02. LXXXIII. Fejezet

– Sasuke –

Az épület felé iparkodtunk, de persze csak szépen, magabiztosan. Semmi hirtelen és gyanús mozdulat. A parkoló ugye kint helyezkedett el, (amiben sok, sok rendőr kocsi mellett egy-egy rabszállító kisbusz is megbújt) de nekünk még át kellett jutnunk azon a körülbelül 15 méter magas, beton, a tetején olyan drótkerítéses baszáson, ami elválasztott minket még az épülettől. Négy sarkában, egy-egy hiperszuper őrépület, ahol körülbelül két őr amőbázhat, meg keresztrejtvényezhet és valószínűleg rettentő fontosnak hiszik magukat, hogy akkor most ők lesznek a Janik. Na mindegy, túlugrás, inkább haladjunk. A portaszerűséghez igyekeztünk, a bakancsunk alatt csak úgy recsegett ropogott a murva. Odaérve magunkban konstatáltuk hogy ez azért más, mint ami a sulikba szokott lenni, hiába börtön mindkettő. Ez nagyobb volt, barátságtalanabb, tele volt mindenféle monitorral, ami egy-egy cellát mutatott be és pár folyosót. Hm. Abban két nagydarab, kopasz őr foglalt helyet, olyan Józsik a majálisról, akik övtáskában szambáznak a sörös pulttól a kolbászosig, valami elbaszott biciklis napszemüvegben, foltos izompólóba, netalántán félmeztelenül. Na ilyenek ültek ott, csak ezeket rendőr maskarába bújtatták. Mikor odaléptünk, felénk fordították a tekintetüket, ami nem volt épp üdvözlő jellegű, hogy úgy mondjam. Az egyik konkrétan kinézte a lelkem a helyéről.

- Segíthetünk valamiben? – méregettet a vékonyabbik.

- Ja – válaszoltam én de lábon rúgtak – Azaz igen.

- Igazolványokat – osztogatta a parancsot a jampi fószer. Alap esetben kirúgnám alóla azt a forgós székét, amin itt dülöngél, de tennünk kellett, amit mondd, szóval előhalásztuk a jelvényeket és felmutattuk, olyan fájdalmas grimasszal, ami csak lehetséges. Steve. Ezt még fel kell dolgoznom.

- Bejárási engedélyt kaptunk, egy-egy gyanúsítotthoz. Szám szerint a B épület 211-es és a 322-es cella lakóihoz – folytatta Rayne.

- Kérem az engedélyt – dörmögte a másik és kinyújtotta azt a lepény kezét a kis ablakszerű nyíláson. Erre odanyújtottuk azt a szart, ami valami beengedési engedély vagy nyilatkozat, vagy mi volt. Azaz Stefan nyújtotta oda, mert nála volt. Na. Az emberünk a kezei közé fogta, és olyan fejet erőltetett magára, ami azt sugallta, hogy ő itt most azonnal elolvassa ezalatt a tizedmásodperc alatt az egész papiros mind a két oldalát, de esküdni mernék rá, hogy csak azt a nagybetűs címet futotta át a lap tetején.

- Rendben – bólintott rá, és egy dossziéba elrakta.

- Hé, az a miénk! – háborodott fel Narou, mire az őr felvont szemöldökkel meredt rá, mi pedig „mindjártmegfojtalaktegecihátfogdmárbeapofádatvagybelelépekáldjonmegazisten” tekintettel. Hogy ez a balfasz sose tudja befogni a pofáját!! Ha miatta lebukunk, megfogom a mogyoróit és feldugom a fülébe! Nem hiszem el ezt az embert komolyan.

- Ne haragudjon, még csak gyakornok – próbálta menteni a menthetőt Stefan – Most szabadult az akadémiáról!

- Anyád szabadult az aka… - ám itt egy jó nagyot rúgtam a lábába.

- Ééértem. Tanulja meg magát fegyelmezni fiatalember! A továbbiakban szükség lesz a hidegvérére – kezdett el okoskodni a vékonyabbik, utalva Narou bevert képére. Szerencsére Silverman erre már nem mondott semmit, csak mikor hallótávolságon kívül értünk.

- Neked meg egy golyóra lenne szükséged inkább abba a tar kopasz fejedbe – sziszegte az orra alatt, mi pedig a bajszunk alatt röhögtünk egy sort. A kerítést körülbelül 20 méter választotta el az épülettől, ami még a legnagyobb jóindulattal se emlékeztetett egy koleszra. Magas, piszkos fehér, inkább szürke, rideg beton tömbök voltak, rácsos ablakokkal, oldalukra felfestve, hogy „A” „B” „C” . Körülöttük hatalmas kissé elhanyagolt udvar, és ha jól láttam volt egy darab kosár palánk is. Pár ablakban fel-fel tűnögetett egy-egy rab buksi, de azok pillanatokon belül el is tűntek.

- Na látod Silverman. Ide fogsz te kerülni, jól nézz körül, hogy pár év múlva otthonosan mozoghass – vigyorogtam rá lenézőn, amit viszonzott.

- Maximum te Matsuko, ha rajta kapnak, mikor belövöd magad.

- Mondtam már, hogy már nem heroinozok! – csapkodtam.

- Persze-persze – intett le.

A bejárathoz érve, még egyszer jó alaposan átellenőriztek minket, és az átfaxolt engedélyt is, a kezünkbe nyomták a cellákhoz való eljutáshoz szükséges kulcscsomót, de a lényeg, hogy tovább mehettünk, be a börtönbe. Végre. Hát gondolom, nem kell magyaráznom, hogy nem épp olyan ez a közeg, ahova kirándulni mennél a családdal. A nyolcszög alakú hallba érve megálltunk, és felnézve kb. 5-6 emelet magasan, körbe a cellákhoz vezető folyosók voltak, rácsokkal elválasztva ettől a helytől. Nekünk, hogy átvánszorogjunk a B épületbe (mert most az „A”-ba voltunk) a legfelső emelet kellett. Fel is mentünk a legközelebbi vaslépcsőn. A folyosókra, a rácsokon keresztül beláttunk, néhány kéz kilógott a cellából, volt, akit fürdeni vittek, vagy a fasz se tudja hova.

- Hány emelet van még? – nyögtem fel egy idő után.

- Még asszem’ 2 vagy három – törölte le a homlokáról az izzadtságot Raynus, egy pillanatra levéve a kalapját – Faszomért nem basznak be ide egy liftet…- kezdett hőbörögni – Panaszt teszek geci. Ennyi még a zoofil gyerekgyilkosoknak is kijár. Kell egy kibaszott lift. Most.

- Milyen színűt szeretnél? Mindjárt ideépítek neked egyet, jó? – gúnyolódott Silverman.

- Zöldet. Csak hogy menjen a falhoz – szólaltam meg, utalva a penészfoltra, ami mellett elhaladtunk.

- Fúúúúújj! – fintorodott el a haverom és látványosan megborzongott.

- Őfelsége – forgatta meg a szemét Silverman.

- De legalább jó az ízlésük a raboknak – mutatott Stefan egy vigyorral a Metallica poszterre, az egyik cella falán, ahova pont beláttuk – Mellette, ha jól láttam még ACDC poszter is van. Meg valami pentagramm. Mennyiben fogadunk, hogy az is Sátánnak hiszi magát, össze kéne hozni a mi emberünkkel? Szexi kis rituálékat tartanának együtt. Szűz lányok vérét ajánlanák fel a sötét erőknek, és egyéb finomságok.

- Na megtaláltuk a helyi szekta mukit – vigyorodtam el én is, ám egyszer csak a nyakamba ugrottak. A haverom volt az.

- SASUKE, AZ OTT EGY KIBASZOTT CSÓTÁNY!! – mutatott valami barna hosszúkásra az egyik cella mellett. Elfintorodtam, és lehámoztam magamról a karját.

- Tesó, az ott nem csótány – közöltem vele a szomorú hírt, és a mi kis királyunk már az ájulás szélén volt.

- Valaki legyezgesse, mert mindjárt összeesik – vonta fel a fél szemöldökét Narou. Nagy nehezen felszenvedtünk a legfelső emeletre, de az konkrétan egy szenvedés volt. Konkrétan a tetőre kellett felmenni, ahol egy vas vagy fém átjárón kellett átbattyogni a B épületbe.. azaz re. Éppen haladtunk át hárman (Rayne, Silverman, én) a kis emelvényen, de egy ember nem jött mögöttünk. Értetlen grimasszal hátrafordultunk, és Stefan állt ott a szélén, és holt sápadtan meredt lefelé, majd kirázta a hideg.

- Hát neked meg mi a fasz bajod van? – kérdeztem rá, mire ránk meredt, majd félrenézett.

- Nem mehetnénk át… alul?

- Miután ennyi emeletet megmásztunk, és közben elhagytam a tüdőmet?! KIBASZOTTUL NEM!! – adta meg az egyértelmű választ az ő stílusában Narou.

- Stefan… te tériszonyos vagy? – emelte meg kissé lekezelően az egyik szemöldökét a colos, mire az említett csak felcsattant.

- És ha igen?!!

- Te komolyan tériszonyos vagy…?! – vigyorogtam el, majd felkuncogtam.

- Hát ilyen magassággal nem csodálom!! – röhögött fel Silverman is.

- Jó! Akkor ti menjetek itt, én megyek alul!!! – nézett ránk idegesen.

- De úgy sose végzünk! Az istenért, nem olyan magas ez, gyere már! – masszírozta meg az orrnyergét Raynus, de Stefan hevesen megrázta a fejét, és a korlátba kapaszkodott, de úgy mintha az élete múlna rajta.

- A faszt nem magas.

- Jó – bólintott rá a haverom, és átvágtatva közöttem és Silverman között, EGÉSZ EGYSZERŰEN A VÁLLÁRA KAPTA A GYEREKET!! MINT EGY ZSÁKOT!!! Silvermannal egymásra néztünk és nagyon kevés választott el (engem legalábbis) attól, hogy az egész börtön a nevetésemtől zengjen. Ez a megalázás kb. egyszintű azzal, mint mikor Silverman hercegnősen felkapta az öccsét.

- MI A FASZT MŰVELSZ TE GECI!!?? TEGYÉL LE HALLOD!!??? KINYÍRLAK TE COLOS GEDVA!! MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL?!!ARRRGHH!! REMÉLEM, LESZAKAD EZ A FOS, ÉS MEGDÖGLESZ A GECIBE TE UTOLSÓ FASSZOPÓ!! KOMOLYAN MONDOM ELÉG!! VIGYÉL VISSZA A KORLÁTHOZ, VAGY MEGÖLLEK!! – átkozódott Mendez és megpróbált leugrani, de mikor lepillantott, összeszorította a szemét és görcsösen kapaszkodott Rayne hátán a ruhába. Ezt nem hagyhatom ki. Előkaptam az iPhonem a zsebemből és lefényképeztem őket, félszemmel láttam, hogy Silverman is így tesz. Ha rossz kedvem lesz, vagy depresszióba zuhanok, csak megnézem ezt a képet. Garantált röhögő görcs. Mikor átszuperáltunk ezen a vas cuccon, és Rayne is ledobta a hátáról Stefant, mehettünk befelé. Hát a mi kis törpénk nem volt épp vidám kedvében ezután, ráadásul kikötötte, hogy visszafele alul megyünk, vagy ő itt alszik a börtönben. Nem nagy veszteség. Szóval lementünk a tetőről, be a B épületbe. Na ez szakasztott mása volt az előzőnek csak valamivel újabb és tisztább, aminek a colos haverom örült a legjobban. Eldöntöttük hogy először a Sátán csávót keressük meg, szóval leandalogtunk egészen a második emeletig, ahol a nyolcszög egyik sarkában lévő folyosórácsot kinyitottunk a legkisebb kulccsal, és beléptünk a folyosóra. Rayne előkapta a vokitokiját, és suttogva beleszólt.

- Mimi?? Másodperceken belül érkezett is a válasz.

- Hm? – szólt bele Mini teli szájjal. Eszik, ki gondolta volna.

- A 211-es.

- Vettem – és ezzel már le is rakta. Egy irgalmatlanul hosszú és keskeny folyosó volt amúgy, és a rabok, sorfalat álltak konkrétan, ahogy végigmentünk a soron. Két oldalt végig cellák. Volt olyan rab, aki olvasott, aki épp aludt (ez volt a leggyakoribb) volt, aki festett, volt, aki újságot böngészett, de volt olyan is, aki a falra firkált. De mikor elhaladtunk, mind egytől egyig megnéztek minket, mintha egy rohadt felvonulás kellékei lettünk volna. Hát ez kurva jó, az egyik rab konkrétan még ki is nyúlt felénk. Már majdnem odaszóltam hogy „Nem állatsimogatóba vagy te világvége fejű” de Stefan lökött rajtam egyet, pedig már pont befejeztem a mondatot. Végül elkolbászoltunk egészen a 211-es celláig, és reménykedtünk, hogy ennyi idő alatt Mimi már kinyírta a kamerát.

- Ki fog beszélni a Sátán fickóval?? – nézett körbe rajtunk Rayne.

- Beszéljen Silverman vele, úgyis rokon lelkek – böktem a mellettem álló sebhelyes gyerekre, aki szerintem, ezt bóknak vette, mintsem sértésnek. Előkapta a haverom a kulcsokat, és a megfelelővel kinyitotta a cellát. Az emberünk épp a földön ült, és a falra firkálók csoportját gyarapította a jelenlétével.

- Mr. Derless?

Erre felemelte a fejét, és ránk meredt. Sápadt, csapzott és meggyötört képe volt. Sötét, kócos haja az arcába hullott, borostás arca, már majdnem egy aprócska szakállba ment át, és olíva zöld szemeivel fáradtan méregetett minket.

- Mit akarnak tőlem?

- Csak pár kérdést feltenni önhöz. Az ügyében nyomozunk, tudja… - nézett kissé fintorogva körbe a redvás cellán a haverom. Ezen Derless csak fáradtan elmosolyodott és megvakargatta a narancssárga kezeslábason keresztül a mellkasát, és egész testével felénk fordult, de ülve maradt.

- Mit szeretnének tudni…? A rendőröknek elmondtam mindent, biztos urak. Ezért felesleges volt idejönniük.

- Minket nem az érdekel, hogy ölted meg a szüleidet, vagy hogy te voltál-e – tegezte le egyből Silverman – Minket azok érdekelnek, akik elméletileg rákényszerítettek téged erre a szarságra. A csávónak felkúszott a szemöldöke majdnem a homlokának tetejéig.

- Gyakornok – nyomta be megint Stefan ezt legyintve, majd folytatta – De igaza van. Szóval?

- Szóval mi?

- Emlékszik rá, hogy néztek ki.. például?? – szólaltam meg én. Halvány mosoly kúszott a képére, és a tenyerébe temette az arcát. Ajjj ne most depizz be!!

- Nem – rázta meg a fejét – Semmire. Éppen kissé ittasan jöttem haza, a körúton mentem, át akartam szelni, le akartam rövidíteni az utat. Már egy ideje jöttek utánam, mintha kifejezetten engem követtek volna. Végül az egyik. Egy magasabbik, megragadta a vállamat és maga felé fordított. Csak az tudom hogy körülbelül veletek egy idősek, max pár évvel idősebbek lehettek, de a sáljukkal vagy a kendőjükkel eltakarták az arcukat. Azt mondták nekem, hogy én vagyok a Sátán. Rettentő vallásos vagyok tudják, ezért megijedtem tőle. Természetesen tagadtam, és el akartam futni de nem engedtek el. Egy fához nyomott a vezérük és egy kést szorított a torkomhoz. Azt mondta, hogy menjek el a szüleimhez, és beszélgessek el velük. Kérjek tőlük pénzt. Elég vastagok voltak a szüleim, hisz évekig egy iskola igazgatói voltak, sok nyugdíjat kapnak. Azt mondta, öljem meg őket. Aztán égessem el őket. Ellenkeztem. Hiszen a szüleim voltak, még ha nem is voltunk annyira jóban. Nem akartam őket megölni, főleg nem egy ilyen beteg alak kedvéért, azt se tudtam mit akart tőlük. De ekkor a fülemhez hajolt és azt mondta; „Ha nem teszed meg, megkeresünk, és kiégetünk belülről” – imitálta a suttogást, majd folytatta – Aztán mutattak egy telefonról képet. Ott volt egy velem egyidős srác. A belső szervei kipakolva, és szénné égetve, de látszott rajta hogy még él... A folytatást meg már tudják.

- Magas volt a vezérük? – kérdezte Stefan.

- Igen, bár önnél alacsonyabb – fordult Rayne felé – És ha jól láttam, kék szemei voltak… és sötét haja. Talán gesztenyebarna, de eltakarta a kapucnija.

- És a többiek? Hányan voltak??

- Heten.

Itt egymásra néztünk. Mint a gyújtogatók apámék idején.

- Tud még valami mást??

Erre ránk emelte a tekintetét.

- Vörös. Vörös régi, behorpadt oldalú Suzukiba szálltak be utána. És „E”-vel kezdődik a rendszáma az autónak, de valószínűleg csórt rendszám, mert lengyel – bökte ki.

– Mimoza –

Tudjátok, hogy milyen geci nehéz egy biztonsági kamera rendszert úgy feltörni HOGY NEM TUDOD A BÖRTÖN NEVÉT?! Elfelejtették velem közölni! Szóval ott baszakodtunk, hogy először meg kellett találni, hogy mi ennek a szarnak a pontos neve, mert valahogy ide nem írjak ki nagy betűkkel, mint a Tescora vagy egyéb áruházakra. Pedig nem ártana. Szóval ja. Közben a többiek is elvoltak, amíg én ott babráltam a kódokkal meg az egyebekkel. Bár vagy kismilliószor kiírta hogy Denial of Service, akkor konkrétan majdnem kibasztam a rendőrautóból ezt a szart. Közben amúgy vártam a vokitoki hívását, hogy mennyire kéne sietnem, mert még csak az első emelettel vagyok kész és azért bele kéne húzni.

- Hát ezt nem hiszem el! – morgott az orra alatt Naoki – Szerintetek ez mi? – tartotta felénk a telefonját. Igen, még mindig PixWords-özött.

- Fasz – válaszolta hátulról orrhangon Dorian.

- Te mindegyikre ezt mondod! Ráadásul ez 7 betű!

- Fallosz – vigyorodott el a rókagyerek, majd kifújta az orrát – Hercegnőőőm! Feltudod tekerni nekem a fűtést, ha szépen megkérlek szerelmem??

- Már így is maxon van, mindjárt megsülök! – legyezgette magát a kalapjával mellettem a barátosném.

- De engem meg ráz a hideg!

- Istenem – sóhajtott, majd hátrafordult, és kissé durván és erőszakosan közelebb húzta Doriant a gallérjánál fogva és a homlokára tette a kezét – Hát nem csodálom. Lázad van.

- Lázam? – szipogott egyet, a fél szemöldökét felvonva.

- Lázad, mégpedig elég magas.

- Ahhh! – dőlt hátra szenvedve – Ez is a te hibád meg a gecis bátyádé!! – fordult az éppen gondolkodó Naoki felé.

- Megérdemelted – válaszolt felé sem fordulva – Te baszakodtál a csatornákkal, meg az Arany Vadászokkal. Figyelj Nero, ez mi?? – fordította ismét a barátnőm felé a készüléket. Én is odapillantottam félszemmel, a képen valami zöld kő volt. Valami nyakláncban.

- Smaragdra tippelek, de az nem fér ki. A zafír meg túl rövid – vakargatta az állát Neruci – Zöld, kicsi kő…

- Olyan színű, mint a szemed hercegnőm? – kérdezte hátulról Dorian kinyújtózkodva.

- Hm? Ja, hát igen. Kb…

- Peridot – vágta rá zsigerből. Naoki egyből begépelte.

- Az volt! – fordult értetlenül Dorian felé – Honnan a faszból tudtad?

- Egy igen ritka, drágakő kérem szépen, vagy kismillió ilyet elloptam és eladtam már. Kurva sokat érnek, más megnevezése még lehet a piacon az olivit meg a krizolit, de a peridot a legnépszerűbb, azért gondoltam, hogy az. Az egyetlen drágakő, ami csak ilyen geci szép zöld árnyalatban fordul elő, ezért sok nő azt hord, főleg nyár felé, és estélyeken, bár elég erős láncba fűzik szal’ nem a legkönnyebb lelopni. Ja és érdekesség hercegnőm, hogy az ókori Rómában ez volt Néró császár smaragdja – vigyorgott a barátosnémre – Micsoda véletlen. Amúgy mondtam már, hogy ritka bomba vagy ebbe a szerelésbe? Igazán megbilincselhetnél – váltott át gonoszkás, sunyiba az amúgy sem kedves vigyora – Neked még engedném is.

- Kuss Dorian – morogtam az orrom alatt, ám ekkor lecsukták a laptopom fedelét hevesen – Mi van?! – csattantam fel, de Nero arcát láttam, ahogy a képembe hajol és a mutató ujját az ajkaira teszi.

- Ki jött valaki – suttogta.

- Hát maguk meg? – szambázott oda pillanatokon belül hozzánk valami őr fószer.

- A társainkra várunk – válaszolt Nero.

- A társaikra? Milyen társaikra?

- Például Steve ezredesre, uram. Még három kollégámmal együtt a börtönben hallgatnak ki egy gyanúsítottat, a 334-es angorvati gyújtogatás ügyében.

- Jelvényeket – parancsolta nekünk rögtön, mire mindannyian előkaparásztuk, és felmutattuk…. Csak Naoki a nagy hevességében fejjel lefelé. Dorian fordította át neki.

- Gyakornok – legyintett Mendez 2.0 – Még csak most engedték ki az akadémiáról.