Prológus

Angkorvat. Lenyűgöző város, lenyűgöző emberekkel. A novemberi hónap minden házat, épületet és kertet szebbé tesz. Az ősz közeledtével, a vörös és a bágyadt pézsma szín keríti hatalmába a házak falait. De csak az őszi évszak felel ezért a káprázatos összhatásért? Dehogyis, a nap első sugarai korbácsként püfölik az égen maradt utolsó csillagokat is, jelezve nekik, ideje aludni térniük, hajnal van. Az éjszaka erőtlenné vált, fáradt végső hideg fuvallatai rázzák össze a sárga levelű fák lombjait. Ti szeretitek a hajnalt? Van egy lány, aki igen. Nem nagyon ismertek ilyen lányt igaz? Ezt a lányt is nagyon kevesen ismerik. Egy icikepicike lány, akit senki sem vesz észre. Kint ül a roskatag, ütött-kopott teraszon, az elhasznált, silány hintaágyon, minek huzatát egykor tündöklő, sziporkázó virágok ékesítették, ám most csak fakó, fénytelen szirmok végeláthatatlan sokasága figyelhető meg rajta. A vasárnap senkinek sem kedvező, nem igaz? Olyankor mindenki próbálja az alvást minél hosszabbra húzni, hiszen hétfőtől már iskola. Ugyan már, had kapaszkodjon abba a tudatba, hogy még hétvége van, de nem sokáig. A vasárnap a felkészülés napja. Felkészülés mindenre. A holnapi munkára, iskolára, egy újabb hosszú és unalmas hétre, aminek a végét épp úgy várod, mint most két nappal ezelőtt pénteken. De ez a hét, most nem feltétlenül lesz unalmas, ennek a tökmag lánynak.

Megrezzent a telefonja, hatalmas kötött, krémszínű gombos kardigánjának zsebében. A kishölgy megszeppent, majdhogynem megijedt ettől, ám mikor kellőképp feldolgozta, hogy igen, bizony rezgett a telefonja, a zsebébe mélyesztette aprócska, csontos hófehér kezét és mikor az következőleg előbukkant, már egy telefont szorongatott. Nem volt túl új, de nem is volt túl ócska, igen, kissé ütött-kopott állapotba volt, de még használhatónak titulálta. Minek kérne újat, hiszen másfél, vagy két éve kapta. Egy üzenete jött. Hatalmas, dülledt, karikás üvegkék szemeit tágra nyitotta meglepettségében. Ő nem szokott üzeneteket kapni. Remegő – az ő kis kezei állandóan remegnek – hüvelykujjával végigsimította a kijelzőt, ahogyan az utasította rá, ezzel feloldva a képernyőzárat. Ott beütötte négy számjegyből álló biztonsági kódját és elé tárult az üzenet tartama. Fénytelen, majdhogynem éjszínű durva szálú, alvadt vérvörös haját kisöpörte a szeméből és böngészni kezdte az SMS tartalmát.

05:03

Feladó: Neruci

Kedves, drága, egyetlen Mimozám! Képzeljed csak el, most érkeztünk meg nemrég a városba anyuékkal, de persze ők már mennek is el…igen, ilyen korén és ilyen hamar! Mindegy, a lényeg hogy a bátyámmal majd el kell intéztünk a beiratkozást, decemberben már nálad kezdek! Viszont elég sok a doboz, múlthéten a pakolásnál még kevesebbnek tűnt. De te majd biztos segítesz nekem felcipelni őket a padlásra, igaz?;) Viccelek, nem bírnád el őket, isten óvjon, hogy leszakadj nekem. De kipakolni majd légyszi segíts:/ Nem bírnám egyedül. Tudod, hogy chani úgy sem segítene nekem… Na de, holnap akkor találkozunk. El se merem hinni, egy suliba fogunk járni!!

Mimoza, akit röviden csak Miminek becéztek, elmosolyodott. Igen, ezért várta ő ennyire a hétfőt. A legjobb barátnője miatt. Kiskorukban találkoztak először, pont ebben a városban és az óta elválaszthatatlanok. Legalábbis képletesen, ugyanis Neruci, akinek a valódi neve Nero Roosie, állandóan költözött városról, városra a szüleivel és a bátyjával és csak olykor-olykor tudtak találkozni, mindennapos légyottról szó sem lehetett, egészen idáig. Ugyanis Nero a bátyjához költözik, aki már 2 éve ott hagyta családját és visszaköltözött ide, szülővárosába. Sajnos a Roosie szülők munka és pénzmániájuknak köszönhetően szinte sosem töltöttek elég időt gyermekeikkel, nem csoda hát, hogy egy szem fiuk és lányuk elköltöznek tőlük. Mimi is egészen felháborítónak találta ezt. Van két, gyönyörű, okos, intelligens, jóravaló gyerekük és arra nem képesek, hogy például az általános iskolai előadásukra eljöjjenek... A pénzükkel akarták jóvátenni, hogy szinte soha sincsenek otthon. Nero küldött képet e-mailben a házról, de Mimi kép nélkül is tudta, hogy melyik házról volt szó. Mindig ámuldozva ment el mellette és tervezgette, hogy ha lesz sok-sok pénze, meg fogja venni. Kétemeletes csodalakás volt. Hófehér külső borításához gyönyörűen párosult világosszürke, esztétikus mintájú cserepes teteje. A tetőcserepek széle egytől egyig külön mintával rendelkezett, amik leginkább csipkékre hajaztak. Hatalmas terasza, és kertje volt. A balkont és a tetőt magasztos korinthoszi oszlopok kapcsolták egymáshoz, ami illett a Roosie család görög származásához, így jobban belegondolva, nem csoda, hogy Chani – Nero bátyja – ide költözött. A teraszon, oszlopokon átvezető, a lépcsőnél megszakadó, majd tovább folytatódó szemet gyönyörködtetően szép aprócska térválasztó foglalt helyet, ám annál sokkal szembetűnőbb volt az udvart körülvevő hatalmas, kovácsolt vaskerítés, ezüstös bevonattal. A kertben barátságos rózsabokrok köszöntötték az arra tévedőket, illetve pár hófehér, kissé mohás aprócska, alig térdig érő kerti angyalszobor ásítozott az ég felé meredve. Az egyik szoba ablaka előtt hatalmas tölgyfa körvonala rajzolódott ki, ami eltakarta helyiséget az oda nem való tekintetek elől. Azt a szobát kapta meg Nero, azt ott a második emeleten. De hiába a tündöklő ház, Miminek már nem nyerte annyira el a tetszését, mint eddig, elvesztette a varázsát, hiszen ennek békés családi zúgnak kéne lennie, a két gyerekkel és a szülőkkel. E helyett, csak Nero és a bátyja fogja uralni ezt a házat, szülői szeretet nélkül.

Az aprócska lány ideges, morgó hangot préselt ki magából. Dühös volt barátnője szüleire, amiért elhanyagolják a lányukat és a fiukat. Így már sokkalta jobban tetszett neki, a saját kis barátságos zuguk. Ahogy a Roosie család háza is, az övék is ütött egy rekordot. Mimi családjának volt a legrégibb háza a környéken. Ez is kétemeletes volt, de szöges ellentéte a barátnője lakásának, első sorban; Kisebb volt.

A ház külső borítása, a régi korra hajazva, deszkákból állt, amiket egykor smaragdzöldre festettek, de most már az kifakult, és néhol már a festék is lejött, szálkák ezrei állhattak ki a ház falaiból, ezért Mimóza mindig fél hozzájuk nyúlni. A háznak nem túl széles, alacsony terasza volt, minek sarkában feltornyozva faládák, és mellettük hordók, de azokat már nem igazán használja senki semmire. A hintaágy mellett kaktuszok és más cserepes növények sokasága sorakozott, megöntözésre várva, jobbjukon öntözőkannák, és mindenféle régi, rozsdás kerti szerszámok hada foglalt helyet. A balkonon megtalálható volt még egy rozoga, régi stílusú kerti hintaszék, de Mimi biztosra vette, hogy már a kilencvenes évek óta nem ült benne senki. A kertet akármennyire is igyekezett elfogadhatóbbá tenni, nem sikerült, ott nem rózsabokrok nőttek, hanem futó növények, amik már kezdtek is maratont rendezni a ház egyik falán. Illetve angyalszobrok helyett, itt kerti törpék apró családja lézengett, egy a teraszon (?), a másik a kertben lévő kiszáradt kútnak támasztotta magát fáradtan, a maradék kettő pedig kísérteties módon változtatta a helyét, de monotonul, állandóan el fekve, eldőlve látni őket. Bár a két ház igen különbözik, egyben viszont ugyanaz. Csak két ember lakja őket. Ugyanis Miminek, ahogy Neronak is, volt egy bátyja Joshua, és csak ők ketten népesítik jelenleg a rozoga vintage házat. Azzal a különbséggel, hogy amíg Neroék szülei még az élők között tartózkodnak, Mimiéké már kevésbé. De ez már egy másik történet…