– Dorian –
A kis
törpillát könnyekig meghatotta ez az egész, hogy ennyien összegyűltek a kis
szülcsinapcsijára és énekelnek is neki. Csórika tényleg be is könnyezett, a
szája elé kapta a kezét és látszott rajta, hogy komolyan mindjárt elbőgi magát.
A hercegnőm nagyba kamerázta az eseményt, hogy a drága kis mindene 18 éves
lesz, minden oldalból le lett kamerázva, és szerintem még ő énekelt a
leghangosabban. Amúgy mindenki nagyba tolta a szülinapi nótát, csak én meg
Narou nem.
- Boldog szülinapot Mimiiii,
boldog szülinapooot – fejezték be a dalolást, és letették az erdei gyümölcsös
fagyi tortát az asztalra, amibe egy 18-as szám volt beleszúrva, és egy marcipán
kistigris volt a tetején, aki egy napraforgót fog a szájában. Milyen eredeti.
- Most már elfújhatom, igaz?? –
nézett körbe tanácstalanul, mint valami gyerek, mire a nőm (imádom ezt
kimondani. Annyira odamennék most is lesmárolni, jól a popsijába markolva, de
mások előtt próbálunk diszkrétek lenni. Nem, nem, azért mert én akarom és én
megjavultam, megszállt a szent lélek, én lettem Szent Dorian Costa Mendez, és
az erkölcsi mércém a fellegeket súrolja, hanem mert a babám nem akar balhét)
lemondóan mosolyogva megrázta a fejét, és megsimogatta a barátnője buksiját.
- Igen, Mimi. Most már
elfújhatod.
- Ez az!! – csapta össze a
szülinapos tenyerét, és vett egy nagy levegőt. De akkorát geci, amekkorát azaz
elcseszett farkas vehetett, abban a még jobban elcseszett három kismalacos
mesében. Konkrétan szerintem ki akarta fújni a tortát az ablakon. Még bent is
tartotta egy ideig, (azt hittük megfullad) majd kiengedte azt a komplett Floyd
hurrikánt. Nem volt meglepetés hogy elfújta a gyertyát, (hát, ha ez nem fújta
volna el azt a szart, akkor szerintem semmi) szóval szeletelhettük fel a
tortát. Rayne anyucija vágta szét nekünk egyenlő szeletekre, és mindenkinek
külön kistányérra helyezte. Persze az első szelet az ünnepelté volt, de a
második szeletet követeltem magamnak. Mondtam már, hogy édesszájú vagyok… de
úgy gecire? Mondtam? Oké. Utánam Naoki kapta a tortát, aztán Nero, Narou,
Stefan, és végül Rayne. A maradék két szelet pedig Cordelia-é és Bradé volt.
Nagyban ettem jóízűen a szeletemet, és közben vészjóslón szemeztem egy óriási
csokoládé darabbal a hercegnőm tányérján. Egy pillanatra elfordult a barátnője
felé, én pedig addig egy rutinos, gyors, kecses mozdulattal el is csentem az
említett darabkát a tányérjáról, és rögtön bekaptam. Persze mikor visszafordult
rögtön észrevette, és morcosan rám nézett, addig én a számban a villámmal tök
ártatlanul, amolyan „mi az? Mesélj” ábrázattal meredtem vissza rá.
- Ne lopkodj! – húzta el tőlem a tányért,
és durcisan méregetett.
- Ééén? Sose csinálnék olyat hercegnő,
hiszen a lopás bűn! – kaptam a szívemhez „megsértve”, majd végül elvigyorodtam,
ő meg amolyan „Javíthatatlan” félén megforgatta a szemét, de közben mosolygott.
Hát igen, őt nem tudtam becsapni.
- Kéred az enyémet is? – fordult
felém a bátyám, egy idő után a csoki darabot átrakva a tányéromra – Nem bírom
megenni.
Rögtön egy sokat sejtő vigyorral
meredtem rá.
