XII. Fejezet

– Mimoza –

- Szerintem már mehetnénk – haraptam bele a szendvicsbe, amit tőle kaptam. Már vagy délelőtt óta szenvedem a lassú éhhalál minden kínját, úgyhogy valóságos ragadozó állattá váltam az éhségtől. Már komolyan baljóslatú célzásokat tett az agyam, hogy ha nem kapok sürgősen valami ehetőt, akkor az alattam lévő széket fogom elrágcsálgatni unalmamban (ez matematika órán esett meg először, aztán irodalmon is). És éhségem riadószerű csillapítására Rayne kajái a legmegfelelőbbek. Imádom az ételeket, amiket hoz. Ne arra a két zsömle össze, közötte párizsi féle szendvicsre gondoljatok. Neeem, az ő ételei egészen mások. Kezdjük azzal, hogy nem zsömlét hoz, hanem friss, ropogós baguettet, ami nekem a szülőhazámat juttatja eszembe, alapja valami ritka finom enyhén sós vaj, benne sült bacon,(sült angol bacon, látszik, hogy Rayne ízig-vérig brit) fejes saláta, pulykasonka, paradicsom, uborka, és néha valami fűszeres cuccot is hoz bele, és ami még megtetőzi, ez az egész kétemeletes. Menten meghalok. Annyira finom.

- Így, teli szájjal akarsz belibbeni? Inkább edd meg, és majd utána – borzolta össze a hajam, és én ez ügyben mélyen egyetértettem vele. Előbb a kaja. A kaja mindenekfelett. A kajának SOHA nem mondasz ellent. Szóval ott maradtunk és én ettem. Körülbelül öt perc alatt benyomtam a komplett szendvicset, fokozott éhségem elmulasztása végett. Azaz rohadtul jól laktam. Mind a tíz ujjamat lenyalogattam, hátha maradt még rajta a vajból, de nem.

- Jól laktál? – nézett rám gondoskodó ábrázatot öltve magára. Most, hogy így jobban megnézem, Raynenak nagyon szép az arca. Olyan szobrász munkálta tökéletes. Már értem, hogy miért akar annyi lány mellette ülni az előadóban. De nekem a szeme tetszik a legjobban. Egyik borostyánfényű zöld, a másik gyönyörű mélykék. És a formája is olyan macskás hogy úgy mondjam. Vékony, mandulavágású, és kissé ijesztő, de amúgy nagyon szép. Már ha ilyen kis kedvesen néz rád. Amúgy néha belém fagy a szar is, mikor egy-egy rosszabb napján zavarom. Ja, az egész ember olyan királyi, és neked lesz bűntudatod, ha nem biccented meg a fejed, ha köszönsz. A meghajlás elég fura lenne az udvar kellős közepén.

- Igen, nagyon jól – szólaltam meg végre, a mutatóujjammal a számban, ezen még maradt egy kis finom sós vaj. Ő gondterhelten középhosszú, kusza hajába túrt, hátrafésülve a frufruját. Így legyen mindig. Így néz ki a legjobban.

- Akkor induljunk, és legyünk túl rajta – állt fel unottan és én követtem a példáját. Látszott rajta hogy semmi kedve az egészhez, de én ragaszkodtam hozzá. Se perc alatt az igazgatói irodához értünk, és már kopogtam volna is be, de ekkor hangok szűrődtek ki. Valaki van bent.

- Igen nagyon szeretném, ha a fiaimat nem fenyegetné kirúgás, míg itt tanulnak. Tetszik tudni, egy magam fajtának fontos a gyerekeinek a tanulmánya.

- Ez teljességgel érthető.

- Nem akarom, hogy kirúgják azt a két szerencsétlent, és ezért bármire hajlandó vagyok. Be. Kell. Fejezniük. Az. Iskolát. – minden szavát gondosan kiemelte, hogy beszélgetőpartnere tisztában legyen a „bármire” szóval.

- Én ezt értem uram, de ez sajnos nem kivitelezhető amíg.. – ám itt abbahagyta a beszédet, és ezután a hangja sokkal barátságosabb és derűsebb lett – Azaz persze, hogy ne lehetne. Ha elég nagy pénzösszeggel támogatja az iskolánkat az úgy mindjárt más.

- Nem az iskolát támogatom, megveszem ezt a helyet.

Ez után minimum öt perc hatásszünet következett.

- Hogy mondja? – az igazgatón hallatszott, hogy mélyen megrendült.

- Úgy ahogy hallja. Megveszem az iskolát, hogy biztonságban legyenek a fiaim. Hiszen ma már a saját embereiben sem bízhat meg az ember, nemde?

- Hát uram…

Itt valami kattanás hallatszott.

- Ahogy mondja nagyságos uram. Azonnali hatállyal beszélek a vezetőséggel!

- Én is így gondoltam – ezután fél perccel nyitódott az ajtó. Én pedig lesokkolódva álltam az iroda mellett, és hagytam magam mellett elmenni, az aranytól csörgő, nagytermetű, körszakállas embert. Ez biztos Narou és Naoki apja. Megvásárolja a sulit? Mi a ménkű?! Hát nekimegyek, hát mentem átmegyek a lelkén, de nagyon durván!

- Allez vous faire foutre! – kiabáltam utána anyanyelvemen, egy szolid utalást, hogy mit kéne csinálnia magával a fiaival együtt, de mivel nem értette, hogy mit mondtam, csak értetlenül elengedte a füle mellett.

- Mi az anyámat mondtál neki? – nézett rám gyanakodva Rayne, akinek mintha valami remény gyulladt volna a szemében, a beszélgetés hallatán. Nagyon fura néha ez a fickó. Olyan… fura. Mármint Rayne…

- Azt, hogy basszák meg magukat – mosolyogtam fel rá ártatlanul.

– Narou –

Tűkön ülve vártam, hogy apám hazaérjen. Hiszen ma derül ki, hogy végül Naoki és én maradunk-e az iskolában. Ám konkrétan majd megevett az ideg. Nem izgultam, de… ott van az a Nero. Ő, igen, az a szőke. Nem akartam elmenni az iskolából. Előtte még MUSZÁJ megfektetnem. Nincs azaz Isten, hogy én hagyjak egy ilyen nőt elúszni. Rá nézel, és húh. Ő az a fajta lány, akire kivered, de nem bevallod a haverjaidnak, hanem konkrétan meggyónód. Ilyen lány ő. Bomba, az egyszer tuti. Ám hiába evett az ideg, a drága öcsém részéről, akár nyugodtan rám is szakadhatott volna a fél világ, ugyanis ismételten a szobájában alszik. Szóval felpattantam, becsörtettem a kis kuckójába és a szó szoros értelmében, kirugdostam az ágyából.

- Mi van már? – kelt fel a földről a szemét törölgetve. Egy szál boxerbe, és valami fekete atlétába volt.

- Unatkozok – jelentettem ki.

- Hát ez remek – nézett rám pléhpofával.

- Ez egy utalás volt arra, hogy szórakoztass!

- Hát ez remek.

- Megtennéd, hogy nem bámulsz rám ilyen bokor fejjel? Rohadtul zavaró!

- Hát ez remek – ismételte meg önmagát, és azzal a lendülettel visszafeküdt az ágyába és már aludt is. Én pedig csak megforgattam a szemem, és inkább kivonultam a szobájából, becsapva magam után az ajtót. Remélem felriadt rá, és szívrohamot kapott. Ám mikor leértem az óriási és nyomasztó luxus hallunkba, apám már vette le a hosszú bőrkabátját. A kedvem egyből jobb lett.

- Fateeeer! – üdvözöltem széttárt karokkal, mire csak a képembe nyomta a kesztyűit.

- Rakd el valahova – és ezzel le is vágta magát az egyik fotelbe. Én pedig leszartam, hogy a méregdrága valódi bőrkesztyűértől volt szó, egyszerűen lehajítottam a földre. Végül is valahol van, ha úgy vesszük.

- Vigyázz rá, mert drágább, mint az életed – figyelmeztetett, de arra már nem vette a fáradtságot, hogy le is hajoljon érte – Öcséd?

- Alszik.

- Istenem…- masszírozta meg az orrnyergét.

- Na, mi volt a suliban? – ültem le a vele szemben lévő fotelbe Erre csak elővett egy szerződés kinézetű valamit, és a kezembe adta. Végigpásztáztam a szememmel a papírt, igazából szart se értettem belőle, mert tele volt tűzdelve ismeretlen idegen, üzleti szavakkal, de a lényege az volt; Megvette az iskolát. Örömömben rögvest felpattantam és egy elismerő, családi vonásként szolgáló sunyi vigyort íveltem felé.

- Ez igen apa – bólogattam és még egyszer végigvittem a szemem a papíron. Szóval ilyen, ha az ember elégedett – Naoki is biztos örülni fog neki, egy mosolyt minimum magára erőszakol majd!

- Már ha ebben az évben valaha is felébred – tudta le ezzel az öcsémet, és már ment is ki az erkélyre telefonálni.

Másnap reggel NYOLC ELŐTT óriási vigyorral a képemen faltam a baconos tojásos rántottát fűszerekkel, és paradicsommal és stb. A szakácsnőnk érti a dolgát. Igazi konyhatündér, már ha épp nem apával kefél. Mert akkor inkább egy lepedőakrobata. Már ahogy értesültem a fatertól. Elméletileg jó az ágyban, nos én inkább nem fanyalodnék rá. Nekem egészen más nőre áll.

- Mitől van ilyen jókedved? – vonszolta le magát az öcsém az emeletről, és szerintem rohadtul meg kellett erőltetnie magát, hogy ne ásítsa le magáról a fekete-szürke kockás ingjét.

- Ha méltóztattál volna felkelni még tegnap, akkor te is tudnád – róttam fel neki, de látva, hogy őt ez kurvára nem érinti meg, inkább a lényegre tértem – Apa most kedves volt velünk!

Erre csak értetlenül rám nézett, és sietve megnézte a telefonját.

- Mit csinálsz? – ráncoltam a homlokom.

- Megnéztem, nem aludtam-e át egy komplett félévet. Azt hittem április elseje van, de mint látom nem – nézett fel rám gyanakodva – Miről van szó?

- Arról drága öcsikém, hogy meg vagyunk mentve a kirúgástól! – jelentettem ki ünnepélyesen.

- Azt hogy? – ennél azért több lelkesedésre számítottam, ez még az öcsémtől is értékelhetetlen.

- Úgy, hogy apa felvásárolta a sulit! – tettem hozzá, nem lankadó vidámsággal. Na, erre már eltátotta a száját.

- Ez komoly?! – na ez a beszéd, erre az arcra számítottam.

- Igen, ráadásul még a továbbtanulásunk is mentve van!

- Néha tényleg elcsodálkozom, hogy apának mennyi pénze van – esett gondolkodóba, de én megdobtam egy paradicsommal.

- Na és mit gondolsz, kinek jutott ez eszébe? – húztam ki magam enyhe utalásként.

- Neked?

- Pontosan!

- Ez igen – villantott felém egy sunyi vigyort, amit már rohadt rég láttam és rohadtul jól esett. De nem tartott sokáig a testvéri szeretet mintájaként szolgáló pillanat, ugyanis a szakácsnő hirtelen pont akkor akarta leszedni az asztalt, szóval indulnunk kellett az iskolába, ami annyira nem is szörnyű hír. És most még késni sem fogok, szóval láthatom Nerot. Épp, ahogy beléptem a suli aulájába, ő a kis törpe kurvával beszélgetett nagyba, de én hátulról megöleltem és az arcába haraptam.

- Auh! – ugrott meg, és felém fordult – Hagyd ezt abba!

- Ne haragudj hercegnő – vigyorodtam el. Illik hozzá a hercegnő név nem? – De rendkívül boldog vagyok!

- Nagyon jó – hagyott figyelmen kívül.

- Ez fáj, bizony Nero. Nagyon – mentem el mellette – Figyelmen kívül hagysz, ez bunkóság. Hát ilyen bunkó vagy? - végig simítva a kulcscsontját a fülébe súgtam:

- Nem tudom, mikor jut majd el hozzád a hír, de egy ideig nem fogsz tőlem megszabadulni!

És ezzel már mentem is el. Fél szemmel láttam csak, hogy a törpe kurva az óriási kötött pulcsijával, sokat sejtően, utálattal telve rám néz. Fel is baktattunk az öcsémmel a terembe, és én levágtam magam a leghátsó padba, magam mellett tudva természetesen a véremet. Nem sokkal később, Nero is megjelent az ajtóban, és láthatóan megtudta a nagy hírt, ugyanis eléggé fel volt spékelve. Engem keresett a szemével, majd mikor kiszúrt, egy eléggé nyilvánvaló, de nem túl feltűnő utálatos pillantást ívelt felém. Ám rögtön meg is jelent mellette az a ficsúr Leon, megfogva a vállait. Kedvem lenne levagdosni az összes ujját, amivel Nero testéhez ért.