk a szobájába.

– Na, mi történt? – szólaltam meg, mikor már az ágyán ültem, megnyugtató mosollyal (azaz próbálkoztam megnyugtatónak mutatkozni).

- Narou – huppant le ő is mellém, nagy hévvel.

- Mit csinált?

- Elrabolt.

- Miiiit?!

- Ahogy mondom. Elrabolt az a gyökér. És fúúúúh! – túrt aranyszőke hajzuhatagába, mint aki nem tudja, hol kezdje a mesélést – Na – nyugodott le valamennyire – A lényeg, hogy betuszkolt a kocsijába, de én szerencsére kiszöktem.

- Hogyan??

- Kiugrottam a kocsiból.

- Hogy mit csináltál?! – sápítoztam – Nem lett bajod?

- Nem – legyintett, mintha ez mellékes volna – Szóval ja, kiugrottam. Persze egyből az erdőbe futottam, mert hova máshova szaladtam volna. Aztán egyszer csak megcsúsztam, és egyenesen belezúgtam a folyóba, de nem ez a legrosszabb, ami történt – rázta a fejét.

- ….Ennél van rosszabb is…? – teljese kővé dermedve meredtem rá.

- Van, a vízben egy hulla volt!

- Te jó isten – kerekedtek el, a szokásosnál is jobban a szemeim – És…és…- nem tudtam, mit mondjak. Szívesen megkérdeztem volna a kinézetét, hogy kék volt-e a szája, mennyire volt oszladozva, sovány volt-e merev, büdös… de az most nem lett volna alkalmas… azt hiszem. Szóval, ezután elmesélte, hogy megjelent Naoki és Rayne is. Ekkor bevillant a szótöredék, amit hallottam Naoki szájából, és amivel elrángatta Raynet. „Hulla”. Aztán hogy Narout is összekaparták, egy temetőbe elásták a hullát, közbe ő Sasukével beszélt telón, és ő nyugtatgatta, aztán még Rayne meg is kérte hogy ásson ő is… Én meg ott ültem, mint egy szerencsétlen. Ez még nekem is egy komplett trauma volt, pedig csak hallottam! Kezdjük ott, hogy ezért Raynet megölöm. A rágcsált faszú úristenét neki!

- Ez… - nem találtam szavakat rá, csak közelebb húzódtam, átöleltem a vállát – Ez olyan…. Hú – nyögtem ki.

- Ja… a fiúk kedvessége pedig nem ismer határokat.

- Mind köcsög… ezt így mondják helyesen drága pajtás.

- Rayne is? – kérdezte rám pillantva, ugyanis elég ritka, hogy én Rayneról így beszéljek.

- Még ő is – bólintottam határozottan.

Nem tudom, meddig lehettem ott. De azt tudom, hogy Chani már hazaért, mikor én indulni akartam. És sötét volt kint. De Nero, erről az esetről, Chaninak nem szólt semmit… Hm. Nagy nehezen magára hagytam az én egyetlen barátnőmet, és próbáltam nyugtatgatni azzal, hogy holnap hétfő, suli, és találkozunk meg minden… Több s kevesebb sikerrel.

– Naoki –

Másnap geci korán keltünk. Nem vicc, rettentő korán! Hajnali öt vagy hat óra körül mozoghatott. Szóval, hát na. Nem volt indiánnyár, hideg volt, sötét, és rohadt álmos is voltam! EZ nekem a halálom! Most már tudjátok a gyenge pontom… a koránkelés. Főleg, hogy fel kellett megint szenvednünk magunkra, régi jó barátunkat; azt az istenverte rendőrruhát MEGINT. Ugyanis ma reggel terveztünk menni a szomszédos városba, a bizonyítékraktárba. Nagy nehezen felöltöztem a rendőr gúnyába, és lecsoszogtam a lépcsőn.

- Szexi vagy vérem – hallottam Narou gúnyos hangját a lépcső aljáról, de ő is a rendőrruhába volt. Ráadásul azzal a vágással az arcán, inkább tűnt szökött rabnak, mint rendőrnek. Ni csak ki beszél… Mindegy. Felkaptuk magunkra a rendőr sipkát, magunkhoz vettük a jelvényt, az igazolványt, és kiszuperáltunk a lakásból. A ház előtt már egy rendőrautó alakját láttuk kirajzolódni. Közelebb lépdesve láttuk, ahogy Crusader az autónak dőlve dohányzott, bent az anyóson pedig Matsuko pásztázott egy nagy térképet, valami reggeli meki hamburgert majszolva.

- Na, na, na, na! – sietett egyből oda a bátyám, én meg álmosan ásítottam egyet. Kezdőőődik – Mégis mit keres Matsuko az anyóson?

- Úgy, te szar életű, hogy most én vezetek – válaszolt Rayne eltaposva a cigarettát.

- Na azt már nem létra! De nem ám!

- De igen, már megbocsáss, de múltkor te vezettél… meg az öcséd! Most én jövök, visszafele meg Sasuke. Ennyi.

- Biztos nem fogok beülni, ha visszafele Matsuko vezet!

- Annál jobb – hallottuk bentről Sasuke flegma, lekicsinylő hangját, de a térképről nem vette le a szemét. És elkezdődött a hajtépés. Repkedtek a trágár szavak, mint a cseresznye nyáron, mindenki volt buzi, geci, szar, köcsög, faszcibáló, faszsapka, görbefaszú, ürülék, debil, dobseggű. Tényleg minden elhangzott. Végül félórába telt, hogy rávegyék a bátyámat, de bizony, törődjön bele, és ne viselkedjen úgy, mint egy óvodás. Végül csak betette a hátsóját hátra nagy nehezen. Elindultunk. Na, az út egy külön misét megér. Kezdjük azzal, hogy mikor bekapcsolt a rádió megszólalt valami Timeflies-től a Fancy című szám, (ami elég, olyan… buzis) és Narou előrehajolva felhangosította a refrénnél, és vállba veregette a vezető Crusadert, azzal a gúnyos röhögéssel, hogy „Élvezd a dalod Crusader”. Tudniillik az említett szám refrénje nem más, mint a:

„I’m so fancy,

You already know.

I’m int he fast lane

from L.A to Tokyo”

Erre természetesen Rayne fapofával reagált valami olyasmit, hogy „Remélem, nem sértődsz meg Silverman, ha most belehajtok abba az árokba”. Aztán eltévedtünk. Ugyanis Matsukonál volt a térkép, ő forgatta jobbra-balra és ő sehogy se tudott kiigazodni rajta, a fekete-ezüst iPhone 6-ja meg elromlott, szoftver beteg lett (biztos a sok pornótól) szóval most nem volt telefonja, így GPS-ünk sem. Most gondolhatjátok, hogy akkor miért nem mi vettük elő a miénket.  Nos az indokok a következők:

Én nagy álmosságomban otthon hagytam, Narou-é lemerült, Crusader-é pedig darabokra tört ma reggel, mert rátolatott a rendőr kocsival (Narou kiröhögte, ezért kapott is egy nyaklevest). Szerencsétlenek szolid, de igen nagyvonalú gyülekezete. Így előre hajolva (Crusader néha-néha félrepillantva) pásztáztuk a térképet, de ez nekünk magas volt. Vagy négyszer lementünk az autópályáról véletlen, mert rosszkor fordultunk rá a másik útra, kétszer megálltunk hugyozni, és cigizni, aztán folytattuk az utunk, és az 1 órás útból lett két és fél órás… Igaz abból nekem minimum egy háromnegyed óra kiesett, gondolom aludtam. Akkor is az vert fel, hogy ezek hárman azon vitáznak, hogy most a körforgalomnál melyik kijáratnál kell befordulni. Szóval abból az lett, hogy számolgattuk, mint az ovisok, és a negyediknél kimentünk. Kicsit se nézett ki hülyén, hogy egy rendőrautó, benne négy rendőrrel, és egy óriási térképpel, köröz a körforgalomba körbe-körbe… áhh nem. Végül aztán, miután keringtünk a szomszéd város utcáin (hiába a jó irányérzék, ami nekünk nem adatott meg, pluszba még idegen is a terep, szóval úgy mozogtunk ott, mintha be lettünk volna fosva). De ja, körülbelül 10-re megérkeztünk. Le is parkoltunk a parkolóba, és kiszenvedtünk az ülésekről. Mind a négyen kinyújtóztattuk elgémberedett tagjainkat, és elszívtunk egy cigit. Az épület amúgy ritka nagy volt, és tekintélyt parancsoló, olyan üvegablakos, magas, raktárszerű épület látszólag is óriási biztonsági rendszerrel. A parkoló kint tartózkodott, ám a bejutáshoz, először át kell mennünk egy ellenőrző ponton, ami egy portaszerű kis bódé volt, kis mini sorompóval csak sokkal modernebb, és hogy is mondjam… értitek. Szóval ismét kocsiba kellett pattannunk, és az ellenőrző bódé felé vettük az irányt, szépen, lassan haladva.

- Uraim? – nézett ránk meglepődött ábrázattal a biztonsági őrszerű termetes, dagadt nigga, aki a bódéban csücsült – Segíthetek valamiben?

- Be szeretnénk menni – vágta rá a bátyám, mire Matsuko hátra rúgott, bele a sípcsontjába. Kiröhögtem.

- Egy bizonyos Steve őrnagy küldött minket az angkorvati rendőrkapitányságról.

- Steve őrnagy? Az ezüst késről van szó igaz, amit már nem tekintünk bizonyítéknak. Így van? – bámulta a monitort, majd vészjóslón ránk meredt – Kérem az igazolványokat, és a jelvényeket!

Mi egy emberként vettük elő a kívánt holmit és felmutattuk. Csomót baszakodott az a néger, mire végre bejutottunk. (Narou búcsúzóul még annyit mondott az öregnek hogy; „ Ne kapja fel a vizet papa, egy oldalon állunk” Ezen akaratlanul is felröhögtünk, mikor kellő távolságba értünk tőle.) Viszont bent még rosszabb volt, mint kint. Ott is volt egy portaszerű ellenőrző pont, de azon már simán átjutottunk. Csomó öltönyös ember, lófrált fel s alá, valami szövetségiek lehettek, FBI is lehetett volna ott esküzöm, minden volt ott... Komolyan már Horatiot vártam. Egészen addig álltunk, mint fasz a lakodalomban, míg kaptunk egy belépőkártyát, amivel be tudtunk menni a raktárba, ami amúgy egy óriási helyiség volt. Egetverő oszlopsorok ácsorogtak bent, mindegyik megpakolva fehér, dobozokkal, amiket meg címkéztek. Egymásra néztünk, amolyan; „És most melyik a miénk” Először is keresgélni kezdtünk, rohadt reménytelenül.

- Kutathatunk itt reggelig is, de faszt se fogunk találni – morogtam az orrom alatt.

- De, én találtam – szólt nekem Crusader, és mikor odanéztem, egy műfaszt fogott a kezébe, ami csupa vér volt, és az volt rácímkézve, hogy; „Harántcsíkok izmok ingerelhetősége: 0. Fulladás. Ismeretlen eredetű tárgy egy nő torkába. Hullafoltok minimum maximum Süllyedéses hullafoltok kezdete 1/ 2 (?) összefolyó hullafoltok kezdete 3/ 4 Intenzív, nagykiterjedésű hullafoltok 3 12- Teljesen elnyomható hullafoltok 1 20 Testhelyzettől függően „elvándorló" 2 6.” …. Ledermedve néztem rá, és nem tudtam levenni a szemem az undorító véres dildóról. Fúj. Ezzel embert is lehet ölni? Millió dolog volt itt, és 1 óra elteltével még csak a negyedénél tartottunk. Narou, párszor elgáncsolta Matsukot, aki mindig átszökkent a lába fölött, amin a bátyám mindig felkapta a vizet. Ám egyszer sikerült neki, és csóri gyerek akkorát zúgott, hogy kiborított a dobozokból egy pisztolyt, egy baltát, és egy kést is. És óriási mázlinkra, na melyik kés volt az? A miénk!