- Hol itt a kérdés, drága
testvérbátyám? Természetesen – kaptam be egy jól irányzott mozdulattal azt a
falatot is, amit a tányéromra pakolt. Végül mikor mindenki megette az adagját,
(Narou és Naoki nagyban elemezgették, hogy azt az egy cseresznyét melyikük egye
meg a nagy tányér közepéről, amin a torta volt. Végül én, hogy haladjunk,
feláldoztam magam nehéz szívvel, és megettem helyettük. Természetesen el lettem
küldve a kurva anyámba, amire gúnyosan „ejnye-bejnyén” ciccegtem egyet). Ezután
kezdődhetett az activity. Két csapatba kellet osztani minket, és mivel
páratlanul voltunk (heten) ezért Bradnek is muszáj volt beszállnia, és Cordelia
vezényelte le a játékot.
Első csapat: Én, Nero, Narou,
Naoki. (Jó összeállítás…)
Második csapat: Mimi, Rayne,
Stefan és Brad.
És kezdődhetett a játék. Nos hát…
Kő-papír-olló miatt (amit Coloskával folytattam le) a mi csapatunknak kellett
kezdenie. Először Naoki ment ki a csapatból, és húzott egy kártyát. Körül
kellett írnia valamit.
- Hát… ez egy… öhm.. – vakarta
meg a tarkóját – Ami… Ajj, nem húzhatnék másikat? – nézett könyörgően a
játékvezető Cordeliara, aki engedékenyen bólintott egyet.
- Miért, mit húztál? – kérdezte a
bátyja tőle, mire Naoki bokor pofával válaszolt.
- Amalgámtömés – emelte meg a fél
szemöldökét, majd húzott még egyet. Végül húzott még egyet, ahol mutogatni
kellett. Először valami nagyot és hosszúkásat mutatott.
- Fasz – vágtuk rá egyszerre
Silviával, mire egymásra néztünk. Ő morcosan, és utálattal elfordult, én pedig
gúnyosan elvigyorodtam. Naoki pedig csak megrázta a fejét, és valami olyasmit
motyogott, hogy „megint kezdődik”. Közben mutogatott tovább, ide-oda
hadonászott, még zseblámpát is hozott illusztrációnak, mi Silvikével mindenre
tippeltünk „fasz, amelyikre zseblámpát szereltek” „világító óvszeres bráner”
„szentjánosbogár pénisz” de végül a babám találta el hogy világítótorony, pont
az utolsó pillanatban, mielőtt lejárt volna az időnk… Mert, hogy mi
feltartottuk addig, és szegény szerelmem nem tudott megszólalni.
- Kösz, Nero – ült vissza
szellemileg lefáradva Naoki a kanapéra, és megforgatta a szemét, mire Neruci csak
kedvesen vállon veregette.
- Szívesen.
Következőleg a másik csapat
húzott, pontosabban a Colos. Mármint a fiatalabbik. (Az apja még Raynenál is
magasabb. Minimum fél fejjel.)
- Edward király erkölcsi hanyatlása
– nyögte be mellőlem Narou, mire Rayne amolyan „meghalsz” nézéssel illette,
Cordelia pedig rászólt, hogy de hát a fia nem is a mi csapatunk van. Rayne a
befőttes üveget húzta körülírásnak amúgy. Aztán ismét a mi csapatunk jött, és
most Nerucim vonult ki, ő a mutogatást húzta.
- Broki – vágtam rá rögtön, mikor
valami henger alakút formált a kezével. (Ha ő van kint, még inkább rosszra
fogok gondolni. Csak rá kell nézni és már mocskos gondolatok járnak a fejedben.)
Pókerarccal bámult vissza rám, és megrázta a fejét.
- Vibrátor? – próbálkoztam
tovább, nagyon koncentrálva, de még hevesebben megrázta a fejét.
- Te nyomorék, nem látod, hogy az
egy dildó? – csattant fel Silverman, Nero pedig egy mélyet sóhajtott, és ezután
folyamatosan inkább Naokinak mutogatott, aki a lassú, nagypapa agyával, az
utolsó pillanatban (mikor Nero rábökött épp a kisasztalon lévő darabra) nyögte
be, hogy amúgy zseblámpa volt. Hát, ha Nero ilyen farok állítóan fogja azt a
kibaszott zseblámpát, én haljak meg mindennap a kezébe adok egyet.
Sok érdekes húzás volt amúgy.
Például mikor Brad kihúzta a széndioxidot, vagy én a rakott krumplit, és a
bátyám a kenyérpirítót. Végül a második csapat nyert, de egyöntetűen (Narou és
én) egyetértettünk abban, hogy ez csak azért volt, mert náluk volt felnőtt is
(igaz, mi is azok vagyunk már, de leszarom). Nero és Naoki pedig csak, mint
sorstársak egymásra néztek, megrázták a fejüket és gratuláltak a nyertes
csapatnak. AKIK CSOKIT KAPTAK JUTALOMNAK. Természetesen a bátyámtól elcsentem
az övét, és a colos zsebéből is, bár azt engedély nélkül.
– Mimoza –
Az activity
után tartottunk egy kb. 10 perces „pihenőt”, mikor is mindenki evett, ivott
kedve szerint. (A colosom kiakadt, hogy az ő nyeremény csokija eltűnt.) Aztán
közkívánatra következett a jenga nevű építő kockás játék, aminek ugye az a
lényege, hogy bitang magasra egymásra van rakodva ez a baszás, és úgy kell
kiszedni ezeket a fa baszásokat, hogy a nagy baszás ne essen össze. Jól
magyarázok igaz? Na szóval azt játszottuk. Körbe ültük a kis asztalt, amire
Stefan nagyon koncentrálva (és nagyon ügyesen) felépítette az említett… baszást
és mikor kb. 2078-ban végzett vele, elkezdhettük. Ennyire még nem izzadtam le
gyerekek, de szerintem a többiek sem. Neruci még a nyelvét is kidugta oldalra,
annyira koncentrált, hogy ne dőljön le nála a torony. Elsőként Raynenál borult
le, ugyanis ő, hogy is mondjam… túl hevesen húzta ki azt a kis fa baszást, így
egy nagy lendülettel leomlott az egész. Aztán, mikor Stefan ismét felépítette újra,
utána Naokinál bomlott le. Aztán nálam (nem vagyok épp a kézügyességemről
híres), aztán Doriannal (igen és csóri Stefan építette fel mind ahányszor
leborítottuk, így szegény szerintem mini stroke-t kapott a játék végére). Végül
Neronál (kurva ügyes kézügyessége van, ezt Dorian meg is jegyezte neki, igaz
egy perverz vigyorral) és igen… Narou nyert, aki kurvára örült a faszának, és
mindenki orra alá dörgölte, hogy ő nyert. Ez Raynust viselte meg a legjobban,
mert ő akart győzni. Hát igen, nem tud veszíteni.
- Láttad, Naoki? – húzta ki magát
büszkén Narou, mikor már öltözködtek estefelé, hogy ők most hazamennek
mindannyian (kicsit szomorú voltam, mert nagyon jól éreztem magam) – Én
nyertem!
- Igen, igen láttam – rázta meg a
fejét lemondó mosollyal az öccse, miközben húzta fel a cipőjét.
- Dicsérj már meg!
- Ügyes vagy, Narou – kuncogott
Naoki, és megpaskolta a bátyja fejét, aki elcsapta a kezét.
- Nem vagyok gyerek Naoki, ne
tapogassál! – csapta el az öccse kezét – Na menjünk már, mit tököltök? –
kiáltott hátra a még szedelődzködőknek, és nagy hévvel ment volna ki az ajtón,
de beleütközött valakibe, akinek a láttán, megfagyott az eremben minden vér.
- Mit jössz nekem Hófehérke, nem
látsz a szemedtől, kinyomjam?! – kiáltott rá az ajtóban szobrozó illetőre,
utalva a hamvas hófehér bőrére.
- Narou viselkedj… - morogta
neki oda az öccse.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése