Köszönjük a türelmeteket, itt is van a két legújabb rész!:) jó
olvasást!:)
Xoxo; N&M♥
– Mimoza –
Elkerekedtek a
szemeim, pupillám tűhegynyire szűkült az íriszemmel együtt. Mi ez? Mi történik? Ezek a gondolatok jártak akkor a fejemben. Mi történik
itt? Egyből elkaptam a fejem.
- MIT MŰVELSZ?! – üvöltöttem
már-már hisztérikusan, de nem válaszolt csak újra közeledett a szám felé.
Rángatózva kitértem az útjából.
- ERESSZ EL!
Futnom kell. El akarok innen
futni!
- ERESSZ MÁR EL!! NEM HALLOD?!
ERESSZ MÁR!
- Miért?! – jött az ingerült
válasz tőle – El akarsz rohanni?! Ahogy eddig minden elől is tetted? Anyáék,
apáék és a többi ember elől is?! El akarsz rohanni, Mimi?! Ismét?! Hova tudnál
futni most?!
- ERESSZ EL!! – szinte
vonaglottam a szorításában, csapkodtam magam ide-oda, önkívületi állapotba
kerültem.
- Nem foglak! Nem futhatsz el a
saját bátyád elől! Ez evidens! – a falnak nyomott – Szeretlek Mimi, nem érted?!
- AZT MONDTAM, ERESSZ!!
- Nem fáradtál már bele, hogy
minden elől menekülsz? Nem gondolod magad egy gyávának ezért?!
- ERESSZ – sikítottam, majd
felugorva egyenesen az állát fejeltem meg, és mikor hátratántorodott én
pillanatok alatt a bejárati ajtóhoz sprinteltem, és felhúzva gyorsan a szakadt
tornacipőm (nem kötöttem be, természetesen), kinyitottam a zárat, és kivágva az
ajtót elrohantam, mint valami űzött vad. Balra kanyarodtam, majd jobbra rá a
főútra, ahonnan minden utcára be lehetett kanyarodni. Loholtam. Nem is,
száguldottam el a ház közeléből. Minél messzebbre akartam kerülni. A tervem az
volt, hogy elfutok a világ végéig, ahol egyszer csak leesek. Utcáról, utcára
kanyarodtam, nem tudtam, merre fele futhattam, valamelyik sarkon, el is estem,
felsértettem a térdemet, de rögtön felpattanva a földről futottam tovább. A
szemeim vérben forogtak, fogamat csikorgattam. Nem tudom, mióta vágtathattam,
de már volt egy óra szerintem. Nem álltam meg még pihenni se, csak rohantam.
Egy boltból jövő embert fel is löktem véletlenül. A házak már nem voltak
ismerősek, mikor először tekintettem magam köré. Végkimerültségemben, megálltam
egy ház kertjénél. Nem tudom kié volt a ház. Nem tudtam semmit, hol vagyok, hány
óra van, mi történik most… Bemásztam a kertjébe, és az egyik bokor alatt háton
feküdve elterültem. Végtagjaimat szétvetettem, a mellkasom szaporán mozgott fel
s le, íriszeim összeszűkülve, patakokban csorgott le rólam a verejték, még a
nyálam is kifojt. A lábam néhol megremegett. Rohamot kaptam. A rohamok után nem
szoktam emlékezni semmire… ezt is elfogom felejteni igaz? Kicsordult egy
könnycseppem, de kíméletlenül letöröltem, és oldalra feküdve összehúztam magam.
Összekuporodtam, a fejemet fogtam, a hajamba túrtam és gombócba konstruáltam
magam. Fenék alá érő hajam szétterült a füvön, pár tincs a fejemnél, az arcomra
tapadt. A nyugtatómat akarom, és nagyon hideg van…
- Fáradt vagyok… - motyogtam
magamnak, majd eszembe jutott, amit Joshua mondott – Nem akarom, hogy Rayne ÚGY
gondoljon rám… - folytattam tovább elhaló hangon a magammal való társalgást –
Ez olyan kínos… - itt bágyadtan s fáradtan felkuncogtam – Kínos… Hunytam le a
szemem, és beljebb húzódva a bokor alá, elaludtam.
– Sasuke –
Úgy álltam ott,
mint fasz a lakodalomban. Még sose jött át hozzám „csak így” lány. Mármint volt
itt már lány, de azzal úgy is estünk be az ajtón, hogy akkor most szobára. De
így, meglátogatni, max. oviba jött át az egyik legjobb lány barátom, de őt
utána megvertem szóval vele ennyi volt a barátságunk. Őt meg nem verhetem meg
csak úgy ok nélkül, mert épp nem jutott eszembe más.
- Van lázmérőd? – szólalt meg
hirtelen, amiért áldottam azt a szép kis száját, mert ha rajtam múlik, itt kuss
lesz.
