XXVI. Fejezet

– Mimoza –

Miután Rayne távozott, Joshua nem túl kedves pillantásokat vetett rám. Hogy is mondjam… szerintem geci pipa volt. Talán. Szóval egyszerűen, hogy ne kelljen a szemébe néznem, vissza kuckolódtam a takaró alá, de még akkor is magamon éreztem a tekintetét. Pipa. Rossz, mikor Joshua pipa. Éppen már azon voltam, hogy kinézzek, hátha elment már, mikor éreztem, hogy leül mellém az ágyra.

- Mimoza… - kezdte. Furán mondja ki a TELJES nevem. Ez rosszat jelent. Összeszorult a torkom.

- Igen? – válaszoltam, de nem dugtam ki a fejem továbbra se a takaró alól.

- Beszélnünk kell.

- Miről?

- Rayneról.

- Az egyik legjobb barátom. Nincs rajta mit beszélni.

- De igen. Szerintem nem kéne vele barátkoznod Mimi. Nagyon nem kéne… Csak rá kell nézni. Rossz embernek tűnik, és szerintem az is.

- Rayne nem rossz ember – ellenkeztem egyből, de nem emeltem fel a hangom.

- Oké, tegyük fel, nem az. Akkor, ha én megkérem valamire, a SAJÁT házamban, miért nem teljesíti? Csak egy egyszerű kérés volt. Az, hogy ne csukja be az ajtót!

- Nem tudom… Domináns.

- És?

- Nem szeret szót fogadni.

- És mondd Mimi, neked ilyenekkel kell barátkoznod?

- De több „ilyen” barátom nincs. Csak Rayne.

- Mit szeretsz benne?

- Pitypangolom.

- Mit csinálsz? – értetlenkedett.

- Semmit.

- Mindegy. A lényeg a lényeg, azt akarom, hogy ne barátkozz vele!

Ez a mondata késként hasított bele a belsőmbe. Nem barátkozni Rayneval? Egyből ledobtam magamról a takarót és idegesen meredtem a bátyámra.

- Nem!

- Tessék?!

- Nem! Nem, nem nem nem nem! Én szeretek Rayneval beszélgetni, ő mindig nagyon rendes velem! Gondoskodik rólam!

- Az ÉN dolgom hogy rólad gondoskodjak!

- De te a bátyám vagy!

- És?! Akkor hagynom kéne, hogy mindenféle drogos köcsögök járjanak keljenek a húgom közelében?

- Miről beszélsz?? – értetlenkedtem – Olyan fura vagy, amikor Rayne meg jön! Pedig csak el kéne vele beszélgetned! Nem is ismered őt!

- De ő szeret téged!

- És?!

- Idegesít!

- Miért?

- Mert… - ám itt megakadt és inkább csak idegesen felállt – Hagyjuk – és ezzel a lendülettel ki is csörtetett a szobámból, becsapva az ajtót. Értetlenül meredtem utána, majd prüszkölve összefontam a karom, és morcosan kifújtam az orrom. Durcizok. Oké, alá írom, hogy Rayne az előéletével nem sorolható éppen a jó gyerekek csoportjába, de velem SOHA nem tett semmi rosszat, mindig megvédett Lenáéktól. Adott kaját, akármikor beszélgethettem vele. Már három éve ismerem! Az nagyon sok idő. Mindig nagyon kedves és gondoskodó volt velem. És csak velem. Emiatt különlegesnek éreztem és érzem is magam. Nem fogom vele megszakítani a kapcsolatot csak azért, mert a bátyámra rá jött az öt perc. Előkaptam a konzoromat, és berakva a Calling című játékot játszani kezdtem. Feszültség levezetés. Már vagy egy órája játszhattam, mikor csörgött a telefonom. Majdnem szívrohamot kaptam ijedtemben. Persze, mi mással játszana az ember este, mint japán horror játékokkal. Miután kellőképp szívfaszt kaptam, és a helyére igazítottam a szívemet, le, vissza baloldalra, felvettem a telefont.

- Ha…Halló? – szóltam bele remegő hangon. Imádkoztam, hogy ne egy rekedt szellem hang suttogjon vissza, ugyanis magán számról hívtak. Már éppen készültem volna lerakni, mikor végre beleszóltak:

- Ha…Halló? Hol vagyunk mi? Egy nyolcvanas évekbeli horrorfilmben?

Egy kő esett le a szívemről. Csak Rayne az.

- Kuss. Hogy-hogy magánszámról hívsz? – pislogtam nagyokat, miközben a fejem oldalra döntve a vállam és a fülem közé szorítottam a telefonom, hogy a két kezemmel tudjam folytatni a játékot.

- Apám telója, az enyém töltőn van, csontra lemerült.

- Érteeem.

- Figyelj, én nem akarlak megijeszteni, de valami hörög a háttérben.

- Áh, ez csak a TV-m. Éppen játszom.

- Mivel?

- Calling.

- Okosabb lettem Mimi, köszönöm.

- Horror játék.

- Ja, értem. Kapcsold ki!

- Mi? Miért?

- Rosszat fogsz álmodni, azért.

- Dehogy fogok! – dacoltam.

- De igen!

- De, nem!

- De igen!

- De, nem!

- Nem fogod kikapcsolni mi? – sóhajtott végül lemondóan.

- Nem – húztam ki magam büszkén, önelégült vigyorral. Nos igen, nekem ez már elkönyvelt győzelem. 1-0 az én javamra.

- Nevelésre szorulsz – ciccegett, amire kicsit furcsán néztem, de nem tudtam elég gyorsan reagálni, mert megszólalt – Joshua rád szállt?

- Nem –hazudtam.

- Kamus.

- Csak megkérte, hogy ne barátkozzak veled.

- És mit mondtál?

- Azt, hogy márpedig fogok, mert pitypangollak.

- Mit csinálsz? – értetlenkedett ő is.

- Semmit - nyomkodtam a konzolt, miközben alig pislogtam, mert annyira koncentráltam a játékra.

- Nem fogod elárulni?

- Nem, ez az én titkom, hogy mi az a pitypang. Más, mint a szerelem, de annyiban hasonlít rá, hogy akit pitypangolok, ahhoz nagyon kötődök meg minden…

- Pitypangolsz még valakit rajtam kívül?

- Nem.

- Nerot sem?

- Az elég érdekes lenne.

- Joshuat?

- Ő a bátyám. Imádom, ő az egyik legfontosabb dolog az életemben, de nem pitypangolom.

- Értem – éreztem a hangján, hogy vigyorog.

– Sasuke–

Elvette az almámat. Lebiggyesztettem a szám. Nyúltam volna utána, de elhúzta a kezét.

- Pletykás szarkavaró…

- Válaszolj már! – szólt rám.

- Mire?

- Szóval akkor te is olyan.. OLYAN maffiagyerek vagy?

- Mármint milyen azaz olyan?

- Tudod te…

- Mint Narou? – vontam fel a fél szemöldököm – Isten ments!

- De akkor… most ez mi…?

- Munka. Mi is a te anyád foglalkozása?

- Értékesítő, és vállalatirányítási rendszer tanácsadója… - motyogta és elkezdte enni az ÉN almámat. Amit igazából az ő konyhájából csórtam, de mindegy…

- Az jó sokat keres. A bruttó havi egy millió megvan nem? – pislogtam nagyokat, majd csak legyintettem – Mindegy. Na, ilyen az én apám munkája is. Ő kölcsön ad, ha kérnek tőle, de többet kér vissza utána, határidőre, és ha nem adják vissza, akkor hoppá van. Ő ad élvezeti cikkeket jó pénzért, amit előbb-vagy utóbb ki kell fizetni. Pénzben mozog. Igen, illegális és? Nem lehet mindenki minta állampolgár. Szerinted, honnan van a kórházaknak hirtelen a semmiből egy új, egészséges szíve, ha éppen donort nem találtak pár nappal ezelőtt? Tőlünk. Honnan lesz hirtelen kis szegény szar emberből, strici? Miattunk. Az egész város konkrétan miattunk mozog. Látod azt a csávót? – böktem ki az ablakon, egyenesen a tv-ző családapa felé, a szembe szomszédban – Na szerinted, neki mi a legnagyobb bűne?

- Nem mosogatott el – adta az egyszerű választ.

- Egy héttel ezelőtt apámtól kért kölcsön. Holnaputánra van a határ idő, hogy perkáljon.

Értetlenül kapkodta a fejét közöttem, és a családapa között.

- Ezt nem mondod…

- A minta állampolgár mi? - röhögtem jóízűen – Jött már apámtól kölcsönkérni a kalácsot sütögető nagyi is.

- Nagyi? – ezen felnevetett – Egy rendes öregasszony ment a maffiához pénzért?

- Bezony!

- És kifizette a tartozást?

- Őszintén? Nem.

- És mi lett vele?

- Nem publikus.

Erre értetlenül nézett rám, de inkább tereltem a témát, szerintem ezt nem tanácsos feszegetnünk. Amúgy egész jól el lehet vele beszélgetni. Leültem az asztalhoz, ő kérdezgetett, én válaszoltam, közben ellátta a sebeimet, amit a geci okozott nekem. Végül aztán ő kezdett el mesélni.

- Szóval ja, mondogatta hogy a farkadat szopkodom, meg hülyítem Leont, miközben veled bújok egy ágyba…

- Már ilyen összeesküvési elméletek vannak a fejében? Hogy te meg én már rég keféltünk? –vontam fel a fél szemöldököm kissé flegmán, miközben az újonnan kapott almát majszolgattam jóízűen, és elkényelmesedtem a székben, hátradőlve. Az arcomat pedig inkább hagyjuk. Nero első segély nyújtásával nem volt gond, csak ámblokk úgy néztem ki, mint akit jól helybenhagytak, de ez kurvára nem igaz, mert Narou szerintem akkor is többet kapott be tőlem mint én tőle…

- Ja... Valószínűleg.

- Esküszöm, sikert aratna terroristaként – röhögtem el magam – Ilyen hülyeséget kitalálni.

- Hát tudom… Nem normális.

- De alapból, még ha így is lenne, semmi köze nem lenne hozzá!

- Hát nem igazán… És bazdmeg megölte a szomszéd kutyáját mikor itt járt…

- Járt már itt?!

- Igen… bedobta a lakcímkártyám a levélbedobón.

Bingó! Mondtam, hogy valami ilyesmit lovasított meg. Sherlock vagyok. Kell egy Watson.

- Mi a fasz… beteg ez az ember. És csak úgy leszúrt egy kutyát?

- Nem elszúrta, lepuffantotta.

- Lelőtte?! Az igen… Miért?

- Nem tudom, valószínűleg zavarta az ugatása…

- Beteg ember – estem gondolkodóba

- Az. Na mindegy, szóval idegességemben hátralöktem – csukta be az elsősegély dobozt – Ő pedig beverte a fejét a mögötte lévő szekrénybe, és agyrázkódást kapott.

Ezen ne tudjátok meg mennyit kacarásztam? Ha három percig nem zengett a kacajomtól a ház, akkor egy percig sem.

- És hogy-hogy nem vert meg? Narou nem az a fajta, aki csak úgy jámboran hagyja, hogy agyrázkódást okozzanak neki – törölgettem a nevetéstől kicsordult könnyeim.

- Elfutottam.

- Elfutottál? – kerekedtek ki a szemeim, de arcomon egy jól szórakozott vigyor ült.

- El bizony. De nem csak Narou basztatott már azzal hogy veled kavarok – morogta kissé utálatosan.

- Kik még?

- Tiffany és Claire…

Tiffany neve hallatán elkomorultam.

- Jajj ne haragudj! – kapta a szája elé a kezét – Bocs, hogy szóba hoztam az exed.

- Semmi baj – mondtam, de hiába hagyta el ez a két szó a szám, valójában már fel akartam robbanni – Az a kis kurva keveri a szart látom… Fúú – szorítottam ökölbe a kezem úgy, hogy körmeim már konkrétan a tenyerembe vájták magukat, ám hirtelen realizáltam az előbb elhangzott másik nevet - Várj, azt mondtad Clarie?

- Igen.

- Nem egy ilyen nevű csaj rázza magát a Don Pepe’sben minden péntek este? – vakargattam az állam, magam elé meredve.

- De – hallottam a hangján az utálatot – De ő az. És még büszke rá… - szinte sziszegte a szavakat. Nagyon utálhatja a spinét.

- Miért, mire számítottál? Hogy majd szégyellni fogja? Azok a lányok kurvák, Nero. Picsák. Akkora már két lábuk között a lyuk, hogy egy expressz vonat nyugodt szívvel átrobogna rajtuk. Ezeknek nincs büszkesége. Azért vannak, hogy basszák őket – vonogattam a vállam – Neked csak ilyen gyökér debil osztálytársaid vannak? Narou, Naoki, Tiffany, ez a Clarie…

- Hát ott van még Rayne…

- Tényleg! Te a legjobb haverommal jársz egy suliba! – virultam ki hirtelen. Aztán kissé lelohadt a kedvem, mert az a kis mocsok jól itt hagyott nem rég.

- Legjobb haverod? – meresztette a szemeit.

- Igen, kérem szépen. Már egy jó pár éve az.

Látszott rajta, hogy megilletődött, ugyanis csak meresztette rám a szemeit és csak így… pislogott.

- Na mindegy, folytassd. Rayneban kimerült az osztályod normális embereinek a száma?

- Hát Mimi…

- A kis törpe lány ugye? Sápadt bőrrel és üveggolyó nagyságú szemekkel?

Bólintott.

- Leon…

- Ki az a Leon? – biccentettem félre a fejem.

- Mi van a Leopárddal? – hallottunk egy hangot a lépcső felől, ami nekem nagyon ismerős volt. Egészen addig kellett gondolkodnom honnan, amíg leért a lépcső aljára. Ja! Hát őt hallottam a telefonba, mikor az a görény ellopta Nero telefonját és el akarta adni nekem a húgát kecskékért. Mikor a lépcső aljába néztem egy kócos szőkésbarna hajú, kissé borostás csávót láttam. Ez a bátyja lesz. A szemük ugyanolyan zöld. Szinte rikít, bazdmeg.

- Hát te meg ki vagy? – pislogott nagyokat mikor meglátott – Mi szél hozott nálunk? – jött közelebb.

- Ő Sasuke, Chani – válaszolt Nero a bátyjának halvány mosollyal.

- Sasuke? Az a Matsuko a telefonból? – sietett oda, és leült mellém az asztalhoz – Aki jár veled Nero?

- Nem já… - ám itt leintette, és inkább vészesen közel hajolt hozzám és bizalmasan odasúgta nekem;

- És a kecskékkel hogy állsz? Nem adom ám ingyen. Valami hasznom is legyen már belőle