- Nem tudom – vontam meg a vállam
és körül néztem, majd rám jött egy röpke köhögő roham, mire egy tüsszögő is és
a kezemmel zsepit kerestem, amit a zsebembe meg is találtam.
- A te házad – mosolyodott el kissé
gúnyosan, fél szemöldökét felemelte. Azt a kurva.
- Utoljára 14 évesen láttam
lázmérőt, hagyjál! – fújtam ki az orrom.
- Elsősegély dobozotok van? –
vette le a kabátját – Abban lehet, hogy lesz lázmérő.
- Mi? Ja, az van – mentem oda egy
nagy üvegszekrényhez, megnyomtam egy távírányitón a középső gombot, mire az
kinyílt.
- Ti még a szekrényt is lusták
vagytok kinyitni? – pislogott nagyokat.
- Hagyjál – fordultam el morcosan,
majd mikor kiszúrtam a nagy piros, átlátszó üvegdobozt egy fehér kereszttel a
tetején, ki se vettem, csak beletúrtam, és legközelebb az ujjaim között már egy
lázmérőszerűséget tartottam – Na, ez vagy lázmérő, vagy terhességi teszt.
- Add ide te élettelen – kapta ki
nevetve a kezemből, majd elégedetten bólintott – Lázmérő. Bár én terhességi tesztel
is nagyon szívesen megmértem volna a lázad, ha engem kérdezel – biztosított
vigyorogva. Van a mosolyában valami más… Valami buja, és érzéki. Érdekes. A hónom alatt a lázmérővel
huppantam le a kanapéra és hátradőlve laposakat pislogtam, és a légzésem
akaratlanul is gyors, és szapora lett. Kapkodnom kellett a levegőt.
- Elég szarul nézel ki –
biztosított az állapotomról leülve mellém.
- Kösz – mosolyodtam el bágyadtan,
majd köhögni kezdtem.
- Valamit nagyon bekaphattál –
rázta a fejét és aggódva fürkészve az arcom. Ott ültünk a csendben, a lázmérő
csipogása zavarta meg az idilli pillanatot. De mozdulni se bírtam. Arra se volt
erőm, hogy kivegyem a lázmérőt. Arra se, hogy megemeljem a kezem. Ezt Nero is
észrevette.
- Hé, ült közelebb és megfogva a
karom, gyengéden, felemelte azt, kivette a lázmérőt, és le is csekkolta – Úristen.
39.7
- Az sok? – lihegtem.
- Sok bizony! – pattant fel. Nem
tudtam hova ment..
- Merre vagy? – kiabáltam utána
bágyadtan – Hova mentél? Nero! – úgy kiabáltam utána, mint egy kisfiú, akit egyedül
hagyott a mamája.
- Itt vagyok, nyugodj meg –
jelent meg gyorsan pár vizes ronggyal a kezében.
- Hogy találtad meg őket?
- Gyorsan kiismerem magam a
környezetemben. Nem láttad, hogy körbenéztem, mikor bejöttem? – mosolygott rám
megint azzal a mosollyal
- Olyan vagy, mint valami
ragadozó nagymacska… - méregettem furán.
- Ezt bóknak veszem – és ezzel a
homlokomra baszta az egyik HIDEG vizes rongyot. Szenvedve felnyögtem, amire
mintha egy pillanatra elpirult volna.
- Hideg… - préseltem ki a fogaim
között, szenvedve.
- Tudom, hogy az. Annak kell
lennie, tűz forró vagy. Csak így megy le a lázad.
- Faszom… - nyöszörögtem – Láttál
már ennél szánalmasabbat?
- Hát én szarabbul festek, ha
beteg vagyok – biztosított, és a két csuklómra is tett a vizes rongyokból, ám
körülbelül tíz perc múlva, egy kocsi zúgását véltem felfedezni a ház előtt. Na
én erre vagyok kapós. Ha bömböl a zene, és a tv és még a mosógép is egyszerre,
akkor is kiszúrom, ha valaki leáll a házunk előtt, vagy túl sok ideig
tartózkodik ott, sőt még a járókelőket is. Nem hogy ilyen csendben. Ez amolyan
ösztönféle…
- Lehet, hogy apukád jött meg? –
fordult felém a hölgy, aki most éppen egy lavórban hozott be hideg vizet, és
letette a nappaliban, a kis üvegasztalra.
- Nem hiszem, ez nem az ő
kocsijának a hangja – hegyeztem a fülem.
- Felismered?
- Fel hát. Megtennéd, hogy
kinézel hogy ki az? De csak a sötétítőn keresztül, nehogy meglásson…
- Túl gyanakvó vagy – mért végig
AZZAL a mosollyal.
- A munka átka. Na, nézd meg.
Csak két ujjaddal, finoman húzd szét, érted?
- Értettem, nyugi – sietett a
nagy ablakhoz és úgy tett, ahogy mondtam, ám mikor visszafordult felém, napbarnított
bőre, hamuszürkévé vált.
- Mi a baj, Nero? – egyenesedtem
ki nyöszörögve, nagy nehezen – Nero, ki áll ott kint?
- Narou – remegett meg a hangja –
Sasuke, pisztoly van nála… - kapta a szája elé a kezét, bennem meg megállt az
ütő. Narou, itt? Miért jönne ide? Miért van nála pisztoly? Villámként hasított
elmémbe a felismerés. Tudja, hogy Nero
itt van. De honnan? Cselekednem kéne…
Az agyam működésbe indult, de a
lázam miatt, lassabb volt a szokásosnál.
- Nero, nyugodj meg – álltam fel,
csuklóimon még mindig ott voltak a hideg kötések, szóval ez így rohadt
szokatlan volt.
- De, hogy nyugodjak meg?! Itt
áll, Sasuke! Már megindult ide!
- Ne pánikolj! – léptem oda
hozzá, és megragadva a kezét, felhúztam őt az emeletre. Tudom, a menekülés
gyáva dolog, de nem vagyok bolond, aki a vesztébe rohan.
Nálam nincs pisztoly, lázas
vagyok, és per pillanat Nero le tudna nyomni. Ha verekedésre kerülne a sor,
nekem annyi lenne, azzal meg kurvára nem érnénk el semmit. Többet ésszel, mint
erővel, ahogy tartja a mondás. Ahogy felértünk, szólt a csengő. Picsába. Az
automata kapu nyitva maradt. Itt áll a bejárati ajtónál.
- A kurva életbe…- sziszegtem, és
sietősebb léptekkel indultam meg a folyosó vége felé. A csengő még egyszer
megszólalt. És még egyszer. Ez ráfeküdt a csengőre vagy mi van?
- Sasuke… - hallottam Nero
megremegő, kissé ijedt hangját.
- Ne félj, nem fog bántani – a
folyosó végén egy nagy, erkélyre nyíló ablak állt, anya sok időt töltött itt az
erkélyen. Varrt, vagy éppen olvasgatott, a kertre néz, ezért elég barátságos
hatást kelt. Ám most sötét volt kint. Ki toloncoltam Nerot, én is kimentem
vele. Forró bőrömet megcsapta a jéghideg szellő, amire ordítani tudtam volna. A
rohadt életbe már… Megragadtam a vállait és az erkély alatt lévő óriási
medencére mutattam.
- Idefigyelj! Meleg víz van benne,
Nero. Mély, naponta felfűtjük, mert apa imád benne ázni, még hidegbe is. Nem
lesz semmi baj, ha beleugrasz. Látod? Gőzölög is. Bíznod kell bennem és ugrani,
ha azt akarod, hogy Narou ne kapjon el, megértetted?
Vonakodva bólintott.
- Én most lemegyek, és ajtót
nyitok, dübörögni fogok, amikor hallod az ajtónyitódást, ugorj. Ne később, ne
is előbb. Ha előbb ugrasz, a kert ezen végébe fog szaladni. Ahogy a medencébe
értél, mássz ki, és rohanj ki a hátsó ajtón. Ott lesz a kocsim – adtam a kezébe
a slusszkulcsom, amit mindig a zsebemben tartok.
- De nem tudok vezetni!
- Egyszer sem próbáltad?
- De… De egyszer még Kanadában,
de már alig emlékszem…
- Az most ide elég lesz!
Megértetted, amit mondtam?
Egy bólintást kaptam válaszul.
- Rendben. Akkor hajrá!
És ezzel homlokon puszilva ott
hagytam, és trappolva le siettem a bejárati ajtóhoz, és nagy erővel, kibasztam
az ajtót, hogy Nero biztos hallja. Egy tompa, vízcsobbanást lehetett hallani,
de nem volt olyan feltűnő, hogy egy kívülálló is észrevegye. Hál istennek…
Magamban elmormoltam egy röpke miatyánkot.
- Hol van? – szegezte nekem a
kérdést, a pisztolyával együtt.
- Ki? – értetlenkedtem halál
nyugodtan.
- Ne baszakodj Matsuko! Neroról
beszélek! Hol van?!
- Milyen Nero? Miért lenne itt
Nero?!
- Ne próbálj itt hazudozni nekem,
Crusader bökte ki, hogy ő ápol téged!
…Rayne, mi?
- Akkor lehet jól átbaszott, mert
ő nincs itt – ráztam a fejem, ami amúgy menthetetlenül sajgott. Nagyon nincs
energiám most az idősebbik Silvermanhez.
- Engedj – lökött félre és vérben
forgó szemekkel, és mint valami elvetemült, úgy forgatta a fejét és a szemét a
lakásban.
- Látod? – dőltem az ajtófélfának
– Mondtam, hogy nincs itